Tag Archives

Archive of posts published in the tag: Vígszínház

Gajdó Tamás: Klasszikus Vígszínház

Shakespeare birtokon belül

„A Vígszínház 122 éves történetében ez az első alkalom, hogy műsorra kerül Shakespeare leghíresebb műve” – így hirdeti a színház honlapja William Shakespeare Hamlet című tragédiájának előadását.

Schuller Gabriella: HAMLET POP

William Shakespeare: Hamlet – Vígszínház. Többhangú kritika Papp Tímea és Urbán Balázs kommentárjával

A Vígszínház Shakespeare-szövegeket „testközelbe” hozó sorozatának legújabb darabja a Hamlet, mely a színház fennállása óta először kerül repertoárra. Eszenyi Enikő az 1999-es Alföldi-rendezésnél már bevált vígszínházas receptet követi: erőteljes hanghatások, a technikai lehetőségeket maximálisan kiaknázó látványvilág, továbbá a történet számos elemének mai helyzetre való adaptálása, amit a dráma újrafordítása is segít.

A változások nem jók vagy rosszak, hanem törvényszerűek

Hajduk Károllyal Marton Éva beszélgetett

Sokan ma sem értik, miért hagyta ott a sokak által vágyott Katonát, miért cserélte fel a biztosat a függetlenek bizonytalanabb helyzetével. A Szputnyik megszűnése óta a Vígszínház tagja, de mindenhol azt keresi, ami „nyitva tartja a szemet”.

Kovács Natália: Ami fontos

Dragomán György: Máglya – Vígszínház

…míg a koncepció nem, a színészvezetés nagyon erősnek tűnik. Ebben a nagy és nehéz feladatban mind Kopek Janka, mind Puzsa Patrícia szép teljesítményt nyújt: játékukban erő, lendület, technikai tudás és a részletekben rejlő finomság keveredik.

Kricsfalusi Beatrix: A színház mint morális intézmény –

– avagy minden, amit sohasem szerettél volna tudni a színházról, ezért mindig féltél megkérdezni

Ez a történet ugyanis aligha a különös kegyetlensége miatt okozott ekkora társadalmi felháborodást, hanem azért, mert a közeg, amelyben a jéghegy csúcsaként és nyomában rögtön sok másik napvilágra került, jellemzően nem a kormánypárti propagandagépezet befolyása alatt áll, nem a gazdaságilag és kulturálisan hátrányos helyzetű régiókban ugató vakkomondorok és a Németh Szilárd-i megejtően ostoba „dzsenderőrület” ideológiájának…

Szabó István: Képzelt kritikák egy legendás előadásról

Marton László ÖSSZPRÓBA című kötete apropóján

Akkor lesz igazán kényes kérdés a tények pontatlansága, amikor az emlékező mondandójának általánosító állításait kellene alátámasztaniuk, vagy ha a számára különös jelentőségű színházi történések argumentációját zavarja meg a tévedés.

Pethő Tibor: Eklektikus túlzsúfoltság

Shakespeare: Szentivánéji álom – Vígszínház

…a földre rántja Shakespeare álomvilágát a rendezés.

Muntag Vince: Don Juan, úton a semmibe

Molière–Brecht: Don Juan – Pesti Színház

…a rendezés, akárcsak a címszereplő megformálása, izgalmas: abból indul ki, hogy Don Juanhoz egyenesen képtelenség vonzódni. Hajduk Károly alakításában üres, ordenáré ficsúrt látunk, testhez simuló halványzöld, virágmintás ruhában, ezen felül egy szál önérzetben.

Urbán Balázs: A királynő alattvalói

Peter Morgan: Audiencia – Pesti Színház

Az Audiencia nem dokumentumdráma, nem történelmi színmű, nem parabola, és még csak nem is pszichodráma; műfajilag leginkább talán a zeitstückhöz áll közel.

Horeczky Krisztina: Poklocskáink

2 in 1 kritika: Simkó Beatrix: Kerengő (Ifjú Koreográfusok Fóruma) és Simkó Beatrix–Grecsó Zoltán: #Orfeusz#Eurüdiké

A Kerengő a hiányról szól, másképpen: a kollektív érzelmi ürességről/kiüresedésről, a kapcsolatteremtésre való képtelenségről, úgy is mint szociálpszichológiai jelenségről. Az #Orfeusz#Eurüdiké hétköznapi párkapcsolati kudarccá redukálja a mítoszt, magányos önkielégítésekkel, mindent fölforgató szerelem helyett földhözragadt szexussal, metafizikai mögöttes, mennyország és pokol helyett egyetlen, verítékszagú ringgel.