Irodai életforma, kiégés és robotizált szexualitás – jelenünk égető problémái ezek, és egyáltalán nem gondolom, hogy ilyesmivel nem szabad viccelni. Ugyanakkor vágytam volna rá mind Az algoritmus, mind az Irodai patkányokesetében, hogy ennél egy kicsit messzebbre merészkedjenek a választott anyagban.
Két nappal a parlamenti választások előtt, a kampány okozta őrjítő hangzavarban az ember szívesen néz a magyar történelmen élcelődő kabarét. Kérdés azonban, pontosan meddig illik viccelni a magyar történelemmel.
Az előadásnak ebben a férfiak csetlés-botlásait bemutató görbe tükrében tulajdonképpen az archetipikus heteroszexuális férfi képe kap új erőre.
…aki már jól ismeri a rendező összetéveszthetetlen, a rendezett káosz meghatározta stílusát, úgy érezhette, hogy ezúttal kapott is ajándékot meg nem is, aki meg most ismerkedik vele, nem biztos, hogy a szívébe zárja ezt a színházi nyelvet.
Vinnai András üde (és alaposan túlírt) darabjában szikrázó meg lapos gegek zuhognak; iróniája jeges, dermesztő és kacagtató.
Majdnem minden mozzanat kétéltű: valós és parodisztikus…
A produkció nagy szerencséjére a színre vivő kvintett elsőrangú.
…ennek a darabnak nyilvánvalóan se füle, se farka, csak hossza.
Sok a – talán időhiány szülte – kényszermegoldás (kényszer-megoldatlanság) a produkcióban.
