Tag Archives

Archive of posts published in the tag: Volksbühne

Darvay Botond: Szimbiózisok(k) – Kelet-Nyugat vonatkozásban

Előadások a Postwest transzkulturális fesztiválon

Kelet vagy Nyugat? Nyugat-utáni, Kelet-utáni vagy poszt-Keletnyugat? – kombinációs játék szavakkal és terekkel, a berlini Volksbühne kirakósa, amibe tíz európai ország (Csehország, Észtország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Németország, Románia és Ukrajna) szállt be, hogy a poszt-nyugati címszó alatt, online térben művészek mutathassák be mindazt, amit az európai keletről és nyugatról gondolnak: az iterációs folyamatban…

Geréb Zsófia: Áthangolt üvöltés

David Marton: HOWL – Volksbühne Berlin

Márton Dávid több mint tizenöt éve csinál előadásokat valahol a prózai és a zenés színház határterületén. A Magyarországon született zenész-rendező a kilencvenes évek közepe óta él Németországban. Eleinte Berlinben dolgozott mint zongorista, többek között Ostermeier, Marthaler és Castorf rendezéseiben – így „keveredett” a színházi világba a korszak legizgalmasabb műhelyein keresztül, és ma már köz- és…

Mit csinál a színház, Christoph Marthaler?

Thomas Irmer interjúja Christoph Marthaler rendezővel

Christoph Marthaler ritkán ad interjút, talán azért is, mert valódi közvetítő eszköze a színházi zene – s a színészek, akik az általuk tolmácsolt ismert és rég elfeledett zenei anyagokat átszövik a melankolikus lassúság atmoszférájával. Esetenként agyonjátszott popslágerek is előkerülnek, amelyek az a capella énekmód által már-már romantikus mesterdalokká válnak, és még sokáig visszhangoznak a fejben,…

Thomas Irmer: Frank Castorf vad regény-színháza a megrázkódtatások Európájában

A Karamazov testvérek (Volksbühne), Švejk (Residenztheater, München)

Az Istentől elhagyott szereplők sorsát tehát Castorf (az istentelen kommunizmus után) az abszolút istentelenség koráig tolja ki, és ezzel kijelöli a legfontosabb dramaturgiai vonalat.

Koltai Tamás: Luk és Luc

Perceval Shakespeare- és Bondy Genet-rendezéséről

Perceval esős Shakespeare-tablója – hagyományos szituáció- és figurateremtés híján – bizonyos értelemben bizarr, profanizált, hétköznapi rítus és egyúttal erőteljes társadalomkép.