Forgách darabjában asszociációs láncként követik egymást a jelenetek, az egyszerre két idősíkon futó cselekmény jelenetpárjai egymásra rímelnek.

„Mihály a nászútján megszökik feleségétől, hogy a gyermekkorból felmerült szerelmi fantomnak üldözésére induljon, aki nem a révbe érést és biztonságot jelentette, hanem az áldozatot, szenvedést, a halál mélységbe vonzó szédületét” – foglalja össze tömören Szerb Antal Utas és holdvilágának szüzséjét Ha­lász Gábor a Nyugatban, a regény megjelenésének évében, 1937-ben. Azóta Horváth Z. Gergely filmet, Vajdai Vilmos rádiójátékot rendezett a szövegből, Galambos Péter színpadra írta és megrendezte Nyíregyházán 1995-ben, legújabban pedig a zalaegerszegi Hevesi Sándor és a kecskeméti Katona József Színház vitte színpadra. For­gách András a zalaegerszegiek felkérésére dramatizálta Szerb Antal regényét, s a Katona József Pályá­zaton is nyertes anyagból – melyet „eleve mint »svédasztalt« kínáltam fel”, írja Forgách – a két színház dramaturgiája készítette el a két kü­­lönböző, de egyformán érvényes színpadi szövegváltozatot. Amely, túl azon, hogy a színpadra alkalmazó és a dramaturgok (Kecskeméten: Ari-Nagy Barbara, Zalaegerszegen: Tucsni András) közös érdeméből mindenestül színpad- és színészbarát, igazi szerkezeti remeklés. Forgách darabjában asszociációs láncként követik egymást a jelenetek, az egyszerre két idősíkon futó cselekmény jelenetpárjai egymásra rí­mel­­nek. Később e tiszta, pontosan követhető időkezelés kizökken: Sze­petneki János, a múltbéli osztálytárs – aki tehát a forma diktálta szabályok szerint csak minden második jelenetben tűnhetne föl – belecsöppen a jelenbe, megbontva a(z egyébként addig is csak látszólagos) nászutas idillt, fordítva egyet a történeten. Amely innentől sem veszít logikus, következetes dramaturgiájából, csupán újabb helyszínnel, helyszínekkel gyarapszik, következésképpen Forgách még szélesebb asszociációs teret játszat be: a múlt mellett a jelen is (legalább) két paralel szálon fut tovább a végkifejlet – kinek a halált jelentő élet, kinek az életet jelentő halál – felé.

Holecskó Orsolya (Éva) és Mihályi Péter (Fiatal Szepetneki János) / Pósa Lujza felvétele

Bagó Bertalan zalaegerszegi rendezése magabiztosan uralja a történet szertefutó szálait, kellő távolságból lát rá a darab szerkezetére, és tudatos funkcionalitással kettőz meg szereplőket. Mihály, Szepetneki és Ervin fiatal és felnőtt figuráját páronként két színész játssza, és e döntés az előadásban többszörösen kamatozik. Egyrészt mindenféle kulissza nélkül világossá válik, hogy a történet melyik idősíkja elevenedik meg a színpadon, másrészt a jelent élő szereplők (és különösen is Mihály) kívülről, emlékképként nézhetnek rá a múltra, így erősítve a forgáchi, az emlékezés szubjektív logikáján alapuló szerkezet hitelességét. Bagó mindemellett erős képekkel, „tükörbeállításokkal” számos alkalommal kelt olyan érzést a nézőben, mintha minden szereplőben egyazon személyiség osztott jegyei-vonásai jelennének meg. Konkrétan: mintha az előadás kulcsdrámaként, Szerb Antal személyiségének kulcsdrámájaként értelmezné az Utas és hold­vi­lágot (helyesebben színpadi változatát, a Holdvilág és utasát). Erősíti ezt a magyarázatot az is, hogy a produkció elő- és utóhangjaként hangfelvételről a regény első és utolsó néhány sora hallható, a (szövegkönyv szerint) Szerb Antal nevű szereplő szájából. E formai keretet csaknem egyformára rendezi Bagó: a Vereckei Rita tervezte diszkrét, jelzésszerű, az előadást tökéletesen szolgáló térbe járókelők érkeznek – a teljes szereplőgárda -, s kalapban, székekkel, félig koreografált mozgással a prológban megmutatják magukat, az epilógban pedig elköszönnek, mintha csak könyvet nyitna ki és csukna be az ember.

Réczei Tamás kecskeméti rendezésében Mihály ki-be jár a múltjába és a jelenébe, vagyis ebben az értelmezésben nem merül fel Szerb Antal személyiségének osztottsága vagy egyáltalán jelenléte – sokkal inkább Mihályé. Az előadás a regény primer olvasatát teszi a színpadra: a múltjában élő, attól szabadulni nem tudó (nem akaró?) férfi történetét, amely nem teljesen releváns korunkban, így a kecskeméti Holdvilág és utasa sok esetben megmarad puszta illusztrációnak. Illusztrálnak Pető Beatrix korhű jelmezei is, ám ezek rendszerint termékeny feszültséget generálnak a teljesen művi díszlettel, amely nyilvánvalóan a történet két idősíkjára próbál utalni: a színpadot a Daróczi Sándor tervezte, alumíniumtraverzen nyugvó fémmonstrum osztja ketté. Alul, a forgószínpadon korfestő jelmezekkel és kellékekkel a jelen; fölül, szó szerint is elemelten, a múlt. Ám e térkoncepció darab ideig működik csupán: az idősíkok egymásra tolódását, egymásba fonódását képtelen érzékeltetni, alkotói részről következetlenné, befogadói részről követhetetlenné válik, különösen, hogy a kecskeméti előadás nem operál szerepkettőzésekkel, így a néző előzetes tájékozódás nélkül helyenként támpontok nélkül marad. Egyébként sem közönségbarát az este: elsősorban a főhős folytonos ki-be lépésétől ritmustalan az előadás, és szinte nyomtalanul tűnik el Szerb-Forgách ironikus, reflexív humora.

Nagy Péter (Fiatal Mihály) és Gábor László (Mihály) a zalaegerszegi előadásban / Pósa Lujza felvétele

A két rendezés egyaránt szimpatikus gesztusa, hogy fiatal színészekre oszt komoly szerepeket. Míg Zala­egerszegen a vezetés (nem utolsósorban éppen Bagó, aki 2000-től főrendezője, 2006-tól művészeti vezetője a színháznak) tudatos, évek óta tartó munkával hozott létre játéknyelvben viszonylag egységes, egyre magasabb színvonalon működni képes társulatot, addig Kecskeméten (remélhető, hogy ennek) az útnak az elején áll a direkció. Legalábbis említést érdemel, hogy a darab három kulcsszerepére (Mihályéra, Éváéra és Ulpius Tamáséra) társulaton kívülről válogatott a prózai rendezésben művészeti vezetői szűzbeszédét a Holdvilág és utasával előadó Réczei. Lengyel Tamás színészi vértezete egyelőre nem elegendő ahhoz, hogy tízpercenként váltson személyiséget egyetlen figurán belül. Réti Adrienn törékeny, szőke szépségével sokkal inkább Erzsinek illenék be, semmint Évának, Csémy Balázs kisfiús bájából kölcsönöz több-kevesebb sikerrel titokzatosságot Ulpius Tamásnak. Bognár Gyöngy­vér fekete, ondolált parókával ékes femme fatale Erzsije technikailag remekül kivitelezett alakítás – amely Éva szerepéért kiált.

Zalaegerszegen csaknem mindenki a helyén van, fájón kevéssé a Mihályt adó Urházy Gábor László. Az, hogy külleme nem ideális a nagy célokkal induló, mégis átlagemberré váló szenvedő értelmiségi megjelenítésére, a kisebbik gond; a nagyobbik, hogy jórészt pusztán orgánumból próbálja megoldani szerepét. Fiatalkori egójaként Nagy Péter Hamlet után ismét komoly szerepben nyújt meggyőző teljesítményt. Szemenyei János Ulpius Tamása szinte pandanja, alak­mása, kiegészítője – nemcsak alkati hasonlóságuk, de kettőseik technikai kidolgozottsága is hátborzongatóan erőssé teszi párjeleneteiket. Holecskó Orso­lya apró alakja a Vereckei Rita tervezte hosszú, bő, kortalanságot sugalló nadrágszoknyában szellő módjára rebben ide-oda, és sejteti meg Éva figurájának kivételességét és ellentmondásosságát; Ligeti Kovács Judit Erzsi-alakítása nehezen indul, hogy végül igazi, súlyos ellenpontjává érjen a másik nőalaknak.

Lengyel Tamás (Mihály), Fazakas Géza (Szepetneki János), Réti Adrienne (Éva), Csémy Balázs (Ulpius Tamás) és Portik Györffy András (Suratgar) a kecskeméti előadásban / Walter Péter felvétele

Forgách András:

Holdvilág és utasa

(Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg)

Díszlet-jelmez: Vereckei Rita. Zene: Horváth Károly. Dramaturg: Tucsni András. Rendező: Bagó Berta­lan.
Szereplők: Urházy Gábor László, Nagy Péter, Ligeti Kovács Judit, Szemenyei János, Holecskó Orsolya, Kiss Ernő, Mihály Péter, Szegezdi Róbert, Vizkeleti Zsolt, Kricsár Kamill, Kovács Olga, Mester Edit, Szakács László, Balogh Tamás, Hertelendy Attila, Szakály Aurél, Deák Gábor, Spisák István, Balázs László, Lőrincz Nikolett, Magyar Cecília, Lánczi Nikolett, Pete Zsuzsanna.

(Katona József Színház, Kecskemét)

Díszlet: Daróczi Sándor. Jelmez: Pető Beatrix. Zenei szerkesztő: Szalai Eszter. Tánc: Frigyesi Tünde. Dramaturg: Ari-Nagy Barbara. Rendező: Réczei Tamás.
Szereplők: Lengyel Tamás m. v., Bognár Gyöngyvér, Réti Adrienn e. h., Csémy Balázs e. h., Fazakas Géza, Csizmadia Gergely, Portik Győrffy András, Horváth Erika, Pál Attila, Hegedűs Zoltán, Sorbán Csaba, Simon András, Mihály Dóra, Turi Gábor, Báhner Péter.