A nyolc gyermeket nemző család az uralkodó ideológiából indul ki: a gyermek a család alapja.

Aki látott már jó gyereket és szép öregasszonyt, hazudik.
Bácskai mondás
A Jógyerekek képeskönyve az Örkény bemutatóján: zajos si­ker. Mely ritka, mint a jó gyermek. Ez a siker sok mindennek szól: a kiváló társulatnak, a jó minőségű szórakoztató estének, a friss darabnak és nagyszerű fordításának, zené­nek, témának, a gőznek, amit csak egy ilyen véres bohózat ké­pes lecsapolni belőlünk.
A halott gyermektől a gyermek lemészárlásáig ível ez a horrormusical, mint egy szülői (vissza)fejlődésregény. A kitett, megtagadott gyermek oidipuszi témája, a megölt-felfalt gyermek Médeia és Atreusz történetéből ismert témája visszatérő motí­vum a drámairodalomban, mint azt Georges Banu „A gyermek halálától” – „a gyermek megölé­séig” című esszéjében is kifejti (lásd SZINHÁZ, 2007/6.). Ha­gyománya van a tragédia­írásban és bohózatban egyaránt: utóbbiban amikor például Chaplin a talált kölyköt nézegeti negédesen, majd egy csatornafedél felé kacsintva azon tűnődik, talán mégis inkább megszabadulhatna tőle.

Gálffi László (Dr. Roboz) / Schiller Kata felvétele

Banu elemzi a lemészárolt gyermek szerepét a kortárs európai drámában, de mi a helyzet a magyar drámában/színpadon? A család ideológiája és a gyermekhez való viszonya a – különösen a rendszerváltás utáni – magyar drámából meglehetősen pontosan „vissza”-olvasható. A gyerek tematizálása, a családon belüli erőszak társadalmi kérdéseivel pár­huzamosan, ahogyan kifejezi az egész magyar társadalmi agressziót és a szolidaritás hiányát, éppen ezt az ideológiát rombolja szét. Gyereket pedig szülni kell, szól az ideológia, a gyerek azonban teher, a boldogulás akadálya, jobb lenne, ha meg sem születne. A meddőség nem biológiai tényként vagy filozófiai tételként jelenik meg darabjainkban, mint a kilencvenes évek nyugat-európai drámairodalmában, hanem választásként.

Térey János Asztalizené­jének – mely egyfajta enciklopédiája a magyar középosztálybeli mentalitásnak – valójában a gyerek az egyik fő témája. A mindenki által vágyott, tökéletes, okos nő, Al­ma nem akar gyermeket, fogamzásgátlót szed, mert szerinte a gyermek a nőiség szétrom­bolása; a mindenki által „használt” Delfin teherbe esik, az apa kiléte két­esélyes, a gye­rek azon­ban egyikőjüknek sem kell; a senki által sem kívánt feleségnek kettő is van – lányok! -, ő az, aki „hivatásos” anya, le is nézik érte; az együgyű felszolgálólány, ezotériák és a feng-sui rajongója ismétli csak csillogó szemmel az üres közhelyet: a gyermek csoda – neki nyilván nincs gyereke. A gyerekhez való viszony Téreynél „női” téma: a férfiaknak vagy nincs véleményük róla, vagy az a véleményük, hogy ne legyen, minthogy ők maguk infantilisek: az étterem-tulajdonos Győző, a „dombi gyerek” is gyermekded, ahogy mondják rá, Kálmán pedig, a református, aki „tud várni”, és gyermeket akar exétől, nyomban elfordul, amint ez a gyerek (mástól) megjelenik a láthatáron; végül pedig a homoszexuális dizájner közvetlenül is megfogalmazza a gyermekkel szembeni undorát: egyenesen „gyermekfölmutatási terrorról” beszél. Nincs még egy magyar dráma, amely ennyire cinikusan beszéltetné hőseit a gyermekről.
A gyermekkel szembeni erőszak, düh és harag számos formája – mint a szülői agresszió, terhesség, béranyaság, nem kívánt gyermek, pedofília, a „kötelező” gyermek, legutóbb pedig a családdal szembeni társadalmi elvárások – Pintér Béla darabjainak egyik fő témája. A legbrutálisabban, legdirektebben ő „bánik” (el) a gyermekkel ma a színpadon, ugyanakkor egyedül ő beszél a gyerek lázadásáról, a szülőkkel való szembefordulásáról, leszámolásokról; Pintér ilyen módon is „rebellis”.
Mohácsi János darabjaiban a közeg (és nem a közvetlen család) a brutalitás hordozója – az Ördögök egyik témája a gyermekek elleni terrorizmus. Az abortusz mint a gyermekek elleni agresszió fontos szerepet játszik a Krétatör Feketeországában is. Spiró György Prahjában a szülők gyűlölik és tehernek gondolják (színpadon meg nem jelenő) gyermekeiket, Háy Jánosnál (Házasságdráma) a gyermek büntetés és kényszer. (A Gézagyerek, A Pityu bácsi fia stb. már címükben megjelölik a témát.) A család ideológiája nála a legerősebb, az elvárások, szabályok, az együtt­élés kínjai itt, a vidéki Magyarországon játszódó darabjaiban a leglátványosabbak. Ugyanakkor éppen Háynál jelenik meg az apa nélküli anya-gyerek mint Krisztus-metafora, a transzcendentális olvasat: úgynevezett istendrámájában, A Gézagyerekben a beteg címszereplő az egyedüli esélyes a világ megváltására. Magyar drámában boldog születés csak Kárpáti Péter darabjaiban lehetséges: a Tótferitől A negyedik kapuig a gyerekek születése csoda, amelyet itt nem ironizálnak. Kárpáti drámái azonban időn és téren kívüliek vagy inkább felettiek, mai magyar „evilágunk” szempontjából, hogy úgy mondjam, mellékesek.
A beteg, sérült, félresikerült gyermek Tasnádi István Phaidra-változatától kezdve a Pintér Béla-darabokig és A Gézagyerekig mindenütt felbukkan a magyar drámában – csak Térey középsztályának adatik-adatna meg az egészséges gyermek, ott viszont nem kell senkinek. Tasnádi Thészeusza ki is jelenti: „Gyermeket nem vállal senki / Múlt már nincs, a jövő halva / Tobzódik, lihegve tombol a / Végfogyasztók társadalma.”
Ezt az európai és ezen belül a magyar gyermek elleni össztársadalmi agressziót szublimálja, ha szabad pszichoanalitikus olvasatot adni, a Jógyerekek képeskönyve. Tekinthetnénk „súlytalanabbnak” is ezt a zenés darabot, a látszólag egyszerű rémvarieté történeti-ideológiai gyökerei azonban meglehetősen mélyre – a saját fiait felfaló (antik) istenekig, a kortárs Hideg gyermekekig és magyar agresszor-rokonaikig – nyúlnak. A családi ideológia létezését jól mutatja a Jógyerekek nyitó képe. Polgári közegből, egy angol szalonból, egy „szvít hóm”-ból, illetve ennek torz másából, paródiájából indítunk: anyuka szakállas férfi, apuka groteszk rajzolat, a vágy titokzatos tárgyát pedig egy hatalmas gólyacsőr ejti be a szalonba.

Csuja Imre (Apusunk), Polgár Csaba, Takács Nóra Diána (Fülöpke), Debreczeny Csaba (Augusztácska) és Széles László (Anyusunk) / Schiller Kata felvétele

A gyermek tragikus halálától a gyermek megöléséig jutunk el ebben a darabban, mintha csak Banu esszéjének nyomvonalán haladnánk. Az angol szerzőpáros, Phelim McDermott és Julian Crouch a horrormusicalek, a Rocky Horror Picture Show és a Sweeney Todd, a Rémségek kicsiny boltja és számos, magyarul még nem játszott alkotás sorába illesztette művét, amely műfaj alig három évtizede született, s azóta hódít filmen és színpadon. A The Tiger Lillies csapat zenéje kivételes színpadi zene.

Az Örkény csapata és Ascher Tamás (aki egyébként már rendezett e rémzenés műfajban) több irányba indulhatott volna: szcenikai-vizuális bravúrokkal, különböző technikákkal ejthetett volna ámulatba, vagy a zenei anyagot helyezhette volna előtérbe (mint a Tiger Lillies elképesztő erejű előadása). Az Örkényben ehelyett egyfajta szegény, egyszerűségében remek, ökonomikus, találékonyságra épülő színház jött létre, amely a színészi játék gazdagságát mutatja fel. Nincs káprázatos díszlet, nincs technika, röpködés, látvány és nézőbűvölés. Játék van: az Örkény társulata – amely megalakulása óta most van a csúcson – nagyszerű, és egyként az: sztárok és kevésbé ismert színészek azonosra maszkírozva, felismerhetetlenül, kiválóan. Polgár Csaba ugyanolyan jó, sőt remek, mint Kerekes Éva. És az egész gyermek- és felnőttnévsor, Csuja Imrétől Pogány Juditig. Pontos, feszes játék a színpadon, és komolyan vett darab, komolyan vett szerepek, amelyekben nemet cserélnek – ebben Széles László Anyusunk-figurája a legkiválóbb. A túlzás a bohózat műfajának alapköve, s ez a darab elsősorban nem egyetlen fordulópontra felépített komédia, hanem jelenetenként újrakezdődő, fokozódó, az előzőt mindig felülmúló, egyre borzongatóbb, képtelenebb, véresebb, abszurdba hajló játék. A bohózat mellesleg az Örkény, e kiemelkedően jó szórakoztató művészszínház kedvelt műfaja, Feydeau-t is ugyanilyen „egyszerűen”, technika nélkül, pusztán színészeire bízva játszik. (A színház eltolódása a könnyű műfaj felé egyébként mintha azt jelezné: a néző és a bevétel biztosításával teremtenének lehetőséget a kockázatosabb kísérletek számára.)

Polgár Csaba (Hennike), Máthé Zsolt (Dr. Chor) és Kerekes Éva (Fricike) / Schiller Kata felvétele

A nyolc gyermeket nemző család az uralkodó ideológiából indul ki: a gyermek a család alapja. Aztán ezt az ideológiát zúzza szét, püföli laposra, állítja a feje tetejére. Merthogy Anyusunk és Apusunk a kor foglalatjai, akik természetesen, mint kiforgatott Médeiák és Kronoszok, felfalják fiaikat. A szép eszmények felismerésétől a velük való leszámolásig haladunk a tudat legmélyére, amelyben ott lappang az olykor minden szülőben feltoluló indulat: elpusztítani a (rossz) gyermeket. Aki nem eszik, tűzzel játszik, ujját szopja, és egyéb eredendő bűnei vannak. A darabot egyszerű szerkezete ellenére – minden „gyermek” egy-egy jelenet, melyet bizonyos Dr. Roboz, a kiváló Gálffi László konferál fel – egyrészt a rémségek fokozása, másrészt a remek (színészi, rendezői) játék tartja meg. A színészek tudnak énekelni (Bíró Krisztáé az első szám, és pompás), poentírozni, mozogni (Polgár Csabát már kiemeltem, de Debreczeny Csaba is nagyszerű), Aschernak pedig a műfaj anyanyelve: pereg és kifeszül, tele van finom rendezői petárdákkal. Remekek Nagy Fruzsina jelmezei, és a Darvas Ferenc vezette zenekar is szépen teszi a dolgát. (Nem érdemes párhuzamot keresni a Tiger Lilli­es csapattal: ők nem zenekara, hanem előadói voltak e darabnak, egyfajta szerzői színház, lenyűgöző erővel és jelenléttel.) A hozzáadott anyag, a nyelvi fűszer, Parti Nagy Lajos inkább (meg)írásnak nevezhető fordítása nagyszerűen találkozik a műfajjal, mégsem „ül rá”, és nem önmagáért van: a túlzások, sallangok, torzságok, kicsavart fordulatok, rémségek gazdag nyelvi boltja ez. Mely nyelv azonban önmagában kevés lenne színpadon: el is kell tudni mondani. S lám, amit oly ritkán láthatunk a kiváló Parti Nagy-szövegekkel megesni: nem idegen tollak maradnak – az Örkény társulata meg Ascher szárnyal velük.

Julian Crouch – Phelim McDermott: Jógyerekek képeskönyve
(Örkény Színház)

A magyar változatot írta: Parti Nagy Lajos. Zene és dalszövegek: The Tiger Lillies. Díszlet: Izsák Lili. Jelmez: Nagy Fruzsina. Zenei vezető: Darvas Ferenc. Rendező: Ascher Tamás.
Szereplők: Gálffi László, Máthé Zsolt, Széles László, Csuja Imre, Bíró Kriszta, Für Anikó, Hámori Gab­riella, Kerekes Éva, Pogány Judit, Takács Nóra Diána, Debreczeny Csaba, Polgár Csaba.