A re-DNS három táncosa mintha egyazon gondolat kissé elcsúsztatott variációja lenne. Reakció a DNS-re és a Kovács Gerzson által meghatározott világokra, újragondolás és átírás, háromféle variációban, mégis egységbe gyúrva.

Hat férfi lézeng. Kis csoportokban álldogálnak, beszélgetnek, éppen csak a borospohár hiányzik a kezükből – közben a nézők elfoglalják helyüket. Táncosok és zenészek, egyformán feketében, beleolvadnak a félhomályba.
Egyszer csak pakolászás, helyezkedés kezdődik. A táncosok reflektorokat állítanak be maguknak, fénnyel vágják ki a homogén, szórt szürkeségből saját terüket, leendő útjukat. A zenészek jobb szélre húzódnak; Dresch Dudás Mihály, Kovács Gerzson Péter állandó alkotótársa és két fiatal zenész, Hock Ernő és Bakay Márton játékában füstös, érdes dzsessz hangzik fel. Az atmoszférateremtő zenék beterítik a teret.
Három férfi gyalogol, nekünk háttal, rendületlenül, egy helyben a végtelenbe. Lábuk gépiesen, rajzoltan mozog, karjuk keményen lendül a magasba és vissza, könyökük hegyesen kiemelkedik, kiszúrja a levegőt. Részletezően dolgoznak, finom, de határozott mozdulataik hármasuk egységéről tanús­kod­nak. Egy tőről valók, ugyanannak a világnak a részei. Nem néznek egymásra, de egyfelé menetelnek. Ahogy Dresch mellé fiatal zenészek kerültek, KGP is mintha a három fiatal táncosban keresné a foly­­tatást saját világának éppen aktuális variációjához. Nem a Bankett gerzsonos hagyományát folytatja az elő­adás, nem az elektronikus eksztázis magányos és közösségi tombolását vizsgálja. Sokkal inkább kötődik a korábbi szólókhoz. Nem lehet nem összekapcsolni a finom részleteiről és bajusz alatt mosolygós iróniájáról emlékezetes Codával, amely szintén egy állóképből bomlik ki, és jár be hihetetlen távolságokat mozgásban, ritmusban és intenzitásban, míg végül visszaérkezik a kiindulópontra. A re-DNS három táncosa mintha egyazon gondolat kissé elcsúsztatott variációja lenne. Reakció a DNS-re és a Kovács Ger­zson által meghatározott világokra, újragondolás és átírás, háromféle variációban, mégis egységbe gyúrva. Új árnyalatok, régi ízek. A fiatalok profi módon, de némi távolságtartással, iróniával kezelik a már ismerős (eleve ironikus), a néptánc nyelvéből merítő, a hagyományt használó, ám vele állandóan incsel­kedő mozdulatokat, zabolátlan fiatal energiájuk azonban átüt a formákon, és féktelenségük párbeszédbe kezd a Coda koreog­ráfusá­nak rezignált cinizmusával.

Bora Gábor, ifj. Zsuráfszky Zoltán és Katona Gábor Koncz Zsuzsa felvétele

Bora Gábor, ifj. Zsuráfszky Zoltán és Katona Gábor Koncz Zsuzsa felvétele

A generációk, a változás-fejlődés, a múlthoz és az apákhoz, mesterekhez való viszony a fókusza, központi témája az előadásnak. A re-DNS cím is valamifajta meghatározottságra vagy az abból való kitörésre utal(hat). „A kultúra a múltban gyökeredzik, magában hordozza történetét, azonban emlékeink nem tényszerűek, hanem mai gondolkodásmódunknak alávetettek (actual DNS1)” – olvashatjuk a re-DNS szórólapján KGP felvezetőjét. Örök kérdés és örök kétely, hogy mi őrizhető meg, és mennyi dobható el az újrateremtés során. Üres térben, mindig megújuló időben kell újrakonstruálni, átértelmezni és megteremteni a néptánc mozdulatait, kortárs formákkal vegyítve. De lehet-e ezt autentikusan, rákérdezés, távolságtartás nélkül?

A menetelők állóképéből kibomló, egyre intenzívebbé és színházilag megformáltabbá váló táncokat helyezkedések, fénybeállások szakítják meg. Végig a táncosok pakolják és állítják be a lámpákat, ők jelölik ki, mindig máshol, a „betáncolandó” terepet. Ezzel párhuzamosan a zenészek is bejárják a maguk útját. A táncosok a fényt, ők a zenét hordják végig a termen. A hat lézengő ember az előadás elején két, egyértelműen elválasztható csoportra: táncosokra és zenészekre oszlott. Kezdéskor a színpad jobb oldalán egy vonalban sorakozó zenészek szép lassan bejárják az egész teret, és különböző térformációs viszonyokba kerülnek a táncosokkal. Nemcsak a fény szabja meg az útjukat, a zenészek köre is kijelöl egy-egy mezőt.
Nem véletlen, hogy Kovács Gerzson Péter az előadás látványtervezője is. A magyarországi koreográfusok közül ő használja a legtudatosabban a fényeket. Gyönyörűen szervül a mozgás és a táncosok által irányított fény, és nemcsak azért, mert ügyesen meg van tervezve, hanem mert a koreográfus-fénytervező a fényt is mozgásában, testes jelenlévőnek tételezi, és erejének megfelelően számol vele. Az utolsó előtti jelenet üres színpadon, a táncosok ottléte nélkül zajlik: a fény „körtáncát” láthatjuk. A színpadot pásztázó reflektorok mintha lesöpörnék a színről a táncosokat.
Kovács Gerzson Péter filmszerű szkeccsekben szerkesztette meg elő­adását. A dinamikát a belendülések és levezetések adják meg: winding up & winding down. Fölpörög és leráz. Az előadásnak egyenrangú részei a másképp konstruált, a tényleges, „direkt” táncnál civilebb hatású mozgások. A magyar kortárs tánc tendenciáitól nem idegen ez a szerkesztésmód. KGP alkotásának lüktetése – a beleéléstől a távolságtartó iróniáig – folyamatos próbálkozást, újrakezdést jelenít meg, egységesen, a táncosok mozgásától a fény szerkesztéséig, az előadás minden szintjén.

Ifj. Zsuráfszky Zoltán, Bora Gábor és Katona Gábor Koncz Zsuzsa felvétele

Ifj. Zsuráfszky Zoltán, Bora Gábor és Katona Gábor Koncz Zsuzsa felvétele

Bora Gábort és Katona Gábort még sohasem láttam színészként is jelen lenni a színpadon. Általában belső koncentrációjuk kivetülése látható az arcukon, és tánc közben kifejezésre nem használják mimikájukat. Nem is nagyon szokta őket erre kérni senki. Kovács Gerzson most mégis szerepeket – szereppillanatokat – osztott nekik. Torzított arckifejezésekkel ellenpontozzák mozgásukat, vagy felerősítik annak hatását. Felmutatódik és kiforgatódik a sok formában megjelenő, de lényegében mégiscsak ugyanaz a magyar macsó, a csárdák és diszkók kemény legénye. Az azonosulás és az eltartás különböző fokozatait láthatjuk a három táncoson, egészen a groteszkig torzítva. Hármójuk közül ifj. Zsuráfszky Zoltán használja a legmarkánsabb színészi eszköztárat, a másik két táncos finomabb mimikai eszközökkel, de erős színpadi és jelenlétbeli hatással dolgozik. A táncosok fokozatosan melegednek bele, majd elrajzolt grimaszokkal az őrület határáig fokozzák a táncból kibomló eksztatikus állapotokat. Körtáncok és pillanatképek. A csúcsponton – a bemutató napján legalábbis – odáig fokozódott a hév, hogy a nézőtéren is néhányan verni kezdték a lábukkal a ritmust. A zene dzsesszesített, de felismerhető néptáncdallam, a táncosok pedig, miközben belefeledkeznek a mozgásba, arcukra ragasztott grimaszaikkal érzékeltetik a dolog bizarr ambivalenciáját.
Kovács Gerzson Péter mintha a saját mítoszát, néptánchoz, falusi kocsmákhoz, városi diszkókhoz fűződő viszonyát gondolná tovább újra meg újra, saját táncában és másokra tervezett koreográfiáiban. A tördelt elő­adás-szerkezet lehetőséget ad az időben való ugrálás és az azonosulási fokok közötti váltás érzékeltetésére. Képes-e megújulni az ember? Van-e válasz a DNS általi meghatározottságra? Az előadás nemleges választ adna? Ahogy a történet a végére ér, kezdődik elölröl.
A lemez nemcsak előre, de visszafele is forog. Re-wind. Három férfi a nézőknek háttal gyalogol, könyökük kiszúrja a levegőt… Három férfi.
re-DNS
(TranzDanz, Trafó – Kortárs Művészetek Háza)

Zeneszerző: Dresch Dudás Mihály. Technika: Payer Ferenc. Koreográfus, látványtervező: Kovács Ger­zson Péter.
Táncolja: Bora Gábor, Katona Gábor, ifj. Zsuráfszky Zoltán.
Zenészek: Dresch Dudás Mihály, Bakay Márton, Hock Ernő.

Facebook Comments