Színészi minőség tekintetében az Örkény magas színvonalat képvisel.

Nyolc éve fogant a Madách Kamarából, öt éve kapta új nevét az Örkény Színház. Gyorsan felcseperedett, és mára végleg elfoglalta helyét a budapesti színházak sorában, miközben elődjének bulvárosodó repertoárját zökkenők nélkül váltotta fel művészi munkákkal. Az arab éjszaka már a reveláció erejével hatott a szakmai közönségre, és ezért kissé csalódás volt látni később, hogy a benne ígért új esztétika lángolása helyett fellobbanások következtek. Akkor derült ki végleg, hogy az Örkény nem kizárólagosan a kiéhezett vájtfülűeknek, hanem a Szélesebb Közönségnek is szánja művészszínházát. Nemcsak egy mai kőszínház friss szemléletével és lehetőségeivel kíván szembesíteni, hanem azon is ügyeskedik, hogy ezt a színház­művészetet a nézők is a szívükbe zárják.
Az Örkény nézői a színházi játéknak hangsúlyozottan részesei. Ha összevetjük a repertoár egy korábbi és egy utóbbi előadását, Molnár A testőrét és Feydeau-tól A hülyéjét, két dologra gondolhatunk. Először: egyik sem az a kifejezetten művészszínházba kívánkozó darab, különösen nem együtt. Másodszor: viszont miért kéne skatulyázni, mi való művészszínházba, pláne, ha jelen esetben egyaránt kidomborodik mindkét produkcióban a játék motívuma? A testőr Színésznőjeként Kerekes Éva éppen azt játssza, hogy a második pillanattól már tudja, hogy az őrnagy nem őrnagy, hanem a férje, de elfogadja, és belemegy a játékba, hiszen ugyanolyan vérbeli játékos, mint a Színész, Mácsai Pál alakításában. Maga a játék aktusa és szabályrendszere lesz hitelesítve, különben a szerelmi élcelődésnek értelme nem, csak bája lenne. És ugyanez igaz Feydeau-ra, ahol a pièce bien faite-ből komédián túli, élvezetes abszurd lesz, hiszen aligha lehet groteszkebb pillanatot elképzelni, mint amikor a házastársi hűtlenkedés ismert a házastárs előtt. Márpedig látni Kerekes Viktória szemében Vatelinné agyának mindent tudó villanását, mikor a férje ügyetlenül elkéredzkedik vidékre egy állítólagos ügyvédi találkozóra. Széles László Vatelinje nem is nagyon erőlteti magát, hogy hitelesen füllentsen, ügyetlenkedik, zavarban van, úgy látszik, mindez csak koreográfia. Mintha tudná, hogy a felesége tudja, hogy nem vidékre, hanem éjjeli találkára készül, sőt azt is tudja, hogy ő, mármint a férfj, tudja, hogy ő, mármint az asszony, tudja. Mindenki tud tehát mindent, de a játékot nem rombolják le, hanem végigjátsszák. Így kacsint össze az Örkény is a nézőkkel, állandóan felhíva a figyelmet: vigyázat, csalunk.

A testőr Tamássy Andrea felvétele

Az Örkény előadásaiban ennek a mozzanatnak a felmutatása a finom falat. Agyafúrt esztétikai szándékok helyett a mindennapi rezignációnak ez a csipetnyi iróniával spékelt külső megfigyelését bontja ki a közönséget vonzó darabokban is, felkínálva a közös játékot. A publikum pedig szereti ezt a csiklandozást, mert érzi, hogy ez más, maibb hozzáállás Molnárhoz és Feydeau-hoz, mint kosztümös illusztrálása hajdani nagyságuknak, de közben mégsem rájuk erőltetett vízió. A nézők, fiatalok és idősebbek egyaránt, tehát a közös játékra jönnek: az Örkény látogatottsága átlagban kilencven százalék fölött volt 2008-ban. A hölgyek kicsinosítva, gazdag sminkkel, nem nagyestélyiben, de azért zömmel alkalmi jellegű ruhákban érkeznek, s a férfiak is megfelelőbbnek érzik az öltönyt. Még a tinédzsereken is inkább tanévnyitóhoz illő világos és kényelmes felsők láthatók harsányan díszfoltozott göncök helyett. Bölcsész-ingek, értelmiségi zakók, letaposott cipők és kinyúlt pulóverek elvétve bukkannak fel a vidáman csevegő, kisimult arcú tömegben. Ez egy polgári közönség. Szeretnek színházba járni, és jól, már-már otthonosan érzik magukat a színházukban. Szívesen nevetnek, előszeretettel kommentálják halkan a történéseket, együtt élnek az előadással. Még a rettentően szűk zsöllyesor miatt is alig dohognak – igaz, két szünettel játszott darab esetén sokan inkább a helyükön maradnak, mintsem végigtoporogják a lassú hömpölygést a színházteremből ki, majd vissza. Maradnak beszélgetni. Színházról, természetesen, az éppen látottról vagy másról, hiszen az Örkény közönsége jár máshová is. Korábbi felmérések szerint a Pesti, a Víg, a Katona és a Radnóti volt kedvelt úti céljuk, most leginkább az új Nemzetiben megesett élményeket hallottam említeni: főként az ottani színészeket vetették össze az Örkény csapatával.

A Sötétben Látó Tündér Koncz Zsuzsa felvétele

Színészi minőség tekintetében az Örkény magas színvonalat képvisel. A művészgárda egyenletes nívón teljesít, az epizódszerepek is rendre megszólalnak. Kiváló játékosok sorakoznak az előadásokban, s már-már meg lehet kockáztatni egy örkényes játékstílust is. A színészek mentalitásában van valami nyíltság és jókedv, de jókora hajlam az öniróniára és kajánságra is. Felszabadultak, és valahogy nem annyira jól olajozott összjátékban működnek; érzékenyen, de nem eltúlzott precizitással. Kényelem van bennük, és nagyvonalúság. Figyelem a másik iránt, de sok szel­lemes öröm maguk iránt is, a saját egyéniséget nem áldozva fel maradéktalanul az összművészeti hatásért. Színpadon láthatóan udvariasak és előzékenyek minden újdonság iránt, de határozott véleményük van a maguk alakításáról is, amit azonban jó ízléssel képviselnek, nem rondítva bele egy-egy előadás építményébe. ők is polgáriak, mint a közönségük, nem csoda a ragaszkodás. Egész egyszerűen látszik, hogy az Örkényben a színészek jól érzik magukat, mint egy baráti közösségben. Inspirálják egymást, és elemükben vannak: az előadások legemlékezetesebb pillanatai a színészekhez köthetők.

Különóra Schiller Kata felvétele

Az üvegcipő Koncz Zsuzsa felvétele

 

Sirály Schiller Kata felvétele

A Sötétben Látó Tündérben Bagossy László rendező gyerekszínházi vonalon viszi tovább Az arab éjszaka szómágiáját. Fantáziát tornáztat a sok sötétben elhangzó képleírással, majd hirtelen orgiasztikus látványt zúdít elő, mikor (a műszak hallatlan ügyességével és pontosságával időzítve) teljes értékű naturalizmusban mutatja fel a szőke királylányt, a húst marcangoló farkasokat, a haldokló sárkányt, a tűz körül ugráló törpét vagy a búsuló öregembert. De ha csak Pogány Judit trónolna tündérként a fantáziaerdő közepén, mindössze a hangjával, egy-egy gesztusával is utaztatna a mesék birodalmában.
A műselyemlány ugyancsak Bagossy rendezése, és visszagondolva, szintén a statikus irányt viszi tovább, pedig Hámori Gabriellára mégis úgy emlékezünk, mintha nem csupán a buszmegállónyi térben mozogna, hanem valami tágasabb dimenzióban, annyira telve van energiával. Érzékien csapong a figura élettörténetében, partnerként cserélődnek rajta a ruhák, frizurák, és hideg, klasszikus szépsége egyre jobban megtelik temperamentummal. De mindez mégis csak hányódás a világban: a lány mögött finoman kirajzolódik a világgazdasági válságon izmosodó náci rémálom. Bagossy itt igazítja a mához Irmgard Keun monodrámáját. Bizarr és ártalmatlannak tűnő köztéri reklámként tűnik fel pár plakát: a horogkereszttel köszöntött Boldog Új Esztendő vagy a Dávid-csillaggal bélyegzett, elfajzott négerek dzsesszkoncertje.
Hámori Célimène-ként A mizantróp távol-keleti légkörében már a kifutók modelljeként affektál. Szerepet pózol mindenféle attribútummal, cseresznyefával, míves gerincű könyvekkel felpakolva. Gothár Péter rendezésének mesterséges, kreált világába még a természet is csak illusztrációként hatol be, nem csoda, hogy minden alak egytől egyig mesterkélt, kifestett toposz. Gálffi László pohosodó, házipapucsos értelmiségi Alceste, aki még mindig nem hajlandó befogni a száját, össze is csap Mácsai égő szemű, üzletember Oronte-jával. Für Anikó bajusszal sminkelt Acaste-ja gólyacsőrrel döfködi a kívánatos Célimène-t. Kerekes Éva gonosz, mérgesre festett Arsinoéját pedig kiállítási tárgyként rakosgatják ide-oda. Formatervezett színház, szivárványos rokokóval.
Kísérleti előadás a blogvadászat. A blogokból írt és kibontott skicceket három fiatal rendező, a vendég Tóth András és Rusznyák Gábor, valamint a hazai pályán mozgó Dömötör András jegyzi. A játéktér jóval intimebb a többi előadáshoz képest, a nézők karnyújtásnyira kerülnek a játszóktól mind a színpadon, mind az előtérben. A vállalkozásban a szabadság az érdekes: a nagyszínpadhoz és megírt, elemezhető darabokhoz szokott színészek rendkívül felszabadultan játszanak a szöveg- és szereptöredékekkel. Für Anikó és Mácsai is frissen használja a lehetőséget, Széles László szinte tobzódik a Zsírember undormányaiban.
A színház épületében sétálunk az Ibusárban is, mert Pelsőczy Réka kissé kopár rendezése a tágas és hűvös hangulatú előtérben kezdődik, de a végére át kell vándorolni a színházterembe, követve Sárbogárdi Jolán utazását. Bíró Kriszta gyors váltásokkal dolgozik: szeretetre méltó és energikus csúnyácskaként fonja egybe lerobbant életét a mézeskalácsos álomvilággal. Jel­leg­telennek játszott törékenysége teli lesz daccal, a csak­azértis indulatával, mert olyan szép az álmodás. Nem ügyetlen, csak kicsit, nem csúnya, csak kicsit, nem buta, csak kicsit, nem naiv, csak kicsit, és ezekből a kicsikből aura épül a pénztároslány köré.
Ugyanez az aura lengi be Bíró Kriszta Keczeli Ilonkáját is Az üvegcipőben. Bumfordi kurtizán, de ott lebeg felette a panasz, hogy ő nem kurva, csak az élet ide sodorta. Bár ez a molnári mozzanat megmarad, magát a darabot Mácsai rendezése ironikusabbra hangszereli. Stilizáltabb a környezet, stilizáltabbak a szerepértelmezések. Hámori Gabriella Irmája nemcsak egy narcisztikus költőnő és egy romantikus gimnazista megható keveréke, hanem a nő és a színjátszás elegyének sajátos aspektusát is felmutatja. Ravasz kis nézéseivel Hámori a gyengébbik nem kifinomult stratégiájával bolondítja és ragadja magához Gálffi finom kezű bútorasztalosát, Sipost, aki tudja, hogy a józan ész szerint ebből semmi jó nem születhet, mégis képtelen ellenállni. Für Anikó Adélja is ebbe bukik bele: minden energiáját felőrli, hogy ellenálljon a szerelemnek, háziasszonyként strapálja magát, de hiába, mert az érzelmek legyűrik a rációt, és a középkorú Adél belezuhan Polgár Csaba ifjú és robbanékony Császár Páljának a karjaiba.

Finito Schiller Kata felvétele

A másik Molnár-darab, A testőr is a kiábrándultság felé mozdul el. Kerekes Éva és Mácsai viszonyában, a Színésznő és a Színész kapcsolatában az újra egymásra találással nem boldog hepiendet ragyogtat fel, hanem a szürke hétköznapokba simít vissza mindent Kolos István rendezése.
A hülyéje sziporkázó tűzijáték, színes és pergő, tele pompás ötletekkel. Mácsai rendezése feszes játékot diktál, és folyamatosan reflektál Feydeau képtelenségeire: a színészek újra és újra kiszólnak a nézőkhöz, hangsúlyozzák, hogy ez nem illúziószínház. Itt tényleg mindenki szabadon engedheti a tehetségét: Ke­re­kes Éva szörnyeteg süket Mme Pinchard, Csuja Imre gyanakvó szanitéc, Debreczeny Csaba bamba világfi, Takács Nóra Diána buja és tompa Maggie, Máthé Zsolt pompásan nyársat nyelt, lehengerlő Soldignac, Polgár Csaba vágytól űzött Rédillon, Pogány Judit guruló Jéroˆme stb. – még egy inas nyúlfarknyi megjelenéseiből is remek be- és kilengéseket csinál a retró ajtón Mohai Tamás.
Tehetségben való lubickolást nyújt az Apátlanul is. Jurij Kordonszkij Csehov-rendezése cikázó közvetlenséggel operál. A melodrámai elemek hangsúlyozódnak, a színészek játékát átitatja a komikus hangütés, melyet azonban állandóan ellenpontoznak a hirtelen keményen koppanó, hirtelen igazzá és gonosszá váló mondatok. A kétségbeesés a vígjáték bőre alatt nyugtalankodik, míg végül kitombolhatja magát, és minden tengődés átfordul bonyolult őrületbe. Für Anikó Szofjája pszichológiai esetként omlik össze, és követi el az öngyilkosságot. Széles László Platonovként korántsem hős, hanem egy nagydarab tehetetlenség, aki nem tud kikeveredni az ingoványból. Bíró Kriszta Szásája sem tompa falusi liba, hanem túlzottan odaadó, túlságosan jótét lélek, meg is sínyli. Fergeteges Kerekes Éva és Debreczeny Csaba párosa, mikor a Tábornokné megtudja Vojnyicevtől, hogy Platonov Szofját csábítgatja, és a szerencsétlen, elhagyott fiún saját felindultságában még ő is gyötör egy sort. Pom­pásak Glagoljevék duettjei is, ahogy Végvári Tamás és Dömötör András, apa és fia leplezetlenül utálják egymást, folyvást hisztérikus ütközeteket produkálva.
Korábban már Mácsai rendezésében a Sirály is a vígjáték felé terelte Csehovot, könnyedebbre próbálta hangszerelni, mindennapibbra a tragédiát, de valahogy ott kevésbé sikerült kibontani azt, amit az Apátlanul elmosottan tébláboló alakjai megfogalmaznak.
A Vízkereszt, vagy bánom is én Dömötör András rendezésében ötletre épül. A mosógép világ tengerparti Illíriaként és egyben fogyasztói társadalmunk miliőjeként nagyszerű, de nem injekciózza tovább a darabot. Az előadás a free jazz állapotában marad, annak minden előnyével és hiányérzetével, szabadságával, de az elcsípett dallamok kidolgozatlanságával. A legtöbb szép­ség és megfigyelés a bulijelenetekben tárul fel, például a Mária-Tokányi-Tompa trió, vagyis Ke­re­kes-Debreczeny-Mészáros-Máté brillírozó hármasá­ban. Szellemes és könnyed minden pillanatuk, nem törődve avíttas játszási hagyományokkal. A szerepek is felszabadulnak a kötöttségek alól. Orsinóból Csuja Imre csinál pocakos, rock’n’roll herceget, és öleli szőrös mellkasára Takács Nóra Diána merész metál ladyjét, míg Für Anikó Oliviaként egy érett asszony új virágzását, nem pedig egy fiatal nő szerelmi bimbózását játssza el. Itt csap vissza azonban a free style: a szerepeknek ezek az érdekes motívumai lassan elhalványulnak, nem bomlanak ki, ötletek maradnak, ahogy az ikerpár, Hámori Gabriella Violájának és a Dömötör játszotta Sebastiannak az egymásra találásában is kissé megalapozatlannak tűnik, hogy testvéri csóknál jóval több csattan el.

Apátlanul Schiller Kata felvétele

A Mácsai rendezte Finito barokk álcavilágát viszont megalapozza a végső deus ex machina füllentése, mikor minden egyszeriben jóra fordulhat(na). Tasnádi István nyelvileg pontos alapot ad ehhez a világhoz: a hétköznapi anyázást szedte versbe. A paródia és a szarkazmus elegye már a felütésnél megjelenik, amint a recitativo után felgördülő felhőfüggöny mögött nem kosztümös báli figurákkal, hanem Für Anikó táskás szemű, hálóingre kapott kinyúlt kardigánban bóbiskoló Blondinnéjével találkozunk. Később majd ezek a táskás szemek izzó sistergéssel tudják gyűlölni az öngyilkosságra készülő, léha férjet, miközben a rezignált, megfáradt Blondinban is új szenvedélyek ébrednek: Csuja Imre egy kádban fetrengve kínozza Debreczeny Csaba narcisztikus és kizsigerelt lelkű médiasztárját.

A műselyemlány Schiller Kata felvétele

A Nyugat 2008-1908 a magyar irodalom hőskorának állít emléket, korántsem unalmas piedesztálra állítva, hanem az irodalmi színház révébe invitálva hőseinket: Csuját Móriczként, Debreczeny lusta Krúdyját, Széles gőgös Adyját, Kerekes Viktóriát mint Szomoryt, és lehetne sorolni tovább. Teljesen mai hangok, mai panaszok és riadalmak, és a zsenik apró-cseprő csacskaságai szólalnak meg póztalanul, átélve, világosan és enyhe derűvel. Ünnepélyes tisztelet és játékos irónia az előadás: a pizsamára húzott szmoking eklektikája.
Ascher Tamás rendezte Ionesco két klasszikussá nemesedett abszurdját, A kopasz énekesnőt és a Különórát. A színészek kicsattanó energiája kerül itt formába, a valóság iramodik neki, és változik abszurddá. Az időközben Egerbe szerződött Járó Zsuzsa Dömötör Andrással egészen groteszk és ellenállhatatlanul vicces Martin házaspárként működik, ahogyan újra és újra ráébrednek egymáshozkötöttségükre. És groteszk kín(zás)okat él át Járó Zsuzsa a Különórában is, miközben Gálffi érzékeny egyetemi mimózából középosztálybeli farkasemberré válik.
A Jógyerekek képeskönyvét szintén Ascher rendezte, s az elemelt fekete humorban feszítő zenés-dalos produktum pillére ismét a társulati működés. A nemet cserélt színészek május elsejei örömmel éneklik és táncolják a gömbölyded kisfiúk és borostás kislányok erőszakos végzetéről szóló kuplékat, s a véres kavalkádot Gálffi egy expresszionista vámpírfilm címszereplőjeként dirigálja. Csupa élénk lendület, szellemesség, szakmai tudás és túlzásban tartott érzelem valamennyi figura. A hiperrealizmus iskolája: a túlzásba vitt szülői szeretet oly szorosan fonódik a porontyok köré, hogy halálra fojtja valamennyit. Abszurd és színes felmutatása békebeli tapéták közt a szülő-gyerek viszony egymásnak feszülő és voltaképp csak evolúciós hajszálon függő gépezetének.Tizennyolc előadás repertoáron tartása szép mennyiség. Végigtekintve rajtuk, látható az Örkény színes és arányban tartott műsora. A klasszikusok közül itt van Shakespeare, Molière és Feydeau, két Csehov és két Ionesco-egyfelvonásos. Többségük maira hangszerelt, a hazai interpretációs hagyományokat kikezdő vagy éppen újat kezdő előadás. Hozzájuk csatlakozik Kleist Homburg hercege. Modernebb külföldi darabok közül Irmgard Keun monodrámája és a Crouch- McDermott páros „képeskönyve” került műsorra, utóbbi ráadásul zenés előadás. Nagyjaink közül két Molnár-darab és két Szép Ernő-egyfelvonásos szerepel. Kortárs magyarként pedig látható Tasnádi Istvántól és Parti Nagy Lajostól egy-egy darab, illetve Vajda Lajos monodrámája, a Pedig én jó anya voltam! (a Pinceszínházban). Nem hagyományos kőszínházi produkció, de minőségi irodalomra támaszkodik a Nyugat, korábbról az Örkény-írásokból készült Azt meséld el, Pista! és a Nézzünk bizakodva a jövőbe!, valamint egy Radnóti-est. Ezek szerint az Örkény nemcsak a kortárs magyar dráma támogatója, de elhivatott és komoly szövetségese az irodalom más ágainak is. Kí­sérleti előadásként végül a független szcénában is megállná helyét a blogvadászat. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy korábban szerepelt két Schimmel­pfennig, egy-egy Nyikolaj Koljada, MacDonagh, illetve Euripi­dész, Goldoni, Brecht, Puskin Borisz Godunovja és Kárpáti Pétertől két darab, akkor igazán nem lehet panasz a műsortervre: kellőképp átfogó, gazdag merítést kínál klasszikusokból és kortárs szerzőkből, valamint ismert és újdonságként ható színdarabok tekintetében egyaránt. Az Örkény társulatának dramaturgja: Gáspár Ildikó.
A széles kínálatot főként a hazai szakmában tekintélyt szerzett vendégrendezők állították színpadra. Egy évben négy premierre van keret, de közülük háromnak közönségsikernek kell lennie, hogy a negyedik szakmai és esetleg anyagi kalandokba bocsátkozhasson. Az idei évad bemutatói közül A hülyéjét az igazgató, Mácsai Pál rendezte, Gothár Péter A mizantrópra, Ascher Tamás pedig a Jógyerekek képeskönyvére látogatott át a Katonából, míg a színészként is foglalkoztatott fiatal Dömötör András a Homburg herceg premierjén lesz túl jelen cikk olvasásakor. Az Örkény meghatározó, visszatérően itt dolgozó rendezője Bagossy László. A felsoroltakon kívül pedig több produkció született olyan markáns művészektől, mint Novák Eszter, Kovalik Balázs, a határon túlról Bocsárdi László, illetve az eddig egyetlen más nemzetiségű Jurij Kordonszkij, aki Dogyin színházából indult színészként, s ma a világ több pontján dolgozik, főként rendez és tanít. A meghatározó középgeneráció mellett olykor fiatalok is szerephez jutnak, Dömötörön kívül rendezett az Örkényben Rusznyák Gábor és Tóth András. Mácsai elmondása szerint továbbra is keresi a lehetőséget a fiatalabb rendezők foglalkoztatására.

A hülyéje Schiller Kata felvétele

Az Örkény működésének kuriózuma, hogy pénzügyileg még mindig a Madách Színház költségvetésének a része. A vezetés, a társulat színészekkel, mű­szak­kal, jegyszedőkkel, közönségszervezéssel, min­den­nel különálló egység, de a pénzügyeket, a köny­­velést továbbra is a Madách gazdasági osztálya végzi. Ez nyilván egyik színháznak sem a legjobb megoldás, bár konfliktus sincs a közösködésből. Mégis különös, hogy mióta a Kis Madách elindult az önállósodás útján, azóta csak lóg a levegőben a pénzügyi önállóság. Állandóan szó van róla, de érdemi lépés lassan egy évtizede nem történik. Az önállóság annyiban hátrányt jelentene az Örkénynek, hogy akkor a különböző műhelyek fenntartását is állnia kellene, míg most csak a díszlet előállításáért kell fizetnie, illetve ezen túl saját gazdasági igazgatóságot kellene létrehoznia. Ugyanakkor az önállóság nagyobb mozgásteret engedne a színháznak, mert feltehetően kikényszerítene a fővárostól egy magasabb dotációt – feltehetően ez az oka a késedelemnek -, megemelve ezzel a financiális keretet, ami jelenleg körülbelül százötvenmillió forint. Ezt nézve az Örkény a legkevesebb pénzből gazdálkodó budapesti színház, az összeg a Radnóti költségvetésének (kb. kétszázhetvenmillió forint) a nagyobb fele, miközben a két társulat nagyjából ugyanakkora, a Radnóti nézőtere viszont jóval kisebb (bár a fentebb jelzett költségeket az Örkénnyel ellentétben önállóan kell állnia). Idén ugyan kapott az Örkény egy ötvenmilliós plusztámogatást a működés ellehetetlenülésének kivédésére, de semmi garanciája nincs rá, hogy ez a jövőben is rendelkezésre fog állni. A dotáció ugyanis szinte teljes egészében rámegy az alkalmazottak fizetésére, az épület rezsijére, valamint az előadási költségekre. A színészek fizetésére nem, ők az előadások bevételéből kapják a gázsit; más intézményekkel ellentétben nem havibér jár nekik, hanem előadás- és próbapénz, azaz ha valaki nem játszik, nem keres pénzt. Az igazi ördöngösség nem is ez a megoldás, hanem az a dilemma lehet, hogy az évad összeállításánál nem csupán a művészi foglalkoztatás egyensúlyára kell ügyelni, hanem a színészek anyagi megélhetésének biztosítására is.

Az Örkény terveiben több kockázat is szerepel. Nyitottak a független színház felé, hiszen vannak társulati tagok, akik több független színházi csoportosulásban vesznek aktívan részt. A különböző kezdeményezések felé való nyitásnak egyedül anyagi akadálya van. A blogvadászat zömében EU-pénzekből jött létre, most már ráfizetéses. Másfajta együttműködés is megvalósult, elsősorban a Művészetek Palotájával, amely hátteret biztosított a Nyugat és a Jógyerekek képeskönyve létrejöttéhez: beszállt a büdzsébe, és náluk volt a bemutató. Az Örkény a jövőben is szívesen vesz részt az ilyen kimozdulásokban, de még szívesebben lakna be egy saját kamaratermet. Egy stúdióban gazdaságosabban lehetne játszani a kevesebb nézőt vonzó szakmai sikereket, ott talán még ma is mehetne Az arab éjszaka, a Borisz Godunov vagy az Élektra stb. Már az is jelentős előrelépés lenne, ha a színpadon kívül, valahol a közelben lenne egy zárt próbahely, és nem a színészbüfé leválasztott részét vagy az előteret kellene használni. Intenzívebben szeretnének kilépni a nemzetközi színházi életbe is, néhány fesztiválmeghívás már szerepel a lehetőségek között.

Blogszínház Koncz Zsuzsa felvétele

A kockáztatás valószínűleg a jövőben sem jár majd a nézők elriasztásával. Az Örkény nem felforgató értelemben művészszínház, hanem minőségét tekintve az. Az őrjítő keresgélés és lázas felmutatás helyett a minőségi színház működtetése a célja. Rendkívül fontos, progresszív útmutatás, ahogyan az Örkény a közönséggel együtt őrzi a színvonalát. Remélhetőleg nem marad a torta hab nélkül sem, és a tervek szerinti negyedik premierek ennél merészebb irányba is elkalandoznak, időnként fel-fellobbantva a tartalékokat.

Jógyerekek képeskönyve Schiller Kata felvétele

Facebook Comments