Léner András keze alatt a presznyakovi fekete komédiából szimpla bohózat lett.

Aki a Budapesti Kamaraszínház előadásán találkozik először a Jekatyerinburgban élő és alkotó Presznyakov testvérek nevével, aligha hinné, hogy műveik különböző nyelvű előadásaiból kiadójuk fesztivált szervezett az Oleg Tabakov vezette Moszkvai Művész Színházban. A 2005-ös találkozónak magyar résztvevője is volt, ugyanis a szolnoki színházban tartották meg Terrorizmus című darabjuk magyarországi bemutatóját, méghozzá a szerzők rendezésében.
Oleg, az 1969-ben született irodalmár közvetlenül diplomamunkájának megvédése után, a három évvel fiatalabb Vlagyimir pedig pszichológiai tanulmányainak befejezése előtt közölte professzoraival, hogy oktatói karrier helyett a drámaírást választja. Bár szülővárosuk egyetemén végül mégis tanítottak, hírnevet íróként szereztek, könyveik és darabjaik nemcsak Oroszországban, hanem egész Európában ismertek és sikeresek. Színpadi műveiket játékosság, keserű irónia, abszurdba hajló fekete humor, látszólag egymástól független epizódokból kialakuló szerkezet, laza cselekményvezetés jellemzi.
A szerzők – akikről nem lehet biztosan tudni, hogy tényleg fivérek-e, avagy jól felépített alkotói imázsuk része a testvérség hangsúlyozása – szívesen járnak Magyarországra, hiszen itt vállalkoztak először arra, hogy saját darabjukat megrendezzék, és következő könyvük témájára szintén itt találtak rá. A magyar közönség csak mostanában kezdi megismerni őket. 2007-ben jelent meg az Öljük meg a bírót! című kötetük, s immár második darabjuk került színre. A hattételes Terrorizmus a külső és belső agresszió végletes példáit sorakoztatja fel, s az epizódokat egy olyan szereplő köti össze, aki hol megjelenik, hol csak beszélnek róla. A Padlószőnyeg cselekménye realistának tűnő alaphelyzetből válik egyre abszurdabbá. Mindkettőben – s más műveikben is, például Az áldozatjátékban, amelynek előadását a TÁP Színház tervezi – központi problematika az élet és halál kérdése, és visszatérő motívum a repülés, illetve a repülőtér.
A Padlószőnyeget 2004-ben a moszkvai Kazancev Központban mutatták be, ezt követően több helyen, például a berlini Deutsches Theaterben is játszották. Az ottani, a színház büféjében tartott előadást látta Bodó Viktor, aki a darab alapján 2006-ban Szombat¬helyen Zsámbéki Gábor színészosztályával készítette el a Mongúzok támadása című munkabemutatót. A tizenkét napos műhelyfoglakozásnak természetesen nem lehetett célja a teljes mű interpretálása, a megszülető előadás csupán az alaphelyzeteket vette át, s ezekre születtek variációk. A cím is csak utal a szöveg egy félmondatára, az egész mégis megsejtetett valamit a szöveg lényegéből, a szerzőpáros stílusából.
Ez nem mondható el a dráma budapesti bemutatójáról, ugyanis Léner András keze alatt a presznyakovi fekete komédiából szimpla bohózat lett. Ám ez az abszurdba hajló, szürreális elemeket hordozó szöveg bohózatnak nem jó. Nem először tapasztalhatjuk, hogy színházak és rendezők nem bíznak a szövegben, s ahelyett, hogy a bonyolultabb struktúrákat meg- és kifejtenék, a könnyebb ellenállás irányába mozdulva a cselekményt, a jellemeket leegyszerűsítik. Ez itt már abban tetten érhető, hogy a négyfelvonásos darabot rövidke egy részre húzták össze, ezáltal a mű számos rétege kimaradt, s a különállónak tűnő jelenetek egymásmellettisége helyett a történetnek csupán a vázát követő, soványka és lineáris cselekmény jött létre.

Jelenet az előadásból (középen: Jánosi Dávid) Schiller Kata felvétele

Az alapszituáció megmaradt: két fiatalember, Andrej és Nyikolaj kibérelt lakásuk felújítása közben a fürdőkád alatt egy hullát talál. Betoppan a lakást kiadó, gyanúsan viselkedő, drogfüggő Igor Igorevics, s hárman közös erővel igyekeznek eltüntetni a holttestet. Az átdolgozók csak ezt a szálat hagyták meg, s minden olyan epizódot, amely ebbe közvetlenül nem illeszthető bele, elhagytak, vagy lerövidítve, csupán a cselekményes elemet kiemelve használtak fel. Az elszegényítés technikáját érzékeltetheti, hogy a három fiatalember és a hulla eljut ugyan a repülőtérre, de csak azért, hogy a klasszikus személycserére épülő geg (az igazi hulla helyett egy hozzá hasonló öltözetű mélyalvót dobnak a felszálló repülőgép kerekei alá) érvényesüljön, ám az örökké a Mamának levelet író és a holttestre vigyázó Nyikolaj s egy a repüléstől rettegő afroamerikai stewardess szimultán monológjából csak az előbbinek néhány mondata hangzik el. Mivel a darabot utalások, visszatérő mondatok, tettek szövik át, egy-egy kimaradt részlet összefüggéstelen vagy értelmetlen helyzeteket szül. A különálló epizódok közül a repülőtéren várakozóknak szfinxként rejtvényt feladó kisfiú hosszú monológja ugyan hallható, de abból alig valami jut el a néző tudatáig. Egyrészt a színésznőnek le kell darálnia a szöveget, másrészt a jelenséget és a monológ témáját semmihez sem lehet kötni, mert amihez asszociálni lehetne, az csaknem teljes egészében kimarad. Kétségtelen, hogy könnyebb kidobni azt az önironikus epizódot is, amely a páros alkotást parodizálja, mint megkeresni ennek itt és most érvényes verzióját, csak éppen a végeredmény lesz szegényebb, már-már alig felismerhető.

Az előadás lebonyolítása tovább primitivizálja a darabot. A rendező csak a négy főszereplőre figyelt, de azoknak sem teremtett tényleges szituációkat. A fantáziátlan térben a színészek leginkább a szöveg felmondására vannak kárhoztatva. A figurákról szinte semmi nem derül ki, közöttük csak formális kapcsolat alakul ki. A főszereplők – Jánosi Dávid (Nyikolaj), Nagy Viktor (Andrej), Hajdu István (Igor Igorevics) és Kocsó Gábor (Hulla) – jobb ügyhöz méltó energiával, de biztos színészi eszközeikhez menekülve teljesítik feladatukat.
OLEG és VLAGYIMIR PRESZNYAKOV: PADLÓSZőNYEG
(Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdió)

Fordító: Tompa Andrea. Díszlet-jelmez: Kovács Yvet¬te Alinda. Dramaturg: Kompár Valéria. Koreog¬ráfus: Zambrzycki Ádám. Zenei vezető: Reményi József. Rendező: Léner András.
Szereplők: Jánosi Dávid, Nagy Viktor, Hajdu István, Kocsó Gábor m. v., Kovács Ferenc, Sztankay Or-solya, Hegedűs Barbara, Szűcs Péter Pál, Trokán Anna e. h., Fekete Linda e. h., Bakos-Kiss Gábor e. h., Zambrzycki Ádám.