Különben nem vitás, hogy eddig a Fédrát fogadta a legnagyobb szakmai elismerés, és aki nem ismerte Csákányi Eszter nevét, az most felírta a noteszába.

Alapvetően kétfajta színházi fesztivál létezik.
Az egyiknek van elég pénze, mert valamilyen szerencsés véletlen folytán megfelelő mértékben dotálja az állam, esetleg valamilyen még szerencsésebb véletlen folytán – s ez már-már csoda is volna – a magánszféra mecenatúrája fedezett fel profitlehetőséget a kultúra támogatásában. Nevezzük az ilyet (persze, egyszerűsítőn) gazdag fesztiválnak. A gazdag fesztivál kimondottan nagyhalakra utazik, mert meg tud fizetni szinte bármilyen színházi produkciót, amit értő kurátorai kiválasztanak. Vagyis ez esetben a vezetés jóformán kizárólag a válogató(k) kiválasztásánál hibázhat, mert ha a válogatás jó, a szakmai, a sajtó- és a közönségvisszhang csakis pozitív lehet. (És hibázik is, például minálunk, magyaroknál, jó ideje rendszeresen.)
A másiknak nincsen elég pénze, mert elkerülték az emlegetett szerencsés véletlenek. Így neki – a szegény fesztiválnak – nem marad más lehetősége: kishalakat invitál magához, de olyanokat, akik a jövő nagyhalainak látszanak. Ezek felkutatása pedig macerás művelet, gyenge és középszerű előadások százainak végignézését követeli meg, és még mindig magában hordozza annak a veszélyét, hogy elsikkad a szénbányában a gyémánt, a szénakazalban a tű, ráadásul a kritika is fanyalog majd, mondván: jó, jó, de nem az igazi, vagy még kevésbé megengedően: rossz.
Volna még itt egy (vagy több) harmadik lehetőség is, például: egy olyan színházi fesztivál, amelyik dacára annak, hogy pénze van, a jövő tehetségeinek, a színházművészet progresszív útjainak és alkotóinak felkutatására és összegyűjtésére áldoz. Hitetlenkedve mondom: a Nyitrai Nemzetközi Színházi Fesztivál ilyen. (Egyáltalán egészen lenyűgöz, ami Szlovákiában „színházi fesztiválok” témakörben zajlik. Úgy látszik, mintha összehangolt, tudatos gondolkodás előzte volna meg egy-egy fesztivál létrehozását, mindegyiknek profilja van, amely eltér minden másik profiljától, de egyben ki is egészíti azt – ja, hogy a Színházi Intézet mindet átlátja és koordinálja? Hát igen, így is lehet.)

 

Csákányi Eszter / forrás: www.foto.nitrafest.sk

Az idén tizenhat éves nyitrai fesztivál három szlovák mellett belga, portugál, holland, román, olasz, cseh, észt és magyar előadást is bemutat, nemzetköziségét tehát nem érheti kritika, de talán érdekesebb tanulságokat tartogat a 15+1. évfordulóra kiadott fesztiválstatisztika. Olyan nevekkel találkozhat az ember, mint Vladimír Moráveké, Eimuntas Nekrošiusé, Oskaras Koršunovasé, Alvis Hermanisé, Andrej Mogucsijé, Alexandur Dabijáé, Radu Afrimé, Roman Polaké, Krzysztof Warlikowskié, Emma Dantéé, Nagy Józsefé vagy éppen Mohácsi Jánosé, Schilling Árpádé – tekintélyes névsor, aligha van Európában színházi fesztivál, amely el ne fogadná. Mohácsiék 2002-ben játszott Megbombáztuk Nyitrát című előadását éppen tegnap hallottam emlegetni helyiektől, a fesztivál rendszeres és visszatérő vendégeitől. Schilling már 2000-ben, a Katona-Kamra Baaljával itt járt, 2004-ben pedig a Sirájt hozta el saját társulatával – Nyitra volt a Krétakör nagy, világkörüli turnéjának kiindulópontja, európai jó hírnevének legfontosabb megalapozója, mondja szintén tegnap Csákányi Eszter.

„Nem baszlak meg, anyám. Öreg vagy” – közli Csákányi-Phaedrával Jaskó Bálint-Hippolytos (akit először látok átütően jónak), és a királynő áll a fitnessteremben, szemben a tükörrel, szobormereven, közben mókázni kezdenek körülötte az ifjak, de ő csak áll, és szeretném tudni, hogy mire gondol: mire Phaedra, és mire Csákányi. Amikor megsértett méltósággal kivonul, már tudja, csak akkor tér majd vissza, a bosszútervvel, ha Thészeusz felébred – vagy sohasem. Mindezt szavak nélkül mondja, a szemével leginkább, egy-egy vállrándításával néha, mellettem egy ötvenes nő zsebkendőért kotor a táskájában – ő is, én is ugyanazt gondoljuk, amit majd másnap, a reggelinél mond Jovan Čirilov. A BITEF doyenje a kaposvári Marat/Sade-ot emlegeti, és hogy ő már akkor tudta, most meg, a Fédra Fitness után pláne tudja, hogy „ez egy hatalmas színésznő”. Nekem pedig nincs más dolgom, mint hogy dagadjon a keblem a büszkeségtől. Különben nem vitás, hogy eddig – két nap, hat előadás van még hátra a fesztiválból – a Fédrát fogadta a legnagyobb szakmai elismerés, és aki nem ismerte Csákányi Eszter nevét, az most felírta a noteszába.
Jó itt, Nyitrán.

2009. szeptember 28.