Az előadás a pillanatnak él, mondhatnánk, ez legfaustibb vonása, hogy egyetlen jelenetért eladja lelkét az ördögnek, mert önnön koncepcióját (koncepcióit) írja felül minduntalan.

Legyen Marlowe-ból valóság-show, ez Káel Csaba koncepciója a Doktor Faustus tragikus históriájának színrevitelekor, amikor – Dr. House után szabadon – Dr. Faustus címen rendezi meg a Faust-legenda legelső nagy feldolgozásaként számon tartott Shakespeare-kortárs remeket. E pokoli mű, melyet Goethe olyan tökéletesnek talált, ha egy kicsivel korábban születik meg – és elkerüli az önkéntelen összehasonlítgatást Shakespeare-rel – ennél is többre vihette volna a klasszikusok elitlistáján.
Ám végre itt egy színház (Budapesti Kamara), amely talán előlépteti (poraiból és a kánonban egyaránt) ezt a kozmikus erejű darabot egy „elkárhozó-show” formájában. Ez az ötlet mennyei vagy pokoli estét egyaránt tartogathat számunkra. Show és színház találkozása nem példátlan eset, s az Erzsébet kori színház is szeretett átvenni, a maga testére szabni különböző „talált tárgyakat”. A show-műsor is manapság ilyen népszerű „szabad préda”, amiből, mint a bőség kosarából, mindenki egyaránt vehet, és alakíthatja át tehetsége szerint. Kezdve Dömötör Tamás fergeteges Czukor Show-jától, amelynek szüzséjét Füst Milán Boldogtalanokja szolgáltatta, noha, jelen előadással ellentétben, nem használta fel magát a drámaszöveget. És lévén a show korunk tünete s tükre (?), természetes, hogy több előadás is „nyomokban tartalmazza” – legutóbb az Új Színház Ahogy tetszik-jében láttam bizonytalanul felbukkanni. Számunkra most a kérdés inkább az, hogy a Faustus-show miért show, és persze miért épp Faustus.

Détár Enikő (Hírolvasó) és Kolovratnik Krisztián (Faustus) Szkárossy Zsuzsa felvétele

Valóság-show-érzetünket valójában egy trailer, avagy műsorelőzetes kelti fel, ami az előadás megkezdéséig pereg folyamatosan – ki-ki minél hamarabb foglalja el helyét, annál többet láthat belőle. Itt magukat kifejezni képtelen emberek (maga Dr. Faustus, egy képviselő stb.) nyilatkoznak – kellően hitelesen – arról, hogy mit gondolnak az olyan filozófusról, aki valóság-show-beli szereplésre adja a fejét. A bejátszás Kocsó Gábor „képviselő úr” szavaival ér véget, amikor végre sikerül, ha sután is, befejeznie egy elkezdett mondatot. Majd Bozsó Péter, Dick bohózati szerepköréből logikus módon showmanné avanzsálva, elmagyarázza, hogyan viselkedjünk az este folyamán, s miként tapsoljunk, ha kigyullad a „taps” felirat. Ezután pedig Détár Enikő, a műsorajánlóból már ismerős riporter, immár mint hús-vér bemondónő olvassa fel a kórus szövegét, ahogy ezt a valóságban is szokta tenni a kertévé bulvárhíreivel.

Mindez idáig hitelesnek tűnik. Leszámítva azt a problémát, hogy bár még alig kezdődött el az előadás, máris mintha minimum kétféle kerete lenne az estének: míg az előzetes és a hírolvasó, avagy a kórus valóság-show-t ígért, addig Dick mintha egy kibeszélő-show felé vinné el a játékot. Első látásra ez utóbbira utal Szendrényi Éva fotelekkel és „taps” felirattal ellátott tere is – igaz, később megpillantjuk a jakuzzit, ahol Dr. Faustus szeret olvasgatni -, a díszlet tehát önmagában hordozza az ellentmondást: mintha folyamatosan egyértelmű jelzések vennék semmibe az őket megelőző, szintén egyértelmű jelzéseket.
Az előadás a pillanatnak él, mondhatnánk, ez legfaustibb vonása, hogy egyetlen jelenetért eladja lelkét az ördögnek, mert önnön koncepcióját (koncepcióit) írja felül minduntalan. Ezért lehetséges, hogy a legkülönbözőbb tévés műsortípusok jelenjenek meg, amikor a pillanat úgy kívánja: így önmagában az, hogy Faustus kérdéseket tesz fel az ördögnek, elég ahhoz, hogy a kvízműsorokból ismerős világító és csippantó gombot nyomogathassák. Arról már nem is beszélve, hogy az ördög Faustus kérdéseire merőben korszerűtlen válaszokkal szolgál az univerzum titkairól, amennyiben a bolygók a „világ sarkai körül haladnak”, de hát ki tudja, talán épp a jó öreg patás ismeri az igazságot.
Egyfelől érteni vélem Káel Csaba feltételezhető szándékát, hogy „csináljunk valami mást”, „hozzuk közelebb a mához letűnt korok darabjait”, még szimpatikusnak is tartom. És a meglepő képzettársítások számára – ahol show és misztériumjáték egymásra találhat – valóban a színházi boncasztal tűnik a legmegfelelőbb terepnek. Ez a „fausti” nagyot akarás azonban gyakran vezet kárhozathoz. A tobzódó ötletek külön-külön működnének, olykor még viccesnek is tűnhetnek, de együtt éppen egymást semmisítik meg, amitől üressé válik egy előadás.
Pedig Szabó Stein Imre fordítása a jó értelemben véve ötletes, az ördögi művek szimpatikus hagyománya szerint Mephistophilisének káromkodásai állandóan falra festik az ördögöt. A show gondolata sajnos szintén az ő, sok helyen aktualizáló szövegéből ered, ahol „alulírott Dr. Faustus János” „okiratban” kínálja fel lelkét „jogi képviselője”, az ördög „tulajdonául”. Ez a mai kifejezéseket találékonyan használó, ennek ellenére elemelt, verses textus és történet azonban mégis kiveti magából bármilyen show-műsor realista keretét. Ugyanakkor a realista keret mindenféleképp gátjává válik annak, hogy komolyan vegyük Faustus földöntúli tragédiáját. Amit pedig komolyan kéne vennünk – erre utal a kissé kínos befejezés, amikor hátul a kivetítőn felcsapnak az iróniától teljesen ment lángnyelvek, miközben Faustus kezét széttárva, krisztusi pózban hasra fekszik a földön.

Egri Kati (Mephistophilis) és Kolovratnik Krisztián Szkárossy Zsuzsa felvétele

Mindez azért is szomorú, mert tehetséges színészeket látunk. Kolovratnik Krisztián a főszerepben legalább olyan ördögi, mint – a megszokottal ellentétben – nőnemű ördögi párja, Egri Kati. ők el tudnák vinni hátukon az estét, néha még az eltérő nemekből eredő lehetőségek kiaknázására is mutatnak igényt, de ezt sajnos a rendezés mégsem bontja ki. Ahogy a Jó és a Rossz angyalok Faustus lelkéért folyó belső lelki tusája sem érvényesülhet a külső keret miatt. Pedig Bank Tamás mint Rossz szellem jól hozza az ördögök hagyományosan kemény zenét játszó gitárosát. Szegény Majzik Edit Jó angyalát viszont talán gátolja a farsangi bálokra emlékeztető lepke-jelmez. Spindler Béla Wagnerja figurát teremt, csak nem értjük, milyen közegben.
Az elején ugyanis úgy tűnhetett, hogy Faustus paktuma a média világával köttetik, ebből a szférából pedig Bozsó Péter és Détár Enikő hírolvasója kísérték végig a játékot. Meglepő szerepkettőzéssel szintén Détár jelenik meg Helénaként az előadás végén, hogy hófehér ruhájában erkölcsi fölénnyel utasítsa el Faustus csókját. Hogy honnan ez a lenézés, előadásbeli hírlapolvasó-múltját tekintve milyen alapon húzza fel orrát a világszép asszony, végképp nem érteni. Kár, mert a furcsa keret nélkül Faustus tényleg elkárhozhatott volna, lévén ezen az estén Kolovratnik Krisztiánba kicsit belébújt a kisördög, vagy inkább beléköltözött a Pokol.
Christopher Marlowe:
Dr. Faustus. Valóság-show két részben
(Budapesti Kamaraszínház, Tivoli)

Fordító: Szabó Stein Imre. Dramaturg: Magyar Fruzsina. Díszlet: Szendrényi Éva. Jelmez: Berzsenyi Krisztina. Rendező: Káel Csaba.
Szereplők: Kolovratnik Krisztián, Egri Kati, Kocsó Gábor, Spindler Béla, Détár Enikő, Nagy Viktor, Kovács Ferenc, Bank Tamás, Majzik Edit, Cs. Németh Lajos, Bozsó Péter, Szűcs Péter Pál.