Árvai régi halálspecialista, Szűcs Edit pedig a feketét igen kedvelő jelmezköltő.

A Por-hüvely előadása – stílusos képzavarral élve – olyan, mint a ki-befordítható anorák: felfoghatom extravágáns haute couture divatbemutatónak, de ha mozgásszínházi vagy kortárstánc-előadásnak nézem, legott azzá is válik. Divatbemutatón még életemben nem jártam, de a médiában hallom-látom, hogy a nagy, dúsgazdag tervezőcégek egyes csillogó-villogó eseményein is divatossá vált a nekrofil bizarréria. Abban viszont biztos vagyok, hogy a témában e cégek csak kisinasai lehetnek az Árvai György-Szűcs Edit alkotópárnak, pláne, ha koncepciójukhoz Gergye Krisztián készít koreográfiát.
Árvai régi halálspecialista, Szűcs Edit pedig a feketét igen kedvelő jelmezköltő. Az elmúlás szele egyébként (mint Párizsba az ősz) csak az előadás vége felé szökik be a Trafó nagytermébe (és suhan végig nesztelen a kifutópallókon), amikor is a szereplők lemeztelenedve, vállfára akasztják utolsó ruháikat, amelyek aztán mint levedlett, elhalt bőrök, mint hátrahagyott, elvékonyodott kitinpáncélok lógnak némán körös-körül. Mindegyiken van egy kitűző, rajta valami rövid szöveg dereng. Igen elszomorodom, amikor közelebb hatolva, az egyiken ki tudom silabizálni Dombi Kati nevét. Mellette Tonhaizer Tünde könnyű sztéléje „lengedez”.
A Por-hüvely több egy bizarr, megkoreografált divatbemutatónál, mert a kezdetektől műalkotás: a jelentéses képzőművészeti tárgyakként funkcionálni bíró kosztümök és a beléjük bujtatott emberek teszik azzá. Vitrinben vagy kirakat üvegfala mögött engem hidegen hagynának e ruhák, „élettel megtöltve” viszont felkavarnak, mint Gustav Klimt festményei (bár más világ, azokon is – még látható a Szépművészetiben – elválaszthatatlan egymástól ember és díszített ambientéje).
A személyiségjegyekként viselt ruhákról, elhasználódásukról és levetésükről igen nehéz közhelyek ismételgetése nélkül bármit is mondani – ebből fakad az előadás gyenge pontja is. Erdős Virág kulturált, érzékeny és helyenként érdekes felhangzó szövegei hol a darabhoz fűzött használati utasításként hatnak, hol pedig – nem túl sikeresen – érzelmi, hangulati feszültséget, ellenpontokat igyekeznek képezni. Menthetetlenül banalitásba zuhan, ha egy különös ruháját egzaltált mozgással felvonultató táncos-színész-manöken arról beszél, hogy nem érzi magáénak a saját életét, ezért legszívesebben kibújna a bőréből. A „vesd le” (ruhádat, arcodat, bőrödet stb.) kezdetű verssorok gyakori ismételgetése sem hat a reveláció élményével, a vetített mozgóképen öltözőben mikrofonba mondott „angyalok dialógusa” is igen sekélyes.

Dombi Kata és Nagy Andrea / Schiller Kata felvétele

Apropó angyalok! Az egész performansz bukott, bűnös angyalok gyűlésének tetszik, Gergye Krisztán kezdő felütése ezt egyértelművé teszi: a táncos-koreográfus-manöken fehér öltönyben jelenik meg, hátán szárnyacskát hord, mindezek ellenére démoni ceremóniamesterként, rövid mozgásvariációval inti be a kezdetet. A fehér jó ideig dominál, az izgalmasan tekeredő, terülő, építkező nagy ruhaformák között felborzolt fehér tüskéjű-karmú lények is megjelennek, teret engedve Gergye egyik legkedveltebb tevékenységének: magánmitológiai szörnyecskéi újrakreálásának. A fehér alá, közé egyre több fekete keveredik, sokáig e végletes kontraszt uralkodik (Gergye is hol befeketül, hol újra kifehéredik), aztán megjelennek a színek: a fekete és fehér grafitszürkévé egalizálódik, rajta meleg, buja pirosak, vörösessárgák virágoznak ki. A már néha kortalan barokk stílusúnak tetsző kelme- és ruhadísz-költeményekben rebbenő lelkek tétováznak, vagy éppen mikrofonként tartott lábszárcsontba ordítva-sikítva próbálnak menekülni, kitörni (ez utóbbi attrakciót Góbi Rita abszolválja igen artisztikusan).
Ha az alkotók és előadók névsorára tekintek, és közben visszagondolok a Szűcs-kosztümperformanszok immár többéves sorozatára, nyilvánvalónak tetszik, hogy a Por-hüvely magabiztos ujjgyakorlat, jó értelemben vett rutinmunka. Érződik rajta, hogy a stáb magja uralja az anyagot, kigyakorolta a módszert. Ennek ellenére, sokadik hasonló látványként sem válik unalmassá. Benne vizualitás, anyag- és embertest-mozgás, életérzés, hangulat, mondanivaló összeért, helyén van. Akár egy megállapodott, klasszikussá vált műfaj is lehetne már. Csak kéne neki egy név, hogy ne kelljen mindig körülményesen körülírogatni. Én jelölök egyet: legyen divatbizarréria.

Por-hüvely
Látványkoncepció: ÁRVAI György, SZŰCS Edit. Koreográfia: GERGYE Krisztián. Kosztüm: SZŰCS Edit. Szöveg: ERDŐS Virág. Zene: PARABRYO.
Dramaturg: IMRE Zoltán. Smink: MATIS Edit. Haj: KENYERES Attila. Speciális effektek: KORAI Zsolt. Kép: LENZ Tünde. Technika: SZIRTES Attila. Produkciós vezető: KULCSÁR Viktória. Objektek: KALICZ-MÉSZÁROS Klára, Nguyen Trá My, ÚJSZÁSZI Tünde.
Szereplők: GERGYE Krisztián, GÓBI Rita, DOMBI Kati, KATONA László, KOVÁCS Martina, MADÁK Zsuzsanna, NAGY Andrea, RADNAY Csilla, TONHAIZER Tünde.

Trafó – Kortárs Művészetek Háza, 2010. október 1.

Facebook Comments