A Carmen annál jobb, minél erősebb kézzel nyúlnak hozzá.

Több is a Carmen, mint egy opera, meg kevesebb is. Nekem leginkább a szereplők egymásra vonatkoztatása hiányzik belőle. Magyarán a duettek. Két rendes kettős van csak benne, mindkettőt Don José énekli, egyiket Micaelával, a másikat pedig a végén Carmennal. (Amit Escamillóval énekel, az nem igazi duett, nem véletlen, hogy simán ki lehet húzni.) Persze mindezt értelmezhetjük úgy is, hogy José az egyetlen ember ezen a gigantikus színpadon, aki képes viszonyba kerülni mással. Talán Micaela is képes lenne, de őt meg nem hagyják. Képzeljünk csak el egy Micaela-Carmen duettet! Képtelenség? Írtak efféléket, mondjuk, Amnerisznek és Aidának vagy Normának és Adalgisának, ők sem kisebb egyéniségek. Persze Carmen más személyiség. Ő senkivel nem is akar igazi viszonyba kerülni.
De több is Bizet műve, mint egy opera, állandóan és többszörösen el akar bűvölni, túl sok minden, két-három darabra való anyag van belezsúfolva: gyerekkórus, felnőttkórus, slágeráriák, kocsmai táncos forgatag, balettek tömege – ugyanakkor romlatlan parasztlányka, hadarós, vidám ötös, bikaviadal Sevilla főterén és a biscayai hegyek. Érzik ezt a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadra állítói, Kesselyák Gergely karmester és Kerényi Miklós Gábor rendező is, ezért aztán jócskán húzogattak a műből. Ügyes kézzel válogattak, s így a bemutató tehetségesen egyensúlyoz a nagyszínpadi show-műsor és egy opera életerős előadása között. Kesselyák Gergely egy, a színpad fölé félkörívben behajló magas hídról inti be a bombasztikus nyitányt. Határozottan jelzi: ne elmélyült zenehallgatásra, hanem látványos, „hangványos” szórakoztatásra készüljünk, amelyet az alkotók az „élményopera” címszavában foglaltak össze.
Nem hiányoljuk a Micaela-Morales-évődést, a gyerekkórust vagy a harmadik felvonás elejének egy részét. Az ugyancsak epizodisztikus Csempészötöst vagy a második felvonás elejének Bohémdalát meghagyták, mert azokat jó ötletekkel az élmény szolgálatába lehet állítani. Örültem viszont, hogy a Micaela-José kettőst ezúttal nem rövidítették meg, hisz az a visszatérésben teljesedik ki.

Arnold Rutkowski (Don José) és Mester Viktória (Carmen) Veréb Simon felvétele

A Carmen annál jobb, minél erősebb kézzel nyúlnak hozzá.
Nagyszerű például az az erős karmesteri kéz, amely a Seguidillát dögletesen lassúra veszi, amitől a csábítás hihetetlenül vontatottá és erotikussá válik. A karmester tempója és a rendező diktálta mozdulatok közötti izgalmas összhang iszonyú többletfeszültséget teremt. Efféle hatás csak úgy jöhet létre, ha a dirigens maga is rendező, a rendező pedig igazi muzsikus, értik egymás szándékát, szavát, egyszerre mozdulnak, egyszerre mozdítanak. Érzékletes és érzéki, ahogy a kötél, amellyel az elején José kötözi meg Carment, hogyan válik az őt fogva tartó pórázzá, hogyan cserélődnek föl a szerepek. Ugyanez a csigatempó ismétlődik a Bohémdalban, amelyet általában lassan kezdenek, majd begyorsítanak. De ilyen lassan kezdve, s ilyen lassan gyorsítva még soha nem hallottam. Mester Viktória szemtelen, nemtörődöm összhangban követi a lehetetlen tempót – szinte hányaveti, de ez nem az éneklés hibája, hanem a jellemzés eszköze. Mester négy nappal a premier előtt érkezett, s így nehéz eldönteni, játékából mit írjunk e produkció javára, s mi az, amit előző rendezőitől hozott. Mindenesetre Carmenként nem riszálja magát. Nem csinálja a vonzerőt, hanem az csak valahogy magától működik. Ezt talán hozta. Az viszont valószínűleg Kerényi érdeme, ahogyan a többiek körülötte mozognak – ha színpadon van, ő a Nap, s körötte keringenek a bolygók. Mindenki őhozzá viszonyul, hozzá képest határozza meg önmagát, ez adja az erejét. Azért is okoz zavart ez a kis tizedes, aki nem érti az idők – és Carmen – szavát. Nehéz megmondani, milyen ez a Carmen, mert zárkózott. Teszi, amit kell, de indulat nemigen látszik rajta. Mintha végig kívül maradna. Alig emeli föl a hangját. Verdi jut eszünkbe, aki azt mondta Lady Macbethről, hogy ő nem is énekelné a szerepet, hanem csak úgy mondaná. Carmen az Habanerában egyértelműen fogalmaz: „Cigánylányt úgy szeress, ne könnyet ejts, légy akaratos, büszke, vad, akárhogy vágyod őt, de őbenne a szív szabad.” Persze José ekkor még nem figyel, de gyanítom, ha figyelne, az sem óvná meg őt ettől a végzetes szerelemtől.
Arnold Rutkowski hanganyaga nagyon jó, szépséges tenorján sokszínű szenvedéllyel énekel. A Virágáriában hajszálpontosan belövi a karaktert: egy parasztfiú kamaszosan nagyszabású szerelméről van szó, ami egy ideig elbűvölhet egy nőt, de a megtartására teljesen alkalmatlan. Különösen egy Carmen-féle szabadságmániás dög megtartására. A záró kettős elején Carmen kézen fogja, sétál vele, s mint egy gyereknek magyarázza: mindennek vége. S persze ahogy egy gyerek, José sem érti meg. Mindent bevet, hogy ne kelljen megölnie, csábít, ígér, fenyeget, akár a nyílt színen meg is erőszakolná a lányt, de nem marad más, csak a kés. Illetve marad: a záró zenekari akkordok alatt még elkiált egy „Carmen”-t. Szépen szól a magas hang, ám ez nemcsak hogy nincs a partitúrában, de ízléstelen is. Kár, hogy itt az „élmény” maga alá gyűri az „operát”. (Nota bene: az első előadáson a záró kettős elején eleredt az eső. Carmen életben maradt – jött nyomban a bon mot. Az égiek tiltakoztak a hamisítás ellen – vélem én.)
Sajnos az „ellencsábítás” ezúttal nem jött össze. Lee Poulisnak sem a hangjában, sem a személyiségében egy szemernyi sincs abból a lehengerlő médiasztárból, akinek a rendező nyilatkozataiban oly színesen aposztrofálta Escamillót. Tovább ront a helyzeten, hogy a hegyekben, miután José rálő, a torreádor egy hordó mögé bújik, s onnan egy plakáttal kiintegetve kér kegyelmet. Carmen ellenképeként Frankó Tünde viszont igen

Mester Viktória és Cser Krisztián (Zuniga) Veréb Simon felvétele

erőteljes Micaela. Különösen áriáját formálja olyan mély meggyőződéssel és olyan magas zenei minőséggel, hogy hitelesíti a maga erkölcsi igazát.
A Carmenban rengeteg közepes szerep van, s eredetileg egyetlen kicsi sincs. Moralesé most a húzások miatt azzá vált. Cser Krisztián pipogya Zunigát formál, aki fél Carmentől. Harsogó fiatalsággal dalol a két csempész, Boncsér Gergely és Haja Zsolt, határozottan válik el egymástól a magas, szőke szoprán, Bucsi Annamária és a középtermetű, fekete mezzo, Jelena Koncar. Carmen azonban mindenkitől elzárkózik, két állítólagos barátnőjével is (mind a Bohémdalban, mind a Kártyatercettben) inkább csak egymás mellett énekelnek, nem együtt. Még Joséval sem kap egy valódi szerelmi kettőst. Nem a szerelem a világa ennek a nőnek, mindig ő akarja diktálni a tempót, és nem tűri, hogy ellentmondjanak neki. Persze pontosan érzi, hogy még soha senki nem énekelt neki Virágáriát, soha nem kapott forró, szívből jövő vallomást, ezért is próbál Joséval a végén rendes lenni.
Kerényi Miklós Gábor a XX. századba, Dél-Amerikába, egy földrengés sújtotta országba helyezi a történetet, ahol a katonaság tartja fönn a rendet. (Persze az embernek erős kétségei vannak, hogy egy ilyen Zuniga parancsnoksága alatt lehetséges-e ez.) Az áthelyezésnek nincs különösebb jelentősége, ami jól működik az előadásban, az ettől független. Fontosabb, hogy milyen biztos kézzel mozgatja a rendező a tömeget, s milyen pontosan állítja szembe vagy viszonyba a főszereplőkkel. Mivel az előadást – a régen szokásossal ellentétben – a Dóm téren hangosítással játsszák, immár nemcsak a szólistáknak, de a kórus tagjainak is külön-külön mikroportjuk van. Ráadásul az énekkar egy részét leküldték a zenekari árok szélére, hogy a színpadon több hely maradjon a táncosoknak. Mindennek következtében elvész az opera lényege, az emberi hang természetes áradása, s amit a klasszikus dramaturgia úgy fogalmaz: akció és dikció egysége. Ebben a Carmenban csak két trombita szólt természetesen. S bár a hangosítás egész jó volt, az eredmény mégiscsak valami elektronikus csinált élmény, szép doboz-effektus, vezetékek százain át újrakomponált hangkép. Több is, kevesebb is, mint egy opera. Zenés nyáresti miegymás.
GEORGES BIZET: CARMEN (Szegedi Szabadtéri Játékok)

Díszlet: Horesnyi Balázs. Jelmez: Gyarmathy Ágnes. Karigazgató: Kovács Kornélia. Koreográfus: Duda Éva. Vezényel: Kesselyák Gergely. Rendező: Kerényi Miklós Gábor.
Szereplők: Mester Viktória, Arnold Rutkowski, Frankó Tünde, Lee Poulis, Bucsi Annamária. Jelena Koncar, Boncsér Gergely, Haja Zsolt, Cser Krisztián, Cseh Antal.

Facebook Comments