A fiatal fiúk, élükön a Bauer Sándort játszó Tóth János Gergellyel, akkor hitelesek, amikor félszegen csajozni próbálnak, Tóth-Bauer ultrabalos nézetei viszont az előadásban igencsak motiválatlanul jelennek meg.

A Lángolj! Zrinyi Gál Vince rendezte előadásán az egyetlen hús-vér figura a Moldvai Kiss Andrea alakította anya. Ennek okát abban látom, hogy a darab írója (és rendezője) nem tapasztalhatta meg személyesen, hogy milyenek voltak a múlt század hatvanas éveinek fiataljai, és főleg arról nem lehetnek közvetlen benyomásaik, hogyan dolgoztak és kommunikáltak a korabeli belügyminisztérium belső elhárításának nyomozó-kihallgatói. Ezért aztán ezek az alakok az előadáson papírízű, vagy inkább a szerző laptopjából színpadra szállt, komputer tervezte-írta figurákként jelennek meg.
A nyelvhasználat már az első percekben árulkodó. Az utókor naiv elképzelésének tetszik, hogy a Kádár-kor BM-es nyomozói minden mondatukban, megszólításukban többször is, kényszeresen használták az „elvtárs” szót. Bár erről nekem sincsenek személyes tapasztalataim, de nem tűnik életszerűnek egy kicsit sem, hogy a társakként együtt dolgozó belügyisek szertartásosan magázódtak volna, miközben a beosztott (Kovács Ádám) gyakorta sértett kamaszként visszabeszél főnökének (Szikszai Rémusz). Megjegyzem, egy jelenetben mintha a főnök-beosztott viszony egy-két percre megváltozna, akkor Kovács viszi a prímet, aminek csak egyetlen magyarázata kínálkozik: a két gyűlöletes „kápó” szinte versenyez egymással gonoszságban, aljasságban (a szocialista államrend védelmének ürügyén). Ezért is hihetetlen, hogy a Szikszai formálta alak a darab vége felé megtér: rezzenéstelen arccal hallgató társának egyszer csak kiselőadást rittyent történelmi bölcseletből, kifejti, hogy ebben a rendszerben is, mint bármelyik másikban, az uralkodó osztály tagjai csak sanyargatják a szegény népet.
A fiatal fiúk, élükön a Bauer Sándort játszó Tóth János Gergellyel, akkor hitelesek, amikor félszegen csajozni próbálnak, Tóth-Bauer ultrabalos nézetei viszont az előadásban igencsak motiválatlanul jelennek meg. (Az, hogy nem vették fel az erdészeti szakközépiskolába, még nem indokolhatja rajongását a kínai-albán típusú kommunizmusért; a magyar nyelvű „albán rádiónak” egyébként neve is volt: Rádió Tirana.) És eleve bajos, mindmáig igazából megfejthetetlen ez a Bauer Sándor-jelenség. Halványan emlékszem egy dokumentumfilmre, amelyben a megtört anya még évtizedekkel később (a rendszerváltás után) sem tudott semmiféle magyarázatot adni fia tettére, függetlenül a ténytől, hogy az önkéntes tűzhalált választó fiú búcsúlevelében a prágai Jan Palachra és az orosz megszállásra hivatkozott. Tettét az emlékét, jelentőségét manapság felturbózó politikusok a nemzet függetlenségéért elkövetett mártírhalálként értelmezik, miközben nagyvonalúan hallgatnak a feltárt ultrabalos eszméiről.

Tóth János Gergely / fotók: komatarsulat.hu

Tóth János Gergely / fotók: komatarsulat.hu

Színházi előadásban különösen nehéz egybegyúrni az egyszerű pesti ipari tanuló srác alakját a patetikus nemzeti hősével. Az Ivanyos-Zrinyi-produkcióban szimpatikus, hogy az alkotók az előbbi karaktert igyekeznek megfogni benne, ahhoz viszont igen nehéz másfél órában hiteles-hihető politikai motivációt is társítani. Az előadásban sem adódik válasz arra, hogy miért jut el egy átlagos, általában jókedvű és kedves, tizenhét éves ifjú a vértanúságig, amikor ráadásul éppen szerelmes, és viszont is szeretik. Kedvesét Tolnai Hella adja meggyőző természetességgel, de a többiekénél könnyebb is a dolga, mert keveset kell „politizálnia”.

Szikszai Rémusz és Kovács Ádám

Szikszai Rémusz és Kovács Ádám

Az összes színész (Bauer barátait Domokos Zsolt és Mohai Tamás  játssza) heroikus küzdelmet folytat, hogy a realisztikus környezetbe helyezett „történelmi drámát” adekvátan megszólaltassák, miközben nem áll rendelkezésükre kidolgozott motivációs készlet, valamint korhű nyelvhasználat. Talán jobb megoldással kecsegtetne, ha a rendezői koncepció határozottabban fordulna az irreális és az abszurd irányába. Ennek ugyanis vannak jelei az előadáson. A látványos, ügyes és jól bejátszható térben (a színpadberendezést Cseh Renátó és Török Adél jegyzi) a jelenetek többször jelentésesen csúsznak egymásba. Például abban a zugban vagy emelvényen, ahol éppen a fiatalok élik még látszólag gondtalan életüket, megjelennek a következő jelenetre érkező nyomozók, akik mellesleg későbbi idősíkban, már a tragédia után nyomoznak. Mintha mindenkor mindenütt ott volnának, és belelátnának mindenbe. Jól sikerült és hatásos két szimbolikus jelenet. Az autodaféra készülő Bauer Futó Balázs érzékeny csellótételeire szertartásosan, szinte „kortárstáncosan” tekeri karjára és felsőtestére a gézt (azért, hogy az jól magába szívja a benzint), és gyönyörű, kegyetetteljes a darab végén felgyújtott hangszer.
Moldvai Kiss Andrea az anyát kitűnően játssza: nem kötődik korhoz, nem politizál. Az anyák évezredek óta rendszerfüggetlenül ugyanazokkal a gesztusokkal féltik gyermekeiket, és ugyanúgy szenvedik a gyászt. Rendszerek váltják egymást, a beszédstílus szélsebesen átalakul, csak az anyák nem változnak sohasem.

Ivanyos Ambrus: Lángolj! (KoMa Társulat)
Színpad: Cseh Renátó, Török Adél. Jelmezek: Pirityi Emese. Zeneszerző: Futó Balázs.
Cselló: Ölveti Mátyás. Hangmérnök: Belényesi Zoltán. Rendezőasszisztens: Zágoni Nóra. Műszaki vezető: Mervel Miklós. Rendező: ZRINYI GÁL VINCE.
Szereplők: Domokos Zsolt, Kovács Ádám, Mohai Tamás, Moldvai Kiss Andrea, Tolnai Hella, Tóth János Gergely, Szikszai Rémusz.

Facebook Comments