Komjáthy Zsuzsanna: Identitás-útvesztőben

Az Élőkép Társulat Octopus Tarot Labirintusáról
2014-10-12

A Labirintus egy cseppfolyós, lélegző és amorf matéria, ami a folytonos átváltozás állapotában van.

Félreértés ne essék‭! ‬Nem magamat igyekszem‭ ‬felmenteni azzal,‭ ‬hogy beszámolómhoz saját‭ ‬kudarcának és lehetetlenségének bejelentésével kezdek neki.‭ ‬Kritikát írni az Élőkép Társulat‭ ‬Octopus Tarot Labirintus című performanszáról‭? ‬Nem könnyű‭ ‬feladat‭! ‬Hiszen kritikát többnyire olyan előadásról‭ ‬vagy művészeti bemutatóról szokás megfogalmazni,‭ ‬amely az adott pillanatban a nézői perspektíva és a rárakódó jelentések ellenére,‭ ‬minden szemszögből nézve ugyanolyannak‭ –‬vagy legalábbis hasonlónak‭ –‬mutatja magát.‭ (‬Azaz objektív térbeli és időbeli kiterjedéssel bír.‭) ‬A kritikus így,‭ ‬lévén hogy tekintetét‭ ‬egy adott produktumra szegezheti,‭ ‬élhet megadatott kiváltságával,‭ ‬és kívülálló maradhat,‭ ‬ha éppen úgy tartja kedve.‭ ‬Félig résztvevő‭ (‬belső‭)‬,‭ ‬félig megfigyelő‭ (‬külső‭) ‬pozíciójában,‭ ‬a‭ ‬köztesség állapotában pedig könnyen‭ ‬és észrevétlen vizsgálódhat:‭ ‬felmérheti a látottak újdonságát,‭ ‬a színészek előadói teljesítményét,‭ ‬mozdulataik erőteljességét,‭ ‬megjegyezheti a nézők és saját arcának rándulásait és reakcióit‭ (‬bár az elsötétített nézőtér gyakorta megnehezíti ennek megvalósítását‭)‬,‭ ‬elemezheti a‭ ‬mise en scène működési mechanikáját.
No de hogyan lehetséges egy olyan produkciót faggatni,‭ ‬ami tulajdonképpen‭ „‬úgy van,‭ ‬hogy közben‭ ‬nincs is‭”? ‬A‭ ‬Labirintust ugyanis több mint tíz éve‭ ‬játszsza Bérczi Zsófia és csapata,1‭ ‬ezalatt mintegy‭ ‬tizenkétezren‭ „‬látták‭”‬,‭ ‬pontosabban élték át,‭ ‬mégsem jelölhető ki egy adott produktum,‭ ‬amit objektíven‭ (‬vagy‭ ‬szubjektíven‭) ‬vizsgálhatnánk‭ –‬ahogy nincs például‭ ‬klasszikus értelemben vett bemutató sem,‭ ‬ahonnan mint origóból elindulhatnánk.‭ „‬A ma is használatos Tarot-kártya fotósorozatomat‭ ‬2003-ban készítettem el diplomamunkaként,‭ ‬már akkor azzal a céllal,‭ ‬hogy ezt a‭ ‬24‭ ‬fényképet majd egy labirintusban fogom kontextusba helyezni.‭ ‬A labirintussal kicsit korábban,‭ ‬2000-ben kezdtünk kísérletezni Terebessy Tóbiással és a Medence Csoporttal.‭ ‬Én a járatokat és az alapvető formákat terveztem meg,‭ ‬Tóbiás magát a szerkezetet.‭ ‬Miután elkészült az első nyolcszögletű labirintus,‭ ‬minden évben változtattunk a funkcióján,‭ ‬amit betölt.‭ ‬Először Borges-idézeteket írtunk a falakra,‭ ‬és azok mentén vezettük végig a bolyongókat.‭ ‬Volt,‭ ‬hogy a‭ ‬Ji‭ ‬King‭ ‬[ősi kínai,‭ ‬a jövendővel kapcsolatos könyv,‭ ‬más‭ ‬néven a Változások Könyve‭ –‬A szerk.‭]‬ volt a központi téma,‭ ‬és olyan is volt,‭ ‬hogy interaktív kiállítást helyeztünk el benne.‭ ‬2002-ben már‭ ‬őrök álltak a járatokban,‭ ‬ők azok,‭ ‬akik egyszer csak szóhoz,‭ ‬2003-tól‭ ‬pedig önálló szerephez jutottak.‭ ‬Persze azóta is állandóan kísérletezünk,‭ ‬csiszolgatjuk a lehetséges előadásformát,‭ ‬én pedig minden évben átvarrom a válaszfalakhoz a vászonleplet,‭ ‬és átalakítom az életszobákat,‭ ‬amikben az Arkánumok a résztvevőket fogadják‭” –‬meséli Bér-czi Zsófia,‭ ‬az Élőkép Egyesület művészeti vezetője,‭ ‬a‭ ‬Tarot Labirintus kitalálója.

20_tarot labirintus_mucsy szilvia 4304

Mucsy Szilvia felvétele

A performansz,‭ ‬mellyel‭ ‬2014-ben,‭ ‬tehát körülbelül a tizedik átszabását követően a Sziget Fesztiválon találkozhatunk,‭ ‬a következő:‭ ‬a nemritkán többórányi tekergőző sor után‭ (‬mint‭ „‬odabenn‭” ‬elmondta,‭ ‬egy ír lány például több mint öt órát várakozott,‭ ‬hogy bejuthasson a labirintusba‭) ‬a türelmes résztvevőt a Próféta‭ (‬Magyar László‭) ‬fogadja.‭ ‬Rövid beavatási rítust követően arra kéri a‭ „‬nézőt‭”‬,‭ ‬húzzon az előtte kiterített‭ ‬24‭ ‬Tarot-kártya közül egyet.‭ ‬Az elkövetkezendőkben ez a‭ ‬kihúzott szerepkártya lesz identitásának a kerete,‭ ‬melyen belül a rá váró szituációs gyakorlatokban a‭ ‬Segítőket,‭ ‬vagyis az Arkánumokat megszólíthatja.‭ ‬Hogy‭ ‬útja végére jobban megismerje magát ebben a‭ „‬sorsolt‭” ‬szerepben,‭ ‬a Próféta jegyzetfüzetet és tollat ad át a bolyongónak,‭ ‬majd Csillag‭ (‬Csikós Nóra‭)‬,‭ ‬a‭ ‬borsószínű ruhába öltözött Arkánum röviden ismerteti a szerepkeretet,‭ ‬és bebocsátja a labirintusba.‭ ‬Az útvesztőben a Segítőkkel találkozva ki-ki saját‭ „‬előadását‭” ‬alakítja,‭ ‬és miközben beszélget,‭ ‬meditál,‭ ‬vagy verseket‭ ‬értelmez,‭ ‬előbb-utóbb a többi résztvevőt is megszólítja.‭ ‬Csakhamar furcsa,‭ ‬mikroközösségi hangulat alakul ki,‭ ‬amelyben cinkos,‭ ‬útitárs és‭ –‬valamiféle különös értelemben‭ –‬tükör mindenki:‭ „‬Az izgat,‭ ‬hogy vajon mi lehet az,‭ ‬ami mindannyiunkban közös,‭ ‬mi ennek a közösnek az egysége,‭ ‬és ezek az egységek hogyan függenek össze egymással‭” –‬fogalmazza meg Bérczi Zsófia.‭ ‬Végül,‭ ‬a Halállal‭ (‬Fenyvesi Boga‭) ‬találkozva,‭ ‬a bolyongó elmondhatja,‭ ‬mit szeretne itt hagyni magából a labirintusban,‭ ‬és mi az,‭ ‬amit magával visz a halálba.‭ ‬Utolsóként az Ítélet‭ (‬Jobbágy Bernadett‭) ‬előtt egy kamera segítségével megoszthatjuk a nagyvilággal,‭ ‬ki mit tanult az előzőkben.
Talán ennyiből is belátható:‭ ‬a‭ ‬Labirintus‭ –‬és ezzel visszakanyarodunk a kritikaírás lehetetlenségének megfogalmazásához‭ –‬nem egy‭ ‬mű.2‭ ‬A‭ ‬Labirintus egy cseppfolyós,‭ ‬lélegző és amorf matéria,‭ ‬ami a folytonos átváltozás állapotában van.‭ ‬Nem csoda,‭ ‬ha nehézséget okoz például annak megállapítása,‭ ‬hogy színpad‭ (‬vagy kicsit elrugaszkodottabb értelemben:‭ ‬tekintetterelés‭) ‬és konkrét történés híján a képzőművészet vagy a színház irányából,‭ ‬egyszerre mindkettő felől vagy éppen egy harmadik szempontrendszer alapján közelítsünk-e felé.‭ ‬A labirintus belsejében zajló esemény ugyanis nem körvonalazható‭ ‬egy adott fenoménként,‭ ‬amit ki-ki saját nézőpontja,‭ ‬tudása és aktuális fizikai-szellemi állapota szerint interpretálhat.‭ ‬Mert ami benne történik,‭ ‬az nem egy lehatárolható valóságban‭ (‬bármit is értsünk rajta‭)‬,‭ ‬hanem a befogadók fejében,‭ ‬tehát egymás melletti valóságokban,‭ ‬a sokféleség virtualitásában játszódik.‭ ‬Ha tetszik,‭ ‬egy test nélküli,‭ ‬tárgy‭ ‬nélküli,‭ ‬mise en scène nélküli és reprodukálhatatlan‭ ‬potencialitás az,‭ ‬ami zajlik,‭ ‬és ezt csakis a szubjektivitásban‭ (‬vagy a temporalitásban‭) ‬vagyunk képesek érzékelni.‭ ‬A‭ ‬Labirintus így legalább annyiféle formát és alakot‭ ‬(Gestalt‭)‬ ölt(het‭)‬,‭ ‬ahány résztvevője tízéves pályafutása alatt kipróbálta.‭ ‬Ennek következtében pedig már nemcsak a‭ „‬hogyan vizsgáljuk‭?”‬,‭ ‬de a‭ „‬mit vizsgáljunk egyáltalán‭?” ‬kérdése is joggal felvetődik.‭
Mert mit is vizsgálhatnánk tulajdonképpen‭? ‬Legföljebb saját élményünket,‭ ‬hiszen a helyzet éppen ellentétes azzal,‭ ‬mint amit az első bekezdésben megfogalmaztunk.‭ ‬A kritikus tekintete helyett ezúttal a performansz kerül köztes pozícióba,‭ ‬a kritikus azonban‭ – ‬hiába is sóvárog utána‭ –‬nem engedheti meg magának ezt a luxust.‭ ‬Résztvevővé kell hogy váljék.‭ ‬Ez persze nem azt jelenti,‭ ‬hogy akkor akár itt és most be is fejezhetjük,‭ ‬mert ellopták-megfújták tőlünk azt a perspektívát,‭ ‬amelyben bármit is papírra vethetnénk‭! ‬Hiszen a‭ ‬Labirintusban mégiscsak van valami előadás-specifikus mozzanat,‭ ‬amely az élőszerűség ellenére is‭ –‬vagy inkább amellett‭ –‬a színházi diskurzushoz csatolja:‭ ‬a megrendezettség és a‭ „‬mintha‭” ‬működési elv szerinti ontológiája.‭ „‬Mindig is érdekeltek az olyan kísérletek,‭ ‬amelyekben valamilyen módon be van kerítve a valóság egy szelete.‭ ‬Ezt a labirintus közepén elhelyezett,‭ ‬nagy látószögű gömbtükör mint nagy szem vagy írisz is szimbolizálja,‭ ‬ami befogja és visszatükrözi a labirintus egészét‭”‬ –árulja el Bérczi Zsófia,‭ ‬majd így folytatja:‭ ‬„Az életszobákban zajló jelenetek alapvetően rögzített improvizáción alapulnak.‭ ‬Egy-két szerep teljesen kötött‭ (‬például a Földanyáé‭)‬,‭ ‬a többi Segítő vérmérséklete szerint kicsit többet improvizálhat.‭”‬3‭

21_tarot labirintus_mucsy szilvia 4516

Mucsy Szilvia felvétele

A‭ ‬Labirintus tehát egy sajátos,‭ ‬de alapvetően színházi törvények szerint irányított,‭ ‬önműködő birodalom,‭ ‬egy itt és most zajló‭ ‬élő adás,‭ ‬az elsődleges világ‭ ‬felforgatott hasonmása.‭ ‬Úgy is fogalmazhatnánk,‭ ‬hogy a résztvevők élményeinek egymás mellett hömpölygő bahtyini‭ ‬karneválja,‭ ‬ami lényegét tekintve a‭ (‬gömbtükör felületén meg-megtörő‭) ‬tekintet sokféleségével játszadozik.‭ ‬Az elemzésnek éppen ezért a‭ ‬perspektíva szétszóródásából és szeszélyességéből kell kiindulnia,‭ ‬és el kell számolnia azzal,‭ ‬hogy a‭ ‬Labirintus nemcsak‭ ‬szinkretizmus‭ (‬vagyis olyan jelenség,‭ ‬amely többféle nézőpont egyidejű jelenlétét teszi lehetővé‭)‬,‭ ‬de‭ ‬sűrítés és folyamatos‭ ‬eltolás is,‭ ‬éppen ezért pontosan olyan,‭ ‬mint az álommunka.‭ ‬Nem véletlen,‭ ‬hogy az egyes életszobákban zajló események is egy-egy álomhoz vagy meditációhoz hasonlóak.‭ ‬Az Arkánumok ezt a hatást mély empátiával és koncentrációval fokozzák.4‭ ‬A labirintus közepén álló Földanya5‭ (‬Sarlós Ágnes‭) ‬például egy képzeletbeli utazásra hív,‭ ‬ahol miközben légzésünk lelassul,‭ ‬és‭ „‬belső kameránk‭” ‬segítségével megmásszuk az előttünk tornyosuló,‭ ‬meredek hegyet,‭ ‬ő a gyerekkor nyugalmából felderengő énekszóval kíséri utunkat‭; ‬a Hold‭ (‬Szabó Vera‭) ‬pedig egyik álmát meséli el a hintaágyban szendergő résztvevőnek:‭ „‬Az igaz jövendőbe vezető biztos utak egyike‭ –‬mert létezik hamis jövendő is‭ –‬arrafelé haladni,‭ ‬amerre egyre jobban elfog a félsz.‭”
A‭ ‬Labirintusba ágyazott szituációs játékok önmegismerő-önfelfedező helyzetek sokasága.‭ „‬Itt minden‭ ‬egyes Arkánum egy szimbólum.‭ ‬Ha az ember belép hozzájuk egy-egy életszobába,‭ ‬különböző szerepekkel tud találkozni,‭ ‬és mivel az‭ ‬őket váró Segítők idegenek,‭ ‬élő tükrök lehetnek,‭ ‬a résztvevők pedig tapasztalataink szerint megnyílnak előttük.‭” (‬Bérczi Zsófia‭) ‬Ilyen módon a‭ ‬Labirintus tehát a‭ „‬másik pillantásában‭” ‬értelmezhető térdarabka,‭ ‬ami lényegénél fogva sosem válik leleplezhetővé.‭ ‬Ez a térszilánk azonban a résztvevő szubjektív mezejébe furakodva pillanatokon belül átszakítja a retinát,‭ ‬és ha nem is a személyiség határait,‭ ‬de az abban fellelhető utópiára szomjazó sóvárgás‭ ‬területeit mindenképpen felnyitja.‭ ‬Ezért lehetséges,‭ ‬hogy‭ ‬a bolyongók‭ –‬akár elfogadják az ezoterikus és/vagy‭ ‬keleti hagyományokból kiinduló mikrovilág relevanciáját,‭ ‬akár nem‭ –‬képesek lesznek feloldódni a‭ ‬Labirintus világában,‭ ‬és betartani annak játékszabályait.‭ ‬A performansz sikere már ezen a ponton eleve garantált.‭
A résztvevők feloldásával párhuzamosan pedig feloldódik a hagyományos előadó–néző dichotómia is.‭ ‬Itt mindenki megfigyelő,‭ ‬és mindenki megfigyelt.‭ ‬A perspektíva egyidejű váltakoztatása révén és a gerjesztett,‭ ‬manipulált szituációk eredményeként a tekintet csakugyan önmagára verődik vissza,‭ ‬és a résztvevő saját magára,‭ ‬pontosabban önmagára‭ ‬és az aktuális helyzetére pillanthat,6‭ ‬azaz önmagára mint‭ ‬szerepre koncentrálhat.‭ ‬Bérczi Zsófia ezt nevezi gyógyításnak.‭ ‬Hogy ezt ki jó murinak,‭ ‬ki szellemi meditációnak tekinti-e,‭ ‬ízlés dolga.‭ ‬Mielőtt azonban még az archetípusok szerepét pellengérre állítanánk,‭ ‬és ezzel le is zárnánk elmaradt kritikánkat,‭ ‬szögezzünk le valamit.‭ ‬Szó sincs róla,‭ ‬hogy az Élőkép Társulat mindezek fényében valamiféle új,‭ ‬ismeretlen területre tévedt volna,‭ ‬és kísérletükkel a színház legújabb lehetséges útjainak egy módozatát valósította volna meg.‭ ‬Sőt,‭ ‬ami azt illeti,‭ ‬a‭ ‬Tarot Labirintus egy több évtizedes‭ „‬live‭” ‬hagyományhoz nyúlik vissza.‭ ‬Mind szemléletmód,‭ ‬mind pedig megvalósítási módszere tekintetében kapcsolatba hozható például az úgynevezett közönségbevonásos performansszal,‭ ‬a‭ ‬healing‭ ‬eventtel vagy a‭ ‬meditative worksszel.‭ ‬Hazudnánk,‭ ‬ha‭ ‬azt állítanánk,‭ ‬hogy a‭ ‬Labirintus koncepciója új keletű vagy ismeretlen dolog lenne‭ (‬természetesen nem állítjuk azt sem,‭ ‬hogy ez a feladata volna‭)‬.

22_tarot labirintus_mucsy szilvia 4533Hasonlóképp nem új keletű a választott előadásforma,‭ ‬vagyis a vizuális művészet,‭ ‬a színház és a társadalmi gyakorlat keveredése sem.‭ ‬Ám míg az ilyen típusú performanszok és előadások többnyire politikai vagy‭ ‬művészetkritikai indíttatású produkciók szoktak‭ ‬lenni,‭ ‬az Élőkép‭ ‬Labirintusa inkább pszichológiai és/vagy‭ ‬ezoterikus aspektusú munka.‭ „‬Az előadásokban általában a vizuális szimbólumok és a formák érdekesek a számomra.‭ ‬Nem is szeretem annyira az emberi‭ ‬testet a színpadon.‭ ‬A legutóbbi előadásunkban,‭ ‬a‭ ‬Hullámtérben is inkább a képi formákkal játszottam,‭ ‬azzal,‭ ‬hogy hogyan alakulnak és olvadnak egymásba.‭ ‬A hullámok egyszer kacsát,‭ ‬aztán tulipánt és madarat formáznak.‭ ‬Természetesen a‭ ‬Tarot‭ ‬Labirintusban is meghatározó jelentősége van a vizualitásnak,‭ ‬az érzékekre hatásnak,‭ ‬hiszen a bolyongókat‭ ‬a tér burokként öleli körbe.‭ ‬A fehér falak előtt az erőteljes színek‭ (‬a jelmezek‭) ‬mint japán metszetek jelennek meg,‭ ‬és a hosszú út,‭ ‬az út végén eltűnő alak szintén‭ ‬képi elem.‭ ‬A‭ ‬Labirintus‭ ‬azonban kakukktojás,‭ ‬más,‭ ‬mint a többi előadásunk.‭ ‬Ebben az ember teljes valójában ott áll a középpontban,‭ ‬az‭ ‬ő jelenléte az,‭ ‬ami hangsúlyos.‭ ‬Mégis roppantul izgalmas kísérlet számomra,‭ ‬mert olyan mélyre hatolunk belülre a résztvevőben,‭ ‬míg elérjük azt az amorf valamit,‭ ‬ami‭ ‬ő‭ ‬maga.‭ ‬Mindig a titkok érdekelnek‭ –‬akár a fizikai,‭ ‬akár a‭ ‬lelki formák oldaláról közelítem meg‭ ‬őket‭” – ‬nyilatkozza Bérczi Zsófia.
A kérdés csupán az,‭ ‬mennyiben lehet érdekes‭ ‬mások‭ ‬számára is ez a titok,‭ ‬mennyiben érdekes és aktuális a‭ ‬választott forma mint kifejező forma,‭ ‬és az mennyiben ér célba,‭ ‬azaz igazolható-e bármiféle személyiségfejlődésre gyakorolt haszna.‭ ‬A válasz minderre sajnos csupán egyféle lehet:‭ ‬ki tudja.‭ ‬Bérczi Zsófia mindenesetre talán ennek szeretett volna utánajárni,‭ ‬mikor a legvégső szobába egy kamerát helyezett.‭ ‬Mint beszélgetésünkkor elmondta,‭ ‬a felvételek alapján levonható‭ ‬tanulság meglehetősen vegyes:‭ „‬A kamera talán a‭ ‬Labirintus leginkább megkérdőjelezhető pontja.‭ ‬Az egész‭ ‬út annyira személyes,‭ ‬és ennek kicsit ellentmond,‭ ‬hogy itt van egy kamera.‭ ‬Éppen ezért csak az nyilatkozik meg előtte,‭ ‬akinek kedve tartja.‭ ‬Ez inkább nekem segítség,‭ ‬egy élő napló,‭ ‬mikor az emberek elmondják,‭ ‬mit‭ ‬húztak.‭ ‬Azért is van jelentősége,‭ ‬mert a Tarot-kártyával‭ ‬kapcsolatban mindig felmerül az a szkepszis,‭ ‬hogy‭ ‬bárki bármit húzhatott volna.‭ ‬Az az érdekes,‭ ‬hogy a kamera előtt többnyire kiderül:‭ ‬a legtöbben érvekkel alá tudják támasztani,‭ ‬miért az adott kártyát húzták.‭” ‬De hogy‭ ‬nem arról van-e inkább szó,‭ ‬hogy ezekbe a szerepekbe mint flexibilis keretekbe bárki képes belehelyezkedni‭? ‬Nos,‭ ‬talán arról is.‭ „‬Ha a felállított világ bárkinek problémás,‭ ‬annak ez csupán egy szerepjáték.‭ ‬Én viszont‭ ‬úgy gondolom,‭ ‬sokkal finomabb a világ,‭ ‬mint amit a tudomány hivatalosan elfogad.‭ ‬Hajlok‭ ‬afelé,‭ ‬hogy nincsenek véletlenek.‭”—-

1‭ „‬A csapat minden évben újjáalakul.‭ ‬Vannak,‭ ‬akik öt éve,‭ ‬akik három éve vesznek részt benne,‭ ‬és mindig vannak újak is‭” –‬ismertette Bérczi Zsófia.
2‭ ‬E tekintetben szerencsésebb a nem-mű kifejezés használata.
3‭ ‬Érdekes összefüggéseket fedezhetnénk fel,‭ ‬ha mindezt a füzet általi rögzítés gesztusával vetnénk össze.
4‭ ‬Ha valaki elutasítja a felkínált játékszabályokat,‭ ‬a Segítőket megformáló színészek/pszichológusok feladata legjobb tudásuk és rátermettségük szerint megoldani a helyzetet‭ – ‬tudtuk meg Bérczi Zsófiától.‭ ‬Ebből a szempontból pedig kiemelkedően magabiztos volt‭ ‬Makra Viktória–Chován Gábor az Ördögöt megtestesítő párosa,‭ ‬akik‭ –‬hiába is a próbálkozás‭ –‬nem billentek ki szerepükből.
5‭ ‬Mint Bérczi Zsófia beszélgetésünkkor elmondta:‭ ‬annak,‭ ‬hogy a‭ ‬Földanya áll a labirintus közepén,‭ ‬kiemelt jelentősége van.‭ „‬Az Arkánum gyógyírt jelent.‭ ‬Vannak Nagy Segítők és Kis Segítők‭ –‬ezeket egészítettem ki plusz kettővel.‭ ‬A Kapuval és a Földanyával.‭ ‬A labirintus-szimbolikában középen ugyanis a Föld áll,‭ ‬aminek jelentése:‭ ‬őstudás,‭ ‬őstitok.‭ ‬Ő az anyaméh,‭ ‬aki a megtermékenyülés titkát‭ ‬őrzi.‭ ‬A‭ ‬tekervények,‭ ‬vagyis a labirintus útvesztői a női nemi szervnek felelnek‭ ‬meg.‭”
6‭ ‬Vö.:‭ „‬A labirintus az első makettek alapján szem alakú lett volna.‭ ‬Ennek a közepére‭ –‬ugyanúgy,‭ ‬mint most‭ –‬fel lett volna függesztve a gömbtükör.‭ ‬Ha az ember beállt volna teljesen középre,‭ ‬akkor alulról összeállt volna számára a kép,‭ ‬hogy‭ ‬ő az,‭ ‬aki az írisz közepében van‭” –‬mondta el Bérczi Zsófia.

Ha teheted, támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel vagy átutalással, hogy az 55 éves Színház folyóiratnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen.