... egyszerre merítenek például a Mohácsi János vagy Vidnyánszky Attila rendezői kelléktárából.

A jó darabok „mivel kiállták az idők próbáját, sok-sok rendező, dramaturg kezén fordulnak meg, számtalan metamorfózison esnek át. A jelenlegi új Liliomfi tehát nem az első változat, s nem is az utolsó” – halljuk érkezésünkkor az előadás kezdetéig megszakítás nélkül ismétlődő, komoly férfihang által elmondott, a befogadást tapintatosan orientáló „fülszöveget”. Mészöly Dezsőtől, a Szigligeti-opus ötvenes évek eleji átigazítójától való a gondolat.

liliomfi_budaorsi1-min1

Liliomfi. Borovi Dániel felvétele

A budaörsiek – egyébként jórészt vendégművészek – Liliomfija komoly metamorfózison ment át. A Vecsei H. Miklós dramaturg és ifj. Vidnyánszky Attila rendező keze alól kikerülő produkció jelenetei erősen elrajzoltak, ám ez egyértelműen jót tesz Szigligeti Ede népszerű, rövid idő alatt papírra vetett, 1849 decemberének nehéz történelmi napjaiban először bemutatott vígjátékának.Ironikus-groteszk módon Szigligeti alakmása is feltűnik a színen, s némi tétovázás után a látottak alapján veti papírra vígjátékát. A nézőpontokkal való játék, a reflexió fontos elemmé válik, hogy miért, annak magyarázatát igazán csak az előadás zárójelenetében találhatjuk meg. Eltartások, humoros allúziók végeérhetetlen sora kíséri a két felvonást. A szereplőgárda kifogyhatatlan a szójátékokból, szófacsarásokból, jobb, s olykor kevésbé sikerült tréfákból; így válik a darab helyszínévé a fiktív Őrső; a szövegbeli, a Pádua zsarnoka színdarabcímből A retyezáti szűz lesz, A hét közül a legrútabb-ból pedig – némiképp szakállas megoldásként – A vak asszony visszanéz; idővel Ascher Tamás és Wittinghof budaörsi polgármester neve is előkerül. (A nyelvi játék bizonyos pontokon akár nagyobb volumenű jelentésbővüléssel is járhat; Kányai fogadós például mértékadó nyugati mintaként az eredetiben szereplő Párizs helyett Berlint említi, akarva-akaratlanul felhívva a figyelmet a vígjáték eredeti jelen idejére, a minket akkor, s azóta is érő elsődleges német politikai, kulturális s egyéb hatásokra.)

A jeleneteket, a párbeszédeket helyenként teátrista had kíséri, kommentálja – hasonló módon járt el nemrégiben Mohácsi János is Örkény színházbeli Liliomfi-rendezésében –, a széles humorregisztert gazdagítja az időnként a pantomimot idéző játékmód, s az ebből kibomló burleszkszerűség. A Liliomfit alakító Szabó Sebestyén László és részben Gyöngyösi Zoltán (Kányai) maszkírozása egyértelműen a filmművészet hőskorára játszik rá.

Az előadást közvetlensége, üde, sohasem bántó szemtelensége közel hozza a befogadó közeghez, amit nemcsak a szünetben kialakuló piknikhangulat – a bennmaradókat itallal, étellel kínálják a szereplők –, hanem a Latinovits Színház termének szerencsés átszabása is erősít. A nézőtér helyén középen széles pallókkal keresztezett, oldalt nagyrészt paravánokkal takart játéktérrel találkozhatunk, annak mentén, alig fél lépésnyire az eseményektől kap helyet a közönség. A nézőket rendkívül gyorsan bűvkörébe vonó szereplők nagy része a Színművészeti Egyetem hallgatója, vagy nemrégiben végzett; három egymást követő évfolyam hallgatói léptek együtt színpadra. Külön figyelmet érdemel a Liliomfit megformáló Szabó Sebestyén László és a Mariskát alakító Kiss Andrea kettőse, Gyöngyösi Zoltán hatalmas bajuszú, egyszerre érdek- és indulatvezérelt tőrőlmetszett fogadósa, Rujder Vivien kitűnő komikai készséggel megjelenített Erzsikéje, s a monológját pontos tökéletességgel eljátszó Böröndi Bence Szellemfi szerepében. A darabbeli idősebb nemzedék eredetileg kedvesen nevetséges alakjai – Spolarics Andrea Kamillájára, Ilyés Róbert Szilvai professzorára gondolunk leginkább – szinte groteszk démonikus figurákká lesznek. A változás nyomán lehetetlenné válik az eredetinek megfelelő lezárás: a generációk közötti kiegyezés, a béke, az összeborulás.

liliomfi_budaorsi2-min1

Feltehetően nem véletlenül. Szigligeti Liliomfijának hagyományos nemzedéki szembenállásából óvatosan a korunkat szinte minden területen kísérő, a társadalmat, a közéletet bénító dichotómia meghaladására tett kísérlet bontakozik ki. Akár tapintatos finomsággal megfogalmazott manifesztumként is értelmezhetjük mindezt. Erre utalnak azok a darabbeli stíluselemek, Kovács Adrián zenei motívumai, a szövegformálás sajátosságai, amelyek egyszerre merítenek például a Mohácsi János vagy Vidnyánszky Attila rendezői kelléktárából. „Maguk miatt van minden. Nem hagynak minket játszani” – hangzik el a fontos mondat a második felvonás végén, s nyomában a következtetés: amit eddig csináltunk színlelés volt, ámítás. Az igazi játék most kezdődik, a korábbi korszakok terheinek lerázásával, számos vonatkozásának múltban felejtésével, szintézist teremtő, megszüntetve való megőrzésével. A budaörsi Liliomfi ebben az értelemben újrakezdés – a hőskorszaktól, a vándorszínészet idejétől. Ezt az „újrakezdést” a produkció alkotóinak tehetsége hitelesíti, a szilajságot, a szertelen tréfát rendszerré szervező jó stíl, amely Kosztolányi szavaival „ősi erejénél fogva utat tör magának, formát alkot.”

Szigligeti Ede – Vecsei H. Miklós – Kovács Adrián: Liliomfi – Én teátrista leszek!
Budaörsi Latinovits Színház

Szereplők: Spolarics Andrea, Ilyés Róbert, Bregyán Péter, Kiss Andrea, Rujder Vivien, Szabó Sebestyén László, Böröndi Bence, Vecsei H. Miklós, Gyöngyösi Zoltán, Figeczky Bence, Dóra Béla.

Dramaturg: Vecsei H. Miklós, zenei vezető: Kovács Adrián. Rendezőasszisztens: Juhász Gabriella. Rendező: ifj. Vidnyánszky Attila.

Facebook Comments