POSZT-it, 1. rész – Pethő Tibor: Eltömegesedett magány

Napló a Pécsi Országos Színházi Találkozóról: június 10. péntek
2016-06-11

…háztartási gépek, fodrászkellékek hirdetésekor szokásos stílus térnyerése…

tul_zajos_magany3

Túl zajos magány. A yyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadása.

Alkalmas-e bármilyen művészeti fesztivál arra, hogy a versenyprogramban szereplő előadásokat mélyebben megvizsgálhasson a közönség – szakmabeliek segítségével? Feladata-e ez egyáltalán? Nem először kapott el ez a belső morfondírozás a POSZT-on, és a kérdést ezúttal a találkozót köszöntő, hivatalos szavak hívták elő. „Új fesztiválstruktúra, új fesztiválhelyszín, megújult grafikai arculat, új honlap, lényegesen intenzívebb és reszponzívabb Facebook-aktivitás, a professzionális működés szervezeti, működési és informatikai hátterének kialakítása, folyamatosan bővülő partneri kör, a pécsi kulturális és szolgáltatási szinergiák, együttműködések növelése, a médiajelenlét növelése a nyomtatott, az online és a köztéri felületeken, a Szakmai Tanácsadó Testület megalapítása.” – olvasom a nemrég hivatalba lépett igazgató, Szűcs Gábor baljóslatú, rosszkedvre hangoló bevezetőjét. Nem a magyar nyelv lapos és igénytelen használata, a borzalmas üzleti-promóciós – háztartási gépek, fodrászkellékek hirdetésekor szokásos – stílus térnyerése veszi el a kedvemet, hanem a tény: a POSZT legfontosabb embere nem a lényegről, esztétikai- minőségi szempontokról, hanem a külső csili-viliről, a korszerű fesztiválreklám eszközeiről való beszédet tartja fontosnak. Aztán belelapozva a műsorfüzetbe, első és második olvasásra is úgy tűnik: az OFF-program helyébe lépő POSZT-fesztivál kínálata populárisabb a korábbiaknál; a régi Nyílt Fórum – a találkozó egyik legfontosabb, legnívósabb versenyen kívüli, kortárs felolvasószínházi eseménye – háttérbe szorult. Hogy mi oka lehet mindennek, nem tudom, homályos sejtéseim vannak róla csupán.

„Most tanulok írni a sörözőkben, a zajos magány e szépséges tanyáin” – nyilatkozta Hrabal a hatvanas évek közepén. Ez a gondolat köszön vissza az Európa Kiadó gondozásában napvilágot látott Túlságosan zajos magány című kisregényében, amelyből több színpadi adaptáció és filmváltozat is készült, az utóbbi Philippe Noiret főszereplésével. Hanta, a hulladékgyűjtő vállalat papírbálázója széleskörű filozófiai-irodalmi-képzőművészeti műveltségét a munkahelyén szerzi meg. A cselekmény kiindulópontján mindezzel már rendelkezik; a dionüszoszi alkatú, groteszk módon az istent egyéniségével is megidéző, idősödő, szinte permanens alkoholmámorban élő férfi gondolataiban a XX. század alapdilemmái tűnnek elő: a csöndes kétségbeeséssel figyelt mozgás, ahogy a szellem, a minőség, az egyediség elenyészik, hogy helyén lopakodó léptekkel a mennyiség, az ortegai értelemben vett brutális eltömegesedés nyerjen teret. A papírzúzda különös holokausztjában Hanta Dionüszosz módján, szellemi értelemben legalábbis folyamatosan meghal és föltámad, míg végül testi mivoltában is az enyészeté lesz, az utolsó, általa készített bála egy darabjaként.

tul_zajos_magany

Túl zajos magány. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadása.

A hrabali mélység az Ivo Krobot által a nyíregyháziak kedvéért készített adaptációban sajnos többször elveszik, olykor fárasztó kocsmai bölcselkedéssé alakul át. Ennek egyik legfontosabb oka, hogy a rendező több ponton túlírta, túlmagyarázta az írót. Szembetűnő példája ennek, ahogy részletesen feltárja nemcsak a tényt, hogy a megszállt, háborús Csehországból hogyan viszik el Hanta cigánylány szerelmét Auschwitzba, hanem direkt módon párhuzamot is von a halálgyár és a papírzúzda között. Feleslegesen. A túlbeszélés éppen azt veszi el, amit adni kíván; nem ráébreszt, hanem elaltat, helyettünk gondolkodik, megfosztva a nézőt a reveláció élményétől. Nem válik az előadás javára az sem, hogy a nosztalgikus, szentimentális atmoszféra idővel egyeduralkodóvá válik, szűkebb területre szorítva vissza a szellemi közeget. Az így is megmaradó, s erejüknél fogva domináló mély és szép hrabali mondatok mellett a Hantát megformáló Horváth László Attila, s a színészek többségének játéka emeli minőségivé a nyíregyháziak Túl zajos magányát.

Újra eszembe jut a Pécsi Nemzeti Színházból kilépve a kérdés: milyen lesz az új POSZT? Büszkén halad tovább az eltömegesedés, s a lassú, alig feltűnő kiüresedés útján? Korai lenne még véleményt mondani erről. Az elején tartunk; vágjunk bele, s várjuk a kellemes csalódásokat.

Ha teheted, támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel vagy átutalással, hogy az 55 éves Színház folyóiratnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen.