POSZT-it, 1. rész – Pethő Tibor: Eltömegesedett magány
…háztartási gépek, fodrászkellékek hirdetésekor szokásos stílus térnyerése…

Túl zajos magány. A yyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadása.
Alkalmas-e bármilyen művészeti fesztivál arra, hogy a versenyprogramban szereplő előadásokat mélyebben megvizsgálhasson a közönség – szakmabeliek segítségével? Feladata-e ez egyáltalán? Nem először kapott el ez a belső morfondírozás a POSZT-on, és a kérdést ezúttal a találkozót köszöntő, hivatalos szavak hívták elő. „Új fesztiválstruktúra, új fesztiválhelyszín, megújult grafikai arculat, új honlap, lényegesen intenzívebb és reszponzívabb Facebook-aktivitás, a professzionális működés szervezeti, működési és informatikai hátterének kialakítása, folyamatosan bővülő partneri kör, a pécsi kulturális és szolgáltatási szinergiák, együttműködések növelése, a médiajelenlét növelése a nyomtatott, az online és a köztéri felületeken, a Szakmai Tanácsadó Testület megalapítása.” – olvasom a nemrég hivatalba lépett igazgató, Szűcs Gábor baljóslatú, rosszkedvre hangoló bevezetőjét. Nem a magyar nyelv lapos és igénytelen használata, a borzalmas üzleti-promóciós – háztartási gépek, fodrászkellékek hirdetésekor szokásos – stílus térnyerése veszi el a kedvemet, hanem a tény: a POSZT legfontosabb embere nem a lényegről, esztétikai- minőségi szempontokról, hanem a külső csili-viliről, a korszerű fesztiválreklám eszközeiről való beszédet tartja fontosnak. Aztán belelapozva a műsorfüzetbe, első és második olvasásra is úgy tűnik: az OFF-program helyébe lépő POSZT-fesztivál kínálata populárisabb a korábbiaknál; a régi Nyílt Fórum – a találkozó egyik legfontosabb, legnívósabb versenyen kívüli, kortárs felolvasószínházi eseménye – háttérbe szorult. Hogy mi oka lehet mindennek, nem tudom, homályos sejtéseim vannak róla csupán.
∗
„Most tanulok írni a sörözőkben, a zajos magány e szépséges tanyáin” – nyilatkozta Hrabal a hatvanas évek közepén. Ez a gondolat köszön vissza az Európa Kiadó gondozásában napvilágot látott Túlságosan zajos magány című kisregényében, amelyből több színpadi adaptáció és filmváltozat is készült, az utóbbi Philippe Noiret főszereplésével. Hanta, a hulladékgyűjtő vállalat papírbálázója széleskörű filozófiai-irodalmi-képzőművészeti műveltségét a munkahelyén szerzi meg. A cselekmény kiindulópontján mindezzel már rendelkezik; a dionüszoszi alkatú, groteszk módon az istent egyéniségével is megidéző, idősödő, szinte permanens alkoholmámorban élő férfi gondolataiban a XX. század alapdilemmái tűnnek elő: a csöndes kétségbeeséssel figyelt mozgás, ahogy a szellem, a minőség, az egyediség elenyészik, hogy helyén lopakodó léptekkel a mennyiség, az ortegai értelemben vett brutális eltömegesedés nyerjen teret. A papírzúzda különös holokausztjában Hanta Dionüszosz módján, szellemi értelemben legalábbis folyamatosan meghal és föltámad, míg végül testi mivoltában is az enyészeté lesz, az utolsó, általa készített bála egy darabjaként.

Túl zajos magány. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadása.
A hrabali mélység az Ivo Krobot által a nyíregyháziak kedvéért készített adaptációban sajnos többször elveszik, olykor fárasztó kocsmai bölcselkedéssé alakul át. Ennek egyik legfontosabb oka, hogy a rendező több ponton túlírta, túlmagyarázta az írót. Szembetűnő példája ennek, ahogy részletesen feltárja nemcsak a tényt, hogy a megszállt, háborús Csehországból hogyan viszik el Hanta cigánylány szerelmét Auschwitzba, hanem direkt módon párhuzamot is von a halálgyár és a papírzúzda között. Feleslegesen. A túlbeszélés éppen azt veszi el, amit adni kíván; nem ráébreszt, hanem elaltat, helyettünk gondolkodik, megfosztva a nézőt a reveláció élményétől. Nem válik az előadás javára az sem, hogy a nosztalgikus, szentimentális atmoszféra idővel egyeduralkodóvá válik, szűkebb területre szorítva vissza a szellemi közeget. Az így is megmaradó, s erejüknél fogva domináló mély és szép hrabali mondatok mellett a Hantát megformáló Horváth László Attila, s a színészek többségének játéka emeli minőségivé a nyíregyháziak Túl zajos magányát.
∗
Újra eszembe jut a Pécsi Nemzeti Színházból kilépve a kérdés: milyen lesz az új POSZT? Büszkén halad tovább az eltömegesedés, s a lassú, alig feltűnő kiüresedés útján? Korai lenne még véleményt mondani erről. Az elején tartunk; vágjunk bele, s várjuk a kellemes csalódásokat.
