A POSZT sajtótájékoztatóján a meghívottak arról tájékoztattak: a tulajdonosok egyet tudnak érteni az alapkérdésekben, ennek köszönhetően a rendezvény jelentős és sikeres megújuláson ment át. Ugyanakkor az SZTT egyik tagja, Stuber Andrea nyílt levelében a grémium működésének kudarcáról írt.

1. rész

A Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT) 2001-ben rendezték meg először Pécsett. 2012-ben lényeges változás történt a POSZT működtetésében, a tulajdonosi hányad elosztásában. Pécs városa kétharmados többséggel, a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság egyhatod-egyhatod arányban vesz részt a fesztiválban. A szerkezeti átalakítás következtében a politika erőteljesen ráült a szakmai rendezvényre. A mélypont 2015 volt, amikor a Színházi Kritikusok Céhe zsűritag-jelöltjét a POSZT tulajdonosai nem fogadták el. Az ennek kapcsán kialakult tiltakozás rámutatott arra is, hogy a közpénzekből működtetett POSZT, ahogy akkor többen megfogalmazták, „átláthatatlan, szakmaiatlan döntéseket hoz.”

A fesztivál megújítására, a szakmai érdekek képviselete s az átláthatóság érdekében 2016 márciusában létrehozták a tizenhat fős Szakmai Tanácsadó Testületet (SZTT), amely ahogy azt akkor megfogalmazták, „iránymutatásával segíti az ügyvezetői döntések meghozatalát, szakmai és nyilvános kommunikációját, valamint részt vesz a POSZT versenyszabályzatának kidolgozásában és karbantartásában.” Az egy éves munka eredményeként született meg a versenyszabályzat.

A POSZT sajtótájékoztatóján a meghívottak arról tájékoztattak: a tulajdonosok Pécs Önkormányzata, a Magyar Színházi Társaság (MSZT) és a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) egyet tud érteni az alapkérdésekben, ennek köszönhetően a rendezvény jelentős és sikeres megújuláson ment át. Ugyanakkor az SZTT egyik tagja, Stuber Andrea nyílt levelében a grémium működésének kudarcáról írt.

A grémium több tagját is megkerestük, s arra kértünk választ, hogyan ítélik meg a testület munkáját, mit gondolnak a megszületett konszenzusról. A megkeresettek közül a mai napig nem kaptunk választ Rátóti Zoltántól és Vidnyánszky Attilától. Az előző részben Stuber Andrea, Máté Gábor, Karsai György és Balogh Tibor válaszát olvashatták, most Hegedűs D. Géza, Mácsai Pál, Magyar Attila és Keszég László nyilatkozatai következnek.

„Tudtuk, nem lesz könnyű” – kezdi Hegedűs D. Géza (elnök, SZFE)

Már korábban sokan érveltek azzal, hogy „a fesztivál kezd kiürülni, elvesztette korábbi tartalmát. A menedzsment felkérésének fő célja az volt, hogy értékközpontú legyen a fesztivál, ne a megosztottság jellemezze.” – mondja. „Ezért kért fel annyi, különböző szakembert, színházvezetőket, alkotó embereket, gazdasági szakembereket. Stílusban, színházeszményben eléggé más-más pontján foglalnak helyet a színházi életben, de a cél mindannyiunk számára világos volt, olyan jellegű munkába kezdünk bele, amelynek a végeredménye magas szakmai színvonalú előadások beválasztása a POSZT programjába.

Ennek az egyik garanciája a regisztrációs rendszer létrehozása volt. A másik a versenyszabályzat kialakítása volt. Tudtuk, hosszú, kiszámíthatatlan munkafolyamat áll előttünk, volt, amikor a beszélgetés nehezen moccant ki a holtpontról, de a realitások és lehetőségek mezsgyéjén belül dolgoztunk.” Ahogy azt többen is elmondták, számos ötlet, elképzelés merült fel, „többféle válogatási metódus, voltak nyugati példák, gondolkoztunk régiókban is, felmerült a több válogató működtetése.” – mondja. A regisztrált előadások száma, a válogatási idő szigorú korlátai és a fesztivál  anyagi lehetőségei tükröződnek a szabályzatban megfogalmazott válogatási rendszerben.”

Kérdésemre, hol feszültek nézeteltérések, súlyos ellentétek, válaszában azt hangsúlyozta Hegedűs D. Géza: „Értelmes viták voltak, a józan ész és a racionalitás mentén. Egymás meggyőzéséről szóltak az együttlétek. Számtalan akadállyal kellett szembenézni, nagyon nehéz volt ennyi, a színházi  munka sűrűjében létező gyakorlati szakembert összeegyeztetni. Gondolok itt a főpróbahetekre, bemutatókra, forgatásokra, külföldi vendégszereplésekre. Végül a dolog úgy tudott leszűrődni és megfogalmazódni, hogy egy kompromisszumos anyag született, amelyet a józan belátás jellemez és az adott anyagi lehetőségek figyelembe vétele. Az elsődleges cél az, hogy a színházi színes palettánk minden izgalmas jelensége lehetőséget kapjon arra, hogy értékes produkciókban tükröződjön a következő válogatási folyamatban.” Hogy melyek voltak ezek a kompromisszumok, Hegedűs D. véleménye szerint ezek leginkább az előadások számára, a műfajokra, technikai, formai dolgokra szorítkoztak.  „Bizonyos válogatás-módszertani helyzetekben, a fesztivál formáját, tartalmi részeit meghatározó kérdésekben, a szövegezési folyamatban voltak viták.”

A szabályzat, mint ahogy az SZTT kimondta, bár véglegesnek készült, nem megváltoztathatatlan. „Minden tapasztalatot bele kell építeni, s ha változtatásra, újragondolásra szorul, korrigálni kell. Mindig a valóság leképeződése a szabály, nem a szabályé a valóság. A mindenkori visszacsatolás, kontrollálás, hogy jó- ez az út, nagyon fontos.” Egészen más érdekek, kultúrpolitikai szándékok határozzák meg a tulajdonosokat, az előadókat, a kritikusokat. „Pont a Tanácsadó Testület adott alkalmat reményeim szerint az új menedzsmentnek arra, hogy ebből az erőtérből kiemelje, s tisztán szakmai terepen mozogva határozza meg a működését és a jövőjét a fesztiválnak. Látván a mostani versenyprogramot, szerintem nagyon meggyőző, nagyon árnyalt, sűrű és rendkívül értékcentrikus program.”

Két évvel ezelőtt az Örkény Színház volt az egyetlen kőszínház, amelyik tiltakozott a megoldatlanságok, az esetlegességek ellen. „Tiltakoztunk” – mondja Mácsai Pál (Budapesti Színházak) 

„Mert kiderült, hogy a háttérben személyekről szóló alkudozások történtek, a két színházi társaság évek óta nyilvánosság vagy érvek nélkül egyezett meg a zsűriről. A véleményünkért akkor kaptunk hideget-meleget, ahogy szokás, de végül a tiltakozások csak elég súllyal estek latba ahhoz, hogy ezt a kérdést ne lehessen megkerülni.

Két okból vettem részt a testület munkájában, egyrészt, mert aki á-t mond, mondjon bé-t is, aki tiltakozik, az mondja el, szerinte mit kellene csinálni, másrészt mert a POSZT szerintem érték, minden politikai kurzusokat túl fog élni, és olyan alapszabály kell neki, ami túlélését, hosszú távú működését, valamint a szakmai tisztességét is biztosítja. Sem megszüntetni nem kell, sem engedni, hogy minden kulturális kormányzat tegyen vele, amit akar, hanem be kell szállni érvelni, dolgozni érte, meg kell védeni.

A testületben „politikai egyeztetés, politikai vélemények ütköztetése” nem volt. Szakmai, nem meglepő módón legtöbbször esztétikai véleményeké igen. Az egy éves munka nem hozott megújulást a fesztivál szellemében, amit nem is ígért egyébként, hanem rendbe tette a POSZT jogi helyzetét, létre hozta a működőképes és tisztességes szabályzatát.

Hogy milyennek látja az elmúlt egy év munkáját, így összegez: „Sok vita volt, jó viták, azaz konkrétak, szakmai értékekről, események hasznáról vagy fölöslegességéről, de a színpadi beszéd állapotától a különböző színházi formanyelvekig, a képzés feladataitól a repertoárok jellegéig elég sok szakmai terület a viták tárgya volt. Ezeken számos, a POSZT szempontjából kedvezőtlen gondolatot, felvetést sikerült kiérvelni. Csak egyetlen példa, hogy korábban az is komolyan felmerült, hogy a zsűriben úgymond „színházkedvelők” üljenek, tanárok, más értelmiségiek, ne pedig a szakma gyakorlói, szóba jött, hogy ne is legyen verseny, talán zsűri sem, az egész fesztivál egyfajta színházi ünnep legyen, ahol a találkozás úgymond közös öröme lép a kritikus, elemző szakmaiság elé. Ez például biztos a találkozó súlyának azonnali elpárolgását hozta volna.”

Ahogy azt többen is kiemelték, a legfontosabb kérdések, mint például a zsűri felállításának a módja, annak összetétele belekerültek a versenyszabályzatba. Eredménynek tartja Mácsai Pál, hogy a zsűriben a színházi szakmák képviseltetik magukat. „Hogy kötelezően tudomásul vegyük a szakmai testületek ajánlását, az utolsó másodpercig védtem” – mondja. „Nekem ez a POSZT egyik kulcskérdése. Ez nem került a szabályzatba, de mód van arra, hogy a szakmai testületektől kérjünk javaslatot, idén is így volt, be is kerültek a zsűribe, és mód van arra is, hogy a vitás javasoltakat az ember beszavazza, beérvelje. Eddig erre esély sem volt.”

Eredményként említi, „hogy a válogatóknak meg kelljen nézni az előadásokat, ne lehessen felvételről dönteni, vagy csak nagyon kivételes esetben, az összes nevezett előadás maximum 10%-ában, de az egyik válogatónak akkor is látnia kell élőben”. „Fontos, hogy csak a válogatók egyetértésével lehet bekerülni, nincs „én előadásom, te előadásod”.

Stuber Andrea nyilvánosságra hozott levelével kapcsolatban Mácsai azzal egyetért, hogy a bizottság sokszor valóban nem volt hatékony és gyors. „Igen, lassúak voltunk, volt hogy háromszor kellett összeülni egy témakörben, ez bizony elég száraz munka volt, tulajdonképpen jogi dolog, nem a mi elsődleges terepünk: fogalmazás, újrafogalmazás –, és igen, késtek bizonyos jegyzőkönyvek, a hivatal is működhetett volna jobban. De elvégeztük, amit ígértünk, befértünk a vállalt határidőbe.  Stuber azzal a következtetésével azonban, hogy a POSZT nem alkalmas egy szakmai fesztiválra, nem ért egyet. „A POSZT alkalmas egy szakmai fesztiválra, és mint szervezet, jobb állapotban van, mint tavaly volt. Van egy hosszú távra használható, színházszagú, és elég szigorú  szabályzata.”

Magyar Attila a közgazdaság irányából jött, s bár többen óva intették az „addig színházat csak elölről látó embert”, a POSZT 2016-ban megnyert pályázatával annak új ügyvezetője lett. Feladata a „megújuló POSZT koncepciójának és művészeti programjának kidolgozása” volt. „Minden irányból meg kell újítani a POSZT-ot” – nyilatkozta akkor. A Színházi Tanácsadó Testület 17. tagja, de szavazati joggal csak akkor élhet, ha valamilyen kérdésben nyolc-nyolc arányban születnek meg a szavazatok. Ez, mint mondja, egyetlen esetben fordult elő.

„Az SZTT konstruktív, értelmes vitákon keresztül, nemes cél érdekében működött együtt” – összegzi a testület éves munkáját. „A versenyszabályzat megalkotására jött létre, tagjai szakmai konszenzuson alapuló, nagyon fajsúlyos személyek.” A grémium kialakítása „patikamérlegen kimért egyensúlyon alapszik” – mondja. „Nagyon fontos volt, hogy a két szakmai társaság, a kritikusok, a függetlenek, a gazdasági szereplők, az akadémiák, vidék és Pest mind jelen legyen.”

2015 decemberében Jordán Tamás, Keszég László és Vidnyánszky Attila bevonásával született meg a névsor. „Fogadókészség, konstruktív együttműködési szándék volt mindkét irányban. Ezen stratégiák mentén születtek meg a nevek. Bár szakmai kérdésekben ült össze a grémium” – beszéli – „de tudtuk, a szakmán belül kik a fontos szereplői „ennek” és „annak” az oldalnak.”

A legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy megszülessen a POSZT írásos szabályrendszere, „amivel magát a szervezetet is meghatározzuk. Azért, mert ez a szervezet a magyar nyelvű színjátszásért felelős nonprofit kft, ami meghatározta azután a metszések körét is.”

Bár nagyon alapos szakmai munka során született meg a versenyszabályzat, benne a POSZT által preferált színházi műfajok, a zsűri kiválasztásának módja, „díjazottak köre”, a szakmai szempontok, „nem merev, bebetonozott szabályzat.” Úgy véli: „Az SZTT szakmai felügyeleti szervként továbbra is működni fog, a tapasztalások alapján az esetleges módosításokat kell majd elvégeznie.” Közgazdászként a pénzszerzés stratégiájának kiépítését, az imidzsépítést tartja fontos feladatának, „ennek szellemében született meg az új logó, újult meg a honlap” – mondja.

Azt az elképzelést, hogy a POSZT szorosabban fonódjon össze a turizmussal, s a fesztivál helyszíne a Zsolnay negyed legyen, a Tanácsadó Testület nem támogatta. Mint mondja, „be kellett látni, hogy a fesztivál-hangulat kialakítása tekintetében változtatni kellett, s a belvárosba tettük át ezeket a helyszíneket. Nem csak a versenyprogramokra koncentrálunk, így az idei évben megháromszoroztuk a fesztivál idejére eladott jegyszámot. Nagyon komoly küldetésben vagyunk, van, amit nagyon eltaláltunk, a széles kínálatot, a helyszíneket, de a fesztiválhangulatot, be kell látni, a városközpontba kell bevinni.” – összegzi tapasztalatait.

Ott volt már a POSZT indulásakor, akkor az egyetemi programokat szervezte Keszég László (Magyar Színházi Társaság). „Tapasztalatom van arról, milyen volt születése idejében”

„Agora volt, ahol a szakma minél szélesebb rétegei találkozhattak koncentráltan. Maga a találkozás, az együttlét legalább annyira fontos volt, mint a szakmai fesztivál. Fantasztikus idők voltak, de már az első pillanattól kezdve a szakma bizonyos részei darálták a fesztivált, nem nyerte el száz százalékosan a szakma rajongását. S közben nem született meg ennek a fesztiválnak az írott szabályrendszere. Ez nyilván magában hordozta az evolúciósan bekövetkezhető problémákat is.” Mint mondja, már pár évvel a kezdet után érzékelhetőek voltak az első jelek. „2015-ben elérte a tenger fenekét a szakma megosztottsága.” Ezt követte az új menedzsment megválasztása és a Tanácsadó Testület létrehozása. „A magam részéről fontosnak tartom ennek a létrehozását, mert igazi fóruma lett a színházi beszélgetéseknek.” – állítja. „Túl azon, hogy megszületett a versenyszabályzat, sok minden másról is szó volt, s kiderült számomra, hogy a szakma képviselői tudnak egymással beszélni.”

A Magyar Színházi Társaság 2016. őszi, a POSZT-ot értékelő közgyűlésén azt nyilatkozta, „tudomásul kell venni, hogy minden politika.” Az egy éves munka mennyiben finomította ezt a véleményét, kérdeztem. „Most is tudomásul veszem – válaszolja – de az derült ki számomra, hogy politikai hovatartozástól függetlenül képes a szakma bizonyos kérdésekben egyetérteni.

Nagyon komoly viták is voltak, de ha nem lett volna, nagyon meg lennék ijedve, mert a vita az egészséges társadalom legfontosabb összetevője. A vita képességét nem szabad elveszteni, mert csak így maradhat meg a szakma. A végeredmény a szabályzaton túl az, hogy a menedzsment továbbra is meg szeretné tartani ezt a fórumot. Ezért érdeklődik a sajtó, a szélesebb közönség is a Testület munkája iránt, mert kiderült, a nézetkülönbségek ellenére értelmes munka volt.” Hiányérzet nem igen maradt. Ahogy összegzi Keszég László: „jó alapja egy színházi fesztiválnak, fontos változások születtek: bővült a zsűri létszáma, bekerült állandó követelményként egy külföldi zsűritag meghívása is, pontosította a műfaji meghatározásokat. Fontosnak tartom, hogy hivatalosan kapott segítőket a két válogató. A regisztrációval kapcsolatban kezdetekben szkeptikus voltam, de kiderült, százötven regisztrált előadás van, ami megnézhető.

Olyan pillanatát éljük most a kultúrának, ahol nem elég megbeszélni a dolgokat, le is kell azokat írni. Ezért tartom pozitív fejleménynek a történteket.”