A 10 éves K.V. Társulat különös formáció, két színésznő, Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina vállalkozása, tehát inkább nevezhető társulásnak, mint társulatnak. Kortárs szövegeket állítanak színpadra, szinte mindegyik bemutatójuk magyar nyelvű ősbemutató. A kortárs szövegeken belül pedig a női témák, a párkapcsolati, családi drámák, gender-kérdések foglalkoztatják a társulat tagjait.

Első látásra talán túl nagy behatárolódást is jelenthet ez egy független társulat életében, de a K.V. széles műfaji palettán foglalkozik e kérdésekkel. Mutatja ezt az is, hogy a legtöbbet játszott előadásaik nem is színházi közegben, hanem a színházi nevelés terepén születtek. Függőségekről, gyermekkori prostitúcióról, kamaszkori szexről és teherbeesésről készítettek más társulatokkal közös előadásokat. Formai játék a K.V. Társulat életében a felolvasószínházi estek sora is, a kortárs szerzők megismertetésének e költségkímélő módszere. A felolvasás gyakran kiindulópontja egy-egy későbbi előadásnak, a Cloud 9 című Churchill-darab például régi szerelemgyerek. 2009-ben olvasták fel Göttinger Pál rendezésében a MU Színházban, azóta szeretnék színpadra vinni. A társulat tagjai Ördög Tamás rendezőt kérték fel a munkára, akivel már korábban is dolgoztak együtt Yasmina Reza Egy élet háromszor című darabján a Rózsavölgyi Szalonban. Illetve a kapcsolat még ennél is régebbi a rendezővel, hiszen Urbanovits Krisztina Ördög Tamás Dollár Papa Gyermekei nevű társulatának oszlopos tagja.

Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina a kőszínháztól az egyetemig, a régi baráttól az új kollégáig összekovácsolnak egy csapatot. A hajdani Krétakörből Terhes Sándor már ott volt 2009-ben is, amikor felolvasószínházi formában mutatták be a Churchill-művet. Most könnyed, laza eleganciával, csöndes szomorúsággal játszik egy kiszolgáltatott embert, egy meleg férfit az előadásban. A Centrál Színházból Schmied Zoltán Clive, a gyarmati tisztviselő szerepében élete egyik legjobb alakítását nyújtja. A Pintér Béla és Társulatával is dolgozó Szabó Zoltáné az egyik legnehezebb szerep, hiszen férfiként családanyát és szerelmes asszonyt játszik. Jászberényi Gábor pedig Joshuát alakítja, a fekete szolgát; őt talán legtöbben A martfűi rém című filmből ismerik. A filmbeli és ez a színházi szerep is nagyban szól a fizikalitásról. Illetve itt van még Messaudi Emina egyetemi hallgató, aki figyelemre méltó Edward, a nemi identitását kereső tinédzser fiú szerepében.

Szabó Zoltán és Schmied Zoltán. Fotó: Puskel Zsolt

Caryl Churchill korai, 1979-ben írt darabja rávilágít, hogy a társadalom által ránk kényszerített szerepek mennyire meg tudják nyomorítani az életünket, és hogy a szerepek elleni lázadás, vagy az azoktól való megszabadulás sem vezet törvényszerűen a boldogsághoz. Azt mutatja be, hogy mennyire megrendítően esendő az ember, kiszolgáltatott embertársainak, és mennyire nehezen ismeri ki saját érzelmeit, tudja szeretni a másik embert. Talán a szeretet hiánya a legégetőbb, az, hogy egy jó állás, egy jó könyv, egy jó szeretkezés mennyivel kielégítőbb és biztosabb boldogságforrás, mint a másik ember személye, a párkapcsolaton vagy családon belüli összetartozás.

Az előadás első része a viktoriánus korban, az 1800-as évek második felében játszódik Afrikában, egy brit gyarmati tisztviselő, földbirtokos otthonában, a második jóval rövidebb és fragmentáltabb rész pedig jórészt egy londoni parkban játszódik „napjainkban”, a 70-es, 80-as évek fordulóján. Mégis ugyanannak a családnak a történetéről van szó. Nemcsak a nemi identitás egyre szabadabb vállalására, de a családon belüli szerepek változására és a rabszolgaság-szolgalelkűség kérdésére is különböző alternatívákat tud így mutatni e gondolatkísérlet. A műfaj tragikomédia, amit a bemutató maradéktalanul be is teljesít.

Az előadást nézve rögtön felrémlett bennem a párhuzam a Dollár Papa Gyermekei szintén Ördög Tamás rendezte Csehov című előadásával. Nem önismétlésről van szó, inkább arról, hogy Churchill és Csehov dramaturgiai gondolkodása áll közel egymáshoz. A Földi paradicsom első része is arról mesél, hogy egy elszigetelt közösségben senki sem találja a helyét. A szereti B-t, B szereti C-t, C pedig richtig A-ba szerelmes. A reménytelen szerelmek nagy dramaturgiája – ha belekeveri, ha nem a gender-kérdést a szerző – mégis alapvetően egy dologról szól, arról, hogy csak azt ne kelljen szeretnünk, aki mellett le kell élni az életünket. Szerelemmel menekülünk az unalom, az elköteleződés és a rossz párkapcsolat elől. A szerelem minden, a szerelem semmi, de sohasem valami. Ez a nagy szerelmi kergetőzés pedig kibírhatatlanul vicces és lesújtóan szomorú. De nemcsak a csehovi dramaturgia adja Churchill drámájának humorát, hanem a versekkel való játék is. Háy János fordításában a rímek találóak, megmosolyogtatóak, oldják és fel is emelik a tragédiát.

Különös, hogy a két legnagyobb komédiás az első részben éppen a család két feje, az apa és az anya. Szabó Zoltán az ifjú családanya szerepében szakállasan, széles karimájú szalmakalapban, földig érő szoknyában, karján műanyag baba gyermekével pózol. Beszéde nyafogó, mozdulatai idegesen rebbenőek, ám járása, karikírozott, öles léptei nem épp női kecsességről árulkodnak, hanem kíméletlenségről, pozícióféltésről és agresszióról. Ez a különös hibrid figura Caryl Churchill szerzői utasítása nyomán született meg. Ahogy a fekete szolgát fehér embernek, úgy a tizenéves kisfiút színésznőnek kell alakítania. A feleségnek és a szolgának az egyetlen ura és parancsolója a családfő, így hozzá való igazodást, hasonlítani vágyást fejezi ki az, hogy fehér férfiaknak kell játszani a szerepeket, míg a fiatal fiú babázni szeret, és érzelmei az apa meleg barátja felé vonzzák, az ő a társadalom szemében kétes viselkedését fejezi ki, hogy egy színésznő játssza a figurát. Ez az ötlet azonban végiggondolatlan a szerző részéről, hiszen az előadás szinte valamennyi szereplőjéről el lehet mondani, hogy más szeretne lenni, mint amit a társadalom rákényszerít.

Akárhogy is, Szabó Zoltán háziasszonya zavaros lelkű figura, mindennél jobban isteníti a férjét, ugyanakkor mindennél jobban szerelmes annak meleg barátjába, akiről persze nem sejti, hogy nem őt, hanem tizenéves fiát szereti, és a fekete rabszolgával szeretkezik titkon. Az, hogy férfi játszik nőt, mégis némi komikus hangütést ad az anyaszerepnek. Nem úgy, mint mikor Messaudi Emina játssza a nemi identitását nem is annyira kereső, mint inkább találó kamasz fiút. Messaudi szigorúsága remekül illik ennek a lázadó fiúnak a dacos karakteréhez, a minden sallangtól mentes színészi játékban tökéletes gyerekkaraktert formál meg. A Terhes Sándor alakította Harry Bagley, a házibarát és felfedező, a királynő térképésze a fiatal fiúba szerelmes, de melegnek lenni ebben a korban és ebben a házban mocskos betegségnek számít. A kamasz fiú kora pedig további pikantériát ad vonzalmának. De mindezen titkok nem szembeötlőek a családfőnek, hiszen a Schmied Zoltán alakította Clive életét két dolog tölti ki: a háttérben baljósan kibontakozó őslakoslázadás elfojtása és a vadak elől átmenekült szomszédasszony megrakása. Ez a családfő talán félelmetes pozíciója, testi ereje és agresszivitása miatt, de gerjedelmei, hevessége, figyelmetlensége – Schmied Zoltán remek játékában – bárgyúvá teszik.

Bármennyire izgalmas is a családi tűzfészek minden részletének kibontása, nem lehet ennek az írásnak a feladata, de Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina játékáról szükséges beszélni. Mrs. Saunders, a szomszédból a feketék jelentette fenyegetés elől elmenekült özvegy szerepében Száger Zsuzsa remek, Schmied Zoltánnal közös szeretkezési jelenete mulatságos epizód. Az ő karaktere és a Terhes Sándor játszotta felfedező a két legfüggetlenebb, legönazonosabb figura, de mindkettőjüket testi vágyaik ragasztják a családhoz. Urbanovits Krisztina pedig a leszbikus nevelőnő szerepében epekedik a háziasszony, Betty után, de sokkal emlékezetesebb az előadás második részében, mikor az immár megöregedett, férjét elhagyó asszonyt alakítja.

Míg az előadás nagy részét kitevő első rész minden gyűlöletével, aljasságával és korlátoltságával együtt kacagtató szappanopera, addig a rövidre fogott második rész csak amolyan visszacsatolás, amely az ember arcára fagyasztja a mosolyt. Ebből a részből teljesen kiiktatja a szerző a domináns férfi, a családfő figuráját. Betty elhagyja urát, és boldogan, sikerrel veti bele magát az önfenntartó, szabad életbe. Gyerekei kicsapongásait elnézi, de leginkább nem érti. Megbocsátja, hogy fia, Edward immár felvállalja homoszexualitását, legalábbis a család előtt. Elnézi, hogy lánya, bár férjezett és gyerekei vannak, egy nővel él együtt. Ugyanakkor arról valószínűleg nincs tudomása, hogy Edward, Victoria és a barátnő nemcsak egy háztartásban él, de egy ágyban is hancúrozik. Teljes káosz az életük, mert Edwardot meleg szerelme hanyagolja, Viktória meg a férjét nem tudja elviselni. Immár a XX. századi közeg, ha nem is nyíltan, de teret enged vágyaik beteljesítésének, a baj éppen azzal van, hogy semmilyen élethelyzetben nem érzik jól magukat. Ebben a részben nincsenek már rabszolgák, megkorbácsolni való emberek, de vannak agresszorok és szolgalelkűek, és továbbra is rosszul bánnak egymással a szeretők, a családtagok. A gyerekeket pedig nem szeretik.

Egy szó jellemzi tehát ezt a művet: a türelmetlenség. A türelmetlenség mint a tolerancia hiánya, és a türelmetlenség mint a másik ember elviselésének a hiánya. De bármennyire is undok problémákat dörgöl az orrunk alá az előadás, a Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina teremtette társulat nagyszerű színházi pillanatokkal ajándékozza meg a nézőt.

Mi? Caryl Churchill: Földi paradicsom
Hol? Trafóklub
Kik? K.V. Társulat / Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsanna, Schmied Zoltán, Szabó Zoltán, Jászberényi Gábor, Messaoudi Emina, Terhes Sándor / Fordító: Upor László / Versbetéteket fordította: Háy János / Dramaturg: Bíró Bence / Látvány: Giliga Ilka és Mucsi Balázs /, Rendező: Ördög Tamás