Hangosító – a Színház folyóirat podcastja – 1. adás

Kerekasztal beszélgetés az improvizációról Bíró Krisztával, László Zsolttal és a Benkó Bence-Fábián Péter párossal
2018-10-27

Szeretettel ajánljuk olvasóink – reménybeli leendő hallgatóink – figyelmébe első podcastunkat, melyet Gócza Anita készített. A beszélgetés októberi printszámunk egyik fő témájáról, az improvizációról szól, Bíró Kriszta, László Zsolt és a k2-s Benkó Bence és Fábián Péter vesz részt benne.

A k2 Színház alapítói – akik Kárpáti Pétertől tanulták az előadás létrehozását segítő improvizáció módszereit – beszéltek a lehetséges buktatókról is, no meg arról, hogy az improvizáció segítségével születő szövegeknek a töredékesség és a kifürkészhetetlenség a lényege. Bíró Kriszta a Cájtstükkben dolgozott a k2 csapatával, és nagyon élvezte a közös munkát az improvizáció miatt is, ami szerinte arra neveli a színészeket, hogy jó csapatjátékosok legyenek. László Zsolt a szkeptikus résztvevő a beszélgetésben, aki sose lelkesedett az improvizációs gyakorlatokért, talán majd ezután.

Hallgassátok a Színházat, azaz Gócza Anita podcastját, a Hangosítót! Vagy TÖLTSÉTEK LE, és hallgassátok meg később.

Novemberben jön a következő! Téma: a múltfeldolgozás.

 

 

 

 

 

 

Ha teheted, támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel vagy átutalással, hogy az 55 éves Színház folyóiratnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen.