Római kori kőemlékek között, monodráma formájában, Holden Caulfield kultikus szerepében mutatkozott be Georgita Máté Dezső decemberben a Magyar Nemzeti Múzeum pincerendszerében megrendezett Zabhegyezőben.

A mindössze tizenöt fős közönség még zárás előtt érkezett az előadásra, ahol a Salinger kultikus regényéből készített egyórás monodrámát harminc perces múzeumi tárlatvezetés előzte meg. A Magyar Nemzeti Múzeum Lapidáriumában síremlékek, szarkofágok között sétálva testvéri kapcsolatok több ezer éves emlékeinek elemzésébe hallgathattunk bele, miközben a Holdent alakító Georgita Máté Dezső már velünk tartott, s egy pillanatra félbeszakítva a vezetést meg is kérdezte hangosan, hogy nem látott-e valamelyikünk egy tízéves forma kislányt. Így keveredett bele a színházi előadásba a múzeumban sétáló látogató, miközben az előadás szerint már a negyvenes évek New Yorkjában voltunk, a regény szerint „az indiános” múzeumban, ilyenformán turisták, látogatót játszó színészek és nézők lehettünk egyszerre. „Segítsünk megkeresni?” – kérdezte is az egyik fiatal résztvevő, s nem egészen volt egyértelmű, hogy színészként próbált-e partner lenni, vagy komolyan vette az intervenció mögötti szándékot.

A vezetés végén a Lapidárium lépcsőin, párnákon foglaltunk helyet, Georgita a legfelső lépcsősorra kuporodott le. A színész ruhájából áradó dohányszag elárasztotta a csöppnyi nézőteret, ami szándéktalanul, de elemi szinten határozta meg a nézői élményt. Holden Caulfield ugyanis végigdohányozza a regényt, összesen harminchatszor kerül elő az angol eredetiben a cigaretta-szó, az elbeszélő állítása szerint több karton cigit elszív, így a füstölgés és az azzal járó szag Holden alakjának szerves része. S ezzel a mindent átható, jellegzetes, friss dohánybűzzel válik teljessé a testközeli színházi élmény. A színész ugyanis negyven centire ült tőlem, és éppen hozzám kezdett beszélni. A közelség és a sárgás múzeumi világítás elveszi a színház teátrális jellegét, az ilyen előadásokban egy sokkal performatívabb hatású élmény bontakozik ki. Mintha Caulfield színészekre tett regénybeli megjegyzése hatással lett volna a koncepcióra: „I hate actors. They never act like people. They just think they do.” Georgita sem játszik, inkább jelen van. A nem színházi térben sokkal nagyobb a tétje a színészi alakításnak. Ennek megfelelően olyan aprólékos kidolgozottsággal bújt Holden bőrébe, hogy bal kezének remegését például végig látni lehetett, de jellegzetes kamaszos beszédstílusa, hangszínezete is hitelessé tette a figurát. Időnként pozíciót vált, feláll, lesétál, nekitámaszkodik a kőtár lépcsőjének falához, de mindvégig megmarad az érzés, hogy nem előttünk, hanem közöttünk van, és mi mindannyian a regényben vagyunk, nem a Nemzeti Múzeumban.

Az ötletes helyszín ellenére mégis az a legérdekesebb az egész előadásban, hogy a monodráma – és Ördög Tamás rendező – mit hagy ki a regényből. A fordítások kérdését például elegánsan és bölcsen kerüli meg: sem a régi, sem az új kiadás mellett nem tette le a voksát. Georgita saját, mindentől független, nagy százalékban rögzített, kis százalékban improvizált szöveget mond el, amely tökéletesen elhiteti velünk, hogy ő itt és most formálja meg a mondatokat először, így a jelenre koncentráló hallgatóság nem igazán hiányolja a regénybeli referenciapontokat. A színészi játékon felül tehát épp a szöveg teszi élővé az egész akciót. A Zabhegyezőnek ugyanis az elmúlt években pont az tett jót, hogy valaki végre mert hozzányúlni. Az eredeti angol szöveg egy látszólag slendrián beszélő egykori nyelvállapotát rögzítette, aki a maga kurta mondataival fogalmaz meg igen pontos megfigyeléseket az emberi természet legnagyobb sumákságairól. Ezt kísérelte meg átadni az első magyar változat, majd Barna Imre három éve megjelent új fordítása vegyes érzelmeket váltott ki. Alkotása új interpretációs kezdet, ugyanakkor nem attól lesz egy mű friss, ha a fordító az általa elképzelt mai magyar nyelvű fiatalok homogénnek látszó beszédaktusait rögzíti és merevíti ki évtizedekre. A különböző közösségek nyelve térben és időben is folyamatosan változik, s ha rövid idő alatt eltűnő fordulatokkal van tele egy fordítás, akkor az olvasók és a színpadi adaptációk néhány év múltán túllépnek rajta. A FAQ társulat előadása tehát nemcsak a különleges helyszín, a színész testének fizikai közelsége, és a nem színpadi fényviszonyok miatt érdekes, hanem mert az improvizatív hatású szövegépítkezés megszabadította a karaktert a nyelv okozta korlátoktól.

A produkció erényei ellenére mégis egyfajta hiányérzetet hagy maga után. Az előadást megelőző tárlatvezetés ugyanis a testvérek egymás iránti megbecsülése és a kötődés témájára épül, és kiemeli, hogy a testvéri a legszorosabb emberi kapcsolat. Ettől a kezdéstől pedig elüt, hogy az előadás a Phoebe-re való végtelen várakozással fejeződik be, mert így a testvér hiányán, a rá való várakozáson van a hangsúly. A regény főszereplőjét traumatizálja öccse halála, nehezen viseli mind a saját, mind pedig embertársai hitvány voltát és a képmutatást, az anyagiasságot, a jellembeli silányságot, a színjátékot. Felnőttként érzékeli a körülötte lévő világot, de gyerekként reagál az őt ért hatásokra. Magányosan bolyongva sodródik egy tragédia felé, de húga megmentő akciója által bebizonyosodik, hogy számára a testvéri szeretet minden emberi kapcsolat minőségének fokmérője. Hiszen Holden csalódik iskolatársaiban, lányokban, városi idegenekben, egykori mentoraiban, pajtásaiban, tanáraiban, szűkebb és tágabb környezetében is, és amit keresett, azt végül testvérében találta meg. A regényben a kistestvér követelőző, szigorú szeretete menti meg Holdent önmagától és a világtól, de ha ő nem jön, nem lehetünk biztosak abban, hogy a fiú megmenekül.

Az Ördög Tamás–Georgita Máté Dezső-féle adaptáció – mely így is érzékeny és fontos produkció lett – a regény egy stádiumát rögzíti, de elhagyja a befejezést, ami kétségbeejtő üzenetet közvetít, hiszen egyedül hagyjuk a múzeum lépcsőjén kuporgó, magányos Holdent, és nem jön senki, hogy megmentse tőlünk.

Hol? Magyar Nemzeti Múzeum Lapidáriuma
Mi? Salinger – Ördög Tamás – Georgita Máté Dezső: Zabhegyező
Kik? Szereplő: Georgita Máté Dezső
Jelmez: Giliga Ilka
Rendező: Ördög Tamás