Karantén-körkérdés

2020-09-05

„Bezártak a színházak. Vannak, akik szerint a színház most halott. És vannak, akik a kísérletezés lehetőségét látják a helyzetben. A színházi dolgozók – különösen a függetlenek – rendkívül nehéz helyzetbe kerültek. De vannak, akik többet dolgoznak most, mint valaha. És vannak, akik végre kiléptek az egyhangú üzemmenetből, és egy pillanatra megállnak. Erre kérjük most: álljon meg egy pillanatra, és gondolja át…” Ezzel a felvezetővel küldtük ki körkérdésünket 31 színházi alkotónak, amire 21 válasz érkezett.

A hosszabb-rövidebb, hol személyesebb, hol filozofikusabb reakciókat azzal a szándékkal közöljük, hogy talán együtt kiadnak és a jövő számára is rögzítenek egy fontos pillanatképet arról, mit jelent a kortárs színházi alkotók számára ez az új helyzet. És fordítva: innen, 2020 tavaszából nézve milyennek látszik a régi?

Kérdéseinkre ki egybefüggően, ki kérdésenként külön-külön válaszolt, indokolt esetben ezeket sorszámmal jelöltük a szövegekben.

  1. Miket értékelt át Önben a mostani helyzet?
  2. Ha élete egyetlen előadását rendezhetné meg, mi lenne az?
  3. Másnak/kevesebbnek/többnek látja-e most a színház szerepét, jelentőségét?
  4. Van-e olyasmi, amit ebből a helyzetből tanult meg a színházról?
Ha teheted, támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel vagy átutalással, hogy az 55 éves Színház folyóiratnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen.