Gabnai Katalin: A kifürkészhetetlen

David Javerbaum: Isteni végjáték – a Kultúrbrigád és az Átrium bemutatója
2020-09-23

Műfaját tekintve tengerentúli one-man show, megformálását nézve – mostani állapotában – félig kész, óvatos, középeurópai standup-kabaré ez. Alcíme: „Egy este a Mindenhatóval”, főszereplője az Alföldi Róbert alakját ideiglenesen felöltő Teremtő, akit jelenleg két arkangyal, Mihály és Gábriel, azaz Varga Ádám/Kovács Máté és Ivanics Tamás kísér.

Szokatlan emberi kedvességgel szólnak a színpadon álldogáló, térdig érő nadrágba, tarka trikóba öltöztetett fiúk a helyüket kereső nézőkhöz. Mihály arkangyal egy máriakékbe és pirosba öltözött, jól ismert asszony arcát viseli a garbójára festve, Gabriel pedig… tán a dús hajsörényű Magdolnáét? No, ez érdekes lesz, gondolom. De nem, nem. Ha jobban megnézzük, a Gábriel mellén feszülő trikó egy nagyon finom vonású Krisztus-arcot mutat.  Oh, ez már ismerős felállás. Kezdhetünk. Fények gyúlnak, zene harsan, s hétköznapi viseletben, kékes farmerban, kék szövetzakóban, nyitott gallérú fehér ingben berobban elénk Alföldi Róbert, az őt üdvözlő tapsot kitárt karral, s nyitott tenyérrel húzva föl, föl és még és még – nagy rutinnal és kedves iróniával, hisz tudjuk, mindez a megérkezett Magasságost illeti.

Fotók: © Lakatos Péter

A részletező emlékezést ezennel be is fejezem, mert a vicceket és beszólásokat nem szabad lelőni, de az alaphelyzet nagyjából a következő: Isten, aki mint tehetséges, féltékeny, önimádó, testetlen entitás kezdte valaha, hogy a mostanra kialakult, problémás helyzetben szólni tudjon hozzánk, kölcsönveszi egy ismert földi teremtmény alakját. Belebúvik – jelen esetben – Alföldi bőrébe, s bár továbbra is mindenható és kifürkészhetetlen, legjobban azt szeretné, ha békén hagynánk. De van egy kis lelkifurdalása. Elénkbe áll tehát, lazán és nagydumásan, s apró hisztirohamokkal és igaz ellágyulással magyarázza és – nyílt színen, némi háttérvetítéssel – megreformálja a Tízparancsolatot. Méltányolja, hogy az emberiség a Biblia forgatása közben megpróbálja felfogni az ő szentséges óhajait, de azért jött, hogy körülbelül azt mondja nekünk: „Drágáim, félre vagyok értve.”

Az est alapját képező szöveg David Javerbaum, amerikai forgatókönyv-író és ezer más, afféle könnyedebb műfajban gyakorlott, sokszor díjazott alkotó munkája. Javerbaum jogászok gyereke. Anyja New Jersey főügyészhelyettese, apja egy nagy ügyvédi iroda alapítója, szóval a szerzőnek módjában állt még otthon elsajátítania a gördülékeny beszédmódot, s felvételek bizonyítják, hogy élőben is lehengerlő szövege van. Nem mindegy tehát, ki tolmácsolja. Ennek a termékeny és sikeres „comedy writer”-nek, akinek The Tweet of God címet viselő Twitter-fiókja 2020 júniusában több mint hat millió követővel rendelkezett, évekkel ezelőtt született egy hasonló című könyve is, majd mindezen előzmények után létrejött a 2015-ös Broadway bemutató, An Act of God címmel. Ebben a produkcióban a fehér tógás Istent először az Agymenőkből is ismert Jim Parsons, majd 2016-tól Sean Patrick Hayes játszotta.

És most itt van számunkra az Átrium és a Kultúrbrigád friss bemutatója, egy nem problémátlan, de ígéretes esttel, melynek, ha igaz, Csukás Márton és Csukás Barnabás a fordítója. A pontos alkotói munkamegosztást tudniillik nem közli a színlap, csak azt tudatja, hogy az előadást (a már említettekkel együtt) összehozta: Alföldi Róbert, Brasch Bence, Ugrai István, Czibor Attila, Remete Marcell, Halma Ágnes, Bali V. Gergő, Lakatos Péter, Mertl Enikő, Gergye Krisztián, Nyulassy Attila, Studniczky László ’Zsatyi’, Zsedényi Balázs és Zsolnai Andrea.

A produkció kétségkívül most van születőben, sikerszéria pedig akkor lesz belőle, ha minden majdani estéje egyfajta újjászületés tud lenni. Ehhez a legfontosabb tényező, maga Alföldi, rendelkezésre is áll. Ám több dolgon érdemes elgondolkodni.

Az üres és sötét színpad két belső sarkában vékonyka lámpasor fut föl. Velünk szemben óriás, szürkésfehér vetítővászon, amelyen időnként hol a Csillagok háborújára, hol ismeretterjesztő tévéműsorokra emlékeztető képek hozzánk elénk a fortyogó mindenséget, máskor meg a parancsolatok aktuális variánsa olvasható. Ez a beszólásos, hol bizalmaskodó, hol celeb-rátartiságú, kényesen kacér kocsmafilozofálgatás ebben a lényegileg kopár térben nehezen tud működni. Az eleresztett, kisebb-nagyobb malacságok csak közelebbről érvényesülnének, ekkora hodályban megvan az esélye, hogy kihűlve és pontatlanul, célt tévesztve csapódnak valahova. Legjobb lenne persze egyfajta vörös világítású, szoros kabarékörnyezet, ahol a teremtő keresztbe tett lábbal ül a zongora tetején, s ha sétára indul, úgy tesz, mintha beleinna a vendégek poharába, s magához venné a sósmandulánkat, de ez a jelenleginél is drágább mulatság lenne.

Az Átrium színpada adott és változtathatatlan. Telítettséget és némi álközelséget hozna egy lépcsősorokkal, nagy világítási effektusokkal operáló revü, ami olyan akusztikus és vizuális szembetámadással nyomna homlokon bennünket, hogy örülnénk, ha a látni vágyott élő ember szólalna meg újra, a villódzó lézerminták között. Ez is megfizethetetlen. De a hangszórókból jövő, gonddal válogatott zenék most nem igazán hatásosak.  Ami sokat dobna a hangulaton, az egy élő zenész jelenléte lenne, vagy ha ez végképp elképzelhetetlen, legalább egy jó helyen felejtett, poénerősítő dobfelszerelés, s mellette egy-két, az arkangyalok által megszólaltatható, egyszerű hangszer volna a színen.

A honosításhoz, szerencsére, nem volt szükség az egész szöveg magyarítására. Javerbaum bíztatja is a színre vivőket, hogy bátran adjanak honi arculatot a produkciónak. Elképzelhető, hogy ez mind a spanyoloknál, mind az ausztráloknál megtörtént, a mi idelátogató istenünk még azért erősen amerikai. Az a tengeren túl nevetés címén elfogadott, grimaszoló amerikai acsargás, amit amolyan cintányéros poénok esetében szoktak bevetni, nem biztos, hogy szervülni tud a Mechwart tér közelében. Ellen is áll ennek Alföldi magasabb kultúrája, finomabb lénye és egész választékossága.

Jókedvűen, szépen és vállaltan jelenik meg a melegség ügye az estben, reményt adó forma ez az eljövendő időkre. Látva és hallva azonban az aggodalmasan kidekázott mondatokat a vallásközeli témákban, fölmerülhet a kérdés, meg lehet-e lovagolni egy seggel két lovat, ráadásul 80 percen át, avagy költőibben: foghat-e a macska egyszerre kint s bent egeret?  Mint olvasható, Javerbaum híres Twitter-fiókja vallásellenes tweetjeiről ismert. Ebben az estben vallásellenességnek semmi nyoma. Érezhetően elvékonyodik azonban az amúgy sem túl vastag szövésű alapanyag ettől az egyensúlyozó – produceri? – erőfeszítéstől.

Mindazonáltal újranézős produkciónak tűnik ez, olyannak, ami majd rátalál magára a következőkben. Alföldit jó látni és hallani, s minél inkább ő hatja át az estet, annál magyarabb és annál jobb minőségű lesz az. A mítoszt illetően pedig ő az, aki ismeri Giorgione áhítatos és Jean Effel humoros képeit is. Azt a finom színészi sfumatót pedig, amit hívők és hitetlenek közös, mindannyiunktól elnézést kérő istenének alakjára jelen szerepében rálehel, élvezet közelről érzékelni. A messziről jött alapszöveg akár le is pereghet róla, el is hervadhat körülötte.

Hol? Átrium
Kik? Kultúrbrigád
Szereplők: Alföldi Róbert, Ivanics Tamás, Csiby Gergely/Kovács Máté/Varga Ádám.
Alkotók: Alföldi Róbert, Brasch Bence, Ugrai István, Czibor Attila, Remete Marcell, Halma Ágnes, Bali V. Gergő, Lakatos Péter, Mertl Enikő, Gergye Krisztián, Nyulassy Attila, Studniczky László ’Zsatyi’, Zsedényi Balázs és Zsolnai Andrea.

Ha teheted, támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel vagy átutalással, hogy az 55 éves Színház folyóiratnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen.