La Fontaine állatsorsokba burkolt üzenetét a henye tücsökről és a szorgos hangyáról sziklaszilárd útravalóként kapjuk moralitás nevű tarisznyánkba[1]. Kisgyermekkoromban még tiszta volt a képlet, hogy mire utal a tücsök és mire a hangya szimbolikája, egyszerűen azért, mert szerelmes voltam az óvónénibe és féltem a tücsköktől, később azonban kezdett gyanússá válni a dolog.

Mert ki is ez a tücsök mester? Ha egy kicsit távolabbra nézünk, mint hogy az „Aki nem dolgozik, ne is egyék!” mondás tartja – sokan manapság is úgy vélik ugyanis, hogy a művészetcsinálás nem munka –, a másoknak muzsikáló tücsök miért is ne lehetne éppen az előadóművész, a tél pedig a jelenlegi helyzet korlátokkal és karanténnal. És még mielőtt erre bárki tücsköt-bogarat kiáltana, eggyel tovább is megyek: ki másnak zenél ez a tücsök, ha nem éppen nekünk, robotoló hangyáknak?

La Fontaine szellemében tizenkilenc független, nagyrészt szabadúszó[2] kortárstánc-alkotónak[3] tettük fel ugyanazokat a kérdéseket, hangyaszorgalommal. Hogyan éli meg a jelenlegi helyzetet? Mit csinál, miből él jelenleg? Hogyan látja a jövőjét? És miközben válaszaikból végre megtudhattuk, mit csinál a tücsök télen, egy igazi rovartani abszurdra is fény derült.

Mészáros Máté, Vadas Zsófia Tamara és Jenna Jalonen A távolság mechanikájában (kor.: Mészáros Máté).  Fotó: Bellai László

„Nem normális, ami most van, de az sem egészen volt az, ami ezelőtt volt”

Első körben, a lehető legmesszebb a hasonlatok és a poézis világától, nézzük meg a számok nyelvén, hogyan érintette a független táncszcénát a két hullámban érkezett karantén!  A „Hogyan éli meg a jelenlegi helyzetet?”- kérdésre adott válaszokat öt csoportra osztottuk aszerint, hogy szövegértelmezésünk alapján ez az időszak:

1.) nagyrészt jól (6 fő)
2.) nagyrészt rosszul (3 fő)
3.) inkább jól (2 fő)
4.) inkább rosszul (5 fő)
5.) egyformán jól és rosszul (3 fő) érintette a válaszadót.

Ha minden „nagyrészt” mellé 2 pontot rendelünk, minden „inkább” mellé 1-et, és a „jól” pozitív, a „rosszul” pedig negatív értéket kap, az általunk megkérdezettek nagyon kicsivel (+3), de inkább jól élték/élik meg a karantén időszakát. Ha nem számítjuk bele azt a négy táncalkotót, akiknek fix állása (is) van, akkor még inkább azt találjuk, hogy a hazai kortárstánc-szcéna gyakorlatilag ugyanannyi pozitívumot talál ebben az időszakban, mint negatívumot.

Na, de mi lehet a jó abban, ha valaki elveszti munkáinak és bevételeinek jelentős részét/egészét? Több válaszból is az derül ki, hogy hirtelen lett idő olyan dolgokra, amelyekre a „non-stop menetelés” (Lukács Levente), az „egymásra zsúfolt, őrült mennyiségű munka” (Raubinek Lili) mellett korábban esély sem volt. Sarlós Flóra Eszter gyaníthatóan sokak tapasztalatát fogalmazta meg: „Nem normális, ami most van, de az sem volt egészen az, ami ezelőtt volt: a teljes túlhajszolás, a kiégés közeli állapotok, vagyis a rengeteg áldozat és végtelenített munkaórák, hogy elmondhassuk, sikerült: abból élek, amit szeretek”. Többen voltak, akik azt is elmondták, hogy az ezt megelőző időszakban olyan mértékben terhelték túl magukat, hogy (legalábbis egy ideig) egyáltalán nem hiányzott nekik a színpad.

Újvári Milán a SHOW című szólójában. Fotó: Bobal Katalin / bobal photography

Hogy mire jutott hirtelen idő? Olvasni és meditálni (Grecsó Zoltán), élesebben koncentrálni (Lukács Levente), meleg reggelit enni és lassan ebédelni (Keresztes Patrik), a nemzetközi mobilitásból tovább tolódni a lokalitás irányába, avagy hazatalálni (Vass Imre), egymás felé fordulni és befelé figyelni (Fülöp László), saját programot[4] kidolgozni és kölyökkutyát nevelni (Jenna Jalonen), konstruktív alkotói gondolkodásra rátalálni (Mészáros Máté), önfejlesztő és karbantartó otthoni tréninget[5] és egyéni munkamódszert ki- és továbbfejleszteni (Mikó Dávid). Kiss Rebeka válasza is beszédes: a jógától a kézműveskedésig hosszan sorolja, mi mindennel tudott így foglalkozni, majd hozzáteszi, hogy „ezek az elején izgalmasak voltak, de egy idő után rájöttem, hogy igazából csak a figyelmemet próbálom velük elterelni”.

Kiss Rebeka a Secret Gardenben (r.: Ádám Anna). Fotó: Cserkuti György

Ami a további pozitívumokat illeti, Jenna Jalonen – a két karantén időszaka közötti tapasztalatból kiindulva – a nézők felfokozott művészetek iránti éhségét említi: „a helyzet egyfajta színházi nevelésként ráébresztette az embereket, mi az, ami hiányzik”. Néhányan a különleges állapotokat és benne saját reakcióikat személyes fejlődéstörténetük fontos részeként értelmezték. Csasznyi Blanka Flóra szavaival: „Engem inspirált ez az időszak, hogy megtanuljak több szálon kapcsolódni, több lábon állni és nyitottabban gondolkodni”. Vass Imre és Mikó Dávid számára a körülményekhez való alkalmazkodás eleve folyamatos és tudatos életfeladat, illetve életevidencia, így ebben az értelemben a mostani helyzet sem különleges számukra. Vassnak mintha folyamatos kihívás és önmagával szembeni elvárás lenne, hogy egy fontos táncos képességét, a rugalmasságát átültesse a hétköznapi életére is. Annak ellenére soha nem nyomasztotta a helyzet, hogy elkapta a fertőzést, pedig hatással volt a hangulatára és a tudatállapotára is. „Igyekszem együtt változni a körülményekkel, és olyan irányba fejleszteni magam, amire a jövőben igény lesz, ami jót tesz, és amit megfizetnek” – ezek pedig már Mikó Dávid szavai, aki az alkalmazkodás végső eredményét a mindenkori helyzettől való teljes elszakadásban látja, abban, hogy az egyéni munka továbbfejlesztése és kiterjesztése az élet többi területére függetleníteni tudja őt a világ körülményeitől.

Egy sima, egy fordított

Többen meglévő társulásuk, projektjük finom- vagy éppen durva hangolására használják fel a kényszerpihenőt, de olyanok is akadnak, akik számára ezek a hónapok elsősorban az önmagukba nézést és korábbi alapvetéseik átgondolását jelentik – annak jó és kevésbé kellemes oldalával együtt. „Leállás, lélegzés, újragondolás” – veszi sorra Sarlós Flóra Eszter e folyamat lépcsőfokait, hozzátéve, hogy „tavasszal volt egy szükséges lelassulás, de most már egyre inkább eluralkodik a végtelenített létbizonytalanság állapota”. Raubinek Lili szintén megemlíti a kényszer szülte újratervezést: „Kénytelen voltam/vagyok újra rákérdezni, hogy amit eddig csináltam, az mutat-e valamilyen irányba, és van-e arrafelé további perspektíva”. Simet Jessica legnagyobb kihívásként a tánchoz való viszonyának megkérdőjelezését említi: „Próbáltam kitapasztalni, mi az, amiben a táncon kívül esetleg ugyanígy ki tudom élni a kreatív energiáimat. Mi érdekel a táncban, és hogyan hat a személyiségemre, ha táncos alkotóként nem lehet a megszokott formában működni? Azon is sokat gondolkoztam, mi az én egyéni felelősségem ebben a világban: hogyan járulok hozzá a mostani rendszerhez”. „Úgy érzem, most tisztábban látok” – mondja a leállás pozitívumaként Széki Zsófia, hozzátéve: „Mostanra teljesen lenyugodtam, elfogadtam a körülményeket, és örülök, hogy ez a kiélezett helyzet megmutatta, ki kicsoda, mi fontos számomra, és hogy jelenleg miben kell fejlődnöm”.

Simet Jessica egy HODWORKS-darab próbáján. Fotó: Ofner Gergely

A negatívumok között, nem meglepő módon, a bizonytalanság viszi a prímet, mivel nem lehet tudni, meddig tart ez az állapot, második helyen pedig az anyagi következmények állnak (lásd a cikk 2. részét. A szerk.). „Tehetetlennek éreztem magam. Komolyan elgondolkoztam, hogy megérte-e mindent alárendelni ennek a szakmának, időt, energiát, gyerekkort” – osztotta meg velünk márciusi kétségbeesését Temesvári Zsófia, aki az új dolgoktól és a leépüléstől való félelmét is megemlítette. Többen adtak számot a helyzet szülte pánikról is, amely a legtöbb esetben átmenetinek bizonyult vagy váltakozó jelleggel újra meg újra előtört (Lukács Levente, Grecsó Zoltán, Keresztes Patrik), ahogy olyan is akadt, aki hangulati hullámainak csúcs- és mélypontjain is érzett „egyfajta közömbösséget” (Rácz Réka). A táncosok közül sokan elkapták a fertőzést, ami lelkileg és testileg is súlyosan megviselte őket: „Fizikálisan és érzelmileg is padlóra kerültem az egy hónap alatt. Amikor pedig végre kijutottam belőle, elkezdtem szépen lassan újra mozogni, hogy legalább az elkövetkezendő előadásokat képes legyek megcsinálni” – mondja Temesvári. „Az erőnlétem visszaépítését most kezdtem csak el az alapoktól, és még mindig érzem, hogy a szívem sokkal kevesebb terhelésre sokkal intenzívebben reagál” – meséli Egyed Bea, akinél pedig a betegség könnyű és gyors lefolyású volt.

Anélkül, hogy külön rákérdeztünk volna, többen utaltak olyan hazai társadalmi-politikai tényezőkre, amelyek általában sem támogatják a jókedvet, de most kiváltképpen rossz közérzetet okoznak számukra: ilyen a korrupció (Simet Jessica), a tömegmanipuláció (Mikó Dávid), vagy éppen a hatalmat és a társadalom egészét egyéni haszonszerzésre használó országvezetők (Újvári Milán). Szintén sokan említették, hogy le kell mondani olyan dolgokról, amelyek korábban feltöltötték. „Hiányzik minden, ami eddig energiaforrás volt, az élő művészet, az utazások, a nemzetközi tapasztalatok, a közösség és a közönség ereje” – fogalmaz Sarlós Flóra Eszter. Fülöp László megemlíti azt a bizonyos, a művészet, a munka és az evés kapcsolatára utaló közismert társadalmi reakciót is, ami mentálhigiéniai szempontból szintén nem könnyíti meg a helyzetet: „Közben folyamatosan olvasom mindenfelé, hogy ingyenélő művészek így meg úgy, és hogy csak az nem dolgozik, aki nem akar”. Mindegy volt, milyen munkát, bármilyet, csak munkát találjon – ez volt Fülöp elve. Decemberben például árufeltöltőként dolgozott, de karácsony után már nem volt szükség a munkájára. Azóta napi 5-10 önéletrajzot küld szét, hiába. Időközben az albérletét is elbukta a kaucióval együtt.

Temesvári Zsófia a Kis esti vakságban (kor.: Pataky Klári). Fotó: Mészáros Csaba

Összességében nem csupán atekintetben színes a kép, hogy az általunk megkérdezettek nagyjából egyforma arányban élik meg jól és rosszul a helyzetet, de abban is, hogy személyesen egyaránt említenek negatív és pozitív tényezőket is. Többen vannak, akik másképpen élték meg az első karantén időszakát, mint a jelenlegit, illetve sokaknak az idő és az egyéni „terápiák” (leginkább mozgásos tréningek), élmények hatására változott a hozzáállása, hangulata. Meglehet, van, akinek a lényeg továbbra is ugyanaz. „Számomra az elmúlt időszakot az új ösvények keresése jellemezte, hiszen a kialakult helyzet miatt letértünk a megszokott útról, ugyanakkor az irány és a végcél számomra nem változott. Kapcsolatban szerettem volna maradni az emberekkel táncon, táncoktatáson keresztül” – mondja Csasznyi Blanka Flóra erről a bizonyos állandóról. Kiss Rebeka korábbi tapasztalata az volt, hogy „a dolgok általában maguktól megoldódnak”. Erre sokan még csóválnák a fejüket, azzal kapcsolatban viszont már vélhetően többen bólogatnának, hogy – mint Kiss fogalmazott – „most szembesülök folyamatosan azzal, hogy nemhogy magától, sokszor még segítséggel sem oldódnak meg”. Ugyanő sok táncalkotó alapélményét összegezte egyetlen találó bővített mondatban: „Kicsit olyan mintha egy hosszú nyaralásra küldtek volna, ami az elején jól hangzott, de most már véget érhetne”.

[1] Míg a fabula gazdájánál, Aesopus-nál még teljesen egyértelmű, hogy a tücsök a henyélő életmódra utal, La Fontaine-nél ez már nem ennyire evidens. Mivel antik elődjével ellentétben nem von le belőle tanulságot, ráadásul ő maga sokkal inkább élt tücsökként, mint hangyaként, verses átiratának többféle olvasata is lehetséges.

[2] Noha Raubinek Lili, Grecsó Zoltán, Lukács Levente és Újvári Milán alkotó-táncosként több társulat munkájában, projektben vett/vesz részt, ebben az értelemben szabadúszók, de van fix fizetős állásuk is – esetenként akár több is.

[3] A válaszadók: Bujdosó Anna, Csasznyi Blanka Flóra, Egyed Bea, Fülöp László, Grecsó Zoltán, Jenna Jalonen, Keresztes Patrik, Kiss Rebeka, Lukács Levente, Mészáros Máté, Mikó Dávid, Rácz Réka, Raubinek Lili, Sarlós Flóra Eszter, Simet Jessica, Széki Zsófia, Temesvári Zsófia, Újvári Milán, Vass Imre.

[4] A Sub Lab Pro Ensemble Program keretén belül Jenna Jalonen és párja, Juhász Péter táncos-koreográfus egy társulatot indítanak tíz fiatal táncossal, akik a programon belül különféle képzéseket (tréningek, tánctechnikák, önmenedzsment, zene, hang, világítástechnika, anatómia, testtel való foglalkozások), mentorálást és fellépési lehetőségeket kapnak.

[5] A megkérdezettek közül egyébként többen említették a rendszeres otthoni tréninget mint a mentális egészség megőrzésének egyik, nem ritkán legfontosabb eszközét.

Facebook Comments