A Színház folyóiratban 2013 óta közlünk tematikus összeállításokat női fókusszal. Az első ilyen nekirugaszkodást rá egy évre máris követte a második – még Koltai Tamás főszerkesztése alatt, Tompa Andrea közreműködésével. A szerkesztőség és a lap 2015. őszi átalakulása óta ennél is rendszeresebben, de már nem tematikus lapszámokban, hanem egy-egy lapszámon belül tematikus fókuszokban gondolkozva vittük tovább a genderkérdések tárgyalását is. A teljesség igénye nélkül: 2016 májusában a maszkulinitás (Schuller Gabriella vendégszerkesztésével), 2018 júniusában a női szerepek, 2019 májusában a női szerzők/rendezők kérdésével foglalkoztunk kiemelten. Ezt követi most Láthatatlan (színház)történetek. Női nézőpontok elnevezésű – kétrészes – blokkunk, amelyben a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karán 2021 decemberében ezzel a címmel megrendezett konferencia előadásaiból publikálunk ötöt – megelőlegezve a Romániában készülő angol nyelvű konferenciakötetet. A Bartha Katalin Ágnes és volt főszerkesztőnk, Tompa Andrea szervezte rendezvény előadói kivétel nélkül arra törekedtek, hogy láthatóbbá tegyék a tágabb értelemben vett régi színház női szereplőit. Mindazokat, akik alkotóként, vezetőként, színészként, íróként, kritikusként és háttérmunkásként – akár pályájukkal, akár pályaelhagyásukkal, hiányukkal – közvetlenül alakították a színház ká-európai történetét. Jelen számunkban Anca Haţiegan, Ungvári Zrínyi Ildikó és Boros Kinga, áprilisban Cristina Modreanu és Könczei Csilla tanulmányát közöljük.

Amint az a konferencián is elhangzott, az amerikai történész, Gerda Lerner négy lépcsőben képzelte el a genderközpontú történetírást („Placing Women in History: Definition and Challenges”, Feminist Studies 3, 1–2, sz. [1975]: 5–14). Az első lépcső: kiegészíteni a férfikánont a nők teljesítményeivel. A második: beszámolni mindennapi nőkről, akiknek nincsenek jelentős eredményeik. A harmadik lépcső: magunk mögött hagyni a teljesítményelvű (férfiközpontú) történetírást, mégpedig úgy, hogy naplók, önéletrajzok, levelek segítségével egy érzéki, több nézőpontú képet próbálunk nyújtani arról, milyen életet éltek, mit tapasztaltak a nők a mindennapokban. A negyedik lépcső esetében az a cél, hogy a történelmet a két kultúra, a férfi és a női közötti dinamikában képzeljük el. Hogy jobban megértsük, miért alakult úgy a színháztörténet-írás, ahogy. Hogy a színháztörténet ne csak zseniké és a fenegyerekeké (fenelányoké?), hanem mindannyiunké legyen. A közölt esszék szerzői mindezeket szem előtt tartva kísérlik meg a színház emlékezetét a nemek, nemi szerepek felől újragondolni.

Facebook Comments