A színpad lépcsőzetes elrendezésű a Jánossy Lajos regényéből készült adaptációban. Eleinte úgy tűnik, generációs felosztása van a térnek: az alsó rész a kamaszkorból kilábaló főhősé, Pálfy Andrisé, a következő szint a szülőké, az azt követő pedig a Nagymamáé és a bejárónőé, Etelka nénié. Az alaphelyszín Kádár-kori viharvert polgári otthon, a múlt töredékeit őrző, a puhuló diktatúra kényszerű körülményei közt fennmaradt egykori középosztálybeli miliő tragikomikus, méltóságteljes és anakronisztikus elemekkel.

Fotók: Dömölky Dániel

A lakásban élőknek íródik a népfrontlap Magyar Nemzet vélt vagy valós ellenzéki kiszólásaival, itt idézi fel a Nagymama a régi szép éveket, mikor a Nagypapa vadászni járt, együtt hallgatják kazettáról Horthy Miklós 1940-es kolozsvári beszédét. Az Itt élet szereplői a régi világ fragmentumait viszonylag könnyen átmentették: a szülők nagy pacientúrával rendelkező, jómódú orvosok; a kezdő pillanatokban az Apa lép ki biztos és elegáns mozdulatokkal az előszobából. Finom mozdulattal veszi fel a telefont (két telefonkészülékük is van a telefonínséges államszocialista időkben), kapcsolja le a slágert játszó rádiót, veszi kezébe az újságot.

Kocsis Gergely az Apa szerepében kitűnő; utolsó porcikájáig átlényegül az Itt élet művelt, „unsereiner” orvosává. Lázadó, tépelődő, kissé elkényeztetett, ha kell lendületes, ha kell enervált, lassan érő fiú Gloviczki Bernát Andrisa. Ellen Esti Kornélként feltűnő tükör-énje Dankó István, azaz Mosodás Mihály imponálóan nyílt őszinteséggel, némi szemtelenséggel szólítja meg társát, azaz önmagát. Ónodi Eszter (Anya) napjainkból is jól ismert, magabiztos és elegáns úrinő. Szirtes Ági Etelka nénije tőrőlmetszett Hábetlerné; mintha a Rozsdatemetőből sétált volna át egy másik Máté Gábor rendezésbe. Virtuóz módon lényegül át Pálmai Anna alkoholista külvárosi feleségből fáslizott lábú Bori nénivé, végül kihívó Juli nővérré, Rajkai Zoltán a szétesett színész kettő végzettségű Bárányból a ravasz-művelt társutas kultúrpolitikus Boldizsár Ivánná. Kitűnő karikatúrája a hajdan előkelő Nagymama matrónának Elek Ferenc. És jók a többiek is: hiteles Takátsy Péter kisgazdavezér Boldi bácsija, Kanyó Kata szókimondó Horváth Katija, Lengyel Benjámin csapzott, ifjú filozófuszsenije.

A díszlet a hetvenes évek modern – akkor sem feltétlenül igényes, hanem részben tucatárunak számító – bútoraiból áll össze: elegáns, hajlított karfájú székek, irodai tárgyalókban egykor használt fekete bőrhuzatos fotelek alumínium cigarettaállvánnyal, préselt faággyal. Khell Zsolt díszlete alkalmas arra, hogy a legkülönfélébb helyszínek hátteréül szolgáljon, ám a történet miatt a Kádár-korszak jellegzetes használati tárgyai mellett elférne egy, a hajdani polgári-köznemesi mivoltra utaló bútordarab. Hiányzik. (Például az a bizonyos szekreter, amely Jánossy regényében nem egyszer feltűnik.)

Sajnos több ponton ennél is nagyobb hiányérzetet kelt maga az előadás, amely dacára a kiváló színészi játéknak, a jó ritmusú jeleneteknek, csupán szórakoztató történelmi tabló, nosztalgikus – az elillant ifjúságot visszaidéző – Kádár-kori, majd a rendszerváltás pezsgését idéző, slágerekkel spékelt revü. Túl könnyű, sok tekintetben pedig túl egyszerű ahhoz, hogy hiteles, a bomló és átalakuló régi középosztály legfiatalabb tagjának nézőpontjából mély és koherens képet kapjunk eszméléséről, szellemi útjáról és az ehhez kapcsolódó személyes történelemről, a kiüresedő államszocializmusról, a rendszerváltásról.

Ennek alapoka az eredeti Jánossy-regényből készült adaptáció hiányosságaiban keresendő. A hiányok mellett persze ott sorakoznak a pozitívumok: Horváth Kati alakja jóval plasztikusabb, mint a regényben, de ugyanez igaz a színpadon talán először megjelenített Boldizsár Ivánra is. Sikerrel vitték át a szövegből a deszkákra Mosodás figuráját, aki mindkét helyen a pillanat elbeszélhetetlenségének, az emlékezés torzításainak, tévedéseinek, olykor hazugságainak eleven hordozója, a létezés bizonytalanságáé, relatív mivoltáé. Jánossy Lajos Örök hely és mindenhol idő című, az előadás kiindulópontjául szolgáló regénye ugyanakkor színpadi változatánál jóval több és jóval mélyebb; nem csupán erős atmoszférát teremtő írás, de jelen van benne mindaz, amit a Kamrában többnyire hiába keresünk: az összetettségét, a bonyolultságát, és mindenekelőtt a főhős imént említett szellemi útjának koherens és mély bemutatását. Jánossy szövege olykor Ottlikot, a Budát, máskor az Iskola a határont juttatja eszünkbe. Az ábrázolás, a múlt felidézésének képtelenségét; amikor azt olvassuk például, hogy szagokból, ízekből, színekből, gesztusokból, tekintetekből, csöndekből mennyire „lehetetlen desztillálni a pillanat elbeszélt képét”, mert „minden egyes pillanatban mindezek egyszerre vannak; a Feneketlen-tó, a gimnázium épülete, a pártház, a másik gimnázium épülete, a körtér, a borozók, a presszók, az általános iskola, a Keravill a lemezbolt…”.

A regény helyzeteinek, fordulatainak leegyszerűsítése nem vált javára az adaptációnak. Néhány példa: míg a paraszt-proletár bejárónő, Etelka néni és a Nagymama kis híján tettlegességig fajuló konfliktusa a Kamrában az előbbi erkölcsi győzelmével jár, addig a könyvben a jelenet összetettebb. Mindkét öregasszony – egymással köszönőviszonyban nem lévő, ám addig békésen megférő igazsága – teret kap. Jánossy prózájában sokkal jobban körüljárja az elkallódott, színész kettő diplomával rendelkező iszákos Bárány alakját. A hozzá látogató főhős a folyosó végén lévő vécén ülve elgondolkozik azon, „mi lett volna, ha ötven-valahány évvel ezelőtt találkozunk?”. Majd hosszas és érdekes – színpadon nem mellesleg könnyűszerrel megvalósítható – példázat kezdődik a háború előtti korszaktól Kádárig az idő kizökkentésével az illegális kommunista, majd a pártban csalódó, a forradalom mellé álló Bárányról, illetve a vele párhuzamosan megöregített Apáról és családjáról. A színpadi budijelenet ehhez képest üres; Bárány az adaptációban kilúgozott figura. Ami megmaradt belőle, az igazából felesleges, elhagyható.

Hasonló történik a prózai mű filozófiájával. (Ennek lényege röviden, néhány idézet segítségével: „Ha kívül voltál, akkor is belül voltál, az a kívül ennek a belülnek a kívülje volt.” Vagy: „Itt nem lehet élni, mégis itt fogok-nem-itt-élni.” Ugyanez bonyolultabban, a fiú katonakorából, a Fekete Győző századosnál töltött kommersz lakótelepi szilveszter estéjének apropóján: „Az itt-nem-élő-itt-élet helyett ez lett, ez az itt-élő-itt-élet lett az ítélet.”) Mindez a Kamrában esetlegesen idéztetik meg. Helye jóval kevésbé van meg a színpadi előadásban, mint a regényben.

A darab javára írható, hogy többnyire a leíró részek – a Horváth Katival zajló beszélgetések, Boldizsár Iván feltűnésének pillanatai, a kisgazdapárti gyűlés, illetve az LSD-flesseléses zárókép – nyomán számos jó jelenet született. Az egyik legnagyobb tévedés ugyanakkor a családi-baráti kör párbeszéde a zsidóságról és a kommunistákról. A hangvétel részeg kocsmai hőbörgést idéz, ami a középosztálybeli szereplőktől nyilvánvalóan idegen. Ha ilyen helyzetben bármiféle antiszemita megjegyzés elhangzana, az jóval körülírtabb, óvatosabb lenne. A felesleges színpadi direktség azért is tűnhet furcsának, mert a könyvben több példáját is találhatjuk a „szalonzsidózásnak”; érthetetlen miért nem ez került be az adaptációba.

Joggal merül fel a kérdés: lehet-e egy regényt egy az egyben, tulajdonképpen az elejétől a végéig – némi áramvonalasítással – színre vinni? Olvasói tapasztalatom szerint az Örök hely és mindenhol idő több drámát is hordozhat; nem lett volna érdemesebb inkább ezek kibontásával kísérletezni?

Mi? Jánossy Lajos: Itt élet
Hol? Katona József Színház, Kamra
Kik? Gloviczki Bernát, Ónodi Eszter, Kocsis Gergely, Elek Ferenc, Szirtes Ági, Dankó István, Lengyel Benjámin, Pálmai Anna, Kanyó Kata, Takátsy Péter, Rajkai Zoltán. Díszlettervező: Khell Zsolt. Jelmeztervező: Kovács Andrea. Jelmez-asszisztens: Pirityi Emese. Dramaturg: Török Tamara. Zene: Monori András. Korrepetitor: Szabó Móni. Fény: Baumgartner Sándor. Hang: Horváth József. Súgó: Boncza Anita. Asszisztens: Fejes Vera. Rendező: Máté Gábor.