Nagy Klára: Kortárs Csehov
Távoli, északon fekvő házban találjuk magunkat, ahol egy kiterjedt család és baráti társaság él együtt egy nemrég oda delegált kutatócsoport tagjaival. Ezt az alapból is bonyolult állapotot csak megnehezíti egy, a klímaváltozáson és pandémián alapuló folyamatos vészhelyzet.

Fotók: Dömölky Dániel
A vígszínházi bemutató automatikusan felidézi azt a koronavírusos időszakot, amikor meglepő gyorsasággal léptek életbe korlátozó járványügyi szabályozások, amelyek kényszerítő erejét a többség el is fogadta. A dráma kortárs kontextusa azonban ne lepjen meg senkit, a pandémiás és koronavírusos helyzet hátterében valójában egy nagyon konzervatív előadást látunk kibontakozni. A konzervatívat nem minősítő jelzőként írom, hanem állításként. Egy tisztességes és alapos Csehov-értelmezést láthatunk, ami a Platonov mellett nagyrészt a Cseresznyéskertből építkezik.
Ugyanakkor Az ember, aki… fontos része a tragikomikus humor, melybe a Bodóra jellemző színpadi „megőrülések” ugyanúgy beleférnek, mint a vígszínház társulatának jól álló vígjátéki helyzetek. A hömpölygés közepén Mika Jacobsen (Ötvös András) áll, aki nagyreményű fiatalból indult, de nem váltotta be a hozzá fűződő reményeket. Az állandósult krízishelyzet miatt ugyanakkor szükség van egy potens emberre, akit a közösség jobb híján még mindig Mikában lát. Tragédiájuk, hogy még akkor is őt tartják megmentőjüknek, amikor az összes barátját és benne szerelemmel bízó nőket is elárulta, így egészen az utolsó pillanatig nem látják meg, hogy mi tartja veszélyben a közös házat és az együttélést. A spoilert most nem fogom elmondani, legyen elég annyi, hogy (hasonlóan a Cseresznyéskerthez) a tőkeérdek nagyobb erővel bír, mint bármilyen járvány vagy klímaváltozás.
Mika/Platonov mellett megelevenedik a többi csehovi figura, jó szórakozás az előadás közben megfeleltetgetni a karaktereket. Mika mellett kiemelném Idát, akit leginkább a már-már nemtelen öregember, Firsz szerepével lehet azonosítani. Ez az alakítás jutalomjáték Halász Judit számára, akinek a láthatatlanná váló öregasszony tragédiája mellett a legerősebb, sokszor a cselekmény hátterében megbúvó vicceket köszönhetjük. Bohócként remekel.
A ház lakóival szemben áll Oscar (Hegedűs D. Géza) fiával (Horváth Szabolcs) és Erik nevű jobbkezével (Kövesi Zsombor). Hegedűs D. szépen játszik a szerep hatalmi pozíciójával, egyszerre tűnik fel megmentő és elnyomó szerepben, amelyről csak az utolsó pillanatban derül ki sérülékenysége. Az őt szolgáló Erik mindenkit a legérzékenyebb pontján talál el és kelt benne félelmet macsó fellépésével, mellette nem nehéz Oscarnak megbízhatónak látszania. Oscar és a fiúk háromszöge az apai figyelemért folytatott harcnak is értelmezhető, melyben a két fiatalabb küzd azért, hogy kinek jár több elismerés.
A stabil csehovi alap mellett az előadás rengeteg más kontextust is bevonz. A legelső csavar már az előadás előtt elkezdődött a szöveg szerzőiségére vonatkozóan, és az utolsó csak a tapsrenddel ér véget. Bodó Viktortól nem áll távol a gazdag referenciahálóval való játék, melynek természetes részét képezi, hogy minden néző a saját kulturális sarokköveit véli felfedezni az előadásban, a Gen Z-hez tartozó kritikus mást vehet észre, mint egy másik korosztály.
Bevallom, zavarban vagyok az előadás szerzőisége miatt. Hivatalosan Jonas Petter Aronsen norvég szerző írta azt a befejezetlen regényt, amely a vígszínházi bemutató alapját képezi. Ez a látszólag egyszerű helyzet akkor kezd bonyolulttá válni, amikor az előadás előtt elkezdtem utánanézni Jonas Petter Aronsen munkásságának. A Google december végén három oldalnyi találatot ad ki a nevére, viszont az összes a vígszínházi bemutatóhoz kapcsolódik. Erős bennem a gyanú, hogy valójában Jonas Petter Aronsen nem létezik, és ez az egész csak az alkotók ötlete annak érdekében, hogy izgalmasabb keretbe kerüljön az előadás. Ezt a gyanút csak a megfelelő információk hiányával és az elveszett kézirat irodalmi toposzával tudom magyarázni, de nagyon szórakoztató megoldásnak tartanám, ha igazam lenne. Sejtésem támasztja alá az is, hogy, hasonlóan a Platonovhoz, a színlap szerint Jonas Petter Aronsen művének sincs végleges formája, a szövegfolyamot az előadás rögzíti.
Az előadás hangulatára könnyen behozható referenciapont a True Detective (magyarul A törvény nevében) legendás sorozat legújabb évada, a Night Country, ami egy kutatócsoport körüli rejtélyekkel foglalkozik. A megfagyott (majd kiolvadt) emberek, a megfagyásos öngyilkosság és a misztikumok természetes jelenléte ugyancsak olyan elemek, amelyek összekötik a két alkotást.
A tapsrend pedig egy másik popkulturális esemény emlékét hozza be. Az ember, aki… folyamán többször hallhatunk nagy robajt, melyet csillék leszakadásával magyaráznak. A tapsrendnél, azaz az „előadás után” ez a fények lekapcsolódásával és a szereplők/színészek látható megzavarodottságával is jár. Mindez a popzenét követő nézőnek akár eszébe juttathatja a 2023 VMAs emlékét, amikor Olivia Rodrigo többszörös Grammy-díjas énekesnő színpada „szakadt le”.
Mindezen ötletek és poénok mellett pedig egy tisztességes Csehov-értelmezést láthatunk, mely pont olyan mértékben vegyíti a klasszikus(ok)at a kikacsintásokkal és a kortárs kontextussal, hogy senkinek ne okozzon nehézséget az értelmezése.
Mi? Jonas Petter Aronsen: Az ember, aki elvesztette az időt
Hol? Vígszínház
Kik? Szereplők: Ötvös András, Kovács Patrícia, Nagy-Kálózy Eszter, Orosz Ákos, Radnay Csilla, ifj. Vidnyánszky Attila, Hegyi Barbara, Méhes László, Halász Judit, Hegedűs D. Géza, Horváth Szabolcs, Kövesi Zsombor, Ertl Zsombor, Dino Benjamin, Zoltán Áron, Virágh Panna, Kútvölgyi Erzsébet, Dengyel Iván. Díszlet: Bodó Viktor. Jelmeztervező: Nagy Fruzsina. Dramaturg: Kovács Krisztina, Róbert Júlia. Zeneszerző: Klaus von Heydenaber. Multimédia tervező: Sánta Balázs. Világítástervező: Friedrich Gergely. Díszlettervező asszisztens: Garai Gréta. Jelmeztervező asszisztens: Bati Nikolett, Kovács Adrienn. Norvég konzulens: Csilla Ingebrigsten. Ügyelő: Varga Miklós, Wiesmeyer Erik. Súgó: Szarvas Éva. Rendezőasszisztens: Patkós Gergő. Rendező: Bodó Viktor.
