Sokat tud rólunk Tasnádi István. De a tudását úgy osztja meg velünk, hogy közben nem ítélkezik. Azt viszont eléri, hogy szinte minden bemutatója után támaszt keressünk, nyugtalanul feszengjünk, hosszú heteken át. S együtt kell rájönnünk, hogy – legalábbis egyelőre – nincs mibe kapaszkodnunk.

Fotók: Gordon Eszter

Filmes pontosságú, illúziókeltő tér fogad bennünket a Vígszínház Házi Színpadán. Egy, feltételezhetően értelmiségi család által lakott, körülbelül ötven évvel ezelőtt berendezett, mára megkopott szobabelsőt látunk, tapintásnyi közelségben. Sötét van. Bokrokba rendezett, égő gyertyák sorakoznak mindenfelé. Balra, két ajtó között, roskadó dívány lapul, jobbra nehéz, faragott ebédlőasztal áll, körötte olyan székekkel, melyeknek kerek fejű szögekkel rögzített, bordó kárpitozására, az anyag horzsolóan kemény felületére csak az idősebbek emlékezhetnek. Örök darabnak voltak valaha szánva. Jobbra, hátul üveges polcok, aztán valami kombináltszekrény-féle. Balfelé haladva, a színpad hátlapján, óriás tükörfólia remeg. Látványtervező: Bujdosó Nóra.

A gyertyák sokaságából arra lehet következtetni, hogy az adott helyszínen valami baj van. Ez azonnal érdeklődést vált ki a gyülekező nézőkből, a kutakodó érzés már része a kezdődő történetnek. A tükörfólia mérete és egyáltalán, való jelenléte pedig azt jelzi, hogy Tasnádi most sem tagadja meg magát. Sejteni lehet, hogy bár esetleg földhözragadt, erősen hétköznapi történetet fogunk látni, e tükörkapu révén tanúi leszünk a múltba vagy egyéb transzcendens birodalmakba való átjárásoknak is. Ebben az előadásban, melynek nemcsak írója, de rendezője is Tasnádi István, készre csiszolt, pompásan működő formájában élvezhető az az őt jellemző drámaírói technika, mellyel a szerző – a mindig jó ritmusban megnyíló átjárók segítségével – megemeli és megszellőzteti az elnehezedő jeleneteket.

Miért van itt sötét? – zúdul be a lakásba az egyedül élő, idős ügyvéd két nagyfia, s megpróbálnak világosságot csinálni. Horváth Szabolcs játssza Kristófot, a jóképű, nagymenő családos embert, a morózus apa kedvencét, aki alighanem ugyanolyan jólkereső ügyvéd, mint apja volt valaha. Kristóf, persze, épp úgy nem törődik az öregével, mint öccse, a Dino Benjamin által játszott, nyizige alkatú, s lelkileg is problémás Attila, a hajdani „anyaszemefénye”. Most itt állnak a probléma közepén, és hamarosan rájönnek, hogy azért nincs világos, mert kikapcsolták a villanyt. Hogy miért? Mert nincs pénz édesapjuk bankszámláján. Egy fillér se. Hamarosan kiderül, hogy a Kőszegi Ákos által játszott, nyolcvan év körüli, s mára igencsak befolyásolhatóvá lett Apa egy Hajnalka nevű, hétpróbás vidéki lányka hálójába került, aki ténylegesen törődik vele, vigyáz rá, gondosan eteti, gyógyszereit adagolja, és titkon még arra is vigyáz, hogy a férfi ne igyon többet a kelleténél, mert az gyógyszerrel együtt veszélyes lehet. Rigó Mária e.h. alakítja a tűzrőlpattant Hajnalkát, akit az apa a jóságáért, a munkájáért, és a homályosan sejtetett egyéb szolgálatokért cserébe angolra tanít, mi több, a lány rokonait is pénzzel segíti.

Az öreg totális kifosztása épp elért az első fordulópontjához, a fiúk megpróbálják őt felvilágosítani, de nem járnak sikerrel. Sőt. Mindenki vádol mindenkit, s lassan, mint egy nyomozási folyamat dokumentumképei, fölkerülnek a „falra” a múlt vétkei, a családtagok oda nem figyelései, gondatlanságai és gonosz cselekedetei. Igó Éva túlvilági – tükrön túli – jelenésként hozza elébünk a holt Anyát, akinek apró nyögdécseléseiből kiderül pár kínos információ az apára nézve, de az is, hogy neki is része volt abban, hogy a kislánynak várt, de fiúnak született Attila és az apa között áldatlan és folyamatos viszály alakult ki. Attilát az anya csak magának nevelte, kizárva kivételes kapcsolatukból az apát és az idősebb fiút.

Remek jelenet, amikor a fiúk megpróbálnak megegyezni a mindent tagadó, majd egy-két dolgot bevállaló Hajnalkával, de hát nem sikerül. Pedig még egy üveg bort is kinyitnak az esetleges koccintásra. A lány ellenáll, az öreg még inkább, mindenkiben forr az indulat.  Kezdettől fogva vártam, mikor lesz az a pillanat, amikor a menet közben kifizetett szerelőknek köszönhetően visszajön a villany, aztán erről természetesen elfeledkeztem. Így dupla erővel csapott le a megérkező elektromosság, dramaturgiai leckeként és rendezői fogásként is tanítható, hatásokkal kitömött, sírós-nevetős, pazar pillanatban.

Mivel reális veszélynek látszik, hogy az apa napokon belül a lányra íratja a méregdrága lakást is, Hajnalka távoltartására pénzbe kerülő, de hatásosnak tűnő, ádáz tervet szőnek a fiúk.

Míg Kristóf elmegy a lányt megkeresni, s a tervet megvalósítani, az apa megkaparintja a borosüveget, s alaposan a pohár fenekére néz. A gyógyszerre ivott alkohol s az öregség kábulatában nyílik meg a tükörfal, s áll elő egy sosemvolt boldogságot mutató álombeli életkép. Ebben még a nagyon várt, de holtan született második gyerek, Zsófi (ugyancsak Rigó Mária alakításában) is jelen van, s ő is dallal köszönti az apát a vasalt ruhás család ünneplő kórusában. (Zene: Monori András). Az utolsó jelenetre visszaszédül a mindenéből kifosztott, tépett ruhás, vérző orrú Kristóf, előkerül Attila is, de sok tennivalójuk már nem lesz, a szomszéd szobában elcsöndesedett apjukkal kapcsolatban.

Igó Éva mesebeli, puha fájdalommal jeleníti meg az egész életében bántalmazott, elnyomott anyát. Csöppet sem hibátlan ez az asszony, s mégis, ő volt az erő a családban, s ő az, akihez az apa utolsó, kábult pillanataiban visszamenekül. Kőszegi Ákos apafigurájában az adott estén leginkább az önzés, az ötlettelen macsó gorombaság és az öregkori elgonoszulás volt érzékelhető. Öröm volt érzékelni a fiúkat játszó Horváth Szabolcs és Dino Benjamin humorát, s követni kettejük dinamikus, finom és érzékeny párosát. Attila összetett figurájában íróilag több a játszani való, s Dino Benjamin él is ezzel szépen. (Az adott estén egyébként abból az egyezkedő telefonbeszélgetésből, amit Kristóf folytat Hajnalkával, hiányzott egy fontos hatásszünet, az a pillanat, amikor Kristóf felfogja, hogy Hajnalka ráállt az üzletre. De ez bármikor visszajöhet.)  Majdnem készen van Rigó Mária Hajnalka figurája is. De talán megérne még pár jelzést a hátsó gondolatokkal telített, fifikás rámenősség. Hajnalka hatalmas fülönfüggői nagyszerűek, s talán még egy félresikerült szemöldökfestés is segítene, mert egyelőre egész ruházata és hajzata finomabb, iskolázottabb alakot mutat a kelleténél. Hiányzik a lány sminkjéből és öltözetéből egyfajta vizuális „suk-sükölés”. De mivel a figura alapja, a tehetséges csalók jellegzetes működési energiája, sőt, azok fenyegető ravaszsága is megvan az alakításban, ennek a nézői elvárásnak a teljesítése sem reménytelen!

Hársing Hilda dramaturgi közreműködésével fontos és jelentős előadás született a Vígszínház Házi Színpadán. S mind a rendezőt, mind a világítástervező Ágoston Andrást dicséri az egész produkció fényterve, a melegbarna homályból induló múltbeli idézetek és az álomképek sejtelmes világítása, nem beszélve a csettintésre kigyulladó gyertyák soráról és a végső kábulat falakon sétáló, óriás fénybuborékjairól.

A játék alcímet is kapott, Tasnádi István fontosnak tartotta „Gold Digger” jelöléssel is ellátni ezt a darabját. Az angol nyelvű kifejezés szó szerint aranyásót jelent, szlengként használva azonban olyan személyt, főként nőt jelöl, aki ugyan nem kurva, mert hagyományos, mondhatni polgári kapcsolatot keres, de e kapcsolatban a másik fél pénze, annak megszerzése a legfontosabb. (A fiatalabb nézőknek e címről biztosan eszükbe Kanye West és Jamie Foxx Gold Digger című, hasonló kapcsolatokról szóló, 2005-ös, világsikerű, sötét és keserű száma, ami egyébként fel is hangzik az előadásban.)

Látva ezt a hol nevetést, hol szorongást keltő, de leginkább félelmet ébresztő és figyelmeztető produkciót, két dolog jutott eszembe. Az egyik, hogy érzésem szerint lesz legalább két vidéki színház hamarosan, ahol bemutatásra kerül ez a játék. A másik, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy van ugyan egy nagyszerű kortársunk, egy nekünk tükröt tartó író, egy színházi ember, akinek van vagy 44 színműve, 8 rendezése, 11 filmforgatókönyve, 9 könyve és 14 ifjúságnak és gyerekeknek szánt műve, de ennek az alkotónak csak József Attila- és Balázs Béla-díja van, egyéb szakmai díjai mellett, állami megbecsülése nincsen. Lesz-e intézmény, lesz-e szervezet, aki Tasnádi Istvánt az őt megillető díjra felterjeszti, mikor újra érdemes lesz azt a díjat megkapni? Reménykedem.

Mi? Tasnádi István: Apa szeme fénye – Gold Digger
Hol? Vígszínház – Házi Színpad
Kik? Kőszegi Ákos, Igó Éva, Horváth Szabolcs, Dino Benjamin, Rigó Mária e.h. Dramaturg: Hársing Hilda. Látványtervező: Bujdosó Nóra. Zene: Monori András. Világítástervező: Ágoston András.  Ügyelő: Terjék Attila. Súgó: Szarvas Éva. Rendezőasszisztens: Molnár Kata. Rendező: Tasnádi István.