A barátság témája egyike azoknak a kisgyerekekhez szóló színházi tartalmaknak, amelyek önmagukban is kijelölik megcélzott közönségük alsó életkorát – nem véletlen tehát, hogy mindkét bemutatót négyéves kortól ajánlják az alkotóik. Az előadások különböző nézőpontból mesélnek arról, milyen fontos dolog az életben a barátság. Az egyik arra vezeti rá a nézőit, mennyire sokat kell tenni érte, hogy egy szeretetteli kapcsolat létrejöjjön és fennmaradjon. A másik a barátság jellemformáló hatására hoz példát, megmutatva, hogyan képes az önzést is felülírni.

Az előadások helyszíne egy-egy otthonos kuckó, ahol a padlószőnyegen szabadon elrendezhető párnákra ülhetnek a gyerekek (és ha akarnak, a felnőttek is): Budaörsön a Városi Ifjúsági Klub e célra berendezett terme, Budapesten a Kolibri Fészek már kultikusnak mondható tere kínál kellemes környezetet kicsiknek és nagyoknak. Afféle kamara-mesejátékokat láthatunk három-három szereplővel, negyven-ötven nézővel. Közös kiindulása az előadásoknak, hogy az elején kiáll valaki, és vált pár közvetlen mondatot a gyerekekkel. Ezt a néhány perces bevezető részt lezárva viszont magától értetődő, hogy a kicsik elfogadják a műfaj alapvető szabályait, és a mégoly izgalmas jeleneteknél sem gondolják úgy, hogy beleszólásuk volna a játékba. Nemcsak a rangidős, hanem a fiatalabb színház is kinevelte-kineveli magának értő közönségét. (Mindkét esetben hétvégi előadást láttam, amikor is a gyerekek és a felnőttek nagyjából hasonló arányban voltak jelen a nézőtéren – nyilván ez a körülmény is meghatározó lehet.)

Budaörsi Latinovits Színház: A fiú, aki sosem aludt. Fotó: Borovi Dániel

A színész végzettségű Kenéz Ágoston sokoldalú alkotó, több gyerekdarabot is írt már, a legújabb közülük a Fiú, aki sosem aludt. A Budaörsön színpadra állított mű gyereket-felnőttet lebilincselő fantáziával megírt színpadi mese, amely egyszerre lírai és humoros, bölcs és bolondos. Bo, a kisfiú (Georgita Máté Dezső) megismerkedik Szofival, a korát meghazudtolóan házsártos fiatal nővel (Pallagi Melitta), abban a reményben, hogy ő lehet az a boszorkány, akit keres, hogy megkóstolhassa messzi földön híres mandulás sütijét. Bo egyébként a háztetőn ül, és a csillagokat számolgatja: úgy tudja, hogy ha létrejön egy barátság, új csillag kezd ragyogni az égen. Szofi viszont behúzza padlásszobájába ablakát, kicsit sem érdekli a téma, egyetlen barátja volt, az is messzire költözött – felőle akár itt vége is lehetne az előadásnak. Bo azonban elbűvöli a meséivel, illetve pardon, a valós történeteivel – hiszen váltig állítja, hogy amiről beszél, az mind megesett vele, amúgy meg nem is tud mesélni. Kettejük találkozása nyomán sok szálú, mégis könnyen követhető történetfüzér bontakozik ki, amelyben a mesék és narrációik egymásba ékelődnek, új világokat megnyitva vagy éppen visszakanyarodva az előzményekhez.

A darabját megrendező író kiváló helyzetbe hozza alkotótársait. Szőts Orsi – a budaörsi társulat különleges tehetségű színésze – nagy lendülettel és sok-sok humorral játssza hármas szerepét: ő a Kalandor, az Űrhajós és Picúr, a kisfiú közeli barátai. Amúgy Picúr nem más, mint a csillagos égbolton szánkóján repkedő Mikulás, a Kalandor – megalapozottan számítva a felnőttek érdeklődésére – Cristoforo (Colombo), az Űrhajós pedig Neil (Armstrong). Pallagi Melittának – aki „főállásban” a Stúdió K Prudencia Hartja és Stuart Máriája – ezúttal azt is elhisszük, hogy nem érdeklik az emberek, a gyerekek pedig kifejezetten idegesítik, és azt is, hogy semmire nem vágyik jobban, mint őszinte baráti szeretetre. Emellett simán lehet, hogy tényleg ő a jó boszorkány, akit Bo keres, és még az sem elképzelhetetlen, hogy a sütikészítés valóságos nagymestere is (és derülnek is még ki csodák ezekben a fontos kérdésekben). Nem a kezében szorongatott plüssmackó teszi, hogy Georgita Máté Dezsőt téren és időn kívüli, kedvesen konfabuláló és elbűvölően érzelemgazdag négy-ötéves forma fiúcskának látjuk, aki meglepő dolgokat állít ugyan, de azért – a címmel ellentétben – néha persze alszik is, miközben a világot járja, és a csillagokban gyönyörködik. (Georgita az előadásban mint zeneszerző is közreműködik.) Keresztesová Veronika a fő cselekményszálhoz puritán játékteret tervezett, de a csillagközi színpadra történelmies, poénos jelmezeket kreált.

A Kolibri előadása Nagyapa (Szívós Károly) titkokkal teli barkácsműhelyében játszódik. A helyiség fontos bútordarabja egy félkaréj alakú, mindenféle irányokba elforgatható asztal, amely sokféle átalakulásra képes: ha kell, néhány párnával megpakolva havas hegyvidéki táj, máskor Medve-lak vagy éppen – elő egy nejlonnal! – fagyos vizű farkascsapda. A plafonról különféle színes tárgyak lógnak le, amelyek puszta dekorációnak sem utolsók, de az egyes darabok akkor válnak igazán izgalmassá, amikor szerephez is jutnak – a kedvencem a színpadi világításért felelős fél pár bakancs.

Kolibri Színház: Nyúl és Medve. Fotó: Horváth Judit

A Nyúl és Medve az ír szerző, Julian Gough felkapott könyvsorozatának első darabja. Mivel a színlap nem tüntet fel dramaturgot, bizonyára a két alkotó, Szívós Károly rendező és Török Ágnes látványtervező adaptációját látjuk. A feldolgozás keretbe foglalja a mesét: a cselekményt családi szituációba helyezi, és a játékhoz új dimenziót is ad, amennyiben – gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmasan – az alkalmazott színpadi technikák működését is megmutatja. Csupaszeretet nagyszülőpár (Török, Szívós) várja szülinapra ikerunokáit: az egyikük könyvekkel, a másikuk plüssállatokkal készült. Vannak-e véletlenek vagy nincsenek, az egyik zacskóba a Nyúl és Medve két kötete került, a másikba pedig egy nyuszi és egy mackó. És ha már így alakult, jó móka lenne el is játszani a mesét – máris kezdődhet a próba. Nagyanya lesz a Nyúl, Nagyapa a Medve, de megoldják majd kettesben az összes többi feladatot is.

Maga a történet a két állat összebarátkozásának meséje. A galád tapsifüles és a hatalmas szívű maci – Micimackó közeli rokona – nagyon messziről indulnak egymás felé. A Nyúl hülyére veszi a Medvét, az mégis gondolkodás nélkül megmenti, amikor a farkas üldözni kezdi. Ettől persze a Nyúl is magába néz, és már semmi akadálya a kellemes együtt bandázásnak. Roppant szórakoztató, ahogy a színészek a plüssállatokkal báboznak (alakja és mérete miatt a Medve tűnik hálásabb alanynak), amellett otthoni kreativitásra is ösztönözheti a gyerekeket. Az adaptáció megtartja a mese edukatív jellegét, esik szó gravitációról, energiabevitelről és (túlzottan is részletekbe menően) a nyúlbogyó mibenlétéről is.

A színpadi trükkökbe való beavatásban viszont szerencsére semmilyen tanítónénis-tanítóbácsis gesztus nincsen, ezzel szemben van sok kedvesség, játékosság. Megtapasztaljuk például, hogyan lehet hófúvást csinálni egy ventilátor segítségével, vagy miként szólaltatható meg egy üregi nyuszi, ha kéznél van egy kis vödör. De a legbűbájosabb az a kalap, amely a zenész Kaboldy András fejéről mindannyiszor felröppen a magasba, ahányszor csak a húrok közé csap. Ezért pedig nem más a felelős, mint a kalappal összezsinórozott nyomógombos telefonkagyló, amely még a YouTube-ot is képes behozni (Darvas Benedek zenéje, mint mindig, remek), valamint a polcon fentebb és lentebb is beakasztható.

Adódik a kérdés: vajon Nagyapa kétkötetes könyvajándéka arra utal, hogy a játéknak folytatása is várható? Jó lenne ezt hinni, különösen most, amikor szorongva gondolhatuk a Kolibri további sorsára.

Mi? Kenéz Ágoston: A fiú, aki sosem aludt
Hol? Budaörsi Latinovits Színház – Városi Ifjúsági Klub
Kik? Játsszák: Georgita Máté Dezső, Pallagi Melitta, Szőts Orsi. Dramaturg: Szauer Lilla. Díszlet-jelmez: Veronika Keresztesová. Világítás: Sziebert Sebestyén. Zene: Georgita Máté Dezső. A rendező munkatársa: Szabó Brigitta. Rendező: Kenéz Ágoston.
Mi? Julian Gough: Nyúl és Medve
Hol? Kolibri Színház
Kik? Játsszák: Török Ágnes, Szívós Károly. Zene: Darvas Benedek. Zenész: Kaboldy András. Díszlet: Török Ágnes. A rendező munkatársa: Vajdai Veronika. Rendező: Szívós Károly.