Szokás naturalista életképnek mondani a Boldogtalanokat. Látszólag valóban az. Viszont, ha annak értelmezzük, azzal a drámát szűk karámba kényszerítjük. Nehéz feladat lenne megmondani, hogy Füst Milán drámája minek tekinthető: körül lehet írni, tudunk vele kapcsolatban (például valamiféle hiányállapotra utaló) jelzőket összegereblyézni, ám sok tekintetben csak a megérzéseinkre, az ösztöneinkre hagyatkozhatunk. A szereplők címben jelölt boldogtalanságának okáért – ha a felszínt megkaparjuk – nem okolható különösképpen senki, önmaguk sem.

Fotók: Horváth Judit

A hétköznapok irracionalitása, a létezés abszurditása süt át a darab felszínen tapintható hétköznapiságán; szaggatottsága, szorongást keltő miliője közvetetten, sokszoros áttéteken keresztül nyilvánul meg. Ahogy egykor találóan Koltai Tamás fogalmazott: „Nem mond el valamit, ami ennek ellenére benne van – a hangsúlyokban, az atmoszférában, a háttér nélküli sorsokban, a szereplők közötti kapcsolatok bizonytalanságában. S ha ez furcsán hangzik, ellenőrizhető a darab szövegéből, a hiánydramaturgiából, amelyben az elhallgatásoknak, a homályossá satírozott kontúroknak valósággal információértékük van.”

A főszereplő, Huber Vilmos papi nyomdász alig-alig megfogható egyéniség. A volt osztálytárstól, Dr. Becktől tudjuk, hogy osztályelsőként végzett, vallásossága (az Örkénybeli adaptációban, ahol Húbernek hívják, hittanra járása miatt) csúfolták, legjobb barátja testi fogyatékos volt, egy másik fiút pedig szolgaként tartott, ő hurcolta a könyveit. Nem tanulhatott tovább az anyja fukarságából – vagy talán mégsem amiatt. Darabbeli megjelenése nehezen köthető az orvos által felvázolt múlthoz, ugyanakkor mégsem tűnik elképzelhetetlennek. Nem értelmiségi, nem munkás, bármiféle társadalmi kategóriába nehezen lenne beszorítható. Jelentéktelen, de lehet benne valami – gondolhatjuk a nőknél elért sikerei okán. Ugyanezt a légiességet többé-kevésbé hordozzák más szereplők is, Huber mellett elsősorban Róza és Huber anyja. Hódvilághely (más nyomtatásban Holdvilághely szerepel), mint helyszín akár szimbóluma is lehetne a bizonytalanságnak, az irracionalitásnak, az abszurdnak, amelyet a Boldogtalanokból kiérezhetünk. Nem véletlen, hogy a maga korában elutasítással fogadták Füst Milán drámáját (1914-ben született), s az sem, hogy jóval később, éppen az 1960-as években vették újra elő, amikor a hazai színházi nyelv jelentős változásokon ment át.

Bodó Viktor színpadi tere felülnézetből felszeletelt tortára emlékeztethet. Ennek a tortának leginkább egyetlen cikkelyét, a konyhát látjuk; itt kezdődik az előadás Rózával és a Húber anyjának érkezésével. A berendezés hétköznapi, kisrealista, nemcsak itt, de a dolgozószobában, a fürdőben, a hentesnél pedig nyilván nem tud nem naturalista lenni. (Hogy ez szerencsés-e? Nem tudom. Székely Gábor pályáját végigkísérte a Boldogtalanok; 1970-es évekbeli rendezésében az Óbudán lebontott házakból való ajtókat használt fel markáns, erősen az irracionálisba hajló színpadképet alkotva meg segítségükkel.)

A darab és vele a szereplők térbeli helyzete ugyanakkor jól láthatóan bizonytalan. Idegenek környezetüktől, ütköznek egymással, nem férnek el; Bodó kiváló érzékkel, a Boldogtalanoknak ezt az aspektusát kibontva tárja elénk az ember által eredendően rosszul megélt teret. A villany működése esetleges, de az is lehet, hogy egy-egy szereplő kapcsolja le véletlenül. (Az erre adott magyarázatok nem nyugtathatnak meg bennünket.) Egynemű fizikai törvények sincsenek, legalábbis bizonytalanok: a tér körbeforgása közben bizonyos szereplők egyhelyben állnak, mások együtt mozognak a különböző színhelyek egymást váltó mozgásával.

A rendezés alapproblémája ugyanakkor, hogy nyilvánvalóan kíváncsi arra, mi miért alakul úgy ahogy alakul; ezért próbál rá racionális választ is adni, meg nem is. Ilyen racionális válasznak gondolhatjuk, hogy Hódvilághelyből Miskolc lesz, ami sajnos ráerősít az előadás meglévő – egyébként nehezen elkerülhető – óvatos naturalizmusára, szociohorrorba hajló vonásaira. Viszont az irracionális, az abszurd sokszor mintha csupán e szocio függelékeként jelenne meg a színen. De a Boldogtalanok felépítéséből, belső törvényszerűségeiből adódóan nem engedi meg e kettősség végigvitelét ebben a formában. Például a zene, illetve az egyéb hangeffektusok mindennek következményeként úgy válnak el egymástól, mintha semmiféle közük nem lenne, nem lehetne egymáshoz: így a megszólaló, 1970-es évekbeli slágerek a szegény, lecsúszott nyárspolgári közeg embertelenségét és ürességét kísérik, megfelelően illeszkedve a szocio-naturalista képekhez. Míg a baljós zajok, zörejek, alvilági „lélekhangok” szerepe leginkább illusztratív; nem kapcsolódnak szervesen a rendezés ironikusan démoni-misztikus pillanataihoz. A racionális-irracionális viszonyának megoldatlanságából adódik az is, hogy Vilmos anyjának halála nem tragikus, nem is komikus, hanem jellegtelen, súlytalan. Éppen úgy, mint Vilma öngyilkossága.

A kiváló színészek Csákányi Esztertől (Özv. Húber Evermódné) Tenki Rékán át (Gyarmaki Róza) Nagy Zsoltig (Húber Vilmos) mintha többnyire kényelmetlenül mozognának szerepeikben. Jelenlétük nem rejtélyt sugall, hanem határozatlanságot. Az eleve kevésbé talányos figurák sikerünek a legjobban: Hajduk Károly hentese egyszerre visszataszító és szuggesztív, démoni és parlagian haszonleső, aljas és sebezhető. Takács Nóra Diána mint Szentiványi Rózsi félelmetes és közönséges, jelenlétével mindent betöltő, a társadalom peremén élő nő. Dr. Beck Gyula Terhes Sándor megformálásában taszítóbb és ellenszenvesebb, mint Sirna hentes. Bizalom, zavarodottság, gyűlölet szikrázik körülötte. Kálmán Eszter ruhái szerencsés kézzel kiválasztottak: elsősorban a jelent idézik, ezzel együtt kortalanok, nem köthetők szorosan időhöz.

Eklektikus előadás született sok értékes, sok végig nem gondolt pillanattal az Örkény színpadán.

Mi? Füst Milán: Boldogtalanok
Hol? Örkény Színház
Kik? Játsszák: Nagy Zsolt, Tenki Réka, Józsa Bettina, Csákányi Eszter, Hajduk Károly, Terhes Sándor, Takács Nóra Diána, Novkov Máté, Kádár Kinga, Pigler Emília Zita e.h. Díszlet: Schnábel Zita. Szcenika: Nyegota Krisztián. Jelmezt: Kálmán Eszter. Design, világítás: Guti Tivadar. Dramaturg: Ari-Nagy Barbara. Rendező: Bodó Viktor.