Alföldi Róbert rendezésében humor és tragédia kéz a kézben jár.

Fotók: Borovi Dániel

Székely Csaba drámája még annak is felkeltheti az érdeklődését az erdélyi zsidó-keresztény felekezetek történelme iránt, akinek eddig még eszébe sem jutott, hogy lehet érdeklődni egy ilyen niche téma iránt. Az igazság gyertyái megtörtént eseményekből merít, nemcsak az ószövetségi tanításokhoz visszanyúlva szombatot tartó, „szombatosnak” vagy „zsidózónak” hívott keresztény irányzatok és onnan áttért zsidók léteztek, hanem a darab helyszíne, a később a falurombolás áldozatául esett Bözödújfalu is valós település volt, sőt a történet egyes konkrét szereplői, így a deportálástól több falubelit megmentésében szerepet játszó katolikus plébános, Ráduly István és Botskor Lóránt csendőralezredes is létező személyek. Székely Csaba él is az ismeretterjesztés eszközeivel, az előadásba illesztett, magyarázó narráció bőségesen szolgál történelmi adalékokkal, az előadásban a szokások és hagyományok felvillantása, azok kontrasztos illeszkedése a székely falu életébe hatásosan keverik az ismerőst az egzotikussal. A cselekmény maga pedig azt állítja a fókuszba, ahogy a negyvenes években az országegyesítéssel és a zsidótörvények életbe lépésével a falu idillikusan toleráns mikroklímájában felbomlik a békés együttélés egyensúlya a szombatosok leszármazottaiként magukat zsidóként meghatározó Kovács család és a faluközösség között.

A vészjósló alaphelyzet alaposan körbe van vattázva humorral. Nem ezért jöttünk ki Egyiptomból, korholja a fiát Kovács Márta, de hát Etelközből jöttünk ki, vágja rá a fia. Amikor el kell dönteni, hogy zsidónak számítanak-e tehát a székely zsidók, és megérkezik a messzi fővárosból a minisztériumi döntés, kezdetben még annak is főként az abszurd humora érvényesül, hogy a család négy tagja egyénileg, nagyszüleik alapján teljesen különböző besorolásokat kapnak: Márta, aki „nagyon zsidó”, származása alapján nem minősül zsidónak, férje félvér, két gyermekük viszont már zsidónak számít. A derűsből abszurdba, majd tragédiába forduló eseményekkel párhuzamosan a falu lakosainak kezdetben történelmi alapokon nyugvó – de már kezdettől irreálisan utopisztikusnak tűnő – toleranciája és kategóriák iránti relatív közömbössége is ideges áttérítési kísérletekbe, majd hamarosan idegenkedésbe és kollaboráns gyűlöletbe fordul át.

Kálmán Eszter díszlete élénk kék, sárga és piros színekkel, többfunkciós, geometrikus díszletelemekkel és félrealisztikus kellékekkel teremt időtlen érzetű színházi teret, amelyhez Tihanyi Ildi mérsékeltebben stilizált jelmezeinek korhű összbenyomása adja hozzá a történelmi kontextust. Kettejük munkájának összhangja konzekvens látványvilágot hoz létre, amelyben megfogalmazódik a történelmi szatíra elemeltsége és egyetemessége egyaránt. Ebből a vizuális kódból az előadás vége felé a gettóban beszélgető ortodox zsidók külső megformálása üt el leginkább: itt oda nem illően konkrét a zsidófürt és a kalap, és ezt az lágyítja valamelyest, hogy a két férfi didaktikusan filozofáló párbeszédét két nő: Takács Katalin és Spolarics Andrea játssza. A látványhoz olyan frappáns megoldások társulnak még, mint a Kovácsékon kívül csak említés szintjén megjelenő, arctalan zsidó lakosság lufikötegekként való megjelenítése, az univerzális díszletelemek pakolgatása viszont többször túlcselekvésnek tűnik.

Alföldi Róbert rendezése Bíró Bence dramaturgi munkájával megtámogatva dúskál a humor valamennyi műfajában. Érvényesülnek a dráma poénjai, nem vetik meg az olcsóbb, elesős-részegeskedős helyzetkomikumot és az anekdotikus vicc nívójú csattanókat, de élnek a finomabb szatírával is. Az előadás ugyanakkor erőteljesen hat az érzelmekre, de a pátoszt, sőt a giccsközeliséget sem kerüli el biztonságos távolságban, a nagy amplitúdók mellett egyes alakításokba könnyen csúsznak hamis hangok. Nagyon harsány a két csendőrtisztet játszó Böröndi Bence és Juhász Vince szélsőséges kegyetlenkedése és az élénk piros festékkel is kiemelt erőszak. Felemásan hat Hartai Petra is, aki Kovácsék testi hibával született, együgyű lányának, Sárikának szerepében egyúttal narrátorként is működik: az eseményeket bevezető, kísérő és tagoló narrációhoz társuló üres, közömbös derű egyrészt bravúrosan hátborzongató, másrészt egy idő után kicsit idegesítő is, ahogy az előadás dimenziójából a közönség felé fordított monológok előadásbeli magyarázata is túl sokszor ismétlődik a többi szereplő szájából: a lány már megint magában diskurál.

Pelsőczy Rékán annyira testre szabott az erős zsidó identitású, karakán Márta szerepe, mintha rá írták volna. Miközben a történet nagy hangsúlyt fektet Sárikára és beteljesületlen szerelemtől gyötrődő bátyjára, Samura is, mégis Márta hívja magára a leginkább a néző figyelmét, ő tűnik látens főszereplőnek. Erős akarata és üzleti érzéke biztos humorforrás anélkül, hogy komolyan vehetetlenné válna, Márta határozott értékképviselettel kormányozza a családját és éli meg hovatartozását, és ezzel üdítően össze nem illő módon ragaszkodik megbízhatatlan férjéhez. Pelsőczy Réka ezeket a részleteket és árnyalatokat mind megmutatja, Márta a végsőkig ellenáll a korszellem kaotikus pusztításának, és nem enged a belső igazságából, ezzel pedig az előadás tétje is az ő sorsához kapcsolódik a legerősebben. Számára valóban egyet jelent az élete az identitásával, és amikor ezt elveszíti, ott a cselekmény lendülete is leülepedni látszik.

Samu szerepében Fröhlich Kristóf játéka is érzelemgazdag, de míg a többi szereplőhöz való viszonyulásai jóval világosabbak, az anyával szembeni egészséges lázadásból kinövő explicit gyűlölet, majd az annak ellentmondó, öncélú áldozathozatal ugyanezért az anyáért a csúcsponton már jóval kevésbé követhető ívet jár be. Eleven kettőst alkotnak viszont mind a szomorú sorsú lelkészfeleséget kiváló mértéktartással, mártírkodás nélkül játszó Bohoczki Sárával, mind az alakításában nagyon emberien, kamaszos érzékenységgel megbántódó és megbocsátó Koós Boglárkával.

Összességében is mondható, hogy a változások folyamatai alakulnak a legkevésbé átütően. Miközben a történet a korábbi egyensúly megbillenésére van felfűzve, Bözödújfalu pálfordulása darabosan jelenik meg az előadásban, és a szereplők, akikről az első felvonásban aprólékosan kiderül, milyen sokféleképpen kapcsolódnak és milyen egyforma elfogadással viszonyulnak Kovácsékhoz, sorra veszítik el a hitelüket és az érdekességüket. Még Nagypál Gábornak sem sikerül olajozottan átvinnie a tanító figuráját a faluban szokványosból a rendszer által kikényszerített gyűlöletbe, pedig számára bőven adódik erre ok vagy ürügy. Chován Gábor hasonlóképpen meggyőző egyaránt a kenetteljes unitárius lelkész homlokzataként és az amögött eldugott agresszorként, de valahogy a kettő között mintha nem lenne kapcsolat. Meg is szűnnek valódi jellemek lenni, inkább csak a cselekmény eszközei a második felvonásban. Mertz Tibornak mint falubírónak könnyebb dolga van, neki csak a kezdeti érzékeny igazságérzetű vezetőből kell átjátszania magát a tétlen szemlélőbe. Illyés Róbert, aki Márta csélcsap férjének szerepében többet van távol, mint jelen, egyszer vagy kétszer a felesége mellett a fontos pillanatokban markánsan kiálló társat, de többnyire lelkiismeretlenül elmenekülő opportunistát játszik. Ellenpontként azok a falubeliek, akik nem mennek keresztül ilyen gyökeres változásokon, már-már a nagybetűs jóság megtestesítőinek tűnnek. Az emberséges csendőrparancsnokot játszó Szőts Orsi alakítását a komikus szögletessége, Sas Zoltánt pedig az menti meg ettől az aránytalanságtól, hogy a szombatos zsidók megmentéséért mindenre kész pap röhejesen suta oldalát, komikus szerencsétlenkedéseit is teljes erőbedobással teszi elénk.

Az igazság gyertyáiban végül nem is a végkifejlet, hanem az a legmegrázóbb, hogy egy idő után azon kaphatja magát a néző, hogy egy olyan fonák módon megnyugtató befejezésért kell szurkolnia, hogy Kovácsék ne minősüljenek zsidónak.

Mi? Székely Csaba: Az igazság gyertyái
Hol? Budaörsi Latinovits Színház
Kik? Rendező: Alföldi Róbert. Színészek: Pelsőczy Réka (Kovács Márta), Fröhlich Kristóf (Kovács Sámuel), Hartai Petra (Kovács Sára), Illyés Róbert (Kovács Mózes), Sas Zoltán (Ráduly István), Nagypál Gábor (Demény Ferenc), Mertz Tibor (Geréb Kálmán), Chován Gábor (Ördög Péter), Bohoczki Sára (Ördög Éva), Koós Boglárka (Ördög Gizella), Böröndi Bence (Kónya), Juhász Vince (Pintér), Szőts Orsi (Botskor Lóránt), Takács Katalin (Rosenfeld), Spolarics Andrea (Bürger), Kocsó Gábor (Nikolaus Schröder). Dramaturg: Bíró Bence. Díszlettervező: Kálmán Eszter. Jelmeztervező: Tihanyi Ildi. Zenei szerkesztő: Fröhlich Kristóf.