Egészen sokan komolyan vették a Budaörsi Latinovits Színház kérését: a dress code szerint a nézőket lehetőleg sárga, csíkos, zöld, kék vagy szürke ruhában és/vagy kiegészítőkkel várják a Cyranora, Pelsőczy Réka rendezésére. Vizuálisan tehát máris egység alakul a nézők és a T-alakú színpadon járkáló, díszletet igazító színészek közt, utóbbiak többször reagálnak is rá, hogy színházat csinálnak.

Fotók: Borovi Dániel

Az első felvonást ez a játékos hangulat jellemzi: kiegészülve egy kis iróniával és szarkazmussal. Hogy aztán a második felvonásban egyre komolyabb téttel bírjon a kérdés, mit mondhat ma nekünk a nagyorrú, költészetben penge, de csajozásban kevésbé tehetséges francia kadét esete. Crimp átiratát, pontosabban annak Závada-féle újragondolását Magyarországon most láthatta-hallhatta először a közönség.

Edmond Rostand eredeti művét az Ábrányi Emil által magyarított versekkel nem gyakran játsszák a magyar színházak. A Cyranónak a nyelviség, a költőiség az ereje, ám éppen ez a stílusjegye predesztinálhatja az alkotókat olyan szentimentális, túlságosan érzelmes hangütésre, mint amilyen David Doiashvili 2016-os bemutatója is volt a Nemzeti Színházban.

Két dolog tehet arról leginkább, hogy a budaörsi Cyrano kortárs hangvételben szólal meg úgy, hogy közben az eredeti cselekményhez is hű marad. Pelsőczy Réka gunyoros, a színház működését minduntalan leleplező rendezése. És Závada Péter slam poetry-s hatású, líraian lágy és frappánsan sziporkázó drámaszövegének változatossága. A szójátékokban dúskáló jelenetekből kirajzolódik többek között a magyar színházi és politikai közélet számos visszássága (Ligniére például jó kapcsolatai révén, nem pedig szakmai rátermettség okán kapja meg igazgatásra a színházat), de szó kerül az irodalmi influenszerekről is (bulvárhangot üssenek meg, vagy inkább szakmailag legyenek elkötelezettek); ez a dilemma az előadásban mellesleg testközelből érinti az áthallásos nevű irodalmi kávézót, a Librikókát működtető Leilát. Ezek a jelenetek bizonyítják igazán, hogy a költészettel, a nyelvvel nemcsak szerelmet vallani és érzelmeket kifejezni, hanem politizálni is lehet. Elmélkedni például arról, hogyan ágyazódik be a művészet a kapitalizmusba. A színpadra állítás kortárs lüktetést segítik a vendégszövegek is. Simon Márton, Kemény Zsófi, Szabó T. Anna, Balla Gergely, Beton.Hofi és Oriza szövegeit telefonról vagy tabletről olvassák fel a szereplők, egyszerre szólítva meg a – vélhetően fiatalabb – korosztályt, megmutatva azt is,  mennyi oldala s rétege van a magyar költészetnek.

A rendezés érdeme, hogy sem a látvány, sem a színészi játék nem kényszerül alávetett szerepbe a kétségtelenül főhangsúlyos szöveg kedvéért. Tihanyi Ildi játszótérre emlékeztető, különböző formájú sárga díszletelemei megsegítik, sőt alá is húzzák a helyezkedést, a fiatalok útkeresését: a háborúmentes időkben szerelemre és költészetre bátran áhítozó Cyrano, Roxane, Christian és társai gyermeki helyzetét. Szép megoldás, amikor a háború kitörésével és a francia kadétok hadba vonulásával a hátsó, a szereplőket külvilágtól elválasztó sárga fal lehull, és láthatóvá válnak a krétával felfirkált nevek, szavak, verssorok. Nincs ebben semmi romantika: a fegyverek zaja a legnemesebb költészetet is képes elnémítani és kipukkaszt minden lírai buborékot. Sokorai Attila kék fényei a sárga díszletben ugyanakkor azt is világosan tudatosítják, hogy azok a bizonyos fegyverek földrajzilag hozzánk ma is egészen közel ropognak.

Az orosz-ukrán háború kitörése óta a magyar színház egyre többször használja a sárga-kék színpárosítást t a háborús tematikák vagy jelenetek ábrázolásakor – az általam látott előadások közül legutóbb Alföldi Róbert alkalmazta ezt a megoldást Az igazság gyertyáiban. A Cyrano alkotói épphogy csak finoman utalnak a szomszédunkban dúló konfliktusra. De túl ezen és más előadáson, e két szín használatának figyelemfelhívó ereje egy idő után bizony kiüresedhet, veszíthet hatásából, ha túl sokszor alkalmazzák a hazai színpadokon. .

Juristovszky Sosa színes mintás, hétköznapias jelmezei a karakterek személyiségére erősítenek rá, mely már önmagában sem engedi, hogy egybites figurák rohangáljanak a szavak erdejében. A jelmezek ilyesfajta funkciója markáns színészi jelenlétet igényel, és ennek a budaörsi társulat meg is felel. Láthatóan mindenki élvezettel mondja Závada szövegét, még a legkisebb mellékszereplőről is sugárzik, érti, mit mond, és gondol is valamit erről az olcsóság és értékek harcára épülő (művészeti) világról. Bohoczki Sára Leilája szép ívet fut be a külsőségekre rezonáló influenszer-énje és a világot komolyan vevő, egyre mélyebb érzelmek felé haladó személyisége között. Juhász Vince megformálásában Lignière bohókás, közönyös ifjúból a szemünk láttára válik a kialakuló gazdasági és kulturális helyzetből előnyt kovácsoló sráccá úgy, hogy a közösség szemében mindvégig ártatlan marad – kérdés, meddig lehet a kettősség látszatát fenntartani? Sas Zoltán Le Bretje Cyrano barátjaként a lehető legtermészetesebben viselkedik: szivatja a költőóriást, amikor az helyénvaló egy fiúbarátságban, és lelki támaszt nyújt, amikor arra van szükség. A derűs, racionális figurát okosan és higgadtan hozza Sas, jó ellenpontja a csupa vibrálás Cyranónak. De Guiche szerepében Mertz Tibor tipikus érdekember, aki minden helyzetben a saját hasznát keresi, és semmi más nem is érdekli. Mertz alakítása azért is erős, mert a másokat kihasználó viselkedését egyszerre elítéljük és meg is értjük. Hiába beszélnek a szereplők lírai futamokban: Cryano környezete az erősebb kutya elvét követi, így De Guichnek valószínűleg nem is lenne más esélye a túlélésre, minthogy az önérdekein kívül ne legyen tekintettel senkire és semmire; se a szerelemre, se az érzelmekre, se a morálra, csak a pénzre.

A lezseren öltöztetett Fröhlich Kristóf kicsit komótosan bújik Christian szerepébe. Kezdetben akár azt is hihetnénk, hogy a Roxane szerelméért harcoló, Cyrano vetélytársként megismert katona elsősorban megnyerő külsejével hódít. Ám a fiatal színész ismét bebizonyítja, mennyi szín és árnyalat van a palettáján: fokról fokra tölti meg érzelemmel a költészethez nem konyító, de becsületes szépfiú szerepét.  Sőt, ő lesz az egyik legrétegzettebb figura az előadásban, akinek éppen sokféle erénye miatt kell veszítenie a lány kezéért vívott harcban, és elesnie a háborúban.

Koós Boglárka Roxane-ja nem hivalkodóan nőiesen, inkább elegáns visszafogottsággal ruházkodó bölcsészlány, akinek öltözködési stílusa is azt sugallja, hogy nem feltétlenül külső megjelenésével szeretné felkelteni mások figyelmét, elsősorban Christianét és Cyranóét. Koós játéka kicsit hullámzó, sokszor kifejezetten erős jelenléttel bír, ám éppen a rímes verselés prozódiája gyakran hamisnak hangzik a szájából.

Aki viszont az egész előadást a hátán cipeli, el is bírja, és még hosszú orr sem kell hozzá neki, az Böröndi Bence. Még a fizikai bravúrok közepette is marad energiája arra, hogy minden egyes mondatának önmagán túli értelmet adjon. Egy gátlásos férfit látunk, aki igyekszik azt hinni és láttatni magáról, hogy ő is tehetséges valamiben, és szeretné, ha szeretnék. Főleg Roxane. Böröndi Cryanója úgy válik korunk önbizalomhiányos, a közösségimédia-trendek miatt megfelelési kényszeres férfijává, hogy közben a benne élő, a szépért és a költészetért rajongó, naivan nagyzoló kisfiút is sejtetni engedi.

A rendezés utolsó jelenetében már senki nem rímelve beszél. Az érdekemberek maradnak ott, akik már prózában csevegnek. Az irodalmi kávéház bezár, az influenszerkedés kiürül. Roxane karjában tartja a haldokló, már a szavakat, mondatokat is összekeverő Cyranót. A költészet kihalt, marad a némaság.

Mi? Edmund Rostand-Martin Crimp: Cyrano de Bergerac
Hol? Budaörsi Latinovits Színház
Kik? Játsszák: Böröndi Bence, Koós Boglárka, Fröhlich Kristóf, Bohoczki Sára, Juhász Vince, Sas Zoltán, Mertz Tibor, Ilyés Róbert, Atlasz Barnabás e.h., Takács Zalán m.v., Németh Áron Valentin e.h., Bot Ádám m.v. Dramaturg: Németh Nikolett. Díszlet: Tihanyi Ildi. Jelmez: Juristovszky Sosa. Világítás: Sokorai Attila. Zene és sound design: Bocsárdi Magor. Mozgás: Bodor Johanna. Rendező: Pelsőczy Réka.