A Független Színház Magyarország két előadása a magyar történelem tankönyvekből, közoktatásból kimaradt szereplőivel és történeteivel foglalkozik. Bár az egyik a közelmúltba visz, a másik a 18. századba, mindkettő dokumentumokból indul ki, és még szorosabb szálak is összekötik őket: a színház társadalmi traumákat oldó erejét igyekeznek mozgósítani.

A Rendszerbontók egy már létező hagyományba illeszkedik. A Kádár-korban játszódó történet a megfigyelés, a titkosszolgálati jelentések, a zsarolás motívumai köré épül. Így többek közt a Titkaink, az Apacsok, a Megfigyelők nyomdokain halad, melyek mindegyike kutatás alapú előadás, ahol az alkotók különböző arányban keverik a felkutatott tényeket-dokumentumokat a képzelettel, miközben az ügynöklét útvesztőivel szembesítenek. Bár ez utóbbi egyáltalán nem magától értetődő szempont: legalább ennyire, ha nem még fontosabb lenne megismerni magát a mechanizmust, tehát az egykori ügynökök felelősségének firtatása mellett vagy helyett a rendszert működtető elvtársak kilétét, módszereit és motivációit feltárni. Kérdés, hogy erről, tehát a rendszerről mit árul el egy-egy ügynökelőadás.

Rendszerbontók. Fotók: Független Színház Magyarország

Balogh Rodrigó rendezését, mely Bernáth Gábor a témára vonatkozó kutatásaira épül, az említett előadásokkal szemben különlegessé teszi a roma főhős és hogy a történet a roma önképviseletért folytatott magyarországi küzdelmek kontextusában bontakozik ki. Ezért is fontos hangsúlyozni, hogy dokumentarista műről van szó, az előadás közös történelmünk egyik hiányzó szeletét dolgozza fel.

A sztori felnövéstörténettel kezdődik, erősen szocio környezetbe ágyazva látjuk a főhős iskolás éveit, ahogy a hátrányos helyzetből és nem támogató közegből sikerül kiemelkednie, továbbtanulnia és egy értelmiségi lét felé elindulnia. Később az epizódokból építkező lineáris történetmesélést flashback jelenetek árnyalják: visszamenőleg tudjuk csak meg, hogy a Szegedi Tamás András alakította ügynök szereplőt melegségével zsarolták meg a katonaságnál. És bár a homoszexualitás Magyarországon 1962-től nem volt büntethető, azt lelepleződés esetén zsarolásra, nyomásgyakorlásra, szankciókra használták. A Rendszerbontók így duplán marginalizált helyzetet ábrázol: a melegek színpadi megjelenítésének történetébe is illeszkedik, nóvuma azonban elsősorban a kisebbségi roma lét és a az önképviseletért folytatott harc Kádár-kori bemutatásában van.

Szegedi Tamás András az eleinte erősen stilizáló játékba kellő mélységet és karakterábrázolást visz. A két felvonás befejezése egymásra rímel, míg az első végén néhány mondatban, a másodikban hosszabb monológban szembesít minket a paradoxonnal: az általa megformált Sándor nevű figura ugyanis, miközben folyamatosan jelentett társairól, színiakadémiát indított, illetve számos egyéb módon is segítette a kapcsolati hálójába tartozók társadalmi mobilitását – az ehhez szükséges befolyást pedig jelentéseinek köszönhette. Míg az első felvonás végén az egyéni sorsra, a második felvonásban a számkivetett romákra vonatkoztatva fogalmazódik meg a dilemma: vajon jobb lett volna, ha saját magát ellehetetlenítve „becsületes” marad, és ezzel másokat is elvág a kitörés lehetőségétől? A nyitott vég fölöttébb alkalmas a párbeszéd beindítására, ami illeszkedik a Független Színház pedagógiai programjához. A Rendszerbontókban nincsenek díszletek és kellékek, ennek ellenére kifejezetten látványosnak is mondható: amikor Sándort sérelem éri, egy-egy függönyt ránt le a magasból – utolsó monológját szűk, cellaszerű térben mondja el, magányosan, elszigetelődve mindentől és mindenkitől.

Rendszerbontók

A főszereplő partnerei Csányi Dávid és Fenyvesi Krisztina. Mindketten váltogatják a figurákat, rengeteg karaktert keltenek életre, virtuóz módon ki-be ugrálnak a szerepekből, nem utolsó sorban pedig pontosan megtalálják azt az érzékeny színészi egyensúlyt, hogy bár időnként nevetünk rajtuk, egyszer sem nevetjük ki őket. A számomra legemlékeztesebb jelenetben az a tét, milyen szervezet képviselje a romákat az alakuló közéletben – megmosolyogtató Ilona fanatizmusa, ahogyan az is, hogy a polgárjogi küzdelem szerveződésének ígéretes kezdetén rögtön viszály keletkezik a csoportban (közös cselekvés helyett). Később megtudtam, a Fenyvesi Krisztina által megjelenített figurát részben Daróczi Ágnesről mintázták az alkotók, aki a hetvenes évektől fogva úttörő szerepet vállalt a roma kultúra láthatóságának növelésében. Ugyanakkor ez a jelenet más fontos kérdést is felvet: vajon a politikai képviselet vagy a kulturális képviselet a fontosabb? Melyik tud érdemi változást elindítani a többségi társadalomban, maga után vonni egyik következményeként a másikat?

Bár a darab keretezéséből tudható, hogy a valós személyeket és eseményeket fikcióvá gyúrták (dramaturg: Bogya Tímea Éva), felsejlenek ismerős figurák és történetek (például Choli Daróczi József rákospalotai Cigányklubja, mely a Cséplő Gyuri című filmben is szerepelt). Az utolsó jelenetben fényképek és rövid életrajzok formájában be is mutatják az elődöket, hangsúlyozva a tiszteletet (még ha ez a vitatható színészvezetési módszereket használó, a roma értelmiségről Zóna néven ügynökként jelentő Lojkó Lakatos József esetében esetleg más érzelmekkel is vegyül).

Az előadást követő kötetlen beszélgetésen alkotók és nézők, egykori szemtanúk és résztvevők avattak be személyes történeteikbe, pontosítva a Kádár-kori roma politikai képviseletért és saját nyelvű újságért folytatott küzdelmek részleteit. Ez a beszélgetés felért egy különórával vagy harmadik felvonással. Ahogy Balogh Rodrigó rendező fogalmazott: a kisebbségi helyzetből adódóan a romák történetei nem lettek részei a közös társadalmi emlékezetnek, ezért napjainkban egyfajta emlékezetteremtés zajlik.

Emberevők

Az Emberevők jóval sötétebb tónusú produkció a Rendszerbontóknál. Míg utóbbi a közelmúltról, egy a személyes történetmesélésen keresztül megragadható korszakról beszél (vagyis a kommunikatív emlékezethez kötődik), az Emberevőkben a régmúlt, azaz a kulturális emlékezet, pontosabban a kulturális emlékezetből hiányzó történet áll a fókuszban. 1782-ben Kemencén eltűnt egy mészáros, ezért a környék roma lakosságát emberrablás és emberevés vádjával tömegesen vetették börtönbe. Kínvallatták őket, 84 roma lakost ki is végeztek, mire II. József végre leállíttatta a nevében zajló esztelen öldöklést, később egyébként az eltűnt férfi is előkerült. Kele Fodor Ákos Honti hantok címmel dolgozta fel a témát. Regényét kiindulópontként használta a két alkotó, Boda-Novy Barnabás és Boda-Novy Emília (utóbbi egyben az előadás rendezője is), valamint Bogya Tímea Éva dramaturg. Kele-Fodorhoz képest azonban ők inkább a fikció irányába mozdultak el.

Az előadást nyomasztó keretbe foglalja a színfalak mögül hallható jajongás és a diabolikus piros fény, valamint Csányi Dávid narrátorszerű figurája, aki selypítve, torz mosollyal idézi fel a kegyetlen részleteket. A cselekmény szaggatott epizódokban halad előre, hétköznapi emberek személyes történetein és dilemmáin keresztül ismerjük meg az elsőre talán távolinak, már-már hihetelennek tetsző eseménysorozatot. Egy ponton megfogalmazódik az előadásban, hogy a kisebbik rossz, ha a romák időnyerés céljából elfogadják a vádat, de arra hivatkoznak, hogy csak másoktól hallottak róla.  A hamis vallomást nekünk, nézőknek tanítják be, azaz a koholmányt személyesen mi képviseljük. Így talán még kegyetlenebb a lezárás, amikor is az egyik szereplőt felnégyelik, a másikat pedig felakasztják – a kínok enyhítésére vonatkozó szándék ugyanis totális csődöt mond. Egy másik, különösen tragikus történetszál egy vak anyáé, aki először a csecsemőjét próbálja nyugtatni, később megerőszakolja egy őr, végül elragadják tőle gyermekét. (A perben megölt romák árván maradt gyerekeit a történészek szerint erőszakkal asszimilálták, folytatva azt az utat, amelyen Mária Terézia járt.)

Emberevők

Az előadás erősen ökonomikus szerkesztéssel él: mindössze két színész, Csányi Dávid és Nemcsók Nóra jeleníti meg a szereplőket. A nyílt színen lépnek egyik szerepből a másikba, szövegmondás közben egy-egy kiegészítő kellékkel jelezve-megerősítve a váltást. Ennek csúcsa az a vallatási jelenet, amelyikben felváltva fél mondatonként felállással-leüléssel, illetve egy sapka fel-és levételével jelzik a cserét. Mintha a történelem, sors végzetszerűségét mutatná mindez, ahol a szerepek könnyen felcserélhetőek, nem pedig az egyéni akarat vagy választás következményei. Az Emberevők több díszletelemet használ, mint a Rendszerbontók, a székek és asztalok többfunkciósan vesznek részt a játékban, tagolják a teret. Kevés tárgy jelenik meg a maga konkrétságában: a rabságot jelző néhány kellék mellett a levél, melyet a jóságos uralkodónak címez az egyik bebörtönzött férfi, és reménykedve a börtön ablakán dob ki (meglehetősen reménytelen vállalkozásnak tűnik, még ha az életben tényleg II. József állíttatta is le a kivégzéseket.) Fontos dramaturgiai szerepe van az énekeknek: a Varga Ferenc hangszerelésében és Horváth Kristóf átdolgozásában elhangzó dalok az érzelmi aláfestés mellett a fokozást szolgálják, a szavakkal ki nem mondható szenvedést sejtetik.

A két előadás egyaránt történelmi témához fordul, méghozzá a többségi perspektívában mindeddig ismeretlen fehér foltok felderítése céljából. De nagyon is másként viszonyulnak a történelemhez. A Rendszerbontókban az áruláson és kényszeren túl érzékelhető némi derű és humor is, ezzel szemben az Emberevők sötét negációval viszonyul a sorsokhoz és a távoli múlthoz, tragikus regiszterben tartva a színészi játékot, de feloldás, feloldozás nélkül, ezért kifejezetten megterhelő élmény. Jómagam leginkább frusztráló tehetetlenséget éreztem az előadás után.

Mi? Boda-Novy Barnabás és Boda-Novy Emília: Emberevők
Hol? Független Színház Magyarország – FÜSZI
Kik? Játsszák: Csányi Dávid, Nemcsók Nóra. Rendezőmunkatárs: Szegedi Tamás András. Dramaturg: Bogya Tímea Éva. Zene: Varga Dávid. Dalszöveg: Horváth Kristóf. Rendező: Boda-Novy Emília. Producer: Balogh Rodrigó.
Mi? Balogh Rodrigó-Illés Márton: Rendszerbontók
Hol? Független Színház Magyarország – FÜSZI
Kik? Játsszák: Csányi Dávid, Fenyvesi Krisztina, Szegedi Tamás András. Dramaturg: Bogya Tímea Éva. Zenei szerkesztő: Varga Dávid. Fény: Nagy Ferenc. Segédrendező: Lakatos Lucia. Rendező: Balogh Rodrigó.