Az Anyegin alkotói abból indulnak ki, hogy a néző többször is jegyet fog váltani az előadásra – csak így lehetséges ugyanis, hogy minden szereplőt és helyszínt feltérképezhessen. Puskin művének egyes részeit más-más színész(ek) tolmácsolásában, más-más térben követhetjük, a kép pedig első nézésre közel sem lehet teljes, hiszen attól függően, melyik csoportba osztanak minket, különböző helyszínekre megyünk, különböző színészekkel találkozunk – ráadásul különböző sorrendben. De vajon fel tudja-e kelteni a néző érdeklődését a produkció annyira, hogy még egyszer a pénztárcájába nyúljon?

Fotók: Horváth Judit

Komoly dilemma volt számomra, hogy lehet-e kritikát írni erről az előadásról úgy, hogy csak egy verziót láttam. Végül a naptáram és az Örkény Színház műsorának összeegyeztethetetlensége döntött helyettem. Akárhogy is, fontos az elején tisztázni, hogy mivel az előadást csak egyszer láttam, egyes helyszínekről és színészekről nem ejtek majd szót, ez azonban nem tudatos választás, csupán a véletlen csoportbeosztás műve.

Ha minden egyes részletről nem is, de a koncepcióról egyetlen verzió alapján is viszonylag pontos képet kapunk. Dohy Balázs rendezése egyértelműen a formát helyezi előtérbe a tartalommal szemben. Az egyik helyszínről a másikra sétálás érdekes, a mozgás és a levegőváltozás jól is esik, segíti a koncentrációt, ám az általam látott két helyszín, az iroda és a pince, valamint a kiindulási- illetve végpontként szolgáló Stúdió nem egyenlő mértékben szolgálja az előadást. Elsőként Für Anikó fogad minket az irodában, amelynek irodajellegét és eszköztárát az alkotók csupán annyiban használják ki, hogy egyes pontokon – egyfajta vizuális megerősítésként – rajzok kerülnek a táblára, melyek elsődleges funkciója az illusztráció, s kevéssé az elhangzottak többletjelentéssel való felruházása. A történet szempontjából a helyszín egyáltalán nem releváns. Más a helyzet a pincével, ahová Patkós Márton vezetésével sétálunk át. Tatjána rémálmához különösen illik a zegzugos, dohos, kissé lelakott helyiség, amely változatosan bevilágítva újabb és újabb arcát mutatja (fénytervező: Balogh Csaba Andor). A Stúdióba visszatérve kavalkád fogad, egy tébolyba fulladó társadalmi esemény – ez a tér ehhez illően univerzálisnak bizonyul. Jártunkban-keltünkben azonban valamit nemigen találunk: Puskin művét, az Anyegint. A formai hangsúly nemcsak, hogy fontosabb, mint a tartalom, de le is dominálja azt; arra a kérdésre pedig nem kapunk választ, hogy mégis miért ezt a formátumot választották az alkotók az Anyeginhez. Sőt, az a benyomásunk lehet, hogy a gondolkodási folyamat talán fordítva történt: előbb a forma, aztán a tartalom – ez megmagyarázná előbbi dominanciáját.

Az vitathatatlan, hogy a forma kitalálása, megszervezése, levezénylése és kivitelezése pontosságot és fegyelmezettséget igényel, és mindezek megvalósítása elismerésre méltó. Technikailag teljesen zökkenőmentesek a váltások, az már egy másik kérdés, hogy az epizódok dinamikája egy másik csoport csatlakozásával vagy egy helyszínváltással valamelyest megtörik; ám a színészi játék következetessége nagyban hozzájárul az illesztések elsimításához. A színészek leggyakrabban egyedül vannak a térben, ám a csoportok összeolvadásával az is előfordul, hogy párba kerülnek. Az irodában, Für Anikó és Ujvári Bors közös jelenetében például simák a szerepváltások. Für először Anyegint játssza, Ujvári Lenkszkijt, majd Für Tatjána szerepét veszi fel, Ujvári pedig a dadájáét. Ezután betoppan Patkós Márton mint Anyegin, s kíméletlenül kikosarazza Tatjánát; Für sértett iróniája kétségkívül emlékezetes pillanata az előadásnak. Patkós Márton marad Anyegin szerepében a pincében is, s milyen jól! Játéka egyszerre laza és dinamikus, közben pedig rendkívül széles érzelmi skálát jár be végtelen természetességgel. A színészi játékon túl az előadás nagy erénye a nézők és a játszók közelsége. A közönség bevonása nem tolakodó, hiszen kimerül egy-egy fülünkbe suttogott mondatban és a folyamatos szemkontaktusban. Ez utóbbi minden jelenetben nagy erővel hat, nem mesterkélt. Amikor Kókai Tünde mint Tatjána csatlakozik Patkóshoz, az addig kialakított egyensúly jó értelemben borul fel. Nem öncélú, hogy Tatjánát más játssza, mint korábban, hiszen az idő múlása alátámasztja, hogy ez a Tatjána már nem az a Tatjána, akit Anyegin az elején kikosarazott.

A Stúdióba visszatérve hangos zene és tömeg fogad minket – minden csoport és színész ide gyűlik a végére (zene: Matisz Flóra Lili). Csak kapkodjuk a fejünket, s a számunkra új szereplőket fürkészve igyekszünk kitalálni, vajon a többi csoport kit és milyen sorrendben látott, miközben a hangzavarban próbáljuk megérteni, mit mondanak egymásnak, majd a nézőknek. A színészek egyike-másika látszólag teljesen véletlenszerűen fordul egy-egy nézőhöz, ami egyrészt hozzátesz a jelenet kavalkád-jellegéhez, másrészt még a gyakorlott színházba járóknak is kissé zavarba ejtő. Mégsem érzi azt a néző, hogy ő is a történet részévé válik, kiváltképp, ha épp olyan színész találja meg, aki az ő verziójában nem szerepelt. Az elmondottakat így nehéz kontextusba helyezni, bár ez némi izgalmat is magával hoz, hiszen lehet gondolkodni rajta, hogy az adott színész kinek a bőrébe bújva beszél.

Az alkotók azt ígérik, különböző nézőpontokból ismerhetjük meg Anyegint, s képe attól függ, éppen ki beszél róla vagy ki játssza. Ez meg is valósul és nem is. Tényleg több szempontot kapunk, ugyanakkor ezek nem határolódnak el élesen egymástól. A külcsíny alapján modern feldolgozást várnánk és egy egyértelmű elképzelést arról, hogy mit jelenthet ma az Anyegin, ennek megfejtéséhez azonban az előadás által nem kerülünk közelebb. A Stúdióban bemutatott produkciók kísérleti jellegéhez viszont abszolút passzol, s üdvözlendő, hogy az Örkényben is teret kap ez a formátum. Azt, hogy milyen arányban nézik meg másodjára vagy akár harmadjára a nézők, megjósolni nem lehet, mindenesetre elképzelhető, hogy a többszöri élmény a tartalomhoz is közelebb hoz, s végül csak belebotlunk (az) Anyeginbe.

*

Utószó: Ez az utolsó színikritika, amelyen a Színház folyóirat június végén leköszönő szerkesztőségével közösen dolgozom. Hálás vagyok a bizalomért és a szakmai támogatásért, amelyet a 2022/23-as mentorprogramtól kezdve folyamatosan kapok a szerkesztőség tagjaitól. Bizton állíthatom, hogy ma más ember lennék nélkülük. Köszönöm a közös munkát, hiányozni fog!

Mi? Puskin: Anyegin – Galgóczy Árpád fordításában
Hol? Örkény Stúdió
Kik? Játsszák: Für Anikó, Erdős Lili m.v., Kókai Tünde, Matisz Flóra Lili, Patkós Márton, Ujvári Bors m.v., Ficza István. Közreműködik: Tóth Csaba. Rendező: Dohy Balázs. Dramaturg: Kukk Zsófi. Látvány: Izsák Lili. Látványtervező-gyakornok: Toldi Flóra. Fénytervező: Balogh Csaba Andor. Zene: Matisz Flóra Lili. Irodalmi munkatárs: Komán Attila. Asszisztens-ügyelő: Veres Emőke. Súgó: Sütő Anikó. Súgó, asszisztens: Kollányi Anna.