A Delta Produkció szeptember végén bemutatott Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma című előadása Németh Gábor és Biró Zsombor Aurél együttműködéséből született. Két szerző – két történetszál. Az előadás alapvető hibája, hogy az egyfelvonásosok között nem sikerült dramaturgiai összhangot teremteni. A pozitívumok között a színészi játékot és az egyszerű, gyorsan átalakítható díszletet említhetjük.

Az arkangyalok, az öreg, tapasztalt Gábriel, a lehengerlő Mikhael és harmadik társuk, a női külsőt viselő Haniel az Úr szavait várják földi feladatuk részleteiről. Nincs nagy kedvük hozzá, de „nehéz nemet mondani, ha a fölöttesünk kér valamit” – hangzik el egyiküktől. Közben a mindenhatóság klasszikus paradoxonáról (tud-e Isten akkora követ teremteni, amit még ő sem bír el) és a Jelenések könyve hét csészéjének apropóján az apokalipszisről csevegnek. A színpad középpontjában lévő képernyőn – mintha ikont látnánk, a szabályos ujjtartás is azt idézi – váratlanul megjelenik az Úr. A kép torz, giccsbe hajló, a kapcsolat pedig akadozik, de így is világos az üzenet: hol, hogyan kell helyrezökkenteni az univerzumot. Meg kell akadályozni, hogy a Rózsakert vendéglőben továbbra is Fradi-kolbászt tegyenek a Jókai-bablevesbe. A kezdet tehát groteszk-ironikus módon idézi emelkedett, metaforákkal átszőtt, olykor nem kevésbé groteszk és ironikus reminiszcenciák sorát: a Berlin fölött az ég fekete kabátos angyalait, A Mester és Margarita Woland vezetésével Moszkvába érkező (bukott) angyalait, vagy akár Esterházy utolsó drámáját, a Mercedes Benzt, amelyben az Úr azért küldi a földre Lucifert, hogy próbára tegye az Esterházy családot.

A három angyal beköltözik idősebb és ifjabb Reményi Lajosba – a Rózsakert az övék volt, amíg a kommunisták el nem vették a családtól, most a közeli Csillag büféből tartják szemmel a terepet –, illetve a fiatalabbik Lajos barátnőjébe, de nehezen vergődnek zöld ágra egymással, a némi erőszakkal apáról fiúra szálló vendéglős hagyomány is megszakadni látszik.

A Rózsakert vágyott visszafoglalásához kötődő jelenetsort a Tragédia szállóigévé lett mondatai kísérik, hogy aztán slusszpoénként és groteszk megoldásként megfoganjon a legifjabb Káin-Lajos. A Madách-párhuzam, a Paradicsomból való kiűzetés motívuma megint csak Esterházyt idézi. Igaz, az ő családtörténeti szűrőjén keresztül a nemzeti történelem neuralgikus pontjaira, fordulataira fókuszáló Mercedes Benz drámavilága mélyebb, összetettebb, de ettől még a lecsókolbászhoz kapcsolódó sztorit jó darabig viszi a lendülete, a humora, a hirtelen fordulatok.

Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma. Átrium. Fotó: Horváth Máté.

Az utód és vele a remény megfoganásával lezáruló történet szerzője Németh Gábor, ezután pedig Biró Zsombor Aurél darabja kezdődik, amely színházi értelemben sok csapdát rejtő témával foglalkozik: a homoszexualitására ráébredő Csongornak szembe kell néznie konzervatív apjával, az apának pedig saját démonjaival, évtizedek óta őrzött mentalitásával.

Sajnos ez esetben kevésbé sikerült kikerülni a buktatókat, az eseménysor sémákhoz igazodását, mint az első részben. Ami Csongorral és családjával történik, az kiszámítható, néha Pintér Béla-i párbeszédekkel színezett tanmese a toleranciáról, arról, milyen akadályokon keresztül tudjuk legyőzni előítéleteinket. Mintha mindazok a kínok, amelyek hetero-/ homo- vagy egyéb szexuális létünket, de többet mondok: pillanatnyi emberi mivoltunkat kísérik, bármikor is megoldódhatnának valamilyen nevetséges és apró intim cselekedet következtében, mint amilyen – teszem azt – a darabbeli kullancskiszedés. Hogy valóban elég lenne egy efféle gesztus, arról a záráshoz közeledve egye inkább a fáradtság jeleit mutató előadás nem tud meggyőzni bennünket. A kimerülés jelei persze már korábban, a vendéglő-visszafoglalás jeleneteinél érzékelhetők. A transzcendens (angyali) és a földi szféra közötti gyakori váltások egy idő után túlzásnak hatnak, a felesleges ismétlődés érzetét keltik.

Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma. Átrium. Fotó: Horváth Máté.

A darabnak azonban van egy jóval nagyobb, nehezen kiküszöbölhető szerkezeti hibája, ami erősen rányomja bélyegét az előadás összképére. A Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma ugyanis két olyan egyfelvonásos, amely nem szervesen, hanem esetlegesen kapcsolódik egymásba. Meglehetősen szembetűnő az az ügyetlenség, amellyel néhány ponton utólag összefércelték Németh Gábor és Biró Zsombor Aurél szövegét. Ez két fontos epizódot érint: közös az egyik helyszín, a Csillag büfé udvara, illetve közös a kullancs-motívum, amely a második részben nyeri el értelmét. A darab ajánlójában emellett még egy, kicsit a „gombhoz a kabátot” elvét követő egységesítő kísérlettel találkozhatunk; itt a generációs ellentétekre hivatkoznak, mint azonos vonásra, ami azonban önmagában túl általános ahhoz, hogy kohéziós erőként működőképes legyen.

Az előadás legnagyobb értéke a színészi játék. Kádár Kinga mozdulataiban, gesztusaiban féltékeny-felcsattanó kamaszlánnyá lényegül át, leginkább ebben a szerepében tudja megmutatni tehetségét, amelyre már az Örkény-beli Boldogtalanokban is felfigyelhettünk. Mucsi Zoltán egyszerre hiteles lehasznált, melegítős büfésként, kiégett Gábrielként, zakóban-nyakkendőben bablevest rendelő, régivágású, revansra készülő vendéglősként, Fradi-szurkoló, fia szexuális orientációjával nehezen megbarátkozó orvosként. Olasz Renátó széles regiszteren szólaltat meg olyan eltérő figurákat, mint a homoszexualitására ráeszmélő kamaszfiú, a minden lében kanál, minden helyzetet uralni akaró Mikhael, a vendéglátós nosztalgiával szemben pimaszul racionális érveket felsorakoztató ifjabb Lajos. A díszlet egyszerű és praktikusan sokfunkciós; könnyen átalakítható a Rózsakert cigányzenés külső teréből szobabelsővé vagy a Csillag büfé igénytelen, műanyag székes udvarává. Kovács Andrea jelmezei szerencsés kézzel kiválasztottak: némi ironizáló eltartással idézi meg az égi szférát az angyalok mennyei öltözéke, amelyet megfelelően ellenpontoz a hasonló iróniát hordozó „hótrealista” földi viselet a zizegős melegítőtől az atlétán át a hátul összecipzározható öltönyökig.

Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma. Átrium. Fotó: Horváth Máté.

Mi? Németh Gábor – Biró Zsombor Aurél: Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma
Hol? Átrium
Kik? Játsszák: Kádár Kinga, Mucsi Zoltán, Olasz Renátó, Thuróczy Szabolcs. Maszk: Szeberényi Lejla. Jelmeztervező: Kovács Andrea. Fénytervező: Markó Zsolt. Plakát: Nagy Gergő. Videó: Török Marcell. Dramaturg: Bíró Bence. Rendezőasszisztens: Láng Zsuzsa és Szőnyi Franciska. Rendező: Keresztes Tamás.