Tavaly decemberben jelent meg a Telex tárcarovatában Háy János Istenes vers című írása, amely címének megfelelően az istenes versről szól, versszakról versszakra ismertetve, Háy módra, a költői műfaj jellegzetességeit. Kicsit olyan ez az opusz, mintha a Szavalóverseny című korábbi Háy-darab kiegészítő melléklete lenne.

A Szavalóversennyel a Covid-járvány karanténjának kulturálisan, távszínházilag páratlanul gazdag időszakában találkozhattunk. A Katona József Színház produkciójában, Tárnoki Márk rendezésében láthattuk Kocsis Gergelyt mint költőt, otthonos, otthonkás alkotói műhelyében. Ott költött, a könyvespolcai alatt, az íróasztalánál, s közben magyarázta nekünk a versféleségeket a szerelmestől a tájleíró költeményen át az öregkori líráig.

Nem telt el fél év az Istenes vers publikálása után, s 2025 húsvétjára kijött a POKET zsebkönyvek-sorozatban Háy János Passió című munkája, amelynek címe szintén pontosan nevezi meg tárgyát. Ez a Passió tulajdonképpen olyan, mintha egy XXI. századi magyar evangélista mesélné el az ismert szenvedéstörténetet. A nyelvezete összetetten egyszerű (hol frappánsnak, hol viccesnek, hol kicsit kínosnak hat), éppen emiatt bonyolult, rétegzett is. Egyfelől belekeverednek idézetek, reminiszcenciák. Ez egyenesen következik abból, hogy mindünkbe beleivódtak magyar költők szavai, a kifejezéskészletünk részévé váltak verssorok Arany Jánostól, József Attilától, Illyés Gyulától és folytathatnám a sort. Még szép, hogy magyar Jézus magyar költők újrahasznosításával beszél. Másrészt pedig vastagon része a szövegnek a mai szleng is. Példának okáért: „Én dolgozok naphosszat, / te meg mit csinálsz? / Nullahuszonnégyben növeszted a feneked” – mondja Pilátus meglehetősen lovagiatlanul a feleségének, aki nyilvános vitába bocsátkozik ővele Krisztus bűnösségének és elítélendőségének kérdésében.

Háy János – Passió. Szkéné Színház. Fotó: Sorok Péter.

Ami Háy Jánost illeti, az ő drámahőseitől sem idegen a tétován, de mégis a szöget fején találó módon megfogalmazott istenkeresés. Ha úgy vesszük, hogy az Istenes vers című írásban a szerző istenkeresése is benne foglaltatik, akkor kézenfekvő, hogy Háy János nem az Atyaúristenig jutott el ezen az úton, hanem Krisztusig. Mondhatni, áthidaló megoldásként lyukadt ki Jézusnál, mert ő az emberi elem a történetben. A valóságos ember és az ő hite, tanai és hirdetményei vezetnek a megváltáshoz. Még ha isteni rendelésre zajlanak is le az események, és minden egyes résztvevő, minden kis porszem – mint mondják – előre meghatározott menetrend szerint része az egésznek.

Amikor hat, az idén végzett ifj. Vidnyánszky Attila és Hegedűs D. Géza-osztályból érkező prózai színész – Juniki Noémi, Atlasz Barnabás, Nyomárkay Zsigmond, Molnár András, Lukács Ádám, Vass Gergely – a Passió megzenésített és fél-háromnegyed részben szcenírozott bemutatására vállalkozott, akkor először is bátorságról tettek tanúbizonyságot. Egyik oldalról az a veszély fenyegethetett, hogy patetikusra vagy kenetesre sikerül a produkció, a másik oldalról pedig blaszfémiától lehetett tartani. A fiatal színrevivők azonban meglepően biztos stílus- és főleg arányérzéket, valamint érett színpadi jelenlétet mutatnak. Rendkívül jó érzés látni, hogy nem tévedtek, nem hibáznak.

A dobfelszerelést uraló Lukács Ádám rendezte előadás első pillantásra – és még a többedikre is – koncertszerű benyomást kelt. A színpadon a zenészek helyét látjuk, hangszerekkel és kottaállvánnyal. Hátul középen fémből, rácsokból készült kereszt. Akár koncertszínpad állványrészletének is nézhető. Jobbra dob és gitáros, balra fúvós, gitáros, billentyűs, egyebes. A műhöz a zenét az egyik szereplő, Vass Gergely szerezte, gazdagon merítve különböző stílusokból, gospeltől rapen és népi csujogatón át a Habaneráig. A zene eleve ritmust ad a játéknak, és annyira változatos, hogy végig fenntartja a nézőben a hallgathatnám érzését. Amikor bejönnek a muzsikus színészszereplők, hogy elfoglalják helyüket, szemügyre vehetjük az egyenruhájukat. Vékony, átlátszó esőkabátot viselnek, alatta zöld hálót, amelybe különböző tárgyakat, háztartási szemétdarabokat szőttek bele. Itt egy tojástartó-töredék türemkedik ki, ott egy fogkrémdoboz fedele. Kicsit úgy festenek, mint a víz alatt a szemétbe gabalyodott tengeri állatok. Az előadás legerősebb, legprovokatívabb gesztusa, hogy a Jézust játszó Atlasz Barnabás egyszer csak feltölti a rácsos keresztet szelektív hulladékkal. Szemeteszsákokból szórja bele a keresztketrecbe a petpalackokat, tejesdobozokat és ami még van. Ezt a kuka-keresztet veszi majd a vállára a Megváltó.

Háy János – Passió. Szkéné Színház. Fotó: Sorok Péter.

A szemétözön mint a fogyasztói társadalom fogyasztásának sokasodó végterméke illeszkedik tartalmilag ahhoz, hogy Háy János Passiója a kufárok elleni fellépéssel kezdődik. Megérkezik Jézus Jeruzsálembe. Vagyis besétál a kölyökkutyaképű Atlasz Barnabás, őzbarna hasítottbőr zakóban, ugyanolyan színű cipőben, fekete pulóverben és nadrágban. Fesztelen, könnyed. Egyelőre nem tűnik nagy tehernek a küldetése. Meglátogatja atyja házát. „Ez meg mi, ez a templom? Ez lett atyám házából?” – kérdezi.  – „Az ész megáll, mi ez a kupleráj?”

Fontos szólamot visznek az árusok, a kereskedők, vagyis a többi játszók, zenélők, éneklők, akik általában a hangszerük mellől adják a szereplőket: tanítványokat, népséget, katonaságot. Nagyobb hangsúlyt igénylő megjelenés esetén felállnak és hátramennek a színpad közepére. Ilyen például Kajafás fellépte. Óhatatlanul mosolyint egyet a néző arra, hogy Kajafásnak Molnár András basszusa dukál. Ez az egyik jele annak, hogy Passiónk bizonyára szívesen és joggal érintkezik némely ponton Lloyd-Webber Jézus Krisztus Szupersztárjával. Ilyen párhuzamnak tekinthető az a júdási álláspont is – Nyomárkay Zsigmond elővezetésében –, miszerint rá nagy szükség van ebben a sztoriban, hiszen az ő piti árulása nélkül ugyan mire jutna Krisztus?

Juniki Noémi kiemelt feladatként kapta a nőket. Ő Pilátus emancipálódott, véleményes, férjének beszólogató felesége. Mária Magdolnaként énekel a keresztre feszített Jézusnak, szívéből szólva: „Amíg követlek, amíg szeretlek, nem érek véget.” Tetszés szerint bizarrnak vagy felemelőnek található az ujjongó kettősük: „Jaj, de jó, jaj, de jó szeretni téged, / Jaj, de jó, jaj, de jó siratni érted. / Jaj, de jó, jaj, de jó, hogy te vagy az ember, / Jaj, de jó, jaj, de jó, hogy te vagy az Isten.” Eddigre egyébként Atlasz Barnabás már hátrább lépett a szerepében, egy kereszt-kompatibilis méretű Jézus-bábot vett magához az események egy korábbi pontján. Gyönyörű a Lajhó Máté tervezte bunraku-báb, nehéz a szemet levenni róla. Talán mert olyan megtörten csillogónak látszik a báb szeme, enyhén keleties vonású arcán, a bozontos szakálla és boglyas haja között. A jobb kezét felkötik a keresztre, avval együtt viszi őt Atlasz Barnabás a Golgotára. Juniki Noémi Máriaként a keresztről való levétel után lassú mozdulatokkal, megrendítően ereszkedik a földre Pietà-pózba a színpad elejében, ölében a Jézus-bábbal.

Háy János – Passió. Szkéné Színház. Fotó: Sorok Péter.

Ahogy én értettem, a világ legtöbbször elbeszélt történetét itt úgy mondják-éneklik-játsszák el a fiatal színészek, hogy a végére lesz egy erős, meghitt „ilyen az élet”-jellege az előadásnak. Nem drámáznak, nem katartáltatnak. Úgy érződik, egyszerűen ez az ember jellege. Esetenként az isteneké is. Apák hagyják ott a pácban a gyereküket, kereskedők kereskednek, árulók árulnak, megvezetettek mennek a vezetők után, és többséggé kiabálják magukat. Ilyenek voltunk, vagyunk, leszünk. Nem erőltetik az alkotók, hogy a szívünkre vegyük. Aztán mégis.

Mi? Háy János – Passió
Hol? Szkéné Színház
Kik? Játsszák: Juniki Noémi, Atlasz Barnabás, Nyomárkay Zsigmond, Molnár András, Lukács Ádám, Vass Gergely. Konzulens: Vecsei H. Miklós. Zeneszerző: Vass Gergely. Rendező: Lukács Ádám.