Egészen különleges projektbe fogott a szegedi Kövér Béla Bábszínház, amikor a már évek óta futó Hány éves a kapitány? elnevezésű, felnőtteknek szóló bábszínházi, idáig elsősorban vendégjátékokból álló programsorozatuk keretein belül saját, tizenhat éven felülieknek ajánlott előadást készítettek. A Patkányfogó Projekt hivatalos bemutatóját október 31-ére, Halloween estéjére időzítették, ami remek választás, tekintve, hogy a produkció a hamelni patkányfogó talányokkal teli legendáját dolgozza fel. A különféle verziókban ismert történetet most az író és rendező Varsányi Péter gondolta tovább, és színezte ki úgy, hogy a címszereplő nézőpontja új formában érvényesüljön.

Hameln városát a mese világában világhíres, sípszóval hipnotizáló Patkányfogó érkezésével ismerjük meg: gyanúsan üres, félhomályos és elhagyatott utcák, aránytalanul és nyomasztóan égbenyúló épületek fogadják. A német település lakói ennél is furcsábbak, groteszk figurák, akik mintha valamiféle közös titkot őriznének, minden megszólalásuk újabb rejtélyt nyit meg a Patkányfogó nyomozó tekintete előtt. Rövidesen kiderül, hogy a város csatornáiban élő, éjszaka előbújó patkányokat csak azok látják, akik kívül állnak a hamelni társadalom rendszerén: a demens expolgármester, az örömlány Lotte és a gyerekek. Mindenki más részese a ki nem mondott konszenzusnak, amely szerint Hamelnben nincsenek patkányok, Hamelnben minden a legnagyobb rendben van. Az előadás narratív szintjén ilyen módon jelenik meg a látszat és a valóság kettőse – a szövegíró Varsányi Péter és a dramaturg Hajós Zsuzsa jó ízléssel: filozófiai eszmefuttatásokkal tarkítva, de a kellő helyeken mégis az elhallgatás eszközével élve, a kimondatlanságon keresztül fogalmazza újra azt, amit többek között Baudrillard-tól is tudhatunk: a hatalom és a társadalmi rend működésének alappillére a látszat és annak fenntartása.

Varsányi Péter: A Patkányfogó Projekt. Kövér Béla Bábszínház. Fotó: Kuklis István.

Elkerülhetetlen mindezek formai kivitelezéséről beszélni, hiszen – egy fontos dramaturgiai és vizuális fordulópontig – a horrorjátékok műfaját megidézve „Patkányfogó-POV-ból”, azaz szó szerint a főszereplő szemszögéből tárul elénk a történet. Legalábbis részben. Jeli Sára Luca piszkos, durva hatást keltő szellemvárosát látjuk a színpadon, amelynek a többemeletes épületek között húzódó, szűkös kis utcáiban rendkívüli profizmussal lépdelnek az érdes marionetteket mozgató és animáló, módfeletti egymásrautaltsággal dolgozó színészek: Balasi Jolán, Presits Tamás, Schneider Jankó és Nikodémusz Hajnalka. A játéktér felett vetítővászon, ahol filmként, élő közvetítéssel (videó: Labus Gida) jelennek meg a történések a Patkányfogó szemszögéből prezentálva. Mivel ezekben a helyzetekben a színen a Patkányfogó-báb helyett csak egy kamerát láthatunk (azt is a házsorok sűrűjébe rejtve), egyértelművé válik, hogy a nézőnek – az átélés és az élményszerűség érdekében – a filmet kell néznie. De ha a befogadó meg is próbálná kizárni a színpadi folyamatokat, az illúziót illetően akkor is csalódnia kell, a vásznon ugyanis időről időre megjelenik a mozgatók árnyéka, kézfeje vagy cipője. Ebből a szempontból a produkció izgalmas terepe nemcsak a színház és a film mediális különbözőségeinek, de a létrehozás megjelenítésének és a fikció leleplezésének is. Komplex, többrétegű reprezentációs hálót működtet, amiben lehetetlen élesen elkülöníteni, hogy mik azok a technikai apparátusok, amik az ábrázolás folyamatát, a reprezentáció létrejöttét szolgálják, és melyek azok a megoldások, amelyek a létrehozott világ diegetikus részei. A megvalósítás módja és a megalkotott valóság így kölcsönösen meghatározza egymást.

Varsányi Péter: A Patkányfogó Projekt. Kövér Béla Bábszínház. Fotó: Kuklis István.

Nincs tehát tökéletes fikció, és ezáltal nincs tökéletes valóság sem. A Patkányfogó-POV, vagyis a Hamelnbe távolról érkezett kívülálló perspektívája a szerelembe esés pillanatában megszűnik, innentől a kamera képén az ő figurája is bábként követhető. A vendéget elkezdik érzelmek kötni a városkához, beleáll a helyiek alattomos (szín)játékába, és amikor kedvese, az egykori utcalány Lotte szembesíti ezzel, hiába igyekszik a közönség felé fordulva menekülni – már nem tud kilépni Hameln színpadáról. Varsányi rendezésében a negyedik fal átlátszó, de áttörhetetlen. Szép metaforája ez a gesztus a realitás és a képzelet egybefonódó találkozásának, egy olyan fluid és megragadhatatlan állapotnak, amiben még felsejlik a két dimenzió létezése, de már lehetetlen őket megkülönböztetni. Ugyanezt érzékeltetik a dalbetétek is (hang: Labus Gida, Bujdosó Zoltán, Patkós Péter), amelyekben a Szegedi Rókusi Általános Iskola énekkara az eredeti legenda gyermekcsalogató epizódjára utalva több szólamban zengi, hogy már az sem határozható meg, ki vezet kit: a Patkányfogó a patkányokat (és a gyerekeket), vagy fordítva. Hátborzongató ezt a tér- és időbeli bizonytalanságot, a köztesben ragadt statikus és végtelen állapotot egy gyermekkórus élettel teli énekéből kihallani.

Az előadás dramaturgiáját tekintve felmerül a kérdés, hogy egy ilyen sokrétű, esztétikailag vagy formaiságát tekintve bravúros, precízen kidolgozott előadás esetében szükséges-e, hogy az elmesélt történet is hasonlóan aprólékos legyen. Amikor a nyári THEALTER fesztiválon először láttam az előadást, szerteágazónak és hosszúnak, túl részletesnek érzékeltem a történeti ívet. Most, a második megtekintés után azt gondolom, hogy ezek a cselekménybeli kitérők, mondhatni intermezzók (mint a polgármesternél vagy a könyvtárosnál játszódó epizód) – mivel nem teljesen evidens, hogy miért van rájuk szükség – jól illeszkednek a rendezés misztikus és irracionális koncepciójába. Másfelől ezek a jelenetek nagyban hozzájárulnak a hamelni univerzum megképződéséhez, árnyalják az ábrázolást, segítik (vagy éppen hátráltatják?) ennek a furcsa világnak a megértését.

A Patkányfogó Projekt a POV-megoldással bizonyos értelemben kifordítja a forrásművet. A mesével ellentétben most nem a Patkányfogó ismeretlen alakja a rejtélyes, hanem Hameln titkolózó lakosságáé. Más fényben tűnik fel a patkány-probléma, és egészen új értelmet nyer az emberek ahhoz való viszonyulása is. Irtózatos hely ez a Hameln, és nem csak azért, mert a piszkos házfalak és a sok misztérium horrorvárossá teszi, hanem leginkább azért, mert ebből a sötétségből világít rá a civilizált társadalom hazugság-alapköveire.

Varsányi Péter: A Patkányfogó Projekt. Kövér Béla Bábszínház. Fotó: Kuklis István.

Mi? A Patkányfogó Projekt
Hol? Kövér Béla Bábszínház
Kik? Szereplők: Balasi Jolán, Presits Tamás, Schneider Jankó, Nikodémusz Hajnalka. Látványtervező: Jeli Sára Luca. Hang és videó: Labus Gida. Hang és fény: Bujdosó Zoltán, Patkós Péter. Dramaturg: Hajós Zsuzsa. Rendezőasszisztens: Nikodémusz Hajnalka. Hangban közreműködnek: Szegedi Rókusi Általános Iskola énekkara, felkészítőjük: Berényiné Ale Krisztina; valamint közreműködött Sebestyén Lili. Készítették: Tóth Andrea, Tóth Eszter, Kiss Attila Etele, Kalácska Gábor, Kisgyörgy Balázs, Tímári Blanka. Szerző és rendező: Varsányi Péter.