A Budapest Bábszínház az ország egyik legjobb színházává lett az utóbbi években. Még azokat az előadásaikat is magas minőségűnek érzem, melyek részleteivel szívesen vitatkoznék. Ez a mostani, tíz éven felülieknek ajánlott, de a felnőtteket megszólító játék is nemes anyagból, győzni akarásból, menekülési vágyból, fájdalomból, beköszönő szerelemből, színházi találékonyságból és költészetből van összegyúrva.

Meglepően szellemes, „színház a színházban” formát ad ki benne a fekete-fehér sakkbábuk lépéseinek elemzése, aminek biztosan lesz örvendező közönsége. Jómagam, sajnos, azokhoz tartozom, akiket gyerekként nem érintett meg a sakk gyönyörűsége, legföljebb hibátlanul tudom idézni Tandori Dezső „egyszavas” versét, aminek hosszú címe az, hogy A betlehemi istállóból egy kis jószág kinéz, maga a vers pedig ennyi: „Hc3”.

De azért megpróbálom elmondani, mi minden foglalkoztat az előadás kapcsán. Akik még nem látták, azok nézzék meg előbb ezt a tarka szövetű, gazdag játékot, és csak utána térjenek vissza ehhez a cikkhez – így már spoilerezés nélkül nevén nevezhetünk pár jelenséget a látottak elemzése során.

A sárkányfutó átka. Budapest Bábszínház. Fotók: Piti Marcell.

Kezdem is: egy-egy regény olvasásakor – vagy az anyagban rejlő teatralitás, vagy az érzékelhető drámai erezet miatt – többször éreztem már: ez színpadot kíván! De hogy egy színházi előadás végén azon töprengjek, hogy – jó, ez most ilyen, de ha ebből könyv lesz, az nemzetközi bestseller lesz –, ez még nem jutott eszembe. Most igen. S hirtelen fontos lett a színlapon olvasható, ravaszul homályos közlés: „Arjun P. Anand fantasy-regénytrilógiájának első részének színpadi adaptációját a rendező, Fábián Péter készítette”. S mivel a világhálón sikertelenül próbáltam a regényírót megtalálni, azt remélem, lesz ebből egy előbb magyarul, majd több nyelven megjelenő trilógia, a sakk és a fantasy szerelmeseinek.

A sokrétegű alapanyag színházi megvalósítása viszont nagy és nem kevéssé kockázatos kihívás. Nem drámai cselekményt működtető színmű ez a szöveg, inkább egyfajta keleti mintájú „ablakos mese”. Az egymásra következő tételek megnyitása, felfogása és élvezése váltogatott idegállapotot, eltérő értelmi és érzelmi készenlétet kíván a nézőtől. A látvány és a csapatjáték intenzitása azonban olyan erős, hogy a közönség „kicsire nem néz”, nagyvonalúan hagyja magát belezöttyenteni vadonatúj szituációkba, s megy az eseményekkel, mint a fantasy-sorozatok vagy az akciófilmek bámész publikuma. A mesék lényege, hogy mi esik meg, mi történik a szereplőkkel. A drámák cselekménye azt mutatja meg, hogy a szereplők mit tesznek (már ha tudnak valamit tenni) szándékaik megvalósításának érdekében. Gyermekkorú hős esetén még színházban is meséhez közelítő történeteket szokás kitalálni, mert egy gyereknek legtöbb esetben nincs reális cselekvési lehetősége. Módjában áll viszont felismerni olyasmit, amit például ez a játék oly megrázóan mutat.

A sárkányfutó átka. Budapest Bábszínház. Fotók: Piti Marcell.

Van egy feszültséggel teli, kiváló alaphelyzet: Szofi, a tizenkét éves sakkozólány – Spiegl Anna nagyszerű alakításában – az esedékes verseny előtt bezárkózik a pincébe. Szétesett lelkiállapotát egyrészt az okozza, hogy megbízhatatlan édesapját (Hannus Zoltán) hosszabb ideje nem tudja elérni, másrészt az, hogy nemrég jött rá: édesanyja (Krucsó Rita) egy párt alkot Péterrel, Szofi sakkedzőjével (Tatai Zsolt). Szofi tehetséges gyerek, akire „befizetnek” a felnőttek, s akit ádázul rángatnak maguk között. És Szofi most az ő elkóborolt vagy inkább az anyja által elküldött apját várja, ám az nem jön, hogy a lányt a versenyre kísérje. Ekkor kerül a kezébe egy rég a pincében rejtegetett sakk-készlet, aminek egyik bábuját megfogva egyszerre megreped a valóság, s átkerülünk a sakkfigurák félelmetes álomvilágába, a fehérek és feketék csatamezejére, ahol a kislány harcosként kényszerül bele egy ijesztő, és maga által is alig értett viaskodásba. Üss vagy fuss, esetleg add fel, de valamit lépj, mert lépni kell! – sziszegik a szabályok.

Bonyolult játszmák kezdődnek és idéződnek fel, miközben hol a pincében, hol a lány emlékeiben vagy képzeletében, hol pedig egy mágikus sakktáblán vagyunk. Az éppen zajló partiba – kultúrtörténeti epizódként – beszállnak a sakk ősi formájának, a silány szerencsejátékokat felváltó nemes szellemi küzdelemnek, a csaturanga nevű indiai játéknak a figurái. Nem állítom, hogy mindig tudtam, kik, hol és mit csinálnak éppen, de lenyűgözött a kavarodás. Az események Lewis Carroll Alice-történetei és a jelenkori rajzfilmek oksági kapcsolatokkal nem sokat törődő sztorijai módjára lebegnek a levegőben, miközben nagy erejű Mahábhárata-idézeteket és más bölcsességeket kapunk, váratlan mennyiségben. Ezek, akárcsak Goldoni „félre” beszólásai, megállítják az időt, s bizony, inkább könyvben lennének hatékonyak. Jelen esetben inkább elnehezítik a végre kirajzolódni készülő cselekményt.

A sárkányfutó átka. Budapest Bábszínház. Fotók: Piti Marcell.

Van a játéknak pár szerethető és emlékezetes figurája. Csarkó Bettina játssza ragyogóan Juditkát, a szabadszájú kis vidékit, az ál-paraszt gyalogot, akinek a beszólásaiért igen hálás a publikum. Megjegyzem, talán a „beszarás” épp elég lenne, ez rapid módon dönt le egy falat, a közönség azonmód keblére öleli az előadást, de a többi, harcra buzdító gorombaságát elengedném, mert fölöslegesen utánozható. Tüneményes figura a Teszárek Csaba által játszott, s szomorú véget érő Bobby, a világos bástya, az ő mondásait („Bobby se… Bobby se… Bobby segíííít!”) sok családban fogják éveken át ismételgetni. Mind bábszínészi, mind színészi munkájukat tekintve nagyszerű teljesítményt nyújtanak – nagyon sokan. Üdítő nézni és hallgatni Barna Zsombort mint Capablancát, a világos huszárt, és Márkus Sándort mint Vidurát, a világos futót; a címszereplő Sárkányfutót játszó Bartha Bendegúz alakítása pedig kiválóan alkalmas arra, hogy Szofi az ajándéka kapott „Ott légy”-varázsmedált „Légyott”-üzemmódba fordítsa a kellő pillanatban.

Sorolom azért a gondjaimat is: Az rendjén van, hogy az apa játssza később a csatában ügyetlenkedő Fehér Királyt, és az is, hogy Krucsó Rita nemcsak az anya, hanem a későbbi Sötét Vezér is. De miképpen jöhet be a Világos Vezér szellemeként is Krucsó Rita hangja? És egyáltalán: kicsoda-micsoda a Fehér Vezér, és miért hazudik miatta az apa? Volt szerető? Esetleg egy nyomasztó nagyanya jelképe ő? Ahhoz képest fontosakat mond. Miről van szó? Biceg nekem ez a játék, hisz hol megfelelteti az elvont ütközet figuráinak a földi lényeket, hol nem. Nem érzem szervesülni az indiai mitológia motívumait sem a hazai városi folklór elemeivel. (Azt meg, hogy „A ló néz, a csikó lát …” veszélyes idézetnek tartom, mert akadhat felnőtt, aki emlékszik a győri polgármester 2019-ben zajlott hajókázásának szőke örömlányára, akitől akkor mindenki megtanulta a folytatást: „felszívnék egy csík kólát”. Nem ér annyit ez a szöveg, hogy ismételjük.) Végül: bár a játék címe figyelemfelhívó, lényegében félrevezető. Először is, ember legyen a talpán, aki időben megérti, mi is a Sárkányfutó átka. De tegyük fel, hogy az, hogy fehérnek született, és mivel bekenték feketére, álhitben nőtt föl, s így lett a sötétek harcosa. De hát ez a vegyes mitológiájú játék nem erről szól, hanem egy sötét anyától és világos apától született, s egymást kínzó szüleitől nyomorgatott gyerek küzdelmeiről.

Értem, hogy Fábián Péter, aki gyerekként versenysakkozóként győzött a versenyeken, s Gimesi Dóra, a produkció dramaturgja is szeretné velünk megismertetni a sakk gondolati mélységét. Flaisz Jánosnak adott interjújában Fábián például ezt mondja: „[…] a sakknak van egy filozofikus dimenziója is: a drámaiságát azok az életünkkel való párhuzamok is mélyítik, amit ebben a játékban laboratóriumi körülmények között tudunk vizsgálni. Ilyen például az, hogy feláldozunk egy figurát azért cserébe, hogy előbb adjunk mattot. Vagyis: a cél elérése érdekében be kell áldozunk valamit, ami egy mélyen emberi dilemma.” Szép ez. De érzésem szerint csak egy-egy hasonlat erejéig működik a sakkparti és a drámai cselekmény hálójának egymásra lapolása. A nagyszerkezet a pászítgatások során összetörik.

Mindazonáltal nem tagadható a vállalkozás nagysága. A díszlettervező Kupás Anna, az animációért felelős Ujvári Borssal és Guzmics Gergellyel, a jelmez- és bábtervező Ágfay Mírával több esetben szinte a lehetetlent oldja meg, s ebben segíti őket a fénytervező: Szondi György, a zeneszerző: Zságer-Varga Ákos és a koreográfus: Horkay Barnabás.

A közönség szereti az előadást. A fantasy műfaji kerete engedélyt ad a váratlanul bekövetkező csihi-puhi jelenetekre is. Szofi, a hősünk, mint tizenkét éves gyerek, csupán a sakkjelenetek harci mezején tud ütni. Idekint a saját életét kellene védenie, de ugyan hova fusson? A sok bölcs tanácsot meghallgatva – hogy például ne hagyja magát beállítani a szülők párharcába – végül bejelenti a maga döntését. Összehajtogatja eddigi életismeretét és odavágja az acsarkodó felnőttek lába elé, hogy egyszer majd el tudja kezdeni a saját történetét. Felnőtti ésszel ez az átmeneti, belső száműzetésként megélhető jó vég tűnik az előadás legmesebelibb mozzanatának. Hisz ugyan mit tanácsolhatunk azoknak a gyerekeknek, akik a maguk mérgező családjában küzdenek oxigénért? Pedig, ha elérkezik az idő, jeleznünk kell: Most gyűjts erőt! S aztán menekülj, fiam. Menekülj!

Talán valakinek épp ez az előadás ad ehhez bátorságot.

Mi? Arjun P. Anand – Fábián Péter: A sárkányfutó átka
Hol? Budapest Bábszínház
Kik? Szereplők: Spiegl Anna, Hannus Zoltán, Krucsó Rita, Tatai Zsolt, Csarkó Bettina, Teszárek Csaba, Barna Zsombor, Márkus Sándor, Bartha Bendegúz, Szolár Tibor, Kemény István. Író: Arjun P. Anand, színpadi változat: Fábián Péter, dramaturg: Gimesi Dóra, zeneszerző: Zságer-Varga Ákos, díszlettervező: Kupás Anna, jelmez- és bábtervező: Ágfay Míra, koreográfus: Horkay Barnabás, animáció: Ujvári Bors, projection mapping: Guzmics Gergely, fénytervező: Szondi György, rendező: Fábián Péter, rendezőasszisztens: Bánky Eszter, ügyelő: Darvalics Péter, súgó: Havasi Zsuzsanna.