Raszkolnyikov siváran berendezett szobájának falán egyetlen dísz van. A főszereplő, Csabai Csongor feje fölött Vincent Cassel néz velünk farkasszemet A gyűlölet (r.: Mathieu Kassovitz, 1995) orosz nyelvű plakátjáról. Erről, mintegy mottóként, rögtön beugrik a filmet keretbe foglaló vicc, amiben a felhőkarcolóról zuhanó ember minden emeletnél azzal nyugtatja magát, hogy „eddig minden rendben”, a csattanó pedig így szól: „Nem a zuhanás számít, hanem a leérkezés.”

Ez a zuhanó ember lehetne Raszkolnyikov is, aki nem látja be, hogy gondolatkísérlete az első pillanattól kezdve kudarcra van ítélve, és ebbe ő maga is bele fog bukni. A plakát egyfajta lábjegyzetként jelzi az alkotók inspirációját: nem csak díszletelemként van jelen, hanem az előadás reklámanyagai^[1] is szemérmetlenül másolják, annyi változtatással, hogy Vincent Cassel tekintete helyett Csabai Csongorét, az alsó sávban pedig a tatabányai (?) panelházakat, valamint a szokásos információkat (szerző, cím, rendező, színház) látjuk. A film és az előadás között felfedezhető párhuzamok azonban elég felszínesek. Fekete Anna díszlettervezőt nyilván nem Párizs bevándorlók által lakott külvárosai ihlették a színpadi látvány megalkotásában, és nem is a Tatabányán található panelnegyedek, hiszen a feliratok mindenhol cirill betűsek. Közös pont, hogy Cassel karaktere, Vinz és Raszkolnyikov is haragban áll a világgal. Anélkül azonban, hogy még tovább részleteznénk a film cselekményét, megállapíthatjuk, hogy csupán ez a belső tűz a közös pont bennük. Vinz végletesen az érzelmek embere: elsősorban a bosszú és a helyzete miatt érzett tehetetlenség hajtja. Raszkolnyikov esetében erről nincs szó, ő egy gondolatkísérletet valósít meg, indíttatása intellektuális eredetű, bár tettei következményeivel ugyanúgy nem számol.

Bűn és bűnhődés. Jászai Mari Színház. Fotó: Prokl Violetta.

A tatabányai Jászai Mari Színház adaptációja a színlap műfajmegjelölése szerint: megváltástörténet. Az alkotók ezzel nyilván Raszkolnyikov útjára: a bűnbe való alámerülésére, és tettének megbánására utalnak. A kereszténységben pusztán a bűnbánat nem elégséges feltétele a megváltásnak (ahhoz Jézuson keresztül vezet az út), de mindenképp szükséges hozzá. Az előadásban viszont sem a rendezői gesztusok, sem az adaptáció súlypontjai nem mutatnak túl a megváltás profán jelentésén. Pedig Szonja története alkalmas lenne arra, hogy a krisztusi áldozat olyan parabolájaként váljon hangsúlyossá, ami Raszkolnyikovra is hatással van. Hegymegi értelmezésében azonban Raszkolnyikov nem a gyilkosságokat bánja, hiszen nem tud kiegyezni az őt kísértő holtak szellemével, hanem arra kell rádöbbennie, hogy elmélete szerint nem tartozik a kiváltságosok közé, mivel tette következményei összeroppantják. Raszkolnyikov egészen az utolsó pillanatig nem keresi a bűnbánat lehetőségeit, és a feloldozást sem a krisztusi áldozattól várja, hanem a büntetése letöltésétől. Elfogadja, hogy ezzel a teherrel kell tovább élnie, és belenyugszik a megváltoztathatatlanba. Garai Judit szövegkönyve egyébként (talán túlságosan is) hűen követi a regény cselekményét. Rögtön az előadás elején három monológ hangzik el, így a túlságosan statikus jelenetek és a hosszú narratív szakaszok vontatottá teszik az első felvonást. Ezt a későbbiekben valamennyire oldja az az ötlet, hogy a narráció megoszlik a szellemként jelen lévő Zálogosnő és Lizaveta közt.

Hegymegi Máté korábban két Bűn és bűnhődés-adaptációban is játszott. 2013-ban a Jurányi Inkubátorházban Fehér Balázs Benő rendezésében, 2015-ben pedig a Forte Társulat előadásában. Mindkét korábbi előadás sokkal erősebben stilizált. A Forte előadása a Horváth Csaba nevéhez köthető fizikai színház eszközeivel dolgozta fel a művet, Fehér Balázs Benő rendezése pedig egy igazi kísérleti produkció volt, hiszen egyszerre csak egyetlen nézőnek játszották az előadást. Az egyébként fizikai színházi koreográfus-rendező szakon végzett Hegymegi Tatabányán nem a fizikai színház eszköztárával viszi színre a darabot. Ebből fakadóan lehet némi hiányérzetünk, hiszen vendégrendezőt pont azért érdemes hívni, hogy más nézőponttal, munkamódszerrel, esztétikával gazdagítsa egy-egy társulat működését, vagy nézőinek ízlésvilágát. Szerencsére az előadás néhány mozzanatában mégis markánsan megjelenik Hegymegi keze nyoma, és ez a merészebb formavilágú produkciók számára is kiindulópont lehet.

Bűn és bűnhődés. Jászai Mari Színház. Fotó: Prokl Violetta.

Hegymegi koncepciója ugyanis a mágikus realizmus irányába kacsintgat. A holtak nem hagyják el a színpadot, hanem vissza-visszatérnek. Raszkolnyikov lelki vívódása egy dobos képében manifesztálódik, aki akusztikusan is megjeleníti a főszereplő érzelmi hullámzását. De a mágikus realista stílust hangsúlyozzák Fekete Anna díszletei is. A mozgatható modulokból épített miniszínpadok tologatásával a térbeli távolságok folyamatosan változnak. A színpadokról ki-be járkálást nem akadályozzák a képzeletbeli falak, így a szereplők megjelenése egyszerre lehetetlen, mégis természetes. Ugyanakkor a díszlet dizájnja kisrealista módon egy külvárosi tömbháznegyedre emlékeztet. Szabados Luca jelmezei: a susogós melegítők, műszálas otthonkák, valamint a kinyúlt és túlhordott pulóverek is ebbe a miliőbe illenek. Az előadás világa egyrészt ismerős, másrészt a valóságnak egy olyan síkját is felmutatja, ahol nem a fizikai világ törvényei a mérvadóak.

Hegymegit és a dramaturg Garait szemmel láthatóan nem csupán a főszereplő kálváriája érdekli, hanem az őt körülvevő világ. Ebben a világban Csabai Csongor Raszkolnyikovja inkább szemlélőként van jelen, és ritkán válik cselekvővé. A gyilkosság-jelenet után csak a Porfirijjal folytatott vitái során aktív igazán. Többnyire nem tesz mást, mint arrogánsan és dacosan szembefordul mindenkivel. Kivétel ez alól csak Marmeladov özvegye – akihez szánalommal, és Szonja – akihez a lány áldozatkészsége miatt – csodálattal fordul. Az is alátámasztja, hogy Raszkolnyikov az előadás középpontja, hogy minden körülötte forog, még a színpad is. A forgószínpad közepén elhelyezett dobfelszerelés Raszkolnyikov felkorbácsolt érzelmeinek, lelki hullámzásának, lelkiismeret-furdalásának kihangosítására szolgál. A dobszólók akkor érnek véget, amikor Fehér András karaktere – aki „a föld alól előbújó ember”-ként szerepel a színlapon – kilép a dobok mögül, és visszavonhatatlanul leszögezi, hogy Raszkolnyikovnak bűnhődnie kell. De az előadás mozaikos szerkesztése miatt a főszereplő ilyetén kiemelése elsikkad a felbukkanó mellékszereplők és -szálak miatt.

Bűn és bűnhődés. Jászai Mari Színház. Fotó: Prokl Violetta.

Bár a Dosztojevszkij-adaptáció sok szereplőt mozgat, mégis mindenki epizódszereplőnek tűnik ebben az előadásban. Csabai Csongor gőgös, másokat lenéző, de túl passzív Raszkolnyikovja mellett emlékezetes marad Kardos Róbert Porfirij Petrovics vizsgálóbíró és Dévai Balázs Luzsin szerepében. A túlzottan egzaltált Raszkolnyikov mellett a kedélyes, ironikus és önironikus nyomozó úgy tartja kézben a vizsgálatot, hogy közben szabad teret enged gyanúsítottjának. Auguste Dupinhez és Columbóhoz hasonlóan már az első pillanattól kezdve tudja, hogy ki a tettes, csak ki kell várnia, hogy elmélete beigazolódjék. Kardos humorral fűszerezett kihallgatásait pont az teszi izgalmassá, hogy a nézők és a szereplők által is tudott igazság nem kerül kimondásra. Luzsin Porfirij éles ellentéte. A törtető, erkölcstelen férfi alakját Dévai pont annyi ripacssággal hozza, amennyi a jellemábrázoláshoz szükséges, de még nem megy az alakítás kárára.

A női karakterekkel viszont elég mostohán bánik az adaptáció, csak egy-két vonással rajzolja meg őket. Egri Márta és Barna Lilla, mint Zálogosnő és Lizaveta szinte csak narrátorként van jelen, Danis Lídiának Marmeladov özvegyeként csupán siránkozásra telik, a Dunyát alakító Reiter Zitának pedig még ennyi lehetősége sincs, hogy kibontsa szerepét, hiszen csak sodródik a történésekkel. Erdős Lilinek Szonya szerepében szintén nem jut több annál, hogy a jószívű prostituált sztereotípiáját játssza, angyalszárny ide vagy oda.

Az előadás spirituális koordináta-rendszerének origója végül kitöltetlen marad. Hegymegi mágikus-realista rendezése a holtak látomásos szerepeltetésével, és Raszkolnyikov lelkiismeretének manifesztálásával elmossa ugyan a határt fantázia és valóság között, de felvillant egy olyan síkot, ami – a valláson túlmutatva – arról tesz bizonyságot, hogy a fizikai világon kívül más is létezik. Ahhoz azonban, hogy ez teljes valójában meg tudjon mutatkozni, határozottabb koncepció mentén kell hozzányúlni az olyan ismert alapanyagokhoz, amilyen a Bűn és bűnhődés.

Bűn és bűnhődés. Jászai Mari Színház. Fotó: Prokl Violetta.

[1] Az előadás plakátja, Görözdi Géza munkája, megtekinthető ITT

Mi? Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
Hol? Jászai Mari Színház
Kik? Szereplők: Csabai Csongor, Egri Márta, Barna Lilla, Erdős Lili, Kardos Róbert, Bakonyi Csilla, Reiter Zita, Figeczky Bence, Dévai Balázs, Danis Lídia, Megyeri Zoltán, Király Attila, Honti György, Crespo Rodrigo, Nyomárkai Zsigmond, Maróti Attila, Német Klára, Fehér András. Díszlettervező: Fekete Anna. Jelmeztervező: Szabados Luca. Dramaturg: Garai Judit. Ütős darabok: Fehér András. Rendező: Hegymegi Máté. Ügyelő: Hetényi Máté. Súgó: Tajti Boglárka. Rendezőasszisztens: Herter Pöti.