Húsz éve alapította és azóta vezeti Borgula András a Gólem Színházat. Eddigi legnagyobb színházi sikere kétségkívül a 2011-ben bemutatott Lefitymálva. A produkció sokhelyütt vendégszerepelt, több díjat nyert, és máig műsoron van. Jómagam azt állítottam róla 2021-ben egy másik színházkritikai orgánumban, hogy az évtized legjobb darabindító jelenetét írta Vinnai András, rendezte Borgula András[1].

Amikor most az alkotók Még egy bőrt lehúzunk a lefitymált zsidóságról!-jelszóval folytatást vittek színre, akkor valóban folytatással álltak elő. Olyan második résszel, mint amilyennel a filmesek szoktak, mondjuk például a Die Hard vagy – a zsánert tekintve stílszerűbben – a Csupasz pisztoly készítői. Megtartották a műfajt, a struktúrát és a szereplőket, a figurákat. A két Lefity’ hasonlóan is kezdődik: Antal (Bánki Gergely) és László (Schmied Zoltán) kettősével. Őket annak idején gázóra-leolvasóként ismertük meg, a műszak és a pesti zsidónegyed közepén. Azután próbáltuk követni Antal kissé egzaltált színeváltozásait, aminek mindenre kiterjedő feszültségét László igyekezett oldani. Bánki Gergely keszegforma Antaljának már csak az örökös felajzottságtól is folyton égnek áll a haja. Pláne hogy ugyanolyan elánnal élte meg az antiszemita korszakát, mint ahogy aztán utóbb betért zsidónak. A világ minden gondját képes (és kész?) a nyakába és a lelkére venni, a legkisebb valós vagy vélt sérelemre impulzívan reagál. Mellette Schmied Zoltán Lászlója lassabb, megfontoltabb, jószándékú partner, aki azon fáradozik, hogy hűtse Antal hevét, s elsimítsa a barátja okozta konfliktusokat. Az új darabban az történik velük és velünk, hogy… De nem tudnám pontosabban és szemléletesebben megfogalmazni, mint a színlap: „korunk mesterséges unintelligencia generálta zűrzavarában próbálják megőrizni identitásválságukat, miközben a zsidó háttérhatalom szerint a melegek arra készülnek, hogy elorozzák az izraelitákat megillető gyűlöletet.”

Lefitymármegint – Gólem Színház. Fotó: Hirling Bálint

Az első jelenetben László, aki nem tudja, mit csinál itt, Antalt szólongatja a sötét éjszakában. Valami hálóval borított építési területre hívta őt Antal, mert itt tart titkos gyűlést mindazon jelentkezőknek, akikkel együtt kíván kilépni a fényre. Szórólapos felhívására mindössze hárman érkeznek – Kiss Eszter, Nagy Mari és Tamási Zoltán. Egy darabig klasszikus bohózati félreértés nyomán haladunk, s ez hozzávetőleg ki is tölti a szcénát. Ami főhőseinket, Antalt és Lászlót illeti, előbbi talán nem is sejti, de az utóbbi tűrőképességének határát tapodja már. Az örökké forrponton lévő, mulattatóan idegesítő Antal egyetlen szerencséje az, hogy Lászlóval való kapcsolata nélkülözhetetlen a vígjáték szempontjából. Ahogy Stan és Pan, Zoro és Huru vagy Hacsek és Sajó sem állnak meg egymás nélkül a komédia terepén.

Az előadás második nagyjelenete – a szerzőre jellemző módon – briliáns alapötletre épül. Az SZFE színészképzés zsidó specializáció szenior osztályának hallgatóit látjuk: mesterségórára készülnek, Az ember tragédiája paradicsomi színét próbálják. (Tényleg, mi lett avval vajon? Elindult idén ősszel a zsidó színházi specializáció az SZFE-n? Nem látom a honlapon.) A színinövendékek egy része ismerős az eredeti Lefitymálva-darabból. Kökény Gyöngyvér (Kiss Eszter) televíziós műsorvezetőként debütált ott, most influenszer, és régi álmát megvalósítandó jelentkezett a speciális színészképzésre. Színiegyetemi gólyaként már az öltözködését is áthatja a művészlélek: piros-fehér-zöld szegélyű, színes-mintás, slafrokszerű felsőt és nadrágot visel, később bemutatott ruhája pedig egyenesen Picasso-ihletésűnek mondható. (Díszlet, jelmez – [már megint]: Juristovszky Sosa.) Abból a régi tévéműsorból ismerhetjük Gyöngyvér osztálytársát, Rosenzweigbergerstein Simont is (Tamási Zoltánt, de volt úgy is, hogy Nádasi László Ivánt), aki talán a holokauszt-szakértői munkásságát kívánja kiteljesíteni az újabb tanulmányokkal. Az anno Horowitz Sámsonné Sáraként ugyanitt bemutatkozott Nagy Mari ezúttal egy tüdőbetegnek látszó, jószerével csak köhögni tudó rabbiforma öregembert alakít, aki olyan töpörödött, hogy alig látszik ki a kerekesszékéből, és minden bizonnyal szó nélkül fogja hagyni az általa alakítandó Az Úr hangját.

Lefitymármegint – Gólem Színház. Fotó: Hirling Bálint

A Gólem Színház az előadását azoknak ajánlja, akik nem látták az első részt (mert a kettő nem függ össze), és akik látták az első részt (mert akkor tudják, hogy minden összefügg), valamint a nem zsidóknak (mert ők nem), a félig zsidóknak (mert ők majdnem), és a zsidóknak (mert ők majd, de nem). Annyi biztos, hogy az első rész nézői örömmel látják viszont Rolandot is (Schmied Zoltán), a minden téren alkotó művészt, aki az előzménytörténetben békítő szándékú koncentrációs tábort szervezett fiataloknak. Most pink szaténöltönyben tanítja a zsidó specializációsokat, pózol, vizsgáztat, és készül színre vinni három növendékével a Tragédia olyannyira egyéni olvasatát, hogy még Madách nevét is héberesen ejti (halld: báruch).

A szünet után következő részben állástalan rabbik gyűlnek össze, hogy fakalapáccsal semmisítsenek meg mindenféle elektronikus eszközt, mert a digi-Gólemet teszik felelőssé a munkájuk elvesztéséért. (Vinnai Andrást láthatólag foglalkoztatja a mesterséges intelligencia, maga László is használ az első jelenetben ChatGPT-t.) A hivatalvesztett rabbik között van legbölcsebbként Nagy Mari korlátozott adottságú színiegyetemistája. Kiss Eszter fest közülük a legelragadóbban, ahogy a narancssárga szakálla és bajusza fölött dúltan és rémülten kiviláglik a szeme.

Lefitymármegint – Gólem Színház. Fotó: Hirling Bálint

A Lefitymármegint utolsó negyedében visszatérünk Antalhoz és Lászlóhoz. Bánki Gergely Antalja persze nem nyughatik: mcdonaldsos papírkoronával a fején hirdeti istenségét. Zavargások közepette olyasmi lesz a végkifejlet, amit kicsit talán előre is jelzett az első rész. Szellemesen megoldott, egyszerre vicces és szürrealisztikus képben látjuk hőseinket megnyugodva, lehiggadva, ismeretlen jövőbe tartva.

Befejezésül annyit: Magyarországon jelenleg szakadatlan kampány van. Úgyhogy belehúzhatna a Gólem Színház. Jöhetnek a brüsszeli muszlimok, a meleg migránsok, az ukrán zsidók, a tiszazugi nem magyarok (név szerint), a fővárosi és főbb városi poloskák.

[1] Én a kedvencem. Stuber Andrea kritikája a Revizoron. 2021.
https://revizoronline.com/vinnai-andras-lefitymalva-golem-szinhaz/?cat_id=&first=0

Mi? Vinnai András: Lefitymármegint (Lefitymálva 2.)
Hol? Gólem Színház
Kik? Játsszák (már megint): Bánki Gergely, Schmied Zoltán, Kiss Eszter, Tamási Zoltán, Nagy Mari. Írta (már megint): Vinnai András. Díszlet és jelmez (már megint): Juristovszky Sosa. Rendezőasszisztens: Kóti Eszter. Rendező (már megint): Borgula András.