„A szegényember hazaviszi a bánatát, és begyújtja a családi sportpoklot…” – olvashatjuk a Miskolci Nemzeti Színház Leenane szépe című előadásának színlapján, azonban Keszég László rendezése ennél jóval érzékenyebben, árnyaltabban dolgozza fel Martin McDonagh saját boldogtalanságuk miatt egymást tudatosan és öntudatlanul kínzó, sakkban tartó karaktereinek történetét. A tabudöngető, tematikailag gazdag darab a kiváló színészi alakításoknak köszönhetően is emlékezetes előadássá válik.

A mozi szerelmeseinek aligha kell bemutatni az ír származású, Oscar- és Golden Globe-díjakkal kitüntetett Martin McDonagh dráma- és forgatókönyvírót, rendezőt, akinek az Erőszakik, A hét pszichopata és a si-cu, a Három óriásplakát Ebbing határában és A sziget szellemei című alkotásokat köszönhetjük. A magyar színházrajongók számára is minden bizonnyal ismerős a neve, hiszen színdarabjait évtizedek óta előszeretettel tűzik műsorra mind a fővárosban, mind vidéki nagyvárosokban. Hogy néhány példát említsek, jelenleg A kriplit a Centrál Színházban és a Csokonai Nemzeti Színházban, A koponyát a Thália Színházban, A párnaembert a Radnóti Színházban, A vaknyugatot pedig a Pécsi Nemzeti Színházban játsszák.

Leenane szépe. Miskolci Nemzeti Színház. Fotó: Gálos Mihály Samu.

A kortárs dráma egyik világsztárjaként számontartott Martin McDonagh művei közül a Miskolci Nemzeti Színház a 2025/2026-os évadban a Leenane szépét állította színpadra Keszég László rendezésében, Máhr Ágival az anya, Mag Folan, Prohászka Fannival a lánya, Maureen Folan szerepében. Maureen reménybeli szerelmesét, Pato Dooley-t Bodoky Márk, a férfi fivérét, Ray Dooley-t Farkas Sándor alakítja. A Jászai-díjas Máhr Ági tizenöt évvel ezelőtt már megformálta ezt a karaktert Miskolcon, akkor Szirbik Bernadett, Cservenák Vilmos és Lukács Gábor voltak a partnerei, a rendezői székben pedig Radoslav Milenković ült.

Az, hogy 2025 őszén az előadás a Játékszínben kapott helyet, jelzésként szolgál a miskolci közönség számára: a kísérletező, provokatív és/vagy nehezen emészthető darabokat többnyire ebben a kisebb, kevesebb nézőt befogadni képes térben helyezik el. Az intim közelség illik is a Leenane szépéhez. A helyszín mindvégig Mag és Maureen háza, a díszlet központi elemei a hintaszék az előtte elhelyezett tévével, és persze a konyha, ahol az idős asszony teája, Vitalinja és zabkásája készül, szól a rádió, és valamiért furcsa bűz árad a mosogatóból. Bozóki Mara díszlet- és jelmeztervező régi időket idéző környezetet álmodott meg; a kopott, megfakult tárgyi világ elemei közül nem lóg ki a megkeseredett, örökösen elégedetlenkedő idős asszony, ám az első perctől fájóan nyilvánvaló, hogy egyetlen társa, a gondját viselő, már a negyvenedik életévéhez közeledő lánya apránként elsorvad mellette. A két nő között fortyogó feszültségbe, ennek mérgező dinamikájába érkezik meg Ray, aki szórakozni hívja Maureent. Az elszegényedett, lehetőségektől megfosztott ír peremvidék unalmából és követelőző anyja fojtogatásából a nő szabadulni vágyik, éhezik a szerelemre és a szenvedélyre. Ám hiába kerül közel az összejövetelen – amelyet nézőként nem látunk, csupán a következményeiről szerzünk tudomást – Ray testvéréhez, a hölgyek körében népszerű, Angliában dolgozó Patóhoz, romantikus kapcsolatuk kibontakozásának Mag minden rendelkezésére álló eszközzel igyekszik gátat szabni.

Máhr Ági az utóbbi időben ritkábban, kisebb szerepekben tűnt fel a Miskolci Nemzeti Színházban – az, hogy Mag Folanként „tér vissza”, nagy öröm, bizonyosan az ő számára is: az ilyen szerepekre szokás azt mondani, hogy jutalomjáték. Arckifejezéseiből, gesztusaiból, rezdüléseiből árad a kicsinyesség, a rosszindulat, az öregedés miatti neheztelés, ugyanakkor a megfelelő pillanatokban képes felvillantani karaktere sebezhetőségét, az érzelmi magárahagyottság miatti fájdalmát. Mag tisztában van vele, hogy rosszul bánik a lányával, de nem tudja levetkőzni az évtizedek alatt kialakult berögződéseit, nem képes az önzetlenségre, önfeláldozásra. Elvárná Maureentől, hogy saját érdekeit és igényeit háttérbe szorítva a haláláig gondoskodjon róla, miközben semmilyen hálát nem mutat a kapott törődésért. Mindenki más már rég lemondott róla, ezért kiszolgáltatottságában és attól való félelmében, hogy egyedül marad, még mélyebbre vájja karmait a lányába.

Leenane szépe. Miskolci Nemzeti Színház. Fotó: Gálos Mihály Samu.

Prohászka Fanni pályakezdőként került Miskolcra; az elmúlt tíz évben nyomon követhettük, hogyan fejlődik, bővül a különböző feladatok és alkotótársak hatására a színészi eszköztára. Az előző évadban a Pókfonálon Loryjaként sziporkázott, de a Leenane szépe még többet követel tőle: testi és lelki értelemben vett lemeztelenedést. Karaktere szélsőséges érzelmi skálát jár be, folyamatos robbanásközeli állapotban – szenvedését és kíméletlenségét egyaránt átérezhetően, érthetően kell megmutatnia a nézőknek. Itt nem fekete-fehér viszonyokat, nem hősöket és gonosztevőket látunk, hanem hétköznapi embereket, akik vágyaik és megbánásaik béklyójában vergődnek. Maureen sem egyszerűen a körülmények áldozata, az anyjával kölcsönösen bántalmazó, destruktív kapcsolatban élnek. Prohászka Fanni érett és érzékeny alakításával pedig újabb bizonyítékát adja annak, hogy joggal bíznak rá ilyen összetettségű színészi feladatokat – sőt, még többször bízhatnának rá, mert kihívásokra fogékonyan reagáló művész.

A terhelt anya-lánya, és ugyancsak komplikált férfi-nő kapcsolaton, az ezekből eredő drámai helyzeteken, fordulatokon és félreértéseken túl Martin McDonagh színműve a mentális problémák kezelésének és társadalmi megítélésének kérdéskörét is érinti, mikor Maureen múltjának „szégyenfoltjáról”, az idegösszeomlása miatt pszichiátriai intézetben töltött időszakról esik szó. Az összeroppanás kiváltó oka a dráma egy másik rendkívül izgalmas szála: a megélhetés érdekében külföldön munkát vállaló emberek beilleszkedési gondjai, az „idegenekként” elszenvedett megaláztatásaik. Enélkül a tapasztalat nélkül a karakterek sem lennének azok, akik. Rajtuk keresztül látjuk, hogy egy alig tudatosított, alig verbalizált létállapot (az „idegenség”) milyen nyomokat hagy az emberi pszichén, miként csapódhat le a viselkedésükben évekkel később (is). Bár ebben az esetben kifejezetten az írek és a britek közötti konfliktusról van szó – mely szinte azonnal, Mag és Maureen nyelvhasználat körüli vitájában felbukkan –, a megfogalmazott kérdéseket és dilemmákat nem nehéz más országokra, népcsoportokra és kultúrákra vonatkoztatni. A haza, az otthon és a boldogulás kérdései Pato személyéhez kapcsolódva sűrűsödnek össze. A férfi a két nő szadista játszmáiba keveredve – azokat meglepően nagy megértéssel és türelemmel kezelve –, Maureen számára az (ön)elfogadás és az anyjától való függetlenedés reményével tűnik fel. Azért, hogy a férfi párjaként Bostonban új életet kezdhessen, kész mindent kockára tenni, a végsőkig elmenni. Bodoky Márk nem csupán a két nő között lavíroz jó arányérzékkel, a karaktere rétegeit és árnyalatait is megmutatja, miközben színpadi jelenlétét mindvégig visszafogottság jellemzi. Ray figurája az, aki némi enyhülést, tragikomikus humort csempész az előadásba, főként a fáradhatatlan Farkas Sándor alakításának köszönhetően, aki 2015 óta – mióta a miskolci társulat tagja –, már számos alkalommal láttatta erős komikusi vénáját.

Leenane szépe. Miskolci Nemzeti Színház. Fotó: Gálos Mihály Samu.

Szükségünk is van az abszurd humorra, ezekre a pillanatnyi fellélegzésekre – még ha a feszengésünk nem is tud feloldódni, inkább csak kínunkban mosolygunk –, mert a Leenane szépe kellemetlenül érzékeny pontokra tapint. Kitartóan feszegeti a generációs különbségek, az idősekkel való bánásmód, a szülő és gyermeke közötti felelősség és kötelesség, az identitás és az önállósodás témáját, ezzel pedig lehetőséget nyújt az önvizsgálatra és a párbeszédre. Az ilyen előadásokért érdemes színházba járni.

Mi? Martin McDonagh: Lennane szépe
Hol? Miskolci Nemzeti Színház
Kik? Játsszák: Máhr Ági, Prohászka Fanni, Farkas Sándor, Bodoky Márk. Díszlet- és jelmeztervező: Bozóki Mara. Dramaturg: Lőrinczy Attila. Zene: Szesztay Dávid. Súgó: Palocsai Eszter. Ügyelő-rendezőasszisztens: Együd Tünde. Rendező: Keszég László.