Szépen kimunkált este ez, azzal együtt, hogy amit az életünkből föltár, az bizony kibírhatatlan és elviselhetetlen. Emberi kapcsolatok tragikomikus trianguluma cseng-bong odafönt, egymást valaha szerető – vagy egymásban legalább időlegesen megkapaszkodni tudó – emberek nyöszörgései és szózuhatagai nevettetnek és ejtenek kétségbe bennünket. Mert a kezdeti nevetés viszonylag hamar alábbhagy.

EX. Orlai Produkció. Fotó: Éder Vera.

Marius von Mayenburg, a még csak 54 éves, de már régóta világhírű német drámaíró és rendező luciferi elszántsággal működik jelen opuszában. Azzal a távolságtartó, bajra kész, kaján figyelemmel ereszti össze legfrissebb darabjának figuráit, amit angol nyelvterületen szívesen írnak le a már nálunk is jól ismert „tongue in cheek” idiómával. Ez arra a régi színpadi technikára utal, amikor a csukott szájú színész nyelvhegyét orcája oldalába dugva jelzi, hogy az elhangzottak ironikusan vagy egyenesen szarkasztikusan értendők. Sőt, mi több, az előadás szinte hozzánk, nézőkhöz is ilyenképp fordul: „Ezt akarod? Mert megeshet, hogy kifogod, és akkor jaj neked.” – hajol a fiatalokhoz. „Emlékszel még rá? Netán egyike vagy épp e három embernek?” – suttogja az idősebbek fülébe.

A berlini Schaubühne színpadán nagy sikerrel zajló, a szerző által rendezett ősbemutatót tavaly tavasszal látta Dömötör András, s érezvén, hogy a dialógusoknak itthon is lesz értő és érző közönsége, hazahozta Orlai Tibor producernek. A 6SZÍN-ben futó produkció mindhárom színésze – Járó Zsuzsa, Schruff Milán és Péter Kata – többször is dolgozott már Dömötör Andrással, mint rendezővel, s bizonyára annak is van jelentősége, hogy mindannyian a játék figuráinak megfelelő korosztályhoz tartoznak.

Első és legfontosabb jelezni valóm, hogy – mondjuk Molnár Ferenc darabjait kivéve – ilyen könnyen pergő, a magyar közbeszédet repülni tanító, par excellence színpadi szöveget ritkán hallani. Pedig – fordításról van szó. A titok az lehet, hogy a színházi gyakorlattal rendelkező német szerző darabját a színészi gyakorlattal is rendelkező rendező, Dömötör András és az előadás dramaturgja, Deés Enikő fordította, s a próbák közben – minden bizonnyal – alakította is. Ilyenkor érzi a közönség vérszemet kapó része, hogy „ebben még van”, s meglehet, érdemes lenne a magyar változat gazdáinak további fordítói feladatokat is keresniük, mert ez a – sokszor hátborzongató – szöveg egészen kiváló.

Járó Zsuzsa. EX. Orlai Produkció. Fotó: Éder Vera.

Második felfedezésem Járó Zsuzsa játékával kapcsolatos. Fontos ez az alakítása, mert az utóbbi évek előadásai során nem egyszer éreztem, hogy ő, a kiváló és érzékeny színész, hol kicsit, hol jobban „eltartja” magától a figurát, szemlélődik, olykor majdnem leáll játék közben. Sok esetben meg mintha valami áttetsző, lelki esőkabáttal védekezne a partneri kapcsolatba hívás ellen. Ámde most, mintha végre megérkezett volna a bálba az általa várt herceg, úgy él a figurája. Járó Sybille-je, a feleségként is teljesíteni akaró doktornő, szenvedő szörnyetegként reszket és ragyog. Öröm – és persze, sajgó fájdalom – nézni és hallgatni minden megmozdulását.

Harmadik említenivalóm Péter Kata remeklése. Kisállatkereskedésben dolgozó eladónője, Franziska, ez a felháborodástól és ijedtségtől fuldokló, édes, puha nőstény, képtelen kiheverni exbarátja emlékét, s most, hogy szakított aktuális partnerével, idetévelygett egy kicsit bajt csinálni, már rég házasságban élő exéhez. Péter Kata alakítását sejtésem szerint az évad kimagasló női mellékszereplői között fogjuk emlegetni.

Péter Kata és Schruff Milán. EX. Orlai Produkció. Fotó: Éder Vera.

De ugyanilyen szerencsés döntésnek érzem, hogy Schruff Milánra bízták a tésztapuha, befolyásolható, s csak végszükségben hazudó, no de akkor bizony hazudó férj megformálását. Lassan húsz éve már, hogy 2007-ben, az egri Gárdonyi Géza Színház A párnaember című előadásában (író: Martin McDonagh, rendező: Dömötör András) nyújtott alakításáért Schruff Milán nyerte el a legjobb 30 év alatti színésznek járó díjat. Azóta többször rácsodálkozhattunk a szó legjobb értelmében vett színészi képlékenységére, utoljára például a Még egy kört mindenkinek címmel futó Orlai produkció filozófiatanárjaként volt emlékezetes. Most egy valaha várostervezésre készülő, ám menet közben szárnyait vesztett, szakmájában megrekedt építészt játszik, a hervadt karrierjével bíbelődő Daniel megformálása kiválóan sikerült. Nem is a színészi játék, inkább az írói önismétlés miatt vetődik föl – a sejthető eddigi rövidítéseken túl, hogy a zárójelenetben a férj nagymonológjából jó néhány perc kimaradhatna, hiszen addigra úgyis mindent értünk.

De kezdjük az elején. Darvay Botond kényelmet nem, inkább egyfajta kényszeredettséget mutató, irányzék nélküli, üres terében, narancssárga heverők szorításában és feszült otthontalanságban, szünet nélkül fut a játék, száz teljes percen át. Filmszerű snittekkel, erős stilizációval lépkedünk fölfelé a házastársi boldogtalanság piramisára, pedig csak hazajött a férj, és némi vacsoráért esedezne. Hogy Mayenburg mint drámaíró mennyire érti a dolgát, azt nemcsak abból lehet észrevenni, hogy a le- és felfutó párbeszédek s később a nyökögő tercettek verbális labdakoppanásai zeneműként épülve hoznak létre elviselhetetlen helyzeteket, de abból is, hogy milyen tüneményes időérzékkel mondat ki alakjaival új meg új benyögéseket, megállító erejű információkat, inspiratív helyzetbe hozva ezzel az effajta kommunikációs hadviselésre érzékeny, s a hatásokkal élni tudó színészt és rendezőt.

Sybille minden mondatából a megvetés gázszaga szivárog, Daniel pedig, mint valami riadt pingvin, ugrál jégtábláról jégtáblára, újabbnál újabb helyzetmeghatározási műveletekre kényszerülve. Sybille játszmákra, a pszichológiában „game”-eknek nevezett, a domináns fél által rendszeresen kikényszerített dialógusokra specializálódott, amik bármivel is kezdődnek, a végük mindig a megtaposott félnek szóló diadalmas dobpergés, miszerint „Ugye, hogy te vagy a hülye, te vagy a hülye, te vagy a hülye?” S bár a feleség által kezdeményezett, olykor gyerekesen kegyetlen státuszjátékok nem egyszer váltják ki a libikókán megszokott, zuhanásos billenések érzetét, Daniel, a férj, edzésben van. Franziska viszont összeomlik. Komisz játszótér ez. S igazat kell adnom annak az értő nézőnek, aki szerint olyan ez a darab kicsit, mint a Nem félünk a farkastól, csak hát pasztellben fölvezetve.

Járó Zsuzsa és Schruff Milán. EX. Orlai Produkció. Fotó: Éder Vera.

Sybille mint valami folyton fegyverét lóbáló biztonsági őr, áll avagy ül a vártán. Arcán alighanem a szemránc elleni pakolás maszkjának maradéka fénylik, parancsszavakat lövöldöz, dokumentumfilmet néz, és Yuval Noah Harari Nexus című, az információs hálózatok emberiséget alakító és világformáló hatásáról szóló könyvét tartja ölében, demonstratívan. Daniel nem tud olyat pisszenni, hogy Sybille egy méretes ásóval alá ne vágna. („Nem tudott oly mélyre ásni, / hogy alá ne ástam volna. /Ástunk, ástunk, ásogattunk. / Így jutottunk a pokolba.” – jutnak eszembe Novotny Vilmos, a hajdan filmesnek készülő, s mindössze két verskötetéről ismert költő sorai.)

Tihanyi Ildi fontos és finom jeleket mutató munkái közül is kiemelkedik a lebomló lelkű Sybille öltöztetése. A játék indulásakor pipacspiros otthoni öltözéket visel, ami az érzelmi zűrök elhatalmasodása és a borospoharak szaporodása során mélybordóra változik, hogy a teljes szétesettség s a végső kétségbeesés idején szinte mi is megijedjünk a meztelen teste fölé fölkapott, hideglilával színezett, fehér győzelmi klepetustól. Péter Kata galamblelkű Franziskája kéket-zöldet visel, Daniel meg a narancssárga melegítőnadrágja fölé valami véletlenül fölkapott, alvadtvér árnyalatú, sötétlila pólót húzott magára. Fölmerülhet sokakban, hogy vajon mifajta fehér pizsamában hallgatózhat a másik szobában a házaspár két kisgyereke, akik amúgy már érdeklődtek az anyjuktól, hogy kedves szüleik el fognak-e válni mostanában.

Franziska most lelép. De mi lesz másnap reggel? Válnak talán? Vagy ahogy Petri György írja Metaforák helyzetünkre című versében:

„Folytatják szégyenülten

a csaknem elfeledtet. Most olyanok, mint katonák

az erődben (megszakadt minden összeköttetés),

katonák, akik nem tudják, katonák-e még.

Végzik köteles teendőik tovább.

És mindenikben néma korholás,

mind a másikát vádolja, amiért azon

egy pillanattal előbb ütköztek ki

a pánik jelei…”

Gazdag száz perc vár a 6SZÍN leendő nézőire. Bár némi vakremény, s némi ütésálló bátorság jól jön a nézéséhez.

Mi? Marius von Mayenburg: EX
Hol? 6SZÍN – Orlai Produkció
Kik? Szereplők: Járó Zsuzsa, Péter Kata, Schruff Milán. Író: Marius von Mayenburg, fordította: Deés Enikő, Dömötör András. Dramaturg: Deés Enikő. Díszlettervező: Darvay Botond. Jelmeztervező: Tihanyi Ildi. Zene: Vranik Krisztián. Plakáttervező: Csáfordi László. A rendező munkatársa: Dicső Dorka. Rendező: Dömötör András. Producer: Orlai Tibor.