2021-ben a Telik, 2025-ben a Lassan, 2026-ban pedig a Tovább című előadás bemutatásával elkészült Márfi Márk önéletrajzi ihletésű, nagyon leegyszerűsítve egy anya elvesztéséről szóló trilógiája. A három produkció úgy alkot folytatólagos történetegységet, hogy az egyes abszolút elemek autonómiája nem csorbul, vagyis a megteremtett kozmosz mikro- és makroszinten is jól funkcionál. Fontos viszont, hogy az egység alatt ne egy befejezett, homogén egész illuzórikus képe lebegjen előttünk: Márfi Márk triptichonját a távolságok, hiátusok, a kimondatlanságra ítélt, talán soha meg sem alkotott szavak működtetik.

Igen érzékletesen láttatja ezt az a megoldás is, hogy a trilógia egyes részeiben hányan és hogyan szólalnak meg. A Telik monodráma, Márfi egyszemélyes nyilatkozata saját életéről – autobiografikus fikció, ami a családról beszél, a család jelenléte nélkül. A legyőzhetetlen betegséggel küzdő anya Tóth Ildikó (korábban Für Anikó) közvetítésével kerül testközelségbe a fiú mellé a Lassan idejére, hogy a színház nyelvén elmondja, amit máshogyan nem lehet. A trilógia középső elemében tehát expliciten is megjelenik, sőt kiemelt pozícióba kerül az elbeszélhetőség, az elmúlás elmondása, a búcsú lehetetlensége. Az anya és a fiú hosszú, lassú beszélgetésében időről időre felmerül az apa alakja – aki ennek az előadásnak egyik jelentős, de hiányérzetet maga után egyáltalán nem hagyó hiátusa. A harmadik rész három férfiszerepének (Márfi Márk alakításában a fiú, Ertl Zsomboréban a testvér, Terhes Sándoréban pedig az apa) találkozásában pedig az anya emléke munkál. Hogyan lehet elmondani azt, amire nem emlékszünk? És közben: hogyan lehet elmondani, ha három embert már csak a negyedik hiánya köt össze? A maga három szereplőjével új viszonyokat és nézőpontokat tár fel, a színészek jelenléte és a dramaturgia tekintetében egészen más dinamikát mutat meg, az elmondhatósággal kapcsolatban pedig újabb kérdéseket tesz fel a Tovább.

Ertl Zsombor, Márfi Márk, Terhes Sándor. Tovább. Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont. Fotó: Dudás Zoltán.

Ha legalább két Márfi-produkciót láttunk, nehéz megállni az összehasonlítást, de talán nem is szükséges, hiszen az előadások jól komponált, összetett komplementerei egymásnak. Bár a nyugodt, mély fókuszáltság attitűdjét mindhárom előadás sajátjának mondhatja, egészen más jellegű befogadói figyelmet követel egy, két vagy három színész (szinte) folyamatos színpadi jelenléte, és ezzel a szerző is tisztában van, mi több, a trilógia pontosan ezzel kísérletezik. Míg a Telikben minden érdeklődés Márfi Márk lényére, szavaira, csendjeire, rezdüléseire irányul, a kétszemélyes Lassan a kölcsönösen megosztott tér és idő, a meghitt együttlét órája, ahol az individuumok érvényesülése helyett a két játszó és a két szerep rendkívül közeli, egyenrangú és emberséges kapcsolatára koncentrálhatunk. Ehhez képest a Tovább könnyedebb, játékosabb csoportdinamikát alkalmaz. A figyelem arányosan oszlik el a három játszó között, a karakterábrázolás mikéntje pedig az első két előadás ötvözeteként értelmezhető. A Tovább dramaturgiája Mikó Csaba munkájának köszönhetően kiegyenlíti a karakterek egyéni megmutatkozásait és a három férfi egymáshoz való viszonyának bemutatását. Ehhez a strukturális megoldáshoz illik az előadás hullámzó ritmusa is, a lazább hangvételű epizódok és a fajsúlyos, fontos családi momentumokat felidéző történetfoszlányok ugyanis folyamatosan ellensúlyozzák egymást. A dramaturgiai kölcsönhatások miatt elmondható tehát, hogy a Tovább az előző előadások egyfajta szintézise, azonban a színészek mozgásterét tekintve különbözik azoktól.

A trilógia elemei egyre statikusabbak, tereik egyre szűkebbek, látványelemeik egyre ritkábbak. A kifejezetten mozgalmas Telik után a Lassanban a fiú már el-eltűnik a takarás mögött, a Tovább szereplői pedig egyhelyben állva, a vízparti stégeket jelző emelvények jelentősen redukált játékterében léteznek. A három férfi egymástól viszonylag távol eső pozíciója háromszöget képez, melynek csúcsai között három szegmensben ül a közönség. Középen a Telikből ismerős, vízzel teli, élénkkék lavór mint Bledi-tó, alján a megsemmisíthetetlen, kavicsokká égett rákossejtek gondolatával. Keserű irónia, finom fékezőerő e mozdulatlanság. A továbblépés ideje kellene, hogy legyen a Tovább, ahogy azt a cím is sejteti, és ahogyan az elhangzó szöveg szintjén – látszólag – be is következik. Mégsem történik meg igazán, és ez egyrészt a már említett kimondatlanság, a csendek és a hiátusok, másrészt pedig a térhasználat, a távolságok és a statikusság következménye. Az anya sejtjeivel együtt kővé dermednek a férfiak is, ott maradnak a szigeten, ezzel mintegy végérvényesen lezárva a trilógiát.

Márfi Márk. Tovább. Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont. Fotó: Sallak Dóri.

Értsük jól: nem arról van szó, hogy a Telik-trilógia egy vákuumba zárt világ lenne. Végérvényes lezártság alatt azt értem, hogy a Márfi-univerzum szereplői nem menekülhetnek ezekből az előadásokból. A három férfinak ott kell maradnia a tóparton ahhoz, hogy az előadássorozat véget érhessen. Ez a befejezetlenség a trilógia befejezésének talán egyetlen működőképes módja, egy újabb produktív hiátus.

Már csak azért sem lehet hermetikus ez a világ, mert hemzseg az önreferenciális elemektől. A Tovább (az előző részekhez hasonlóan) egy pillanatra nem feledkezik meg konstrukció-voltáról. Ertl Zsombor testvér-figurája az, aki expliciten is rendszeresen megemlékezik a megírottságról és megrendezettségről, illetve arról a furcsa reprezentációs helyzetről, amit ez a produkció jelent. A színpadi szituáció visszautal önmaga megalkotására, a megírt szerepek ugyanis tudatában vannak annak, hogy a jövőben – az előadás jelenében – művészi alapanyag válik belőlük. Bonyolult a valóságszintek és az idősíkok rendszere, a darab bizonyos értelemben magában foglalja saját recepcióját, így a befogadói realitás és a reprezentáció világa összeér. Mindez nemcsak a humor stabil bázisaként működik, hanem a színjáték módját is befolyásolja.

A színészek megengedhetik maguknak, hogy ne vegyék túl komolyan szerepeiket. A szöveg szerkezetéből és változatosságából adódóan a három férfi a szó szoros értelmében játszhat a karakterével, és ez igen hálás feladat. Ertl Zsombor szemmel láthatóan élvezi a hol naivitásától és sértődékenységétől gyermeteg, hol pedig számonkérő nagytestvér karakterét, otthonosan mozog a szigor és a lazaság tengelyén. Terhes Sándor precíz megformálásában az apa megbízható és nyugodt, mélységesen emberi figura. Márfi Márk saját magát alakítja, immár harmadszorra. Minden előadásban más árnyalatot láthat ebből a szerepből a közönség. Ezúttal egy családközpontú férfit ismertünk meg, aki a „maszkulin” érzelmi távolságtartás alaphelyzete ellenére fel meri vállalni saját magát.

Mi? Márfi Márk: Tovább (a Telik-trilógia harmadik része)
Hol? Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont
Kik? Játsszák: Terhes Sándor, Ertl Zsombor, Márfi Márk. Dramaturg: Mikó Csaba. Látvány: Márfi Márk. Alkotótársak: Gardenö Klaudia, Varga Gábor. Asszisztencia: Zsombolyay Linda, Bukovszky Balázs. Szerző: Márfi Márk.