Alexandre Fray 20 éve foglalkozik akrobatikával, a Trafóban nemrég bemutatott Nagymama-projekt keretében pedig a hetven-, nyolcvanéves testeket körülvevő hiedelmek ellen dolgozik. A francia cirkuszművész és csapata városról városra járva nagymamakorba érett nőket szólít a színpadra, akik saját magukat is meglepő bátorsággal kezdenek dacolni a gravitációval – és saját törékenységük tudatával. Az akrobatikus kaland itt nem csak a testi ügyességről, hanem inkább a bizalomról szól, amely az érintést kapcsolódássá gazdagítja.

Nagymama-projekt. Trafó Kortárs Művészetek Háza. Fotók: Kalicz Máté / Trafó.

Alexandre Fray 15 éve alapította az Un loup pour l’Homme társulatot, amelynek jelenleg is művészeti vezetője. Átértelmezett újcirkuszt létrehozva az akrobatikus emelést használja arra, hogy találkozási pontokat generáljon olyan szereplők között, akiknek korábban nem volt kapcsolatuk ilyen típusú előadóművészettel. Fray 2006 óta dolgozik a Nagymama-projekten (Projet grand-mère), amellyel, ahogy írja, „Az a célom, hogy az embereket egy általam teremtett, egyedi emelésvilágba vezessem, ahol az intimitás és a kapcsolódás a legfontosabb.”^[1]

A performanszot bevezető filmben két ápoló gépi segítséggel az ágyból tolókocsiba emel egy tehetetlen testet. Ez a megváltozott működési képesség – amikor elvész a kontroll a cselekvés felett – egy olyan életstáció, amellyel kívülállóként is nehéz szembesülni. Ugyanakkor a fizikai érintés, miközben az ápolók a gép pántjait a nőre helyezik, a test iránt tanúsított tiszteletet fejezi ki. A bevezető speciális körülmények között jeleníti meg a Nagymama-projekt lényegét: egy test az öregedés folyamatának minden fázisában képes működni, mivel az alávetettség, a kiszolgáltatottság is hozzájárulás egy folyamathoz és nem élettelen magatehetetlenség.

Fray és alkotótársai (Miriam Kooyman, Cathy Blisson) értelmezésében alapvetően fontos szerepet kap az érintés által kifejezett felelősség a másik teste iránt. Nem hazudható el a fizikai kapcsolódásokkal létrejövő lélektani aura: az érintések intimitása felvállalt, megélt és méltóságot nyújt. Az érintéssel létrejövő intenzív egymásrautaltságnak már csak azért is tudatosulnia kell, mert a szereplők nem veszélytelen gyakorlatokat valósítanak meg a színpadon, és ezzel próbára teszik az egymásba vetett hitüket.

Nagymama-projekt. Trafó Kortárs Művészetek Háza. Fotók: Kalicz Máté / Trafó.

A játéktérben öt hetvenes és nyolcvanas nő mutatkozik be, akik nagymamák. Szavaik túlcsordulnak az öt mondatnyi kereten, de ettől válnak valóban személyessé, érzékennyé és talán még izgatottabbá. Az előadást megelőző próbák arra adnak alkamat, hogy Fray fel tudja térképezni partnerei teljesítőképességét. Élesben így már a rájuk szabott emelésekkel, egyensúlygyakorlatokkal, kontaktkapcsolódásokkal rögtönözve tudja feszegetni a határaikat. Mindeközben a cirkuszművész a nézők számára nem látható módon kezdi érezni a helyzetbe szólított partnereit. (Enélkül ugyanis mind Fray, mind aktuális párja veszélybe kerülhetne.) Látni, érinteni, hallgatni – így monitorozza a testek reakcióit: a kéréseire adott izomválaszaikat. Figyeli a tekintetet, meddig mehet el, az akaratlanul is kiadott hangot, hogy érzékelje a félelmet, az esetlegesen elrejteni kívánt ijedelmet, amelynek sérülés is lehetne a következménye. Fray-nek a közönség kiváltotta megfelelési kényszert is figyelembe kell vennie, amely túlzott bátorságra sarkallhatja a partnereit. A férfi és a nő így egyensúlyoznak egymást támogatva-tartva egy szék tetején vagy egy alig négy talpalatnyi fazsámolyon. A gyakorlatok egyre nehezedő fordulókba rendeződnek, és egy székekből emelt építményen fejeződnek be, melyet az összes szereplő birtokba vesz, bizonyítva a projekt sikerét.

Nem cirkuszi mutatványokat látunk, hanem testek kapcsolódását. A határaival küzdő női fizikum és a saját egyensúlyát, izomerejét felajánló akrobata közös munkájaként megvalósuló szabadságélményt. Fray támaszt kínál a megvalósításhoz, de feladatot is ad mindenkori partnerének, hiszen csak akkor tud megtartani, ha a résztvevői ellentartanak, ha nem engedik el és el akarják bírni őt az adott mozdulatban. Ezzel az előadás, tiszteletben tartva a félelmeket és vágyakat, transzparenssé teszi a kiváltságos pillanatot: a földtől való elemeltséget, mely során az egyik a könnyűség érzésével ajándékozza meg a másikat, hogy az a személyére szabott súlytalanságát a biztonság örömében élhesse át.

[1] Az idézetet fordította Lénárt Gábor, angol eredetije: „I want to guide the people I meet into my own unique world of lifts, where intimacy and connection are paramount.” Forrás: https://unlouppourlhomme.com/

Mi? Nagymama-projekt/Projet Grand-mère
Hol? Trafó Kortárs Művészetek Háza
Kik? Művészeti vezetés: Alexandre Fray. Koncepció: Alexandre Fray, Miriam Kooyman, Cathy Blisson. Előadók: Alexandre Fray és március 6-án Lenkeiné Godó Katalin, Dr Horváth Anna, Ster Erika, Szabad Magdi, Szandi Zsuzsanna; március 7-én Forrás Katalin, Gáspár Magdolna, Karancsiné Magyar Anikó, Marót Edit, Ránki Júlia. Hangterv és nagymama-támogatás: Cathy Blisson. Külső szem és színpadterv: Christophe Bergon. Videó és zene: Karim Zeriahen. Technikai menedzser: Pierre-Jean Faggiani (or Romain Antoine). Produkció, adminisztráció: Lou Henry, Emma Lefrançois, Chloé Vancutsem. Sajtó: Estelle Laurentin. Külön köszönet: Caroline Cardoso. Produkció: Un loup pour l’Homme