Elengedni vagy nem engedni: az itt a kérdés. Tárgya egy férfi, bizonyos Iván, de a név szabadon cserélhető, attól is függetlenül, hogy viselője léha színész, felnőtt fiúgyerek vagy épp terrorista. És bármi is rá a jó válasz, míg azt az ember lánya megtalálja, sok belülről fájdalmas, kívülről viszont szánalmasan nevetséges stáción megy végig. Esetünkben viszont olyan nőkről van szó, akik belső vívódásaik közepette is hihetően adják a drama queent egy excentrikus miliőben.

Ennyi rébuszból valószínűleg sokaknak beazonosítható Pedro Almodóvar Asszonyok az idegösszeomlás szélén című 1988-as filmje, amely a rendezőnek a „világelitbe” szóló belépőt jelentette: Oscar-díjra és Golden Globe-ra jelölték a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, két Európai Filmdíjjal, öt Goya-díjjal ismerték el, a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon pedig a legjobb forgatókönyv díját kapta meg.

A filmből készült musical szerzői, a szövegkönyvet jegyző Jeffrey Lane és a zeneszerző-dalszövegíró David Yazbek már jelentős szórakoztatóipari tapasztalattal rendelkeztek, amikor – húsz évvel a mozipremiert követően – meglátták a fantáziát a történetben, és elkezdték a darabfejlesztést. 2010-ben volt a Broadway-bemutató – a produkció 30 preview-t és mindössze 69 előadást élt meg New Yorkban. Ugyan 2015-ben megtörtént a West End-transzfer, és a korábbi Tony-, Drama Desk-jelölések mellé a szigetországban került két Oliver-jelölés, de a kritikai és közönségsiker mérsékelt maradt az Atlanti-óceán innenső oldalán is, így a mű hamar eltűnt a londoni repertoárból is. E két előadást nem láttam, de az a gyanúm, hogy a történet szokatlan, sok és idegen volt a közönségnek a világ két nagy musicalfővárosában, azzal együtt is, hogy a szerzők megszelídítették az almodóvári tobzódást, lejjebb tekerték a túlzásokat, és szentimentálisabbá tették a szüzsét.

Az akkoriban Lőrinczy György vezette, izgalmas zenés színházi kísérleteivel új utakat kereső Budapesti Operettszínház 2016-ban mutatta be a Nők az idegösszeomlás szélént. A nem konvencionális szerkezetű darab Réthly Attila szellemes, a szertelenségnek feszes formát adó rendezésében, erős, kifejezetten önreflexív színészi alakításokkal került színre az Átriumban. Azóta a Veres1 Színházban (2021, rendező: Tasnádi Csaba), Nyíregyházán (2024, rendező: Tárnoki Márk) játszották a musicalt. Legfrissebb bemutatója 2026 februárjában volt a Kassai Thália Színházban, Gardenö Klaudia rendezésében.

Nők az idegösszeomlás szélén. Kassai Thália Színház. Fotó: Németi Róbert

A Madrid vibráló díszletei között játszódó film az almodóvari univerzum vizuális kvintesszenciája, amely előtt formáiban és színvilágában – továbbá vadkacsáival – csodásan tiszteleg Gadus Erika díszlete. Puncsfagyi-rózsaszín és élénkpiros dominál a térben: előbbi a falakra került, utóbbi árnyalatban pedig a történetben főszerepet kapó tárgy, egy működő, de sokszorosan felnagyított méretéből kifolyólag ülőalkalmatosságként is használható plüss telefonkagyló, és annak hosszú, a teljes színpadszélességet átérő zsinórja díszeleg; ugyanilyen élénkpirosak a fények, illetve a ruhák és kiegészítők, legemlékezetesebben a végig a színpadon ülő zenekar szettje.

A történet középpontjában Pepa, a középkorú és közepes tehetségű szinkronszínész (Dégner Lilla) áll, akivel – darabindításképp – szintén középkorú és közepes tehetségű szinkronszínész szerelme, Iván (Nádasdi Péter) telefonon szakít. És miközben Pepa kétségbeesetten próbálja elérni őt, lakása átjáróházzá alakul: megjelenik Candela, a terroristák és a rendőrség elől menekülő topmodell barátnő (Lax Judit), Lucía (Varga Lívia), Iván előző felesége, Lucía és Iván Carlos nevű fia (Balla Barnabás) és annak Marisa nevű menyasszonya (Rab Henrietta). A cselekmény egyetlen őrült napon, sok helyszínen zajlik, laza csapongása az almodóvari dramaturgiából maradt – némelykor Pepa valósága és képzelete is összecsúszik –, azt, hogy éppen hol járunk, a nézőtérrel szembeni fal felvillanó neonjai azonosítják. A szintén Almodóvar-hommage giccset a játékosság felé tolja a kör alakú kivágás a hátsó falon, amely rózsaszín flitteres függönyével és három, függőlegesen fekete-fehér sávokkal tagolt lépcsőjével teljesíti, de finoman meg is fricskázza a zenés műfaj díszletbeli alapkövetelményeit.

A ’80-as évek végéről és napjaink vintage üzleteiből ismerős ruhák – a nők esetében harisnyahangsúllyal – szintén hozzájárulnak az atmoszféra- és karakterteremtéshez. Különösen eltaláltnak érzem a Nádasdi Péterre adott, mellkasig kigomboltatott piros inget és amolyan matadorövet, fehér nadrágot és a Budapest-cipő-szerű fekete-fehér lábbelit, ami egyszerre jelöli ki a spanyolságot, mutatja a nem fiatal Iván fiataloskodását és magába szerelmes bájgúnárságát. Sikerült szett még Varga Lívia csipke kisfeketéje, amely színével jelzi Lucía gyászát az őt 19 éve elhagyó férfi iránt, kivágásaival pedig – finoman ironikusan – a mindenáron hódítani akaró középkorú nőt.

Nők az idegösszeomlás szélén. Kassai Thália Színház. Fotó: Németi Róbert

A musical nem követi hűen a filmet. Teljes joggal, hiszen abban sok a mellékszál, kitérő és epizód, így Jeffrey Lane és David Yazbek tömörítettek, összevontak és hangsúlyokat helyeztek át. Súlyosabbá tették Lucía szálát, érzelgősre butították a 42 évesen egyedül is a gyerekvállalás mellett döntő Pepa történetét, míg az Iván életében őket követő Paulina – aktuálisan egyébként Lucía válást bonyolító ügyvédje (Szabadi Emőke) – jelentőségét vesztette, amivel párhuzamosan ziccerszerepbe került a némiképp zakkant topmodell barátnő, Candela. Kassán az alkotók (dramaturg: Csikmák Kati és Kantár Máté) egy markáns beavatkozás mellett döntöttek: hiányzik a musicalből a nagydumás-lélekbúvár taxis, aki nem csupán hoz-visz mindenkit Madridon keresztül-kasul, de a (majdnem) mindentudó narrátori és helyenként a rezonőri szerepet is betölti. Gyanítom, ennek a húzásnak praktikus okai vannak – két felvonásról egyre csökken a játékidő –, és egyenesedik tőle a történet, mégis az az érzésem, hogy az így kordába zárt szertelenség miatt a szerelmi tobzódás csak a viccességig jut, nem tud kikattanni a mérő az abszurd őrületben, azaz a címbeli idegösszeomlásban.

Ennek ellenére Gardenö Klaudia rendezését invenciózusnak gondolom. Látható, hogy az előadásban játszó tíz színész számára újdonságot és kihívást jelentett a feladat, és az is, hogy kedvvel és ambícióval dolgoztak. Elemzettek és motiváltak a karakterek, amelyek elég hétköznapiak ahhoz, hogy könnyen kapcsolódjon hozzájuk a néző. A rendező mer a színészektől a jellemkomikumot illetően rajzfilmesen túlzó eszközöket kérni, igaz, ők a karikírozó, groteszk árnyalatokat (még) nem tudják vagy merik elég markánsan kitenni (emiatt például elsikkad a xanaxos gazpacho tragikomikus varázshatása).

A könnyedség ott van az élőben játszó zenekar játékában – a tagokat a Kéknyúlból is lehet ismerni –, ami új minőséget hoz az előadásba, pontos ritmust ad neki, és a színészeket is húzza magával. Horkay Barnabás karakteres és karaktereket megragadó koreográfiájáról ugyanez mondható el – személyes kedvencem Iván csípőriszálása, a Vénusz a vénában revüje, valamint Candela öngyilkossági kísérlete –, ami egyszerre követi szigorúan a műfaj követelményeit és adja humoros reflexiójukat.

A szerelmet is a Jóisten teremtette, de sajnos nem tartozik a legsikerültebb művei közé – állítja a musical. Lehet, hogy érdemes lenne a teremtés után, a hibalehetőségek ismeretében a formálásba nekünk is beszállni, hátha valamit javíthatunk rajta? Kassán ezt állítják, méghozzá elég hihetően.

Nők az idegösszeomlás szélén. Kassai Thália Színház. Fotó: Németi Róbert

Mi? Jeffrey Lane–David Yazbek: Nők az ideösszeomlás szélén
Hol? Kassai Thália Színház
Kik? Szereplők: Dégner Lilla, Lax Judit, Rab Henrietta, Varga Lívia, Nagy Kornélia, Szabadi Emőke, Bocsárszky Attila, Illés Oszkár, Nádasdi Péter, Balla Barnabás. Zenekar: Cseke Dániel, Prokop Zsolt, Badics Péter Márk, Premecz Mátyás, Matus Péter. Fordító: Varró Dániel. Dramaturg: Csikmák Kati, Kantár Máté. Látvány: Gadus Erika. Koreográfia: Horkay Barnabás. Zenei vezető: Meggyes Ádám. Korrepetitor: Pálinkás Andrássy Zsuzsanna. Light design: Majoros Róbert. Rendezőasszisztens: Banga Viktória. Rendező: Gardenö Klaudia.