Petra nincs jól, ez egyértelmű. Ahogy belépünk a Jurányi termébe, az ágya mélyén fekszik, mellette segítője, Marlene. Petra nemrég vált el a második férjétől, sikeres és magányos. Nyitott arra, hogy milyen irányba viszi az élet. A budapesti közönségnek Fassbinder műve a még egyetemista Székely Kriszta rendezése kapcsán lehet ismerős, amelyet 2014-es bemutatója óta máig sokan emlegetnek. Nehezen lehet a véletlennek betudni, hogy 12 évvel később egy másik fiatal, erős saját hanggal bíró női rendező is ezt az anyagot választja.

Török-Illyés Orsolya. Petra von Kant keserű könnyei. Jurányi Ház. Fotó: Gulyás Dóra.

Székely Krisztára és Bagossy Júliára is jellemző, hogy érzékenyen foglalkoznak női szerep-konfliktusokkal és az ezekből fakadó feszültséggel. A Petra von Kant pont ezeknek a dinamikáknak áll a középpontjában, ezért érthető, hogy Bagossy is ezt alapanyagot választotta, hogy kérdéseket tegyen fel magányról, szerelemről, és az ezek koordinátáiban létrejövő hatalmi függésekről. Aki látta a rendezéseit, akár a Médeiát vagy a Hűtleneket, annak lehet fogalma arról, hogy Bagossy milyen finoman látja és láttatja a pattanásig feszült családi dinamikákat, vagy az egyenlőtlenségek hétköznapi mechanizmusait és megjelenéseit.

Szóval Petra (Török-Illyés Orsolya) nincs jól, és nagyon magányos. Lánya (Bukovszky Orsolya) bentlakásos intézetben lakik, egyetlen barátja, Sidonie (Simkó Katalin) pedig pont az a típusú barát, aki mellett ellenségekre sincs szükség, hiszen minden látszólag kedves megjegyzésbe kritikát és támadást rejt. Petra identitásának stabilitását a munkája adja. Sikeres divattervezőként eljutott a szakmai és anyagi elismerés szintjére. Horgolt, amorf terítőszövedékek, csipkék, mintás patchwork-alapanyagok és próbababákon készülő ruhák terítik be lakását (díszlet: Radetzky Anna). Ebbe a feszült állóvízbe toppan be Karin (Gellért Dorottya), akinek nagyon szüksége van Petra segítségére. A fiatal, látványosan zavarban lévő lány nemrég tért vissza Ausztráliából, és bármi lehetne belőle, ha valaki egyszer rendesen figyelne rá.

Petra tudja, mit nem akar két házasság után. És pont ezért (elvileg) azt is tudja, mit akar: őszinte és boldog kapcsolatot, a hagyományos nemi szerepek kényszere nélkül. Kézenfekvőnek tűnik, hogy egy nőbe szeret bele: egy nem heteroszexuális szerelemben kevésbé meghatározottak a szerepek és az elvárások súlya. Petra már az első találkozáson meglát valamit Karinban; belevetít minden elfojtott reményt és vágyat, egyszerre szeretne anyjává és szeretőjévé válni. Alaposan rá is játszik az első mély beszélgetésük során, belehelyezkedik a bölcs öreg szerepébe, pátoszos életigazságokkal bombázza Karint. Egyszerre alakul ki köztük anya-lánya dinamika és vonzalom. Kettejük közötti hatalmi- és osztálykülönbségeket már öltözködésük is mutatja: Petra maszkulinabb, elegánsabb stílusát ellensúlyozzák Karin nőiesebb, hétköznapi ruhái (jelmez: Bárány Judit).

Gellért Dorottya, Török-Illyés Orsolya. Petra von Kant keserű könnyei. Jurányi Ház. Fotó: Gulyás Dóra.

Nem sokáig tart az egymásra csodálkozás szépsége, Petra és Karin nagyon gyorsan már régi házastársakként civakodnak. Ami Petrában igazán tragikus, az nem a viszonzatlan szerelem, hanem az, hogy meg kell tanulnia: nem tud változtatni az embereken, nem birtokolhat senkit.
Petra nagyon gyorsan elveszti lába alól a talajt, Karin ugródeszkaként használja a kapcsolatukat. Ezt Petra részben a segítségként már korábban is bejáratott alkohollal, részben Karinba való csimpaszkodásával próbálja elviselhetővé tenni magának. Így, bármennyire is szánalomra méltóvá válik, mégsem lehet vele igazán azonosulni, pedig tegye fel a kezét, aki nem volt még úgy szerelmes, hogy minden büszkeségét elvesztette közben. Török-Illyés pontosan navigálja ezt a paradoxont. Egyszerre látjuk a kiszolgáltatottságot és a zsarnokságot, a szeretetre éhes nőt és azt, aki a szerelme nevében birtokolná a másikat.

Marlene (Martinkovics Máté) androgün figurája az előadás egyik legizgalmasabb koncepcionális döntése. Ő az egyetlen karakter, aki valóban kívül áll azon a koordinátarendszeren, amelyből Petra épp menekülni próbál. Marlene nem a szerelemben él, hanem mellette, és végigköveti, ahogy az érzelmekkel együtt Petra is felemésztődik. Ebből a pozícióból mindent lát, de nem belülről, ez ad neki egyszerre távolságot és különös szabadságot. Amíg Petra elveszíti önmagát Karinban, Marlene megmarad tanúnak. Régen tudja, hogy ez a történet hogyan fog végződni.    
Amin viszont ez a tanúság sem tud segíteni, az az előadás szerkezeti egyenetlensége. Az érzelmi fordulatok elvágólagosan következnek be: nem lassan, fokozatosan épül fel a szerelem, és azt sem értjük, hogy Petra miért tudja magát egyszer csak leválasztani a mániákussá váló érzelmeiről. Karin hirtelen jövő magabiztosságát, Petrától való eltávolodását is nehéz organikusnak látni. Hatalmas változások történnek bő másfél óra alatt, de az ezeket összekötő szövet gyakran hiányos. Ami megmarad, az egy éles, de töredékes előadás, amely pontosan tudja, miről akar beszélni, csak nem dolgozta ki a részleteit, és nem mindig adja meg a nézőnek az időt.

Mi? Rainer Werner Fassbinder: Petra von Kant keserű könnyei
Hol? Jurányi Ház
Kik? Török-Illyés Orsolya, Nyakó Júlia, Bukovszky Orsolya, Simkó Katalin, Gellért Dorottya, Martinkovics Máté. Díszlet: Radetzky Anna. Jelmez: Bárány Judit. Dramaturg: Törley-Havas Sára. Hang- és fénytechnikus: Major Mátyás. A rendező munkatársa: Zsengellér Nóra. Rendező: Bagossy Júlia