„Beszámolóm fő témája a Tóték című előadás, mivel úgy vélem, ez volt a miniévad legösszetettebb produkciója. Ezt megelőzően néhány mondat erejéig reflektálok a fent említett két kísérő eseményre is, amelyeket tematikájuk miatt tartottam érdekesnek: a TESZT jövője jó ideje bizonytalan volt, a nemzeti kisebbségek színházairól pedig nagyon ritkán esik szó szakmai berkekben.”

Nemzeti Kisebbségek Színházainak Csúcstalálkozója, Oana Cristea Grigorescu – színházkritikus, Bukarest (moderátor), Urbán András – Újvidéki Színház, Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat igazgatója, Lucian Vărșăndar – a Temesvári Állami Német Színház igazgatója. Fotó: Beliczay László.

A 2025/2026-os évadának legfrissebb bemutatóiból – Tóték, Boldogság utca 12/A, Kasimir és Karoline, Chicago – szervezett miniévadot február 5-8. között a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A négy nap alatt két gyerekelőadás is műsoron volt (Piroska és a farkas, Tarka barka), az érdeklődők megnézhették a Temesvári Állami Német Színház két produkcióját is a közös showcase keretében, és részt vehettek olyan kísérőprogramokon, mint a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozóról (TESZT) szóló kerekasztal-beszélgetés vagy a Nemzeti Kisebbségek Színházainak Csúcstalálkozója címet viselő rendezvény. Beszámolóm fő témája a Tóték című előadás, mivel úgy vélem, ez volt a miniévad legösszetettebb produkciója. Ezt megelőzően néhány mondat erejéig reflektálok a fent említett két kísérő eseményre is, amelyeket tematikájuk miatt tartottam érdekesnek: a TESZT jövője jó ideje bizonytalan volt, a nemzeti kisebbségek színházairól pedig nagyon ritkán esik szó szakmai berkekben.

A kerekasztal-beszélgetés egyik fontos információja volt, hogy egy év kihagyás után idén ismét lesz TESZT – az eddig tizenöt kiadást megért népszerű fesztivált a színház előző igazgatója, Balázs Attila, és az intézmény akkori munkatársa, Gálovits Zoltán dramaturg, majd a TESZT művészeti vezetője indította útjára 2008-ban. (Gálovits végül tíz év után, 2018 januárjában mondott le művészeti vezetői pozíciójáról és távozott a színháztól is). Horváth Hunor rendezőt 2025 májusában nevezték ki a temesvári színház ideiglenes igazgatójává, miután az intézmény fenntartója, a temesvári önkormányzat felmentette Balázs Attila akkori igazgatót, aki mintegy két évtizeden keresztül vezette a színházat.

A TESZT-re fókuszáló eseményen Horváth Hunor bejelentette, idén május 23-30. között szervezik meg a találkozót, Frontvonalak hívószóval. Az igazgató azt is elárulta, szeretnék egy kicsit átformálni a fesztivál szerkezetét, de további részletek nem derültek ki. A szervezők tavaly novemberben nyílt felhívást hirdettek a rendezvényen való részvételre: színházi, tánc-, performansz-, musical-, bábszínházi és animációs előadásokkal, helyspecifikus és hibrid projektekkel lehetett pályázni, független társulatok és kőszínházak egyaránt jelentkezhettek. A legfrissebb információk szerint a december végi határidőig 220 körüli jelentkezés érkezett a nyílt felhívásra, ezenkívül pedig 15 célzott megkeresés történt.

Nemzeti Kisebbségek Színházainak Csúcstalálkozója, Demeter András István – román kulturális és vallásügyi miniszter, fotó: Beliczay László.

Mint elmondták, a TESZT az évek során kinőtte a színházat infrastrukturálisan és programsűrűség szempontjából is, egy ilyen tartalmas fesztivál megszervezése folyamatos logisztikai nehézséget okoz. Fontos azt is megjegyezni, hogy a város ebben a periódusban bővelkedik programokban és eseményekben, így a kibérelhető külső helyszínek is nehézkesen vagy egyáltalán nem szerezhetők meg. Másrészt az országos költségvetés késlekedése miatt – ami nyilván az önkormányzati költségvetés csúszását is eredményezte –, sokáig bizonytalan volt a támogatás mértéke a fenntartó részéről. Ezért úgy döntöttek, hogy két modulban szervezik meg a találkozót: egy kisebb kiadásra május 23-30. között kerül sor, amelyre túlnyomórészt független, valamint szabadtéri produkciókat hívtak meg. Bekerültek a programba olyan előadások is, amelyeket az épületben működő társintézmények – a temesvári német, illetve a román színház – mutatnak be, ezzel is erősítve a „házon belüli” szakmai viszonyt. Természetesen ezek az előadások is illeszkednek az idei kiadás tematikájába. A „nagy” előadásokat pedig, amelyek költség szempontjából és produkciós logisztika tekintetében is többe kerülnek, egy második, október közepére tervezett modulban fogják bemutatni.

Ami a Nemzeti Kisebbségek Színházainak Csúcstalálkozóját illeti (kissé fellengzősen hangzik ez a kifejezés, bőven elég lett volna az egyszerű „találkozó” megnevezés), a (kihagyhatatlan) hivatalos köszöntők után a szervezők három panelbeszélgetés keretében próbálták körüljárni ezeket a témákat: Mi a kisebbségi színházak szerepe és jövője? (ebben Bessenyei Gedő István, a szatmári Harag György Társulat művészeti vezetője, a Magyar Színházi Szövetség – MASZÍN – elnöke, Lucian Vărșăndan, a temesvári német színház igazgatója, és Urbán András, az újvidéki színház vezetője szólalt fel); A kisebbségi színházak partnerei és támogatói (felszólalók: Andrej Popov, igazgatóhelyettes, Osztrák Kulturális Fórum; Karácsonyi Zsolt, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke; Anne-Laure Rouxel, a temesvári Francia Kulturális Intézet igazgatóhelyettese, és Eoghain O’Byrne, Írország bukaresti konzulja); A kisebbségi színházak európai hálózata (felszólalt Horváth Hunor, videóüzenetben pedig Joachim Umlauf, a bukaresti Goethe Institut volt igazgatója). A találkozót, amelyet a színház a temesvári önkormányzattal, az intézmény fenntartójával közösen szervezett, olyan szakmai fórumnak szánták, amely „párbeszédet és közös gondolkozást kezdeményez a kisebbségi és etnikai színházak európai szerepéről, kiemelt figyelmet fordítva ezeknek az európai kulturális és közérdekű infrastruktúrában, valamint a kulturális diplomáciában betöltött szerepükre”. Ez így szépen hangzik, és elismerem, hogy volt valamelyes értelme a találkozó megszervezésének, ha nem más, akkor legalább annyi, hogy a hazai román, illetve a külföldi meghívottak megtudtak egyet s mást a kisebbségi színházak helyzetéről, múltjáról. A jövőjükről persze kevésbé, hiszen az, lássuk be, legnagyobbrészt a politikai döntéshozóktól függ, az illető ország törvényalkotóitól, kultúráért felelős minisztereitől, a többségi nemzet és nyilván az anyaországok hozzáállásától, vagy hozzá nem állásától. De, ugye ismerős a helyzet: a politikus jön, köszönt, mond és ígér mindenféle dolgokat, majd a megnyitó után, bokros teendőire hivatkozva, elhúz.

Pozitívumként könyvelhető el viszont Horváth Hunor megbízott igazgató kezdeményezése, amelyet a harmadik, A kisebbségi színházak európai hálózata címet viselő panelben ismertetett. Ennek közép- és hosszú távú célja egy európai kisebbségi színházi hálózat megalapozása, amely intézményes keretek között támogathatja a tagszínházak működését, láthatóságát és együttműködését. Személyesen nem tudott jelen lenni, de videóüzenetben bekapcsolódott a beszélgetésbe Joachim Umlauf, a bukaresti Goethe Institut volt igazgatója is, aki megerősítette, hogy Horváth Hunor ötlete megvalósítható, és van jövője a kezdeményezésnek, de nyilván sok munkát és szervezést igényel. Horváth szerint a kisebbségi színházaknak kevés lehetőségük van megmutatkozni külföldön, pedig számos jó előadás születik ezekben az intézményekben, a létrehozandó európai hálózat például ebben, vagy akár nemzetközi szintű művészcserében is segítséget nyújthat a tagoknak. Természetesen mindehhez pénz szükséges, de az igazgató úgy véli, a finanszírozás pályázatok és támogatók segítségével megoldható. A hálózatról való további gondolkodást a májusi TESZT idejére tervezik.

Tóték a Bánságban

Tótékhoz – akik ebben az adaptációban egy bánsági falu lakói – román őrnagy érkezik (legalábbis román nyelven kommunikál, vagy próbál kommunikálni a helyiekkel); maga Örkény is „színre lép” narrátorként; mindent dokumentálni akaró, népviseletbe öltözött, háromtagú operatőrcsapat rögzíti a történéseket; mindeközben pedig Tóték fronton szolgáló fiának transzcendens jelenlétét követhetjük végig a négyórás előadás teljes ideje alatt, aki a nézőteret középen kettéosztó lejtős kifutón butoh-táncosi mozdulatsorozatokkal járja keresztútját, lassan menetelve a halálba. Röviden így foglalhatnám össze Horváth Hunor rendezését, aki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulatával vitte színre Örkény István Tóték című művét. A miniévad alatt látott négy produkció közül kétségtelenül ez az előadás jelentett számomra maradandóbb élményt, részben a rendezői olvasatnak, részben pedig az előadás néhány kiemelkedő pillanatának köszönhetően.

Tóték. Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A képen a Fiú szerepében Hajas Krisztián. Fotó: Beliczay László.

Horváth Hunor döntése, hogy Örkény-darabjának színhelyéül egy bánsági települést választ, cseppet sem tűnik elrugaszkodottnak, és ebbe a közegbe bőven belefér az is, hogy a Tótékhoz érkező őrnagy román katonatiszt. Persze, tekintettel a régió jelenlegi földrajzi hovatartozására, kellett egy kis merészség ehhez az ötlethez, de érvényességét megkérdőjelezni nem lehet. „Mindig kisebbségi pozícióból keresem az igazságot”, vallja a rendező az előadás műsorfüzetében, hozzáfűzve azt is, hogy a kisebbségi nézőpont számára nem két oldal vitája, „inkább többféle perspektíva egymás mellett: a saját közösségünk kollektív emlékezete; a többségi nyelv és az intézményi valóság találkozása; egy tágabb – kelet-európai, európai – tapasztalat, amelyben a háború, az engedelmesség és a félelem logikája újra és újra visszatér”.

Ez a közösségi-kollektív emlékezet tükröződik a temesvári Tótékban, azáltal is, hogy más tér- és időkoordináták közé helyeződik a cselekmény. A rendezői koncepció szerint a Tót család fiának halála azon a napon következik be, amikor Románia a Mihály király által 1944. augusztus 23-án végrehajtott államcsíny következtében kilép a tengelyhatalmak mellől, és csatlakozik a szövetségesekhez. Gyakorlatilag tehát az őrnagy, érkezésekor, ugyanazon az oldalán áll a frontnak mint Tóték fia, Gyula, ám az előadás első részének végére világossá válik a néző számára, hogy változott a fronthelyzet. Erről Tótéknak természetesen nincs tudomásuk, ők továbbra is ugyanúgy vívják értelmetlen, sziszüphoszi küzdelmüket fiuk megmentéséséért, ám ez a fordulat még abszurdabbá teszi a történéseket. A két részre tagolódó produkció folyamatosan él az elidegenítés eszközeivel, egyrészt a narrátor szerepeltetése, másrészt pedig a zenei szövet illetve a megkomponált tömegjelenetek révén. Orbán Enikő dramaturg szövegváltozata jól szolgálja a koncepciót, zökkenőmentesen szerkeszti egybe a darabot a kisregényből és a filmváltozatból beiktatott részekkel, amelyek részben rávilágítanak a történések hátterére, részben pedig lehetőséget teremtenek a falubeliek gyakori szerepeltetésére, akiket az „operatőrcsapatnak” köszönhetően a kulisszák mögé is követhetünk pontosan kidolgozott, többnyire abszurdba hajló, némafilmszerű közelik segítségével.

Az említett történelmi pillanatról, Románia átállásáról az első rész végén szerzünk tudomást a narrátor révén, miután a Postás (Balázs Attila) úgy dönt, összetépi a Gyula haláláról szóló sürgönyt: „…odakint mégegyszer átbillent a térkép, átkattant a nyelv”, halljuk a szirénázó hangzavaron át a narrátor (Tóth D. Zsófia) hangját a megafonból, ezt követi román nyelven I. Mihály király augusztus 23-i kiáltványa. Ez is egyike azoknak az elidegenítő eszközöknek, amelyekről fentebb szóltam, mégis szervesen illeszkedik a jelenetek addigi hangulatába, mint ahogyan az ezt megelőző énekszám is, „Mariska dala” (Katona sirató), az előadás egyik legmegrendítőbb pillanata, Borbély Bartis Emília előadásában.

Golicza Előd díszlete hatalmas, kinyitott dobozra emlékeztet, papírfalakkal, amelyek aztán az előadás folyamán lassan szétszaggattatnak, megsemmisülnek. A „dobozházat” cirkuszi manézsra hajazó, körkörös pódium veszi körül, általában itt zajlanak a tömegjelenetek, illetve a dobozolást imitáló körmenetek. Erős a Cári Tibor és Tamás Kolozsi által alkotott zenei világ is, a már említett „Mariska dala” mellett Ágikának (Lőrincz Rita), Tótnak (Mátyás Zsolt Imre), az Őrnagynak (Bandi András Zsolt) és Gyulának (Hajas Krisztián) is jut kiemelkedő énekszám – mindegyiknek egy népdal a kiindulópontja, majd ezekre épülnek a variációk.

Kemény csapatmunka jellemző a temesváriak előadására, többnyire egyenletes színészi teljesítményekkel, és ez egyaránt jellemző a főbb szerepeket, illetve a falubelieket alakítókra. Annak, hogy mégis külön megemlítem Hajas Krisztián nevét, megalapozott oka van, hiszen, amit ő négy órán keresztül, megszakítás nélkül produkál a Fiú szerepében, rendkívüli teljesítménynek számít.

Horváth Hunor az előadás végére is tartogat egy meglepetést, ez a cselekménycsavar az Őrnagy visszajövetele utáni pillanatokhoz kötődik, erről azonban csak némi spoilerezés árán tudnék beszámolni, úgyhogy inkább fedje jótékony homály a részleteket, ha tehetik, inkább nézzék meg. Nem állítom persze, hogy hibátlan produkciót láttam, nyilván ennek a rendezői olvasatnak megvannak a maga gyenge pontjai is, de egészében véve nagyon is képes az újdonság erejével hatni, és teljesen egyéni megvilágításba helyezni ezt a groteszk, a hatalom és a kiszolgáltatott kisember viszonyát bemutató történetet. S ha már az előadásról szóló beszámolóm elején idéztem a rendező egyik gondolatát a műsorfüzetből, miszerint mindig kisebbségi pozícióból keresi az igazságot, úgy érzem, erre a gondolatra rezonál legerősebben „Mariska dala”, ezért is tudnak a Katona sirató utolsó sorai erőteljesen hatni: „Idegenek, idegenek / (…) / Ha már itt ültök miköztünk, / hagyjátok, hogy mi is éljünk!”

Tóték. Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. Fotó: Beliczay László.

Mi? Örkény István: Tóték
Hol? Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház
Kik? Szereplők: Mátyás Zsolt Imre, Borbély Bartis Emília, Lőrincz Rita, Bandi András Zsolt, Balázs Attila, Molnos András Csaba, Kocsárdi Levente, Tar Mónika, Tar Erik, András Gedeon, Foltányi Edina, Karsai Dóra, Vincze Erika, Tóth D. Zsófia, Hajas Krisztián, Simonfi-Harkay Sándor, Molnos Abigél. Díszlettervező: Golicza Előd. Jelmeztervező: Andreea Săndulescu. Koreográfus: Matilde J. Ciria, Baczó Tünde. Színpadi mozgás: Melles Endre, Ádám Julcsi. Zene: Cári Tibor, Tamás Kolozsi. Korrepetítor: Pál Petra. Light desing: Nichita Teodorescu. Video desing: Dan Basu, Ilinca Popescu. Filmrendező: Laura Bruma. Sound design: Kupán Zsolt. Soundscapes: DJ K-Lu. Dramaturg: Orbán Enikő. Rendező: Horváth Hunor.