Lajter Márkó Ernesztó világának egyik határa egy otthonos falusi focipálya, másik a kőszínház patinás intézménye. S bár a kettő közt egyenesebb az út, mint gondolnánk, mégsem lehetett sérülések nélkül végigmenni rajta. A Szakadás című monodráma kicsit interaktívan, kicsit janežiči stílusban, kicsit Purosz Leonidasz humorával megfűszerezve kalauzol végig minket a folyamaton, amelynek végén színészünk újra igent mond hivatására és játékszeretetére.

A képen Lajter Márkó Ernesztó. Szakadás. Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. Fotó: Dávid Helga.

2026 februárjában, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban mutatták be a Szakadást: Lajter Márkó Ernesztó önéletrajzi anyagából Puros Leonidasz írt monodrámát. A transzparencia érdekében fontos megemlítenem, hogy mindkét művészt ismerem még a marosvásárhelyi egyetemi éveimből. Purosz Leo munkásságába lehetőségem volt közelebbről is betekintést nyerni, amikor a drámaíró mesterszakon dolgozott Honvágy című diplomadrámáján. Purosz sokszínű alkotó, biztosan jót derül azon, ha azt mondom, grafomán. Szerkeszt, versesköteteteket publikál, drámákat jelentet meg, ezen felül pedig produkciós dramaturgként is tevékenykedik. A műfajokat nem szeparálja, hanem egyesíti: a Szakadás szövegében is kihallhatók voltak ismerősen csengő rímei. Ennek ellenére nem öncélú, Lajter történeteit nem nyomja el, hanem tovább ízesíti. Mindig örülök, ha az ilyen kvalitásokkal bíró alkotók szakmai lehetőséghez jutnak. Lajter Márkó Ernesztóval legutóbb a Szakadás után váltottunk pár szót. Főképpen arra voltam kíváncsi, mit jelent neki az előadásban említett szerepe Tomi Janežič 1978-ában, mert az volt a megfigyelésem, hogy a Szakadás hasonlóan szól a nézőhöz, mint Janežič rendezései. Elmondása szerint az 1978 volt életének legmeghatározóbb színészi munkája. Most pedig a Szakadás próbafolyamata adott neki hitet és lendületet a további alkotáshoz, amely során foganatosítani szeretné a szlovén rendezőtől tanultakat, például a pszichodráma módszereit.

A temesvári színház gyerekcipőben járó kezdeményezése, hogy a jövőben a társulat tagjai maguk készítsék el egyéni előadásaikat. Üdvözlöm az ötletet, a színházra ráfér a vérfrissítés. Ahogyan az egész magyar nyelvű szcénára is. Az ehhez hasonló kezdeményezések teret biztosítanak a fiatal alkotóknak és új drámaszövegek színpadra állításának. Ezen felül, az előadásokat a megszokott hierarchikus alkotófolyamatoktól eltérő módon, mentorprogram keretében szeretnék megvalósítani. Ennek lényege, hogy a monodrámát készítő színész kiválaszthatja, hogy kikkel dolgozik együtt, s a választott alkotók segítik őt végig a folyamaton. Így az előadásnak nincs konkrét rendezője, hanem közösségi alkotásként jön létre. A Szakadás esetében a rendezői mentorok Molnos András Csaba, Mátyás Zsolt és Horváth Hunor voltak, a zenét Kolozsi Tamás, a koreográfiát Baczó Tünde, a díszletet pedig Albert Alpár készítette.

A Szakadásban megismerjük Lajter életének kulcsmozzanatait gyermekkorától kezdve, egyetemi évein át egészen napjainkig. Az előadás kiindulópontja Lajter térdműtétje, amelyre egy évekkel korábban, focizás közben szerzett sérülés miatt volt szükség. S ami miatt elveszítette szerepét az 1978-ban. A Szakadás párhuzamba állítja a futballt és a színházat: a gyermekkor felszabadult játékát a színészi hivatással. Amennyire szkeptikusan viszonyultam ehhez az Egressy-szerű, fakón retró párhuzamhoz, az előadás végére olyannyira el tudtam fogadni. Nem általánosítások vagy olcsó poénok hangzanak el, hanem olyan történetek, amelyekbe színészünk valóban belemerül, és így e történetek autentikus, személyes jellege miatt indokolttá és érthetővé válik a felállított párhuzam.

A baleset miatt kényszerpihenőre fogott Lajter át- és újragondolja életét. A folyamat során a színész élénk kommunikációt folytat közönségével. Ilyenkor válaszol a mi reakcióinkra, amikor úgy tartja kedve, akár a jelenetbe is beépíti őket. Ha elég vállalkozó szelleműek vagyunk, fizikai résztvevőivé is válhatunk bizonyos színpadi történéseknek. Az előadás több pontján Lajter kísérletet tesz arra, hogy a nézőkkel újrajátsszasson konkrét eseményeket: kimondhatunk nagyszüleitől származó szállóigéket, színpadra lépve részt vehetünk egy családi ebéden is, táncolhatunk szirtakit, s jóllakhatunk hagymával és szalonnával. De a néző bevonása nem válik kényszerré: az előadás úgy is működik, ha minden történetben szereplő személy helyét átveszi valaki, s úgy is, ha egyetlen exhibicionista tagja sincs a közönségnek. A szöveg akkor is előadható marad, ha nem jön létre interakció. A nézők bevonása jó színészi gyakorlat Lajter számára, hiszen így minden előadás más improvizációt igényel. Emiatt hiteles a színpadi jelenlét, és ez teszi a Szakadást igazán érvényessé. Ugyanakkor a nézők bevonásának dramaturgiai felépítése lehetne konzekvensebb, a kezdetben gyakori kapcsolatteremtés az előadás előrehaladtával ritkul. Mire a néző megszokja, hogy őt is látják, már nem kap elég figyelmet.

Az előadás dramaturgiája Lajter emlékeit, asszociációit követi. Sokszor ugrálunk az időben, változik a színész által láttatott környezet, a hozzá társuló érzet. S bár ez a fajta dramaturgia ideális választás a monodráma műfajához, mert tényleg bevezeti a nézőt a színész belső világába és gondolati rendszerébe, fennáll a veszélye annak, hogy ha a színész nem hagyja meg a kellő időt a közönségnek az értelmezésre, a történet nehezen követhetővé válik.

A Szakadás díszlete, technikája és kellékeinek száma minimális. Ez egyrészt nyilván praktikus, hiszen így az előadás könnyen szállítható, bárhol játszható és alacsony költségvetésű. Másrészt meglátszik benne a cselekvésre késztető alkotási vágy: a döntés, hogy történeteink és gondolataink ne maradjanak a fiókban. A Szakadás üzenete, hogy színházi alkotóként abba kell hagynunk régi sebeink nyalogatását, kiutat kell keresnünk a kiégés szorításából és rá kell találnunk a játékkedvre. Ez olvasható ki a látványvilág minimalizmusából, és maga a történet is ezt állítja. Az előadás igazolja, hogy Lajter jó úton jár afelé, hogy Janežič pszichodrámai módszereitől inspirálva maga is kidolgozza a saját életközeli játékmódját és abszolút színészi jelenlétét. A tervezett monodráma-program első darabjaként pedig a Szakadás kezdőpontja lehet a Csiky Gergely Állami Magyar Színház megújulásának.

Mi? Lajter Márkó Ernesztó – Purosz Leonidasz: Szakadás
Hol? Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház
Kik? Szereplő: Lajter Márkó Ernesztó. Rendezői konzultáns: Molnos András Csaba, Mátyás Zsolt Imre, Horváth Hunor. Alkotótárs: Purosz Leonidasz. Díszlettervező: Albert Alpár. Koreográfus: Baczó Tünde. Zene: Kolozsi Tamás.