A színpad bal oldali részén megfeneklett, rozsdás hajóroncs kissé megdőlve, az emeleten fedélzet és kabin, alul egy ócska hűtő, a jobb oldalon pedig a jóval kisebb tat. A kettő között szabad terület, hátul DJ-pult, ahonnan néha zene szól. Egy-egy szék, asztal, pár uborkásüveg látható még a színpadon mint az orosz gasztrokultúra alapvető darabja, és persze, egy másik is sűrűn előkerül, a vodka.

Hartai Petra. Ivánka bácsi. Budaörsi Latinovits Színház. Fotó: Borovi Dániel.

A hajómetafora világos, és Nádas Péter 2015-ös könyve, a Világló részletek[1] is néző eszébe juthat, melynek borítóján szintén egy megfeneklett, rozsdás hajó látható, azt az életet illusztrálva, melyet az elbeszélő így ír le: „A felrobbantott hidak csonkjai kiállnak a Dunából. Ilyen az életem.” Ez a párhuzam, Horesnyi Balázs színpadképét látva, alighanem Csehov darabjának a szereplőire is áll.

S hasonlóan beszédesek egyszerűségükben is Kovács Andrea jelmezei. A professzor (Mertz Tibor) tipikus értelmiségi benyomását kelti garbóban, zakóban, kecskeszakállal, szemüveggel, bottal. Léna, a felesége (Hartai Petra) nagyvilági dáma: elegánsan öltözik, több toalettben is megjelenik, míg a lánya, Szonya (Bartos Ági) egyszerű szoknyát, blúzt, pulóvert, gumicsizmát visel, a haja pedig két ágba befonva. Ivánka bácsi (Alföldi Róbert) vörös parókáját még sokáig fogjuk emlegetni, s a sima nadrággal, pulóverrel, zakóval tökéletesen megjeleníti a soha fel nem növő, örök nagybácsit. Anyja, Mária (Kiss Mari) öltözete is hasonló; nadrág, pulóver, kabát. A dadus (Takács Kati) mackós, keszkenős öregasszonyként jelenik meg, formátlanná kövérítve. Vakarcs (Böröndi Bence) komikus hatást kelt nyúlfogaival, usánkájával, s rajta is mackónadrág, póló, pulcsi. Az orvos, Asztrov (Nagypál Gábor) is többször átöltözik, de szerencséjére minden jól áll neki: a bőrdzseki, a pálmafás ing, az óriás pulóver, az ódivatú nadrágok.

Lepukkant környezet, elnyűtt, rosszul öltözött emberek téblábolnak, beszélgetnek a színpadon, és próbálnak kiszabadulni a saját életükből. Ez természetesen nem sikerül, elvégre egy Csehov-drámában vagyunk. De azért tesznek rá egy kísérletet, melynek a kudarca végérvényesen szembesíti őket azzal, hogy ez a hajó már elment. Pontosabban – ahogyan a színpadon látjuk – megfeneklett.

A professzor azért költözik haza előző felesége birtokára, mert nem tudja tovább finanszírozni a városi lakhatást. Vidéken azonban nemcsak ő és a felesége nem találják a helyüket, de a többiek addig nyugalmas életét, napirendjét is felforgatják. Késő éjszakáig fent maradnak, reggel sokáig alszanak, nem dolgoznak, szétesett a régi élet ritmusa. Ráadásul míg Léna szépsége mindenkit elvarázsol, mellette a becsületes és dolgos Szonya szürke kis egérkének tűnik. Asztrov és Ivánka annak rendje s módja szerint bele is szeretnek az unatkozó feleségbe.

A nagybácsinak nemcsak a szerelmi csalódással kell szembesülnie, hanem azzal is, hogy egész élete eseménytelenül telt el, és egy illúzióra alapozott mindent. Végül kénytelen felismerni, hogy a birtok jövedelméből a városban élő professzor, Alekszandr, nem jelentős tudós, akiért megéri áldozatot hozni, hanem teljesen középszerű ember, aki csak mások gondolatait visszhangozza.

Csak akkor fakad ki, amikor Alekszandr kitalálja, hogy adják el a birtokot, Szonya tulajdonát, hiszen Ivánka egész életében itt dolgozott, és nemhogy köszönetet nem kap ezért, még ki is akarják tenni innen. A dolgokat bonyolítja a Léna iránti szerelem – ez a sok érzés, élethelyzet összetett karaktert igényel, melyet Alföldi Róbert tökéletesen fel is épít a színpadon. A vörös bilifrizurával, a bő holmikban olyan, mint egy nagyra nőtt óvodás, és úgy is viselkedik: nyafog, méltatlankodik, affektál, felháborodik, magába roskad, tajtékzik, de mindvégig komikus figura marad. Akkor is, amikor elveszíti az önuralmát, és rálő a professzorra, és akkor is, amikor nagy duzzogva visszaadja az orvostól ellopott morfiumot.

Hartai Petra és Alföldi Róbert. Ivánka bácsi. Budaörsi Latinovits Színház. Fotó: Borovi Dániel.

Mertz Tibor is remekül formálja meg a mások gondjai iránt érzéketlen, önimádó Alekszandrt, aki még büszke is arra, hogy nem ért a gyakorlati dolgokhoz. Erre hivatkozik, amikor Ivánka a szemére veti, hogy még csak meg se köszönte azt a pénzt, amit kapott. Alekszandr türelmetlen, ingerült, semmi se jó neki, ugráltat maga körül mindenkit, veszekszik – és soha senkire nincs tekintettel. Az előadás egyik legjobb jelenete, amikor a professzornak éjjel fáj a lába. Léna bent van vele a kabinban, és az egészet egy kamera vetíti ki a függönyre. A férfi felnagyított arca merev, számonkérő, szinte kegyetlen, a nőé szomorú.

Felesége unatkozik, ám eszében sincs elfoglalni magát. Hűséges is akar maradni, de élni is szeretne még, noha már rég kiábrándult házsártos férjéből, akihez fiatalon ment feleségül. Hartai Petra ragyog, enyeleg, cicázik, eljátssza a csábító nagyvilági dámát, aki közben mélységesen szenved. Néha felsejlik a szeretetre vágyó kislány a maszk mögött, néha felszabadul, de rabja a férjének és saját szerepének is. Van benne együttérzés és érdeklődés mások iránt, és megkönnyebbül, amikor Szonyával végre megbeszélik közös dolgaikat.

A lány már rég szenved a doktor iránt érzett szerelme miatt, mire ezt elárulja Lénának, aki erre kiszedi Asztrovból, ő hogyan érez Szonya iránt. Az elutasítás fájdalmas, de segít is Szonyának abban, hogy legalább ő leszámoljon a saját illúzióival. Lénához képest szürke egérkének tűnik, egy gumicsizmás, egyszerűen öltözött kislánynak, aki azonban egyre erősebb és keményebb. Bartos Ági csodálatos Szonyája a szemünk láttára válik háttérbe szorult kislányból fokozatosan erős, határozott nővé, aki összetartja a családot, és kézbe veszi az ügyeket. A darab végén ő mondja ki a jól ismert mondatokat: „Mit csináljunk? Élni kell! És élni fogunk, Ivánka bácsi.” A nagybácsi ugyan nem túl lelkes, valójában senki sem az, viszont örülnek, hogy az élet visszatér a régi kerékvágásba.

A dadus is örül, a tenyeres-talpas, egyszerű, nagydarab asszony, aki az illúzióktól mentes józanságot képviseli, vagyis az adott körülmények között inkább komikus figura. Aggregátort javít, vodkát tölt, amikor kell, forraszt. Mária inkább karikatúraszerű: sznob, rajong a professzorért, könyvekkel mászkál, noha ő is félműveltnek tűnik. Takács Kati és Kiss Mari is jól játszik az apró gesztusokkal, fintorokkal, hanghordozásokkal, nézésekkel. Vakarcs pedig komikus naivitással rajong az egész családért.

Az orvos is összetett figura: megcsömörlött, megfáradt, reménytelen szerelmes, de van egy ügye: erdőt telepít. Erről lelkesen mesél az őt hallgató Lénának, aki kacérkodik vele. Ekkor felvillanyozódik, és még némi viszonzást is képes kipréselni a nőből. Nagypál Gábor remekül oldja meg Asztrov karakterét, aki szinte szöges ellentéte a gyerekes, duzzogó Ivánka bácsinak.

Bartos Ági és Nagypál Gábor. Ivánka bácsi. Budaörsi Latinovits Színház. Fotó: Borovi Dániel.

A szöveget, Makai Imre fordítását a rendező Keresztes Tamás és a dramaturg Enyedi Éva a jelen körülményekre szabták, mely így, a múltat idéző díszlettel és jelmezekkel, időtlenné vált. Ezt a kettősséget erősítik más anakronisztikus elemek: a motor, amelyen az orvos jár, az aggregátor, a hűtőgép, a DJ-pult, felmutatva, hogy ez az életforma, az élethazugságokba menekülés, az élet eltékozlása nemcsak a múlt század Oroszországában, hanem ma is bárhol megtörténhet. Ez azonban önmagában még nem szólna nagyot, hiszen elég régóta és elég sűrűn játszanak Csehovot Magyarországon, tudjuk, mi a tanulság, és hogy soha, senki nem jut el Moszkvába, vagyis képtelen kitörni abból az élethelyzetből, amelyben egyébként fuldoklik.

Keresztes rendezése azonban nem leckét mond fel, és nem is a nagy tanulság érdekli, vagy bármilyen erkölcsi ítélet, hanem ‒ ha szabad nagy szavakat használni, és legyen néha szabad ‒ az életünk. Ahogyan egymásra rezonálunk, ahogyan küszködünk egymással és magunkkal, ahogyan szeretünk, szenvedünk. Laboratórium ez a régi hajó, amelyben össze van zárva néhány ember, akik hol szeretik, hol unják, hol utálják egymást, de törekszenek a jóra. Nemcsak az ő hibájuk, hogy ez nem sikerül. Az előadás éppen ezt a kudarcot viszi színre, sokoldalúan, ráérősen bemutatva ennek a teljes folyamatát. Érzelmekkel, mozdulatokkal, pillantásokkal, gesztusokkal, néha felcsillanó reménnyel és örömmel, vagy kitörő dühvel és indulattal, humorral és melankóliával. És sok-sok szépséggel.

A két felvonás bőven hagy időt a néma gesztusoknak, a csöndeknek, mozdulatoknak, nézéseknek. De ezekkel együtt is jó az előadás ritmusa, és sok jó ötlet van benne. Például a már fentebb is említett jelenet, amikor a professzor és felesége arca a függönyre van vetítve. Vagy a vége felé, amikor Léna és Asztrov búcsúznak egymástól, és a hangjukat már felvételről halljuk. Jól bánik a rendezés a fényekkel is, hol kitágul, hol összeszűkül a tér a világítástól függően, és a konfliktust jelzi, mikor a színészek le-föl kapcsolgatják a lámpát. Az orvost kísértő hulla viszont túl direkt, túl erőltetett megoldás volt. Mindezzel együtt szép, megrendítő és vicces (Ványa) Ivánka bácsi született Budaörsön.

[1] Nádas Péter Világló részletek című regénye a DIA adatbázisában: https://reader.dia.hu/document/Nadas_Peter-Vilaglo_reszletek-42517

Mi? Anton Pavlovics Csehov: Ivánka bácsi. Jelenetek a földi életből.
Hol? Budaörsi Latinovits Színház
Kik? Szereplők: Mertz Tibor, Hartai Petra, Bartos Ági, Kiss Mari, Alföldi Róbert, Nagypál Gábor, Böröndi Bence, Takács Katalin. Dramaturg: Enyedi Éva, díszlettervező: Horesnyi Balázs, jelmeztervező: Kovács Andrea, világítástervező: Sziebert Sebestyén, zene: Pellei Milán, videó: Török Marcell, rendező: Keresztes Tamás.