Jenei Péter: Hátország nélkül
Milyen messzire kell menekülni Magyarországról, hogy valaki vállalni tudja identitását, elveit, saját magát? Biró Zsombor Aurél drámája szerint 1307 kilométer már elegendő. Ha Budapesten leszúrunk egy tűt, az 1307 kilométer sugarú kör áthalad Párizson, Harkivon, Stockholm külvárosán, a Peloponnészoszi-félsziget legdélibb csücskén egyaránt.

Katona Péter Dániel, Márfi Márk. Könnyű nekem a föld. Szkéné Színház, Orlai Produkció. Fotó: Éder Vera.
A darab cselekménye egy coming out történet körül bonyolódik. A főszereplő, Csongor (Katona Péter Dániel) egészen idáig sikeresen eltitkolta homoszexualitását szülei elől, és azon ügyködik, hogy ez lehetőleg így is maradjon. Erőfeszítései sikertelennek bizonyulnak, és a szüleivel, elsősorban az apjával való szembenállása – félelmei beigazolódásaként – feloldhatatlannak tűnik.
Az előadás dramaturgiailag két különálló részre bontható, az első felvonás egy félreértéseken alapuló komédia, ahol viccesebbnél viccesebb szituációkba keverednek az információhiányban szenvedő szülők. A humor forrása nem pusztán a nemtudásuk, hanem a fiuk irányába tanúsított vakságuk, és sztereotip beidegződéseik. Vérmérséklettől függően nevezhetjük őket konzervatívnak, sovinisztának vagy illiberálisnak, az elnevezés mindegy is, a lényeg, hogy világképükbe belefér a homofóbia, a nyugati liberális világ ekézése, Trianon sérelmezése, és olyan szlogenek hangoztatása, mint: „öregebb vagyok, mint Szlovákia”. Ezzel szemben az előadás második felében mintha teljesen másik darabba csöppennénk. A szünet után egy melodráma veszi kezdetét, ahol a korábbi hazugságok már nem fenntarthatóak, a kényesen vigyázott egyensúly felborul, és a szereplők világa kártyavárként dől össze.
A Könnyű nekem… központi eleme a szembenézés hiánya és a menekülés – ez a stratégia a főszereplőre és szüleire egyaránt jellemző, de leghangsúlyosabban az apa, Miklós (Pataki Ferenc) és a fiú, Csongor karakterében és kapcsolatában mutatkozik meg. A többi szereplőt azonban csak felületesen ismerhetjük meg. Erzsébet (Péterfy Bori), az anya esetében még következtethetünk valami mögöttes motivációra, ami hatással van jellemére, de a testvér, Regina (Gellért Dorottya) liberális világképét csak az apjával való szembenállás motiválja. Ugyanígy szinte semmit nem tudhatunk meg Csongor lakótársáról, Szilviről (Bíró Panna Dominika), vagy szerelméről, Vaszilijról (Márfi Márk) sem.
Nem csak a karakterek nincsenek kidolgozva. Nem tudni például, hogy miért ne vállalhatná fel szexualitását valaki a darab világában, a néző mindent csak sejthet. Minden akció oka és miértje a coming out kényszere és látszólagos lehetetlensége metszéspontjában találkozik. Ami lehetne erény is, de ezzel a konfliktussal kapcsolatban sem tesz határozott kijelentéseket a darab. Biró túlságosan hagyatkozik befogadóinak egyetértésére, ezért nem érzi szükségét, hogy megindokolja karakterei álláspontját, leszámítva Szilvi monológját, amelyben a lány szembesíti az apát soviniszta és elnyomó viselkedésével. A karakterek sablonosságát ellensúlyozandó, a szülők is kapnak egy-egy olyan mondatot, ami alapján az ő viszonyulásuk is jobban érthető válik.
Az előadás rendezője Máté Gábor, aki az igazgatósága alatt álló Katonában Biró két korábbi művét is bemutatta (Megrág, kiköp; 2031). A szerző az Alkotótárs podcastben azt nyilatkozta, hogy Máté volt az, aki bátorította a Könnyű nekem a föld megírására, ezért feltételezhetjük, hogy a rendező elégedett volt a korábbi együttműködésekkel. Az előadás jelentőségét az is növeli, hogy ez Máté első rendezése azóta, hogy leköszönt a Katona igazgatói posztjáról. A rendezés egyik kihívása az volt, hogy a darab két, egymással ellentétes hangulatú és műfajú felét egységbe kovácsolja. A szünetben még gondolhatjuk, hogy az előadás minden szereplő számára kedvezően ér véget, hiszen egy vígjátékban ennél bonyolultabbnak tűnő gordiuszi csomót is sikerülhet kibogozni. Sőt, ezt a reményt a második felvonás alatt is sikerül fenntartania Máténak. Az előadás tempója érezhetően lassul akkor, amikor reménykedhetünk, míg a vészjóslóbb részeknél felgyorsul – talán azért, hogy minél előbb túl legyünk rajtuk. Ez a szerep inkább a karmesteré, aki levezényli ugyan az előadást, de nagyobb teret enged a színészeknek.

Katona Péter Dániel, Pataki Ferenc. Könnyű nekem a föld. Szkéné Színház, Orlai Produkció. Fotó: Éder Vera.
Pataki Ferenc és Péterfy Bori esetében ez remekül működik is. Pataki széles skálán mutatja be az apa különböző oldalait, a pártközpontba és a megfelelő helyekre bekötött, a döntéshozókat ismerő Tiborc-mentés üzletembert, a bevándorlásellenes demagógot, aki mégis vendégmunkásokkal tölti fel vállalkozását, és a gyermekeit anyagi javakkal elkényeztető (és lekenyerező?) szülőt. Péterfynek ennél kevesebb lehetőséget kínál az anya szerepe, de az jól megmutatható, hogyan változik egykori trófeafeleségből férjének alárendelt háziasszonnyá, aki sikeres sportkarriert hagyott a háta mögött. Bíró Panna Dominika, Gellért Dorottya és Márfi Márk a karaktereik hiányosságait befoltozva próbálnak szerepeket formálni inkább több, mint kevesebb sikerrel. A főszereplő Csongor egyáltalán nem szimpatikus alak, egy jó döntés nem sok, annyit sem sikerül meghoznia. Ennek megfelelően Katona Péter Dániel is elviselhetetlen figuraként jeleníti meg a fiút. Manipulatív és egoista, saját magán, a kényelmes életén annak ellenére sem hajlandó változtatni, hogy folyamatosan kellemetlen helyzetbe hozza a barátját, a testvérét és a szerelmét is. Nem csak a szüleinek hazudik, hanem azoknak is, akik közel állnak hozzá. Végül nem a saját döntése, hogy felvállalja homoszexualitását, az csak egyszerűen kiderül. Csongornak nincs meg a kellő hátországa, bátorsága, hogy meghozza saját döntéseit, helyette hol így, hol úgy gondolja. Biró egy egzisztenciális kérdést emel a konfliktus középpontjába. Ezért a nézőnek sincs valójában döntési lehetősége, a létében fenyegetett főszereplő mellé fog állni. De kétségkívül izgalmasabbak az olyan szituációk, amelyekben a konfliktust egy kívülálló tényező generálja, ami később egzisztenciális jelentőségűvé válhat.
Biró Zsombor Aurél generációjának egyik legsikeresebb szerzője. A Könnyű nekem a föld című drámáját úgy harangozta be a social media felületeken, mint első egyszerzős darabját. Biró korábbi színpadi műveiben a szövegek a próbafolyamat során, a színészek improvizációi által jöttek létre. Úgy talán könnyebb volt észrevenni, és befoltozni a karakterek és a dramaturgia hiányosságait. Korábbi műveivel közös, hogy a Biróra jellemző lendülettel halad, karaktereit a végletekig eltúlozza, és ebből a pozícióból beszélteti őket. A történet középpontjában pedig egy olyan feloldhatatlan konfliktus áll, amellyel a szereplők inkább csak birkózni tudnak, de megoldani nem képesek azt.

Gellért Dorottya, Katona Péter Dániel, Péterfy Bori. Könnyű nekem a föld. Szkéné Színház, Orlai Produkció. Fotó: Éder Vera.
Mi? Biró Zsombor Aurél: Könnyű nekem a föld
Hol? Szkéné Színház, Orlai Produkció
Kik? Szereplők: Katona Péter Dániel, Pataki Ferenc, Péterfy Bori, Gellért Dorottya, Bíró Panna Dominika, Márfi Márk. Díszlettervező: Darvay Botond. Jelmeztervező Kovács Andrea. Dramaturg: Vörös Róbert. A rendező munkatársa: Kis-Kádi Judit. Producer: Orlai Tibor. Rendező: Máté Gábor.



