Tavaly azzal zártam az Angyalok Amerikában első részének (Küszöbön az ezredforduló) Radnóti színházi bemutatójáról szóló írásomat, hogy a Nagy Péter István rendezte kimagasló előadás erős várakozást kelt a második rész, a Peresztrojka műsorra tűzése iránt. Szerencsére ez a várakozás nemcsak bennem született meg – így egy év után Nagy Péter István színre vihette a Radnótiban a második részt is.

Angyalok Amerikában 2. Radnóti Színház. Fotó: Dömölky Dániel.

Magyar nyelven ez másodszor történt meg (a Kolozsvári Állami Magyar Színház 2017-ben mutatta két különálló estén a két drámát), az országhatáron belül pedig először, hiszen eddig vagy csupán az első mű, vagy a két darab egy estébe szorított változata került színre. Mivel a Radnóti Színház továbbra is műsoron tartja az első részt is, bárki megnézheti egymást követően a két produkciót. A sorrend azért nem egészen lényegtelen; a Küszöbön az ezredforduló ugyan szándékosan lezáratlan, de önmagában teljes egésznek tekinthető mű, amelynek jelentése azonban utólag is gazdagodik, illetve módosul a Peresztrojkával. Ez utóbbi viszont önmagában, az előzmények ismerete nélkül kevésbé érthető – és Nagy Péter István rendezése nem is próbál úgy tenni, mintha a második rész önálló konstrukció, nem pedig az előző előadás folytatása volna.

Az első résznél is töredezettebb, sejtelmesebb, a valóságot és mindenféle valóságfeletti világot, álmot, rémálmot, fantáziát és hallucinációt összeolvasztó Peresztrojka elvben akár az előzményétől némiképp eltérő színházi nyelven is megszólaltatható. Egy ilyen kísérletet ezúttal azért gondoltam volna feleslegesnek, mert a tavalyi előadás olyan sajátos és következetes formát teremtett, amely magától értetődően jelölhette ki a második rész kereteit is. Az alkotók többféleképpen is hangsúlyozzák, hogy folytatást látunk – és el is játszanak a folytatással kapcsolatos nézői elvárásokkal.

Devich Botond díszletkoncepciója megegyezik a tavalyival: több részre tagolt tér, egyes szegletei nem vagy nem egészen láthatóak a nézőtérről, így oda a kamera segítségével nézhetünk be. De az egyes térrészek pozíciója és aránya megváltozik, a kórház, a kórterem a Peresztrojkában központi és szimbolikus erejű hellyé válik. A Coca Cola automata Pepsi Cola automatának adja át a helyét (fogyasztási kultúrától függően ez is vélhető jelképes értelműnek, de módosul az automata funkciója is, hiszen ebben találhatóak a csak az elit számára hozzáférhető új gyógyszerek). És nem múlt el nyomtalanul az első rész látványos befejezése; a transzcendens behatolás következményeképpen hatalmas lyuk tátong a plafonon, nemcsak arra emlékeztetve a történet szereplőit és nézőit, ami megtörtént, de arra is, ami még megtörténhet – miközben vizuálisan is megjeleníti azt a metafizikus bizonytalanságot, hiányállapotot, amelyben a szereplők léteznek.

Lestyán Attila, Major Erik, Pál András, Tóth Ildikó. Angyalok Amerikában 2. Radnóti Színház. Fotó: Dömölky Dániel.

Most is fontos szerepet kap a történések társadalmi eredőit, illetve a mítoszokat szinte automatikusan ironizáló, előfüggönyként alkalmazott amerikai zászló. Ez előtt játszódik a bevezető jelenet, amely kezdetben a játékosabb kedvű televíziós sorozatok évados összefoglalóihoz hasonlít, ám mind teátrálisabbá válik. Az Ironsont játszó Pál András és a Belize-t alakító Lestyán Attila ki-kilépve ugyan szerepükből, de azok karakterjegyeit, beszédhangsúlyait is alkalmazva, felidéznek néhány történetmorzsát az első részből, és megerősítenek bennünket abban, hogy most a folytatást láthatjuk majd, változatlan szereposztásban (amely egy esetben – Simon Zoltán Katona József Színházba szerződése okán – mégis változott). Ám eközben ironikus vitát folytatnak a rasszizmus és a homofóbia ábrázolásáról, a színpadi stilizálás szükségességéről, alapmű és színházi előadás viszonyáról, rákérdezve ezzel a befogadói prekoncepciókra is.

Szabados Luca ruhái gazdag eklektikával idézik a darab megírásának idejét és a jelen kort is, továbbra is karakterteremtő erejűek a parókák (elsősorban Ironsoné), a maszkok. A jelmezek nemcsak a komikus elrajzolás eszközeivel élnek, hanem sokszor ki is emelik a valóságos és a valóságfeletti kontrasztját. Berényi Nóra Blanka szakrális tartalmat mai szabású öltözetben hordozó Angyala például egy (rém)álomból kilépő misztikus jelenésnek tűnik. De nemcsak a látványvilág meghatározó eleme a formának, hanem a zene is: Bocsárdi Magor dallamai hol a sötét, torokszorongató szituációk hatását felerősítve, hol a feszültséget oldva teremtenek atmoszférát.

Ez a komplex forma pedig még erősebb szélsőségeket olvaszt egybe, mint az első rész esetében. A Peresztrojka pokoljárás ugyan, amelyben a legtöbb szereplő a korábbiaknál is fájdalmasabb szenvedéseken megy keresztül, de a szituációkat mégis átjárja a remény, a jövőbe vetett hit érzése. (Amibe azért némi pátosz és nem kevés didaktikus kinyilatkoztatás is keveredik – feltehetően okozott némi dilemmát az előadás alkotóinak, mennyiben érvényesítsék ezt és mennyiben ellensúlyozzák iróniával.) Cohn és Prior haldoklása éppúgy párhuzamos és ellenkező kimenetelű folyamat, mint Harper és Joseph tudatos-tudattalan énkeresése, illetve Louis szembenézése önmagával. A látomások néha egymásba folynak, hogy aztán olyan felismerésekhez vezessenek, amelyek segítenek megkapaszkodni a valóságban. Ennek megfelelően a szenvedéseket és félelmetes víziókat megjelenítő képek váltakoznak szellemes gegekkel, amelyek egyúttal a valóság és a képzelet képlékeny határvonalaira is felhívják a figyelmet. (Ez utóbbi legemlékezetesebb példája a remek humorú, teátrális módon szürreális panoptikum-jelenet, amelyben a történelem és a személyes mitológia úgy olvad össze, hogy egyszersmind idézőjelbe is kerül.)

László Zsolt. Angyalok Amerikában 2. Radnóti Színház. Fotó: Dömölky Dániel.

Bár a színpadi vetítések kezdettől fogva történelmi kontextusba ágyazzák a történetet (az első kockákon Cohn ifjú mentoráltja, Donald Trump is feltűnik), Nagy Péter István rendezése –  alkalmazkodva a szöveghez, de talán a nálunk frissen változott politikai kontextushoz is – erősebben fókuszál az egyéni sorsokra, mint azok társadalmi-politikai eredőire és következményeire. Ez utóbbiak is jelen vannak természetesen (Ethel Rosenberg „szelleme” egészen haláláig, sőt azon is túl kíséri Cohnt), de hangsúlyosabb a személyes út, amelyet a szereplők megtesznek. A közélet, a politika mindennapjainkra kiható jelentősége elhalványodik, sőt Cohn alakja is kissé háttérbe szorul az első részhez képest, mivel itt már a hatalmát elvesztő, közéletből kiszoruló férfiként látjuk viszont. Számára nincs menekvés és nincs megváltás – de fizikai túlélése sem hozna számára változást. Úgy hal meg (és ha élne, úgy is élne tovább), hogy elveit, életformáját alapjaiban nem kérdőjelezi meg. Prior viszont túléli az első krízist, ami persze nem jelent végleges gyógyulást – ám komoly átalakuláson megy keresztül. Leginkább azáltal, hogy visszanyeri hitét az életben, az újrakezdésben. Ez nem célvezérelt hit, nem feltétlenül személyekhez kötődik (hiszen Ironsonnal való kapcsolatának vége), inkább valami ösztönös lázadás a halál értelmetlensége ellen, dacolás a „sötét angyallal”, a szenvedéseken is átütő vágy a létezés szépségének átélésére. Érezhetjük ezt szentimentálisnak és didaktikusnak, de az előadás meggyőz a hitelességéről is. Ebben meghatározó szerepe van annak, hogy a rendezés a lírai látomásfolyamatot teljes egésszé összefűzve, de a valósággal ütköztetve, ironikusan is tudja láttatni, és annak is, hogy továbbra is egységesen erősek, karizmatikusak a színészi alakítások, amelyek – az első részhez hasonlóan – egyaránt élnek a realisztikus szerepformálás és az elemelés, a karikírozás eszközeivel.

Elsősorban a Priort különleges belső izzással játszó Major Eriké, aki a túlzásoktól óvakodva, de fojtogató erővel jeleníti meg a férfi fizikai és lelki szenvedéseit, és azt a szenvedélyt, amellyel az életbe kapaszkodik. Ezt követően pedig kidolgozottan és szuggesztíven építi fel a folyamatot, amelynek során megpróbálja új, bizonytalan ideig tartó életének fogódzóit megtalálni. Az előadás másik főszereplőjévé Belize lép elő; a Lestyán Attila által megjelenített karakterben most is megvannak a kedélyes rezonőr és a magával ragadó drag queen vonásai, de a korábbiaknál hangsúlyosabb a hétköznapi énje, a minden (látszólagos) cinizmusa ellenére mélyen emberséges, még ellenségeivel is hangot találó, ám meggyőződését tántoríthatatlanul vállaló ápolóé. Lestyán Attila különleges színpadi jelenléte ugyanakkor elemeli a figurát, amihez hozzájárul az is, hogy a cselekményszálak közé ékelt koreografikus jeleneteket – amelyeknek nemcsak a ritmus, de az atmoszféra és a metaforikus tartalom szempontjából is fontos jelentőségük van – Lestyán Attila és az Angyalt megformáló Berényi Nóra Blanka adják elő.

Bata Éva, Krisztik Csaba. Angyalok Amerikában 2. Radnóti Színház. Fotó: Dömölky Dániel.

A transzcendencia magától értetődően félelmetes erejével bíró Angyal vízió ugyan, de Berényi Nóra Blanka erős kisugárzással és akrobatikus mozgással formálja nagyon is valós, egyszerre vonzó és ijesztő jelenséggé. Vele szemben Tóth Ildikó Ethelje a csendes, mosolygó, bosszúálló szellem, aki akár a kedves szomszédunk is lehetne. A színésznő másik, evilági karaktere, a Harpernek segíteni próbáló Hannah jóval zaklatottabb, különösebb figura. Harper útja fordítottja annak, amit az első részben megtett – akkor a mindennapok depressziójából, vállalhatatlanná vált kapcsolatából menekült a tudatmódosítók, a víziók kaotikus világába, most viszont a vízióktól kell eltávolodnia ahhoz, hogy új életet kezdhessen. Bata Éva ezt a fokozatos eltávolodást reflektíven, keserű humorral mutatja meg, és elhiteti a személyiség folyamatos alakulását is. A férjét, Josephet megformáló Krisztik Csaba érzékenyen, vibráló erővel játssza el azt a folyamatot, ahogy a szenvedélyek és elvi megfontolások között őrlődő férfi egyre jobban megismeri és egyre inkább felvállalja önmagát. Az ő sorsuk nyitva marad, míg Cohné lezárul a kórházi ágyon; László Zsolt játéka következetesen nem mutat semmilyen karakterfejlődést: az ügyvéd halálos ágyán is marad, aki volt – ám ha hatalma, befolyása elvesztésével esetleg kevésbé fontos alaknak látnánk már, a Trump-bejátszás emlékeztet tévedésünkre. Ha nem is hasonlóképpen, de bizonyos szempontból Louis útja is lezárul: Pál András erőteljes és sokszínű alakítása kiválóan érzékelteti, hogy a férfi – minden öncsalás és komédiázás mellett – tényleg szembenéz a saját gyengeségével, egoizmusával, és mindezt személyisége integráns részeként fogadja el.

Nagy Péter István rendezése tökéletesen illeszti a Peresztrojkát ahhoz a színházi nyelvhez és formához, amelyet a Küszöbön az ezredforduló esetében már megvalósított, ezzel többnyire elfedve a második rész kisebb gyengéit, hiátusait is, iróniába mártva a szöveg helyenkénti érzelgősségét és didaxisát. De az irónia nem érinti a jövőbe és az élet értelmébe vetett hitet. Azt ugyan nem tudjuk, hogy Prior reményei meddig élnek és mennyi alapjuk van, de a sok szörnyűséget, lázálmot, fantazmagóriát modern és egyedi színházi nyelven megjelenítő előadás meggyőzően hiteti el „régimódi” üzenetét, végkicsengését is. Vagyis azt, hogy a kísértő múlt és a bizonytalan jövő szorításában is lehet értelme és értéke az emberi életnek.

Mi? Tony Kushner: Angyalok Amerikában – Második rész: Peresztrojka
Hol? Radnóti Színház
Kik?Fordító: Upor László. Dramaturg: Sándor Júlia. Díszlettervező: Devich Botond. Jelmeztervező: Szabados Luca. Zeneszerző: Bocsárdi Magor. Média- és LED design: Wurk Ilona. Koreográfia: Nagy Péter István, Lestyán Attila, Csuzi Márton. Rendező: Nagy Péter István. Szereplők: Major Erik, László Zsolt, Tóth Ildikó, Lestyán Attila, Berényi Nóra Blanka, Bata Éva, Krisztik Csaba, Pál András.